Hiszek a sors kezében

 

Nem tudom, hogy ki hogyan vélekedik erről, de én valamiért hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. Mindennek oka van. Így gondolom ezt most is, hogy már eldőlt, váltok.

Most már biztos, hogy szeptembertől más területen fogok dolgozni. 

Tehát egy kicsit fájó szívvel, de egyelőre megválok a gyermekvédelemtől.

Sajnálom, mert minden nehézsége ellenére szerettem, jó szakembernek éreztem magam. Az ügyfelek is ismertek (elismertek, megbíztak bennem) és elfogadtak, csak úgy, mint a kollégák, egyéb szakemberek.

De eljött a váltás ideje. Mi vezetett idáig? Kezdődött a megalázó pótlékokkal, majd folytatódott az átalakítással, majd a már követhetetlen elvárásokkal, módszertannal, stb. Az sem tett jót, hogy az eddigi 7 kollégából alig maradtunk, jelentkező pedig nincs a meghirdetett állásokra. A legutolsó csepp pedig a múlt héten bejelentett életpálya modellünk volt, ami szerint az elkövetkező 4 évben (béremelés helyett) majd képeznek minket, hogy "jól képzett szakemberek" legyünk... Nos ekkor telt be a pohár! Engem ne nézzenek alkalmatlannak sok-sok év tanulás, diploma, szakvizsga és egy csomó egyéb képzés mellett. Az élet és a gyakorlat már régen bebizonyította, hogy igenis jó, nagyon jó és elismert szakember vagyok! Engem már a "körbeülős", (labdadobálós, bemutatkozós), stb. "személyiségfejlesztő" képzések nem tesznek jobb szakemberré, csupán a munkám végzésétől veszik el az időt...

Ezek után mentem állásinterjúra, mely zanzásítva kb. így nézett ki: Egy szociális szakügyintézői állásra pályáztam. Szerettem volna, több dolog miatt is. Például azért, mert a szívemnek nagyon kedves kollégával dolgozhattam volna. Aztán a fizetés sem elhanyagolható dolog, a mostani béremnél sokkal-sokkal többet kaptam volna ott. A munkát sem tartottam bonyolultnak, hiszen eddig a másik oldalon segítettem kitölteni azokat a nyomtatványokat, melyeket ezután át kellett volna vennem és döntést hozni az ügyben.

Ennyi indok talán elég is elsőre, de még tudnék találni...

Reggel 9-re hívtak, de ahogy kell, már 10 perccel korábban ott voltam. Nemsokára megjelent az egyik osztályvezető is. Mosolyogva, nagyon kedvesen közeledett felém és elsuttogta, hogy azért van itt, mert az Ő osztályára szeretnének felvenni. Azt is mondta, hogy már tájékoztatta a vezetőt, mely szerint ajánlott már korábban nekem állást kb. 2 éve, de azt akkor nem fogadtam el. Pedig 2 éve nagyon szerettem volna odakerülni, de 40 felett nem vállaltam be, hogy 1 év határozott időre menjek. És lám-lám milyen a sors... Mára már nem szeretném azt az állást. Nem zárkóztam el teljesen a lehetőség elől, de diplomatikusan csak annyit mondtam akkor még kint a folyosón, hogy nem voltam erre felkészülve és végig szeretném gondolni.

Pontosan 9 órakor pedig mehettünk is a hivatalvezetőhöz. Nagyon kedves volt, bár azzal kezdte a mondandóját, hogy az állás amire jelentkeztem, nos úgy gondolja, hogy arra túlképzett vagyok. Neki a bértömeget is figyelembe kell vennie és egy ilyen nem túl bonyolult munkára nem az én kvalitásom a megfelelő. De! Ajánlott 4 állást is a gyámhivatalba (választhattam volna, hogy melyik részre megyek), és azonnal hozzáfűzte, hogy persze határozatlan idővel.

Nagyon diplomatikusan igyekeztem visszautasítani, hivatkozva arra, hogy igazából nem gyámhivatali munkára jelentkeztem, szeretném átgondolni, ha kapok egy kis időt, de mondtam, hogy nem zárkózom el teljesen a dolog elől, de inkább váltani szerettem volna, ezért jelentkeztem a szociális ügyintézői munkára. Azt hiszem pontosan tudja aki sok éve dolgozik gyerekvédelembe, hogy a gyámhivatali munka sem éppen leányálom. (Bár én szeretem a kihívásokat, de most egy kis nyugalmat szerettem volna...) Igen, a pénz az jóval több, mint a szolgálatnál, de ennek a munkának is ugyanaz az ügyfélköre, ugyanazok a problémák, ugyanazok a szőrnyű gyermeksorsok... (Egyébként lehet elvállaltam volna másnapra végiggondolva, hiszen ugyanaz az ügyfélkör, ugyanaz a probléma, és ugyanazok a gyereksorsok..., csak a pénz több.)

A hivatalvezető hezitálásom ellenére sem állt fel az asztaltól megköszönve a megjelenésemet, hanem valamiért mégis nagyon fel akart venni. Vagy szimpatikus voltam (vagy a lekáderezésem során olyan sok jót mondtak rólam :), hogy szerette volna, ha felvehet. Szóval még bedobott egy lehetőséget, hogy mivel dolgoztam már munkaerőpiaci mentorként, így fel tudna venni a Foglalkoztatási Hivatalba szakügyintézőnek. Feladat: képző szervekkel és munkáltatókkal való kapcsolattartás és ügyfelezés (kb. ezt csináltam mentorként is). Kértem egy kis gondolkodási időt, és megígértem, hogy másnap visszajelzek.

Délben hívhattam, mert azt mondta akkor fog ráérni. Egyből felvette a telefont és úgy kezdtem, hogy nagy tisztelettel elfogadnám a foglalkoztatási szakügyintézői állást. Azt mondta, hogy nagyon örül hogy ezt választottam, mert látta tegnap, hogy a gyámhivatali munkát nem annyira szerettem volna, és voltak jelentkezők, akik viszont nagyon akarták, és már odaígérte a határozatlan idejűt, de ezt nekem tartogatta. Nagyon kedvesen ecsetelte, hogy olyan munkára szeretne kollégákat felvenni, amit szívesen és vélhetően hosszú távon tudnak majd csinálni.

Nekem nagyon szimpatikus volt a vezető asszony hozzáállása.

És most ettől is boldog vagyok, hogy a vezető szimpatikus, kedves, és akart engem! Aztán az sem elhanyagolható szempont, hogy a kezdő bérem szeptembertől-decemberig 350.000 Ft lesz (persze bruttó) plusz cafatéria.

De kiszámoltam és havonta ez nettó 100.750 Ft pluszt jelent a mostani béremhez képest, ami persze nem hogy januárba, de az elkövetkező 4 évben se valószínű, hogy változott volna...

A köztisztviselői bér januártól pedig elvileg emelkedni fog, mert itt az életpálya bérfejlesztésről (is) szól.

A szívem szakad meg a gyerekvédelemért, de most inkább az örömnek adok teret! 

Ilyen a sors...

Ismeritek a dalt? 

Bárhol, bárkinek és bármikor, jöhet egy pillanat, amit a sors akar
úgy ám, s nem tehetsz semmit már, de ha erős vagy,
és végig gondolod, hogy mit tehetsz,
és amit tenned kell Teneked, a csillagodért, hogy megsegítsen téged.
És lehet egy jel, vagy egy dal, ami hozzád szól
ezután feljön a napod, mert jegyezd meg ezt jól.

Ilyen a sors, repít az álmod után
míg erőd van csináld tovább és egyszer csak melléd áll.