Sok mindennel van ez így, de én most konkrétan a kolléganőm távozására gondolok. És a nehézséget nem az jelenti, hogy januártól hiányozna majd bárkinek itt a munkahelyen és nem is az a probléma, hogy nehezen tudom elengedni. Sőt. Eddig nem igazán volt konfliktusunk, de a múlt héten 2 nap is ilyen volt és a többi se volt felhőtlen.

Nyilván őt is frusztrálja a dolog, ezért igyekszem megérteni. De ez csak addig megy, amíg nem lépi át azt a határt, amit már én sem tűrök el, vagy míg el nem kezd olyan dolgokat mondani, amit azt gondolom, hogy direkt sértőnek szán.

Azt már megszoktam, hogy nem szeret dolgozni, és ha mégis munkát kell végezni a fizetésért, akkor csapkod, morog, beszólogat a kollégáknak. A hétfők általában így telnek. De múlt héten szinte majdnem minden nap ilyen volt. 

Amikor meg mégis megpróbált kedves lenni, akkor ez a "kedves arca" nagyon ijesztő volt.

Persze nem is tudta sokáig tartani magát, amint kezdett sok lenni a munka visszatért korábbi önmagához...

Pénteken meg már reggel elkezdte, hogy "hogy neki időben haza kell menni", mert a férje elintézte, hogy kijárási tilalom idején is járhassanak vadászni, szerzett ehhez valami hivatalos papírt és ha nem tud lelépni időbe, akkor...

És már megint csapkodott és morgott. Én nem is igazán figyeltem rá, mivel el voltam foglalva azzal, hogy azt a hülye kttv-s önéletrajzot megcsináljam, amit a főnök kért tőlem. Nem is figyeltem arra amit mond. Ezért is összeugrott velem, mert szerinte "már én is ellene vagyok". 

Ja, egyébként már megvan az új kollégám. Hétfőn volt a főnöknél, körbe is vezette, be is mutatta. Ezért is nagy hisztit csinált a kolléganő, mert direkt megkérte a főnököt, hogy ne mondja el senkinek, hogy felmondott, de ezzel, hogy bemutatta az új kollégát, lelepleződött a dolog. 

Nekem meg át kellene vennem a kolléganőtől a munkáját, mert januártól már én csinálom élesbe, a mellett, hogy a leendő kollégát betanítom a jelenlegi munkámra. Húzós lesz, az biztos. Szóval a távozó kolléganőmnek át kellene adnia a munkáját nekem, de most olyan paszba van, hogy nem adja át, "nem akar ezzel foglalkozni", meg szerinte "úgyis tudok mindent". Hát pont  hogy nem, de nem könyörgöm neki, pont lesz@rom. Annak a munkának a 80%-át igen, már most is meg tudnám csinálni, a maradék 20-at meg majd megtanulom. A főnöknek is hiába próbáltam ezt jelezni, ő is meg van róla győződve, hogy én teljes mértékben tudok mindent. Pedig nem, de ezek után mit tehetnék? Hát majd megtanulom.

Otthon minden rendbe van, mindenki egészséges. A fiam ma már mehetett dolgozni. Bár nem szereti a munkahelyét, azt hiszem, most mégis örült, hogy kimozdulhatott, és végre elhagyhatja a szobáját.

Nem sokat kell már dolgoznia, hiszen leállás lesz náluk 18-tól, január 17-ig. A férjem is talán 18-án dolgozik utoljára idén, a lányom cégénél meg már egy héttel korábban leállnak. Csak én fogok dolgozni, mert nálunk még két ünnep között is lesznek vizsgálatok. 

Viszont úgy fogom fel, hogy minden rosszba van valami jó. Mivel ők otthon lesznek, így ők fognak takarítani, főzni, stb. Mást úgyse nagyon tehetnek, hiszen "korlátozottak" a lehetőségek. 

Hát nem? De :)

Megosztás a facebookon