Előző bejegyzésem nem rég íródott, de azóta elgondolkodtam rajta, hogy tényleg szerencsés család vagyunk? 

Persze mint annyi minden, ez is nézőpont kérdése...

Lehetne rosszabb is, de én inkább annak a verziónak örülnék, hogy lehetne jobb is.

Tegnap jutott eszembe mindez, miközben száguldoztam kifelé a lányomékhoz a hatalmas szélvihar közepette. Az történt ugyanis, hogy dél körül telefonált a lányom az apjának, hogy otthon vagyunk-e és ráér-e? Ez még semmi extra, de aztán elmondta, hogy bizony mindkét autójukra rászakadt a kocsibeálló. A szél alákapott (és bár az ember azt gondolná, hogy mivel minden oldalról nyitott, így átfúj alatta, de nem)... 

Akkor nem tudta még, hogy az autók milyen állapotba vannak, mert nem látszottak ki a rom alól. Csak egy fotót küldött: 

Azonnal összekaptuk magunkat és már mentünk is. A fiam éppen aludt, mert éjszakára ment dolgozni, de mikor megkérdeztem, hogy tudna-e jönni segíteni, első szóra felkelt, és öltözött, bár látszott rajta, hogy azt se tudja, merre van arccal.

Mire odaértünk, már az egyik barátjuk ott volt és próbálták leszedni a kocsikról a tetőt, de makacsul nem engedték a gerendák, meg kevesen is voltak hozzá, mert elég súlyos volt egybe az egész, tehát előbb szét kellett darabolni. 

Én nagyon el voltam kenődve, de a fiatalok látszólag jobban viselték a dolgot (persze nem mondanám, hogy vidámak voltak). Bár viccelődtek, hogy azon dilemmáztak, hogy maradjon ez a nyitott kocsibeálló vagy legyen inkább garázs helyette, hiszen most tavaszra tervezték, hogy felújítják a konyhát, új konyhabútort csináltatnak és gépeket vesznek és azzal a felfordulással együtt a garázst is számításba vették, hogy be kellene ütemezni. Nos már nem kérdés... Bár azt mondták, hogy más jelzést is kaphattak volna, hogy fogjanak bele a garázs építésbe...

A lányom barátjának a kocsija több helyen is sérült, de szerencsére egyik se olyan, hogy tragikus lenne. Nem tört le a tükör, nem tört be a szélvédő vagy az ablak, nem ütött lyukat a szög vagy a gerenda... Majd a biztosító remélhetőleg rendezi a dolgot. A lányom kocsija egy helyen sérült, a csomagtér ajtó tetején egy kb. 1-1,5 cm-es horpadás látszik, illetve karcolások a kocsi tetején. 

Remélem idénre ezzel le is tudtuk a negatív eseményeket és a továbbiakban már csakis jó dolgok fognak történni... Hiszen mi egy szerencsés család vagyunk vagy mi... 

Megosztás a facebookon

Az történt, hogy tegnap az öcsém rám írt cseten, hogy "Gratulálok a 20-ai, pizza sprint nyereményjáték egyik győztesének!" Erre én: "Nyertem valamit?" Válasz: "Nézd meg, szerintem Te vagy az...) Én meg azt se tudtam, hogy miről beszél? Megnéztem, és tényleg nyertem egy extra pizzát! Ez úgy történt, hogy kommentelni kellett, hogy a 20-án általuk megosztott pizzák közül melyiket szeretném megnyerni, és azt kisorsolják. Én meg beírtam. Nem is foglalkoztam vele, mert random módon szoktam néha lájkolni, megosztani vagy kommentelni dolgokhoz. Nem is gondoltam, hogy nyerhetek, nem is figyeltem, hogy engem sorsoltak ki. Amint néztem az oldalukat, akkor látom ám, hogy az öcsém, meg a 25-i nap nyertese. Természetesen én is gratuláltam neki!

Elmeséltem ezt a kolléganőnek, aki csak annyit fűzött hozzá, "de Ti egyébként is egy szerencsés család vagytok!" 

Mondtam neki, hogy mindezt a konklúziót abból levonni, hogy nyertem egy pizzát, hááááát.... elég erős következtetés.

De aztán megemlítette, hogy decemberbe meg hármasom volt az ötös lottón, a lányomnak is mindig szerencséje van, a házhoz is hogy jutottak hozzá, meg szerinte egyébként is az ilyen "kiegyensúlyozott, pozitív" emberek bevonzzák a szerencsét. 

Majdnem elkezdtem neki sorolni, hogy azért mondjuk a férjem legalább 3 hónapig fizetés nélkül lesz, ez mégse szerencsés, csakúgy mint pl. hogy totálkárosra törtem pár éve a kocsit, vagy az, hogy tavaly nyáron elvesztettük anyósomat, stb... De aztán mégse mondtam. Inkább arra a hullámra ültem fel, hogy OK, inkább szerencsések vagyunk. A férjem meg fog gyógyulni, a balesetet túléltük, anyósomat már nem tudja pótolni ugyan senki, de sajnos ez az élet rendje, és szegény már annyira beteg volt egyébként, hogy lehet megváltás volt inkább neki, hogy végleg megpihenhet...

Mondjuk decemberbe valóban nyertem 15.000. Ft-t a lottón, a lányom barátja meg sorsjegyen húszezret. Épp a munkahelyen néztem a lottószámokat és az egyik kolléganőm viccesen, kicsit pikírt módon kérdezte, hogy na, nyertél? Én meg: naaa kettesem van... nem is hármas... óóóó a negyedik meg pont mellette van. Csak lesett, azt hitte viccelek, pedig tényleg hármasom volt. Azt azért megjegyezném nem vagyok megrögzött szerencsejátékos. Lottót is néha veszek (azt is random módon, mikor eszembe jut), és ha lottózok, akkor is gépi egy mezőt kérek. Tényleg a véletlenre bízom. Ráadásul úgy volt hármasom, hogy a negyedik kihúzott szám közvetlen mellette volt. Akinek elmeséltem, szinte mindenki azt mondta, hogy jaj de kár... Én meg úgy voltam vele, hogy nyilván jobb lett volna, de hát így is nyertem... Mindegy hogy valaki pont mellé húzza be, vagy öttel arrébb, ha nem találja el, nem nyer. Tehát minek bosszankodni azon, hogy mi lett volna ha??? Igen, valóban jobb lett volna egy négyes, kb. 1 millió forint, de az életemet az se oldotta volna meg... A gyerekeimnek nem tudnám belőle biztosítani a gondtalan életet, szóval annak örülök, ami van!

De aztán tovább elmélkedtem a kolléganő által mondottakon, hogy az ilyen emberek bevonzzák a szerencsét... 

Ha ez így van, akkor velem azért még nincs minden rendben, vagyis van hova fejlődnöm, mert a pizza, meg a lottó hármas mégse a legtutibb dolog... Panelba lakunk, az autónkat se a szalonból hoztam ki 0 km-el, nincs nyaralónk, se milliós megtakarításunk állampapírokba, a gyerekeim se egyetemet végzett szuper okos gyerekek (de a maguk kis életébe ügyesek)... 

Aztán rájöttem, hogy talán mégis igaza van a kolléganőnek...

Mi igenis egy szerencsés család vagyunk! 

Utóirat: a pizzát természetesen a fiamnak ajánlottam fel (a férjem nem szereti az ilyen ételeket, én meg ugye a szénhidrát miatt lemondtam róla). Kiválaszthatta, hogy milyen alapot szeretne, és kérhetet rá 7 féle bármilyen feltétet.

Ilyet kért:

A gond csak az volt, hogy mivel a férjem a gyógytorna kivételével egész nap otthon van, úgy gondolta készít ennivalót. Ami alapjába nem lenne gond, de nem tud keveset semmiből, ráadásul én ilyen rántott dolgokat se igazán eszek. Szóval ismét jutott a lányoméknak és anyukámnak is vittem. Megint sikerült három háztartást ellátni az egy napra szánt ételével.

De hát ugye szerencsés család vagyunk... Anyukám is szerencsés, meg a lányom is... nem kell holnap főzniük.

Nem? De! Na ugye???

 

Megosztás a facebookon

Ha hét elején írtam volna meg ezt a bejegyzést, akkor sokkal komorabbra sikerült volna. Nem, nem nekem van bajom, vagyis hát ahogy vesszük. A rossz hangulat oka a kolléganőm volt. Egy éve dolgozunk újra együtt, és eddig nem is borultam meg tőle, de valahogy most kissé agresszivá tett és frusztrált. Eddig elég jól tűrtem, de vagy a fronthatás vagy csak a széljárás miatt :) úgy éreztem, hogy most már elég! Nem akarom tovább hallgatni, hogy bármi is történik vele, abból csak a rosszat éli meg és ettől mind mentálisan mind fizikálisan borzalmas állapotba van. És ezen állapoton nem is igyekszik változtatni. Csak pár példa: a férje külföldön dolgozik, ritkán jár haza... Ha nincs itthon, akkor azért nyíg, hogy egyedül van, ha meg itthon van pár napig a férje, akkor meg az a baj, hogy nem tud vele együtt élni. Ha itt van nála az unokája (akit egyébként mindennél és mindenkinél jobban imád), akkor az a baj, hogy idegileg kimerül, mert nem tud pihenni, viszont ha nem láthatta 1-2 hétig, akkor attól volt teljesen depressziós. És ez komoly, tehát tényleg mindentől komoly mentális és fizikai problémája volt. Ehhez kapcsolódóan, állandó hasmenés, émelygés, gyomorfájdalom ízületi fájdalmak, palpitáció, stb. A reggelei úgy indultak, hogy hasfogó, savlekötő, nyugtató, epegyógyszer és a többi.

Az utolsó csepp az volt a pohárba, mikor már a vérnyomása is magas lett, de mégsem tett semmit, csak panaszkodott. Ekkor sikerült végre rávenni, hogy induljon el kivizsgáltatni magát. Írja az appot amit ajánlottam neki vérnyomásnapló helyett és már időpontot is foglalt egy olyan orvoshoz aki nem csak belgyógyász, de pszichés problémákkal is foglalkozik. És már ettől, hogy elindult én is kisimultam. Segítem, támogatom bármibe amibe csak tudom.

Aztán úgy néz ki, hogy pénteken talizni tudok volt kolléganőkkel, ez is felvidít, nagyon-nagyon várom.

Itthon is alakulnak a dolgok. A férjem gipszét levették tegnap, holnap kezdheti a gyógytornát, 10 alkalmat írtak ki neki, hetente kétszer mehet, szóval leghamarabb február 22-n telik le az utolsó. Ami azt jelenti, hogy márciusba tud elkezdeni dolgozni, vagyis idén először áprilisba fog fizetést kapni. De ez nem igazán idegesít, bár jobb lenne, ha befolyna az a pénz a kasszába, de szerencsére nem kell azon gondolkodnunk, hogy akkor most kenyeret vegyünk vagy a rezsit fizessük. Csak hát ebbe a három hónapba valószínűleg nem tudok félretenni.

A lányom és a barátja nincs még a honvédségnél, mert jövő hónap elején mennek síelni, így a februári kiképzésről is lecsúsznak. A lányomnak nincs még meg a helye, mert ugye válogatós, a párjának már megvan, és nem is hadnagyként, hanem főhadnagyként fog kezdeni.

A fiamnak új projektje van, amire a pénzét gyűjti. Nem igazán értettem a lényegét, de támogatom. Ha máshogy nem, hát úgy, hogy biztatom, és mondogatom neki, hogy bár nem igazán értem a dolgot, de próbálja meg. Ez az anyák dolga. Nem? De! Na ugye?

Megosztás a facebookon

Ennyit a lányomnak felkínált állásról...

A lányom péntek reggel ment a repülőbázisra, hogy megnézze hova mehetne dolgozni. Már mikor megtudta, hogy irodai munka, akkor se volt nagyon elragadtatva, de mikor kiderültek a részletek, akkor meg egyenesen nemet mondott. Azt mondták neki, hogy polgári alkalmazott lenne, be se kellene öltöznie. Na pont nem ilyenről álmodott, mert pont, hogy be akar öltözni. A munkája kb. az lett volna, hogy mindenféle problémával hozzá fordulhatnának az ott dolgozók, neki kellene megoldani, továbbítani, javítani, kérelmezni VAGY "elküldeni a p.csába" mindenkit! Ezt az ott dolgozó hölgy mondta, aki körbevezette. :) 

Bár már akkor elmondta, hogy köszöni, de nem érdekli ez az állás, azért még azt mondták neki, hogy gondolja át és várják a visszajelzését.

 

Én azt hittem, hogy jó kis irodai munkája lesz, de azt becsülöm a lányomba, hogy nem köntörfalaz, nem szépíti a dolgokat, ha valami nem tetszik neki, azt nyíltan meg meri mondani. Én a helyébe biztos kellemetlenül érzetem volna magam, hogy egy alezredes protekciójával ajánlott helyre nemet mondok. De Őt ez egyáltalán nem érdekelte. Nem akarta ezt és meg is mondta. Mikor felhívott, azért megkérdeztem, hogy szólt-e annak, aki beajánlotta? Azt mondta, hogy persze... És megértette, hogy nem ilyen munkát akar és ha kell segít másikat szerezni :)

Először azt gondolta, hogy nem, nem kell segítség, de aztán meg azt, hogy ha már a barátja úgyis a bázisparancsnok helyettessel jóba van és együtt járnak falat mászni, akkor miért is ne kérhetnének attól is segítséget, és attól is aki ehhez hozzájuttatta volna. Több lehetőséget is kérnek, hogy tudjon választani a kisasszony, ha már ilyen válogatós. De igaza van, ha megteheti... És igen, megteheti. Van munkája, a jelenlegi főnöke örül neki, hogy kb. 1 hónappal tovább marad ott, szeretik és szerintem az új helyen is meg fogja állni a helyét. Így továbbgondolva teljesen igaza van, hogy nem fogadta el azt, amit vélhetően nem szeretett volna csinálni. 

Most a következő gondja, hogy ha egyszerre mennek kiképzésre a párjával márciusba, akkor mi lesz a kutyájukkal? Na vajon mi??? Hát majd nálunk lesz. Mondjuk akkor remélem már a férjem is dolgozni fog, csak nem tart addig a táppénz. Bár belebegtette, hogy ha leveszik a gipszet 25-én, lehet hogy utána hetekig kell még gyógytornára járnia... De ez majd akkor fog kiderülni, hogy mennyire tudja használni a kezét meg az ujját.

Én tegnap a munkaügyis csajokkal mentem kávézni munka után. Adtam a cukornak... Fehér forró csokit ittam és csokis brownie-t ettem :) Beletelt vagy másfél órába, mire leerőltettem, de csak sikerült...

Vagyis pontosítva nem munkaügyis csajok, mert már szinte csak "ex munkaügyisek" voltak. Egy aki még ott dolgozik, kettő csak papíron mert nem vették fel az oltást és nem dolgozhatnak. A csapat többsége már ugye egyébként se dolgozik ott, de mi akkor is egy csapat vagyunk. A fizetésnélküli persze senkinek se jó, nem jó a munkavállalónak, hiszen se fizetés, se TB., se semmi. Nem jó a munkáltatónak se, mert a munka az ott van, amit meg kell csinálni, de amíg fizetetlenen vannak, addig nem tudnak felvenni mást.. De a munkát valakinek mégiscsak el kell végezni... És egyébként azt beszéltük ki, hogy milyen inkorrekt módon jártak el azokkal akik nem vették fel az oltást. Na meg nyilván még ezer témánk volt és mindet kibeszéltük, mintegy 5 órán keresztül :)

Eddig többször elgondolkodtam, hogy jó lenne visszamenni (hiszen nem eljöttem onnan, hanem megkértek, hogy áthelyezéssel csináljam a mostani munkámat), szóval elvileg lehetett volna visszaút a nélkül, hogy kellemetlen lenne a dolog. De így, hogy már szinte a társaság krémje nincs ott, talán már nem is lenne kedvem visszamenni. Nem mintha egyébként ez most opció lenne.

Ma természetesen kimentem reggel a piacra, de szinte alig voltak árusok. Nem is igazán költöttem, de mikor már hazafelé indultam, akkor láttam meg a földön egy ruhakupac alatt egy ismerős színösszeállítást (sötétkék, piros, fehér) és nem tévedtem, tényleg Tommy Hilfiger sporttáska volt. Elég koszos és egy tinta vagy hasonló folt is van rajta... De hátha ki tudom belőle szedni... Megkérdeztem az árust, hogy mennyiért adná? 1000 Ft-ot mondott rá. (Mondjuk egy ilyen táska húszezer körül kezdődik, és egy ezrest megért volna, dehát ugye nem új, és van rajta egy folt is...) Mondtam, hogy 500-at adok érte... Azt mondta az árus, hogy nem-nem, az nem jó. Én meg odadugtam az orra alá a foltot,  hogy ha kiszedi belőle, akkor 2000-et adok a táskáért! Erre elvigyorodott, és azt mondta, OK, 500 Ft. :) Ilyen egyébként (mármint ilyen lesz, ha kijön belőle a folt, most a mosógépben van még):

 

Megosztás a facebookon

Hétfőn nehezemre esett elindulni otthonról. A fiúk még otthon vannak, mert nekik csak jövő héten kezdődik/kezdődne a munka. 

Úgy éreztem január 3-án reggel, hogy bizony még az otthoni semmittevés vagy a pörgés is jobb lenne, mint elindulni dolgozni... Így visszagondolva az otthonlétre talán az volt a gond, hogy a szélsőségek voltak jellemzőek. Vagy egész nap futottam, csináltam, megállás nélkül tettem-vettem, készültem, sütöttem-főztem vagy a másik véglet: nem csináltam semmit (mert kész volt minden). Ez van, ha az ember nem mehet el karácsony előtt szabadságra és mindent az ünnepek alatt kell megcsinálni...

De hétfőn gyorsan belerázódtam a dologba, akkor még sok munka se volt. Aztán fokozatosan növekszik a munkaterhelés. Jövő hétre már eléggé komoly betegszám várható. (Persze akkorra ígérik az ötödik hullámot...) Majd kiderül... Többször jártunk már úgy, hogy berendelték az ügyfeleket nagy számba, aztán leállították a személyes vizsgálatokat. 

Jelenleg nem szakadunk bele a munkába, így jut idő ovasásra és pletyire is.

Van új kolléganő is, aki szintén régi, a munkaügyibe dolgoztam vele együtt. Aztán van olyan régi kolléganő, aki már nem dolgozik itt, de megkért, hogy a munkaügyis kolléganőmnek juttasak már el egy kis Mózárt golyót hálája jeleként, amiért segített neki bizonyos dolgokba. Ekkor derült ki számomra, hogy azért engem kér meg és nem Ő adja át személyesen, mert az említett kolléganő már fizetetlen szabadságon van, mivel a kötelezés ellenére nem vette fel az oltást... Egyre több osztályról jönnek a hírek, hogy itt se vette fel 2-3 ember, meg ott se... A munkaügyis kolléganőre visszatérve, el sem tudom nélküle képzelni a hivatalt. Ezer éve ott dolgozik/dolgozott, üde színfoltja volt a hivatalnak és a kollégák is imádták, a közösség egyik vidám, központi alakja volt. 

Mindenesetre gyorsan leszerveztem a maradó munkaügyis csajokkal és a "távozóval" is péntekre egy talit. Mondjuk pénzügyileg megengedheti magának, hogy fizetetlen szabadságon legyen, (karácsonyra egy zöld rendszámos kis BNW-t kapott a férjétől) de azért kíváncsi vagyok a "hogyan továbbra", mert szerintem még nem dolgozott máshol, a munkaügyi kezdett és vagy 20 évet lehúzott. 

Azért nálunk is alakulnak a dolgok. A férjem kedden volt varratszedésen a szétvágott kezével. A varratokat kiszedték, és már nagyon várta, hogy a gipszet is levegyék. Le is vették, de kapott másikat. Majd január 25-én kell visszamennie kontrollra, addig nem mozgathatja az összefércelt ínszalag miatt. Majd akkor derül ki, hogy hogyan tovább? Szóval addig minden rám marad otthon és én vagyok a családfenntartó is, hiszen elvileg majd fog kapni valamennyi táppénzt valamikor, de ugye az csak a bejelentett bérének az X százaléka lesz. Amikor az autóbelesetünk volt, akkor is előfordult, hogy csak hónapokkal később érkezett meg az a kis táppénz. Az építőiparba már csak így van, ha nem dolgozik, akkor nem is keres...

Na mindegy... Tartom a frontot, ezen is túl leszünk.

A lányom és a barátja is kapott már visszajelzést a honvédségtől. A barátja ugye tiszt lesz, műszaki területre vették fel, a lányomnak is megvan már a beosztása, ügyviteli területre kerül. Már bánja kicsit, hogy protekciós, mert ő valami izgalmas dolgot szeretett volna egyszerű katonaként (ez persze azért van, mert nem tudja, hogy pl. csak rövid ideig izgalmas ha levezénylik a határra, vagy kivezénylik áradáshoz homokzsákot pakolni, vagy 24 órában ácsoroghatna az őrbódéba, stb.). Szóval szerintem jó lesz neki ez a nyugis, irodai munka. Tud mellette tanulni ha akar, ha komolyan gondolja, akkor elkezdheti a főiskolát és majd lefárasztja magát a konditerembe. Pénteken megy a repülőbázisra, akkor tudja meg a részleteket. Vélhetően jövő hónap elején kezdheti meg a kiképzést. Azt már nagyon várja. Aki segített neki, az azt mondta, hogy a lényeg, hogy jó helyre kerül és ha majd mégis váltani akar, akkor majd látja, hogy milyen lehetőségek vannak amit szívesebben csinálna, és ha már bent van, akkor könyebb váltani is. 

A párja most rákattant a falmászásra. 

 

A leendő felettese vette rá (mert mint kiderült, ismerik egymást), hogy próbálja ki és ott maradt, hetente többször mennek Pestre és hétvégén terepre is. Teljesen függő lett. Közbe meg hetente többször jár jégkorong edzésre, kettlebell edzésre, konditerembe és meccsek is vannak néha hétvégén. Szóval kissé már soknak tűnik ez. 

Tegnap este meg megint talált egy kutyust az út közepén. 

 

Persze megállt, hazavitte és feltette a helyi elveszett kutyás csoportba. Már meg is lett a gazdi. Nem tartotta vissza, hogy amit korábban talált kutyus, az több, mint százezer forintos kárt tett a kocsiba, mire hazaért vele:) De persze annak a kutyusnak is meglett a gazdija és olyan hálás volt, hogy természetesen kifizette a kárt. 

Egyelőre ennyi... Elindult az év... Üdv 2022 :)

Megosztás a facebookon

Pár éve találtam rá, és éjfél után ezt szoktam mantrázni. Hiszek benne :) Pedig az ilyenekbe nem szoktam, de valamiért azt gondolom, hogy ez működik.

És valamiért már évek óta ezt az újévi jókívánságot osztom meg, mert szeretem:

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon