Indulás

avagy ismét a kezdet...

 

Elmúltam már negyvenegynéhány és a súlyom ismét sok kilóval gyarapodott az elmúlt hónapok alatt. Úgy döntöttem, ebből ismét elég!!!

Voltam már több is, hiszen mikor elmentem végre endokrinológushoz néhány éve, ahol kiderült a pajzsmirigy súlyos alulműködésem, nos akkor 108 kiló voltam. Két év alatt sikerült leadni ebből 17-18 kilót, de az utóbbi fél évben ebből visszajött 8-10 kiló. (A jó matekosok így könnyen kiszámolhatják, hogy akkor most mennyi is az annyi.)

A jelenlegi hízás oka elsősorban, hogy egy térdsérülés miatt nem tudtam mozogni. Igen-igen! Ilyen súllyal is rendszeresen jártam konditerembe, tartottam a szénhidrátszegény diétát, szedtem a pajzsmirigy gyógyszert és ezeknek volt eredménye a fogyás. A mozgás abbahagyásával a súlyom ismét gyorsan felszökött. Amikor elkezdett felkúszni az első pár kiló, nos akkor az sem tett jót a dolognak, hogy karácsony közeledett... Aztán az ünnepek, evés, ívás, semmittevés... Aztán a súly gyarapodás még inkább elvette a kedvem, és "bánatomban" már a szénhidrátok számolására sem figyeltem igazán. 

A blogban remélhetőleg a fogyásom alakulását, ezzel kapcsolatos küzdelmeimet, kudarcaimat és sikereimet fogom megírni, valamint a mindennapi történéseket, melyek vagy összefüggenek a dologgal vagy nem, de velem történnek.

Első bejegyzésnek ennyi :D

Vagyis ennyi volt, mert időközben bővült a blog anyaga. Mára már inkább aktuálpolitikával és a munkámmal (gyermekvédelemmel) összefüggő dolgokról írok. Nagggggggyon csúnya esetet is megosztottam, amikor egy 12 éves kislányról derült ki a szülés előtt 1 héttel, hogy terhes. Ja, és kérem szépen a kislány "normál" család gyermeke... A cikk (és a hozzá tartozó többi bejegyzés is) azóta már vázlat státuszban van, vagyis nem elérhető bárki számára. Lehet később ismét publikus lesz, de most egyelőre nem gondolom így. A másik fő csapásvonal az aktuálpolitika, illetve annak is csak a szociális szférával kapcsolatos területe. Húúúúúú, jó nagy változás a kezdetekhez képest... Jó olvasást, kedves vendég!

Ajánló
Kommentek
  1. Én