Akkor lesz tökéletes, ha nem stresszelsz rá...

Van egy reklám, aminek ez a szövege: "Tökéletes karácsony? Akkor lesz tökéletes, ha nem stresszelsz rá!"

És valóban! Annyira igaz. Én most úgy érzem, hogy tényleg nem stresszelek. Pont nem akarok megfelelni senkinek, csak jól szeretném érezni magamat.

Nincs megpucolva az ablak, nem csillog-villog az egész lakás, nem súrolok, takarítok egész nap.

 

Persze ez valamelyest túlzás, hiszen azért nem gázolunk bokáig a sz@rba,  de nem is csinálok belőle élet-halál kérdést, hogy egy porszem se legyen!

Továbbá nem rohangálok mérgezett egérként az üzletekbe, hogy valami teljesen felesleges dolgot vegyek, csak azért, mert valamelyest ez a társadalmi elvárás, hogy vásárolj, vegyél, költs, mert karácsony lesz és így szokás. 

Hát nem. Valójában a két gyerekemnek lett véve "ajándék", de ezek se drága dolgok, és ha nem karácsony lenne, akkor is valószínűleg megvettem volna nekik, mert már volt róla szó, hogy jó lenne. Semmi extra, 1-1 vezeték nélküli fülhallgatót kaptak.

Nem a legolcsóbbat választottam, hanem elvileg aminek hoszabb készenléti ideje van. Nem aliexpressről vagy e-bay-ről rendeltem. Nem azért mert sznob vagyok, hanem azért mert nem tudom, hogyan kell, valamint lehet nem is ért volna ide időbe. Ezt így jobbnak találtam.

Azért még kacérkodok az aliexpressel, mert magamnak szeretnék egy autós telefontartót. A piacon már láttam, de akkor nem vettem meg, de ki tudja, lehet majd most hétvégén. Ilyet szeretnék:

A férjem kicsit másképp gondolja a dolgokat. Már napok (hetek) óta nézelődik és vásárolgat. Ebből a szempontból olyan, mint egy nő. Járja a bevásárlóközpontot, az üzleteket és vásárolgat. Vett nekem is egy nagyon (nagyon-nagyon) drága ajándékot, amit végül visszavitettem vele. Agyérgörcsöt kaptam volna, ha nem veszik vissza, de nem volt semmi gond, visszaadták az árát. Most is a Malom központba van, és már nem is tudom, hogy vajon kinek, kiknek vásárolgat? Lehet, hogy egyszerűen csak élvezi a tömeget, a nézelődést, meg a karácsonyi feelinget. Én meg itthon vagyok, mert idegbajt kapnék a tömegtől, a nézelődéstől és az egész karácsonyi feelingtől :) 

Tegnapelőtt a lányom találta el, hogy menjünk el vásárolni. Kérdeztem, hogy mit szeretne venni, de semmi konkrét nem volt, annyit mondott, hogy "csak úgy". Bementünk az üzletbe, aztán kb. 10 perc elteltével már jöttünk is ki (persze semmit se vásároltunk), és hazafelé vettünk az irányt. "Menekültünk a tömegből". Odafelé Ő vezette az "új autómat", de még nincs hozzászokva, és kissé zavarta, hogy a 122 lóerő másképp reagál, mint amikor a saját kocsiját vezeti. Hazafelé már én vezettem. Jaaaaaaaa! Annak ellenére, hogy magamtól nem ezt az autót választottam volna, már beleszerettem. Imádom. És erre az is tökéletes bizonyíték, hogy bármikor kiszállok az autóból visszanézek rá. A facebookon (ami persze abszolút megbízható forrás) olvastam, hogy ha nem nézel vissza az autódra, akkor nem a megfelelőt választottad. Én visszanézek! Vagyis megfelelőt választott nekem az öcsém!

Mi is van még? A töltött képoszta már kész van, van pulykasült, mely hidegen nekem jobban ízlik, mint frissen. Lesz még hallé vagy halászlé, ki hogy mondja, rántott ponty, hurka-kolbász, és a reggeli kávéhoz már megkostoltam a diós- és mákos beiglit is. 

Karácsony második napján megyünk anyukámhoz a szokásos ebédre. 

Abádszalókra is megyünk majd valamikor a férjem családjához, azt még nem tudom melyik nap. 

Imádom, hogy itthon ha nincs kedvem, akkor nem ágyazok be, és akár délelőtt is ágyból nézem a tv-t. Van annak is előnye, ha már nagyon az ember gyerekei... Feltalálják, elfoglalják magukat.

Azt még nem tudom, hogy idén lesz-e hagyományos karácsonyfánk? Egy gyönyörű grincsfát már vett a lányom. Nagyon szép és letisztult, csupa fehér dísz van csak rajta. Nekem tetszik. 

Tegnap volt a névnapom, ami nincs a naptárba, így csak alig páran tudják, de a legfontosabbak azért megemlékeztek róla. Kaptam virágot is, és még úgy is örültem neki, hogy valójában nem kedvelem a vágott virágot. 

 

 

És bár szinte soha nem iszom, tegnap este nagyon jól esett egy pohár Bailesy's. 

Ma pedig az itthoni kényelmes ruhámba élvezem a semmit tevést. Nem tudom meddig élvezném, de azt hiszem hozzá tudnék szokni :) 

Tehát tökéletes karácsony akkor lesz, ha nem stresszelsz rá!!!

Szóval nálunk idén nem lesz ez:

 

 

 

Megosztás a facebookon

Lassan telik, nagyon lassan.

Így van az, ha nincs mit csinálni. Ma már nincs beteg berendelés, nincs vizsgálat, nincs szakértés. Tegnap lezártam az iratokat, aláírtam az összes határozatot, megcsináltam a statisztikát, tehát ma már csak az a dolgom, hogy kivárjam, végre mikor mehetünk haza.

Tegnap egy kicsit húzós volt, de csak annyira ami még bírható. Délelőtt pont befejeztem a 10 beteg szakértését, mire jött értem az autó és mentem Kiskunhalasra, hogy az ottani szakértői határozatokat is aláírjam.

Közben végre oda is sikerült felvenni valakit, elvileg december 31-től dolgozik. Ez persze megütötte a fülemet, hogy dec. 31.-től? De hát akkor nem is tud semmit sem csinálni, hiszen mindenki szabadságon lesz a szakértői bizottság tagjai közül. Aztán kapcsoltam, Jaaaaaa! Valószínűleg megint létszámstop lesz január 1-től... Így már értem.

Mi is van még? Ja, hát hazaért a lányom Ausztriából. Amikor már elindultak hazafelé és először beszéltünk, akkor úgy volt, hogy fél 6 körül érkeznek. Aztán írt, hogy bemennek Bécsbe a karácsonyi vásárba, kb. fél 8 lesz mire hazaérnek, de végül fél 10 lett belőle. A lényeg, hogy épen, egészségesen megérkeztek. Most tanul ezerrel, mert megint vizsgája lesz. Neki jó hosszúra sikerült az év végi pihenő, mert már múlt hét óta nem dolgozik.

A fiam tegnap reggel ment utoljára (vagyis én vittem hajnalba, mert elkéste a buszt), a férjem ma is dolgozik, délután valami céges ebédjük lesz, és még nekem is be kellett jönnöm ma. Elvileg 11-kor fel kell menni a főnökhöz, biztos lesz karácsonyi köszöntő, kölyökpezsgő meg pogácsa, aztán meghallgatjuk Szabó Gyula előadásában a YouTube-ról Ady versét, majd kínosan, poénkodva, erőltetett mosollyal várjuk, hogy el lehessen szivárogni.

Én ezt a pillanatot várom már nagyon:

 

 

Megosztás a facebookon

Hétfőn úgy éreztem, hogy borzalmas napom volt, aztán keddre már konszolidálódott a dolog, de végül a mai nap tette fel a koronát a "önsajnálatomra" amikor is jött egy beteg.

Még nem került be hozzánk, hiszen még csak az orvosnál volt vizsgálaton, de már láttam a leleteit, hiszen fel kell készülni abból is, hogy mire az ügyfél hozzánk kerül, már képbe legyünk. Tanulmányozni és ismerni kell a leleteit, a körülményeit, a betegségeit, hol, mikor, milyen kezelésen esett át, milyen körülmények között él, stb.

Amint az orvosi papírjait olvasgattam, már akkor elkezdtem átértékelni a dolgokat, de amikor végül bekerült hozzánk... Na akkor gondoltam azt, hogy valójában boldog, gondtalan életem van!

Nem is a beteg döbbentett rá, hanem az anyukája, aki kísérte.

Édes Istenem! Mit vétett ez a szerencsétlen nő, ami miatt ilyen "keresztet kapott"?

Egy velem kb. egyidős, szőke, csinos, értelmes nőről van szó (mármint Ő az anyuka).

A lánya 28 éves és teljes ellentéte az anyának. Bár fiatal, de az anyjánál is idősebbnek néz ki, látszik rajta, hogy "már sok mindenen túl van" és első pillantásra is látszik, hogy súlyos pszichés problémái vannak.

A tekintete egyszerre üres és ijesztő, olyan, amitől csak megrettenni lehet, értelemnek egy csepp szikrája se látszik, és amikor kérdeztem tőle bizonyos dolgokat, akkor nem a valóságot tükröző dolgokat válaszolt, és nem megjátszotta magát...

Az anyukája pedig türelmesen, szeretettel, teljes odaadással igyekezett a lányának mindenben segíteni. Válaszolt helyette, kijavította, biztatta, stb. Elmondta, hogy a lánya eddig külön élt tőlük, de tavaly óta már ismét náluk él, Ő gondoskodik róla. Felmondott a munkahelyén, hogy figyelni tudjon a lányára, ápolni, gondozni tudja. Mondta mindezt szeretettel, miközben a lánya még gonoszabb pillantásokat vetett rá. Ő meg csak simogatta, szeretgette. Nem megjátszotta, tényleg teljes anyai odaadással volt.

Az édesanya megtehetné azt is, hogy a lánya állapotára való tekintettel intézetbe helyezteti el. És ahogy figyeltem őket, bizony azt gondoltam, hogy talán az lenne a legjobb megoldás mindenkinek. Közben meg mint anya, valószínűleg én sem tudnám megtenni...

Részletek az anamnézisből: (nevek, időpontok törölve, nem éppen időrendben, hanem kb. úgy, ahogy a leleteket leírták).

Megosztás a facebookon

Nehezemre esett szombaton reggel felkelni. Nem tudom igazán az okát, mert ha nem dolgozom, akkor is felkelek hétvégén is ugyan úgy, mint hét közben. De lehet, hogy ez csupán pszichés volt, a tudatalattim lázadt a szombati munka ellen. Mi értelme ennek? 6 beteg volt behívva 2 orvoshoz, akikből 2 jött át hozzánk szakértésre. Ezért bekapcsolni a gépeket, égetni a villanyt, stb. miközben egy csomó dolgom lenne otthon?

De mivel nem tehettem ellene semmit, így beletörődtem.

Szóval reggel nehezen ment a felébredés, és ez később se lett jobb.

Reggel levittem a kutyát, mivel a lányomék már Ausztria felé tartottak, hogy szerdáig a snowboardozásnak hódoljanak. Ezt az otthoni cipőmbe szoktam megtenni (mármint a kutyasétáltatást), amivel nincs semmi baj, csak éppen annyira nem voltam összeszedett reggel, hogy a munkahelyre is abba a cipőbe léptem, nem a megfelelő bokacipőbe... De ezt már csak a munkahelyen vettem észre.

Aztán abból is látszik, hogy kómás voltam, hogy a férjemet ugrasztottam, aki a fürdőszobába készülődött, hogy segítsen már megkeresni a termosznak a tetejét, amibe a kávét viszem. Addigra én már kétszer végigjártam a konyhát, az előszobát, sőt még a hűtőbe is benéztem, hogy a kókusztejjel esetleg nem-e betettem azt is. De nem, nem tettem be. Nem találtam, pedig már indulnom kellett volna. A férjem is kereste, Ő sem találta. Nem értettem, alig pár perccel azelőtt töltöttem a kávét a termoszba, akkor még megvolt a teteje...

Aztán hirtelen odanéztem és láttam, hogy most is megvan, rajta van a termoszon :) Pfffff Jó kis napnak nézek így elébe...

De valamelyest konszolidálódott a helyzet, mert még munkakezdéskor lejött a főnök és szépen csendben mindenkinek megsúgta, hogy amint végzünk a szakértésekkel, szépen egyesével el lehet menni. Na végre! Valami reménysugár :)

Addig is jobban utána néztem annak a vezetéstechniakai tanfolyamnak, amit az öcsém ajánlott.

Azt mondta, a kocsi mellé kérjem azt karácsonyra.

Most persze lehet azon tanakodni, hogy az öcsém miért is ajánlotta?

Bele lehet képzelni ezt is, meg azt is.

Én nem képzelődöm, egyszerűen úgy gondolom, hogy biztos nem akar nekem rosszat, és bár marhára be vagyok fosva attól, hogy még akár kontrollált körülmények között is, de újra átéljem az aquaplaning (vízen siklás) jelenségét, amit áprilisba megtapasztaltam Abonynál, de jót fog az tenni nekem!

Itt helyben találtam egy lehetőséget, ahol elvileg azt ígérik, hogy a tréningen kisebb sebesség mellett száraz úton is elő tudják idézni ezt. Hááááát, mit mondjak? Tényleg nem várom a megcsúszás érzését, de meg fogom tudni csinálni!

Azt mondják, ha ledob a ló, minél előbb vissza kell rá ülni. Én a baleset után is visszaültem, vezettem és nem volt félelemérzésem. De azt hozzá kell tennem, hogy azért nem múlt ám el nyomtalanul a dolog. Ha bármikor eszembe jutott, hogy ismét arra kell menni ahol kisodródtunk, majd az árokba csapódtunk és pörögtünk, akkor igenis gyomorgörcsöm lett! Már a férjemnek is elővezettem, hogy ha megyünk, más útvonalat fogok választani, mert egyszerűen nincs rá erőm, hogy arra menjek!

Abszolút megértette, sőőőt!

Szombaton Ő elutazott vonattal és úgy volt megbeszélve, hogy én megyek érte vasárnap. Ez így is történt. Mielőtt indultam felhívott és elismételte, hogy ne arra menjek, amerre a baleset volt, hanem Nagykőrösnél térjek le a másik irányba. OK, rendben! Megígértem, és így gondoltam én is.

Ám amikor indulásra került a sor, akkor belém hasított a tudat, hogy jól van ez így? Ezentúl nem megyek arra? És ettől megoldódik a dolog? Megnemtörténté tudom tenni? Jobb lesz? Dehogyis!

Fogtam hát magam és mivel egyedül mentem odafelé, úgy döntöttem, hogy már csak azért is arra megyek! Le kell győzni ezt a félelmet!

Amikor megérkeztem a célhoz, elmondtam a férjemnek, hogy a megbeszéltek ellenére a "Horty kanyar" felé jöttem! Kissé ideges lett!

Hazafelé már nem arra jöttünk :)

Lehet már az odaút is tudat alatt stresszes volt, de a hazafelé úton ez már nem csak tudat alatt létezett. Annyira, de annyira koncentráltam, hogy a sötétbe a rossz úton nehogy valami baj legyen, de közbe haladjunk is, ráadásul a rossz úton senki se akart megelőzni, így hosszú-hosszú kilométereken át vezettem a kocsisort, hogy mire hazaértünk én úgy elfáradtam agyilag, mintha vizsgára készülnék és már nem fogna az agyam. De ezen is túl vagyok.

Amint hazaértünk, még átszaladtam anyukámhoz este kocsival, vittem neki frissen fogott Tisza tavi pontyot, amire a férjemnek és anyukámnak is ugyanaz volt a reakciója: "nem vezettél még ma eleget"?  És akkor éreztem, hogy nagyon kellett már ez az út, nagyon kellett, hogy át tudjam élni, hogy meg tudom csinálni, hogy le tudom zárni!

A mai napomat meg hagyjuk! Hétfő van, és qrva sz@r napom. Beszélni se akarok róla...

De amint ezt leírtam, és ki akartam fejteni, üzenetet kaptam a lányomtól. Küldött képeket, videót, mellesleg írt is pár sort is.

És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy az igazán fontos dolgok ezek, úgyhogy vége a hétfői letargiának!

Remélem!

Dolgozom rajta!

Megosztás a facebookon

Neve: KIA CEE'D, vagyis még nem vettem a nevemre, mint az előzőt, aki Silver Hunter volt. Neki még keresem a megfelelő nevet. Ha megtalálom, akkor válik igazi családtaggá.

Kicsit szégyellem magam, hogy miért nem vertem a földhöz a seggemet örömömbe, amikor kiderült, hogy megvan az új kocsi.

 

Annyit vártam rá... Április óta kerestük a megfelelőt.

Az öcsém tök jó fej, nélküle nem sikerült volna! Nagyon sokat segített, tényleg kereste, megnézte, nem ajánlotta a korábbiakat, de azt mondta, hogy úgy tűnik ezzel minden OK, és valóban az. Nem volt semmi ami indokolta volna az apátiámat a kocsival kapcsolatban.

Nem tudom, hogy akkor miért nem örültem? Talán azért, mert már annyiszor úgy éreztem, hogy OK meglesz, aztán mégse...

Tudom elmeháborodott dolog, de egy ideig úgy éreztem, hogy a kis Volkswagent imádtam, és még akkor is simogattam a kormányát, amikor lerohadt alattam anyák napja vasárnapján az Aldinál. Vagy a piacra kijutottam vele, de haza már nem és akkor is az öcsém segített elvontatni a szervizbe...

Annak a kis kocsinak mindent elnéztem és megbocsátottam. Úgy is imádtam, hogy nem volt benne légkondi, és szakadt rólunk a víz a forró nyári napokon... Ez az új autó, meg elvileg minden kritériumnak megfelel amire nekem szükségem van, sőőőőőőőt, még többet is tud, és mégsem járok örömtáncot?

 

 

Normális vagyok?

De ez csak addig tartott, amíg valóban az enyém nem lett.

Most már örülök, sőőőt napról napra jobban szeretem.

Emlékszem, egyszer azt is mondta az öcsém, hogy autót nem szabad úgy venni, hogy "szerelem első látásra".

Nos ezt nem úgy vettük :) 

A férjem nem is látta az autót egészen addig, amíg haza nem vittem. Ő addig "csak az előleget adta", aztán még megtoldotta és beleszállt jócskán a vételárba is.

Kedden este már a ház előtt várt amikor hazaértem a munkából az új szerzeménnyel. Sötét volt, nem sokat látott belőle, de rögtön kerített pár ismerőst, akiknek megmutogatta. Láttam rajta, hogy Ő teljesen elégedett. Mondta is amikor végre lezártam a kocsit és elindultunk felfelé a lépcsőn, hogy "azt hittem valami roncsot veszel, de ez nem az!" Nos! Mi az hogy roncsot??? Az öcsém ajánlotta, tehát eleve nem lehet roncs, max. olyan aminek nem tetszik az ergonómiai vagy a belső kialakítása :) Mivel a rádiócsatornák, naptár, óra, stb. nem volt még beállítva, így visszamentem és a sötétbe nyomkodtam a gombokat. Egyszer csak hívott a férjem, hogy maradjak csak lent, mert mindjárt elkészül és az új autó örömére elmegyünk vacsorázni a Csalánosi Csárdába.

Nem volt kedvem, de főzőcskézni meg még annyira se... A gyermekeknek is kellene valami vacsora felkiáltással próbáltam kibújni az éttermi vacsora alól. De a férjem megnyugtatott, hogy hozunk nekik is.

Innen kezdve nem volt kifogás. Már csak attól tartottam, hogy egyáltalán nem vagyok hozzászokva még az autóhoz és mivel csak másnap jön a Cascós a szerződéshez felmérni a kocsit, nehogy most történjen valami...

De nem történt, Sőt, mire kiértünk a csárdához, már élveztem is a kocsi hangját, kényelmét és az egész feelinget! Elkezdtem megszeretni! A férjem is elégedett volt, kényelmesnek, halknak és jónak találta az autót.

A csárdába sok pénzt hagyott, de nagyon boldog volt, a zenésznek is küldetett italt, sőőőőőőt, tök gáz, de nekem is kért számot. Én nem tudom jól kezelni az ilyen szitut. Nem vagyok hozzászokva, teljesen idegen tőlem. Az étel nagyon jó volt, de alig látszott a tányéron, hogy ettünk belőle, akkora adagot adtak. Én cigánypecsenyét ettem, ami finom volt, de azért Lajosmizsén jobban csinálták:) A férjem gombával és velővel töltött sertéskarajt kért. A gyerekeknek meg egy kétszemélyes tálat vittünk.

Másnap a facebookon beléptem a KIA CEE'D csoportba, feltöltöttem az autó képét, és megköszöntem a befogadást. Mivel nem új autó és a mai kocsik sokkal dizájnosabbak, nem gondoltam hogy ennyi pozitív visszajelzést kapok. 

Közel százan gratuláltak hozzá 1 nap alatt és ilyeneket írtak, hogy:

"Gratulálok! 1.6 benzines ebből a generációból nem gyakori!" 

"Pofátlan kérdés, de mennyiért sikerült hozzájutni? Nagyon ritka ezzel a motorral és színnel, gratulálok hozzá!" 

"Nagyon jó vétel volt! Sok szerencsés kilométert vele." 

"Gratulálok! Nagyon szép! Sok-sok balesetmentes kilométert kívánok! Az enyém is 1,6-os,benzines, 2010-es."

Szóval sok pozitív visszajelzést kaptam, és egyre inkább éreztem, hogy JÓ DÖNTÉST HOZTAM! Annyira büszke voltam az öcsémre! Én magamtól nem vettem volna meg, mert hülye szőke nő hozzáállással gondolkodtam. 

Aztán másnap már ezt posztoltam:

 

 

 

Megosztás a facebookon

Ma reggel készülődés közbe azon gondolkoztam, hogy milyen jó most minden. És egyből belém is hasított egy furcsa érzés, hogy ez nem szokott sokáig tartani...

Tegnap este tök békés volt minden, felhívtam a férjem hazafelé menet és nyafogtam egy kicsit, hogy nincs kedvem főzőcskézni, rendeljünk már valamit. Így hát pizzáztunk!

A fiamnak írtam cseten, hogy pizza lesz, milyet kér? Erre örömködve visszaírt, hogy port arra gondolt, hogy milyen jól esne neki egy pizza, és lám teljesült. Jó hangulatba volt Ő is, még arra is nyitott volt, hogy hétvégén a férjemmel elutazzon Abádszalókra, a sógornőm szülinapjára. Ez nem jellemző, nem szokott az apjával a rokonokhoz menni :) Én azért nem megyek, mert szombaton dolgozom, a lányomék meg Ausztriába mennek síelni. 

Gondoltam még inkább fokozom a fiam örömét, ezért hát érte mentem a lányom kocsijával a munkahelyére. Boldog volt, ennek is örült és arról beszélgettünk hazafelé, hogy mostanában olyan sok minden van, amire csak gondol és bevonzza, és tök jól érzi magát ettől. Majd hozzátette, kár, hogy a lottóval nem így van :)

Szóval a fiam is jó passzba volt. A férjem is, ennek örömére még egy kicsit megtoldotta a kocsim árát a kártérítési pénzéből.

Ezeken gondolkodtam reggel, hogy milyen jók az ilyen békés órák, amikor az egész család kisimult.

 

Addig gondolkodtam, hogy már megint majdnem késésbe voltam. Rohantam le a biciklitárolóba, hiszen kerékpárral 8-10 perc alatt beérek a munkahelyre.

DE!!!

A biciklim nem volt a helyén...

Hívtam egyből a férjem, "nem mondtad, hogy elviszed a biciklit!" Meglepődött, hogy miről beszélek, mert nem biciklivel ment dolgozni.

Annyira hihetetlen volt számomra, hogy a zárt lépcsőházból, a zárt tárolóból eltűnt a bicajom, hogy még egyszer visszamentem és megnéztem, hogy biztos jól láttam, hogy nincs ott? Persze nyilván semmi értelme nem volt ennek, de ismét megbizonyosodtam, hogy valóban nem tévedtem, szőrén-szálán eltűnt.

Nem volt időm lamentálni, mert késésbe voltam. Gyorsan átszaladtam az út túloldalára buszjegyet venni. A házunk előtt áll meg a busz, tehát nem távolság és a munkahelyemtől kb. 200 méterre tesz le.

A jegyvásárláson is túl voltam, jött is a busz, persze már az előző megállóba tele lett, senki nem tudott rá felszállni. Ekkor jött el a pillanat, hogy értesítsem a kolléganőmet, hogy valószínűleg késni fogok.

A pár perccel ezelőtti kisimultság már rég tovaillant.

A következő busz pár perc múlva jött, azzal csupán 5 percet késtem.

Amint beértem a munkahelyre, hívott a férjem, hogy telefonált a közös képviselőnek, hogy a zárt tárolóhoz kinek van még rajtunk kívül kulcsa a lépcsőházban, ahol mindössze 15 család lakik, mert eltűnt a kerékpár.

Nos kizárásos alapon pontosan meghatározható, hogy ki vitte el. Szinte 100 %, hogy az, aki tavasszal a lányom 4 téli gumiját is megpróbálta a zárt tárolóból az autójába tuszkolni, csak szerencsére a férjem pont akkor ért haza és észrevette. És még volt pofája akkor azt mondani ennek a szemét alaknak, hogy azért akarta a kocsijába tenni, mert nem volt ráírva, hogy kié!

Inkább nem is fejtem ki, hogy milyen alak, mert ideges leszek már attól is ha rágondolok. Aki ismer, pontosan tudja, hogy nem vagyok idegengyűlölő, de ez az ember ki tudja hozni belőlem. 

Feljelentést nem tudunk tenni, mert nem volt regisztrálva a bicikli, nem tudom igazolni semmilyen formába.

Éppen ezen háborogtam, amikor hívott az öcsém, hogy ma 2 óra után mehetek a kocsiért, mert elkészültek az okmányok, megvan a rendszám, forgalmi, műszaki, minden ami kell. 

Na végre valami jó hír!

Az öcsémnek is elújságoltam, hogy milyen ügyes vagyok, és hogy a gépkocsi árát úgy tudom felvenni a bankból, hogy 15-20 ezer forint kezelési költség helyett mindössze 500 Ft-ba kerül. Erre az öcsém: "Hogy csináltad? Kiraboltad? És ennyibe került a maszk?"

Elmondtam neki is, és elismerően csak annyit mondott: "Szuper a bankod." Hát igen, ebbe is fektettem energiát, hogy megkeressem a legolcsóbbat. Tényleg 0 Ft-os számlám van!

Aztán amint beszélgettünk, kiderült, hogy az öcsém felesége meg bekerült a sürgősségire és már meg is operálták. Vékonybél elzáródása volt. Az öcsém egyedül igyekszik koordinálni a gyerkőceiket. Anya nélkül kell mézeskalácsot sütni, meg a fia Pestre megy színházba a sulival, csak éppen elfelejtette és nem olyan ruhába öltöztette, stb. Szóval náluk is zajlik az élet! De ügyesen boldogul, csak ugye senkinek se jön jól, ha hirtelen anya eltűnik pár napra, úgy értem kórházba kerül, műtik és nem tud részt venni a család életébe, pedig addig jórészt ő koordinálta.

Visszatérve a kétórás autóátvételre. Az ebédidőmet azzal töltöttem, hogy levegyem a kocsi árából hiányzó pénzt a számlámról. Bár tegnap nagyon ügyesen elintéztem, és kiderítettem, hogy ingyen tudok levenni akár havonta 1.600.000. Ft-ot is. Persze sajnos nincs annyi pénz a számlámon, hogy ezt minden hónapba megtegyem :) De elvileg megtehetném, ha lenne :) Elindultam az UniCredit atm-hez, mert ott 50 darab pénzjegy a korlát, a bank és más bank ügyfelei is egyaránt 1 millió forinthoz juthatnak. De hiába, mert azt írta ki, hogy csak 250.000. Ft-ot tud kiadni. Mentem a következő UniCredit automatához, de ott is úgy jártam. Még jó, hogy itt a központba néhány száz méteren belül vannak a bankok és az automaták. Mentem az Erste Bankhoz, de ott 400.000 Ft-ot ajánlott a gép, amit nem fogadtam el:) Irány a saját bankom atm-je, vagyis a Sperbanké, ott meg azt írta ki, hogy max. 40 bankjegyet tud kiadni, de csak 5000 Ft-os bankjegyek vannak a gépbe. No az se jó! Kezdtem kicsit ideges lenni, mert ugyan tegnap a telefonba elmondta az ügyintéző, hogy "bankbiztonsági okokból ők sem tudják, hogy melyik atm-ből lehet 800.000.  Ft-ot kivenni, de biztos találok olyat a közelbe..." Nem volt más hirtelen 100 méteren belül, már csak a K&H bank. Ez volt a leginkább bizalomgerjesztő, mert itt a bankfiókon belül van az automata.

Megpróbáltam, bár elég macerás volt, mert ki kellett választani, hogy milyen címletű bankjegyet szeretnék, és egyesével lehetett nyomkodni a nyilat, hogy hány db-ot szeretnék belőle. Mire 40-szer csipogtam, már a biztonsági őr is odanézett :)

De TÁDÁMMM! Kiadta.

Ezzel és a férjem általi hozzájárulással, valamint az előleggel már megvolt a kocsi ára. Már csak az átírási költségre kellett előteremteni a pénzt. Nem voltam biztos benne, hogy vajon még tudok-e mai napon több pénzt levenni, meg már várakoztak is mögöttem az atm-re, így hát továbbindultam. Gondoltam, legfeljebb azt az összeget már kp-be veszem fel a bankomnál. De hirtelen eszembe jutott, hogy még a nyáron kaptam a férjemtől eurót, amit nem váltottam be, és a pénztárcám "titkos fiókjába van" de most itt az alkalom. 400 eurót a férjem adott, és még volt 5 euróm, amit valamelyik hétvégén a piacon találtam egyik kabát zsebébe, amit turiztam (bár végül nem vettem meg, mert amikor felpróbáltam, nem volt jó, de ahogy benyúltam a zsebébe, ez az 5 eurós a kezembe akadt). Tök jó áron váltották be, több, mint 133.000. Ft.-ot kaptam érte. Az átírás meg egy százas sincs. Szóval tiszta haszon.

Már csak az volt hátra, hogy elkéredzkedjek a főnökömtől. Felmentem hozzá az emeletre, de éppen nagyon "osztotta" az egyik kolléganő agyát, így hát úgy tettem, mintha csak a jelenlétit akarnám aláírni, és kisompolyogtam.

Lent a kollégáimnak elmeséltem, hogy mennem kellene 2 órakor, de nem tudtam beszélni a főnökkel. Nagyon jó fejek voltak, mondták, hogy menjek csak, ha véletlen keres, majd azt mondják, hogy most tudtam csak kiszaladni ebédelni.

Jött a lányom, kimentünk a kocsiért, a papírdolgokat elintéztük, megkaptam a kulcsokat, felpattintották a rendszámot, és kértem egy kis gyorstalpalót is, mert nem értettem, miért van 5 kulcs? Erre elmagyarázták, hogy azért, mert a sebváltó zárhoz is van. Én meg nem meghazudtolva magam, szőke nősen néztem, hogy micsodaaaaaaa??? Az mi, meg minek és hogy működik, stb.???

Megmutatták, elmagyarázták. Ha valaki tudja, akkor ne röhögjön, eddig én nem tudtam és kész. Most már tudom.

Beültem, beállítottam a legszükségesebb dolgokat (ülés, tükör, rádió, stb.) és éppen indultam volna, amikor rájöttek, hogy a cascóhoz körbe kell fényképezni az autót. Mondták, hogy tolassak vissza. Nem is lett volna ezzel semmi gond, de ebbe a kocsiba úgy van a hátramenet, amivel eddig nem találkoztam. Próbáltam így, semmi. Próbáltam úgy, semmi. Próbálta a lányom is, neki se ment...

Úgy röhögtünk, alig bírtuk abbahagyni.

 

A biztosítós csaj is mondta, hogy nem baj, ha ő is megpróbálja, mert addigra már minden "férfiember" távozott. Mondtam, próbálja csak, de neki sem sikerült :))))) Aztán csak addig bénáztunk, míg végül rájöttünk, hogy nem lenyomni és sebességbe tenni, illetve nem az ikonnak megfelelő irányba eltolni, hanem megemelni és úgy sebességbe tenni kell. Végre sikerült, és a nyerítést is abba tudtuk hagyni. Ekkora már a pasik is visszatértek, mert el nem tudták találni, hogy mi ilyen vicces.

Ekkor jött a következő döbbenet.

Szinte porszáraz a benzintank, tankolni kellene...

De vajon eljutok-e a legközelebbi benzinkúthoz?

Az öcsém kollégája azt javasolta, hogy a lányommal együtt menjünk, és ha kifogy, a lányom pattanjon ki a kocsiból, mert neki tuti megállnak és még benzint is szereznek :)

De nem kellett ilyen cselhez folyamodnunk, sikeresen megoldódott ez is.

Gyorsan visszasomfordáltam a munkahelyre, és minden családtagot értesítettem, hogy nálam az autó, és örülök neki, még akkor is, ha nem ilyet akartam! Mert már kezdem megszeretni, és remélem rászolgál a szeretetemre és a bizalmamra amit belefektettem (nem beszélve a pénzről). 

Amint visszaértem, a kollégák jöttek, hogy nyugodjak meg (bár nem voltam ideges), hogy volt ugyan lent a főnök, de felkapcsolták nálam a villanyt, mintha ott lennék :)

Megköszöntem nekik, és ekkor mondtam el, hogy igazából azért kellett elmennem, mert vettem egy autót.

 

Erre megszólalt az egyik kolléganőm: "Hogy mit? Egy kocsit??? Na az fasza, én meg csak egy pólót vettem az ebédidőbe :) 

Dőltünk a röhögéstől. 

Szóval ilyen volt ez a mai nap. Hol fent, hol lent!

A biciklit sajnálom, mert nem volt szép, de nagyon jó volt. 28-as, női, magas kormányos, elől-hátul kosaras, és világítás is volt rajta elöl és hátul is. 

És tudom nem szép, de rosszat kívántam annak, aki ellopta. 

Megosztás a facebookon