Nem, nem voltam eltűnve, csak a szokásos hétköznapi dolgok történtek, semmi extra. Ezért nem is éreztem úgy, hogy mindenáron írnom kellene valamit. Úgy gondoltam, majd ha lesz miről, és kedvem és időm is lesz, no majd akkor!

Úgy érzem, hogy most jött el a pillanat!

Nagyon izgi, mert szombaton a fiam elhozza a barátnőjét bemutatni. Azt hiszem, hogy talán még nem is volt ilyen. Mármint nem barátnő, mert az volt, hanem olyan barátnő, akit be is mutatott. 

 

 

Az előző kapcsolata eléggé megviselte, akkor írtam is egy bejegyzést, hogy annyira depressziós volt, hogy még a munkahelyéről is hazaküldték. 

Most még szinte semmit se tudok az új barátnőről, csak azt, hogy nem csak a fiamat szereti, hanem enni is. (Persze ez egyáltalán nem látszik rajta.)

Ezt is csak onnan tudom, hogy amikor kiderült, hogy jön a kislány, megkérdeztem a fiamat, hogy mit főzzünk? Vagy felvetettem annak is a lehetőségét, hogy rendelünk sültes tálakat. Azt úgyis szoktunk húsvétkor, meg születésnapokra, illetve ha van valami alkalom és akkor is, ha nem akarjuk a fél napot a konyhába tölteni.

A fiam annyit válaszolt, hogy a leányzó "a gombán kívül mindent megeszik, ráadásul ipari mennyiségben. Nagyon szeret enni!" És még azt is hozzátette, hogy "Amúgy jó a sültes tál, de apu azért csak jobb kaját készít." Na ezt nem hagyhattam szó nélkül. Egyből visszaírtam neki, hogy "ezek szerint ha apád főz, akkor jó lesz a házi koszt, de ha nem, akkor inkább sültestál??? Köszi kisfiam, jól esett!"

Először nem értette miről beszélek, de aztán csak leesett neki, és győzködött, hogy nem úgy értette :) 

A férjemnek az első kérdése az volt, hogy hány éves a lány? Én meg mondtam, hogy nem tudom, hiszen még semmit se tudok róla, de majd szombaton minden kiderül. Aztán csak hozzátettem, hogy azért remélem, nem idősebb nálam :)

Kíváncsi vagyok a részletekre, hogy ebben a karanténos időszakba, mikor jelentősen nehezített a kapcsolatteremtés, az ismerkedés, miként találtak egymásra? 

A fiam nem sokat árult el, én meg bár nagyon érdekel a dolog, de igyekszem visszafogni magam és nem kérdezősködni, hiszen mindjárt itt a szombat és akkor gondolom sok minden ki fog derülni :) 

Annyit tudok a lányról, hogy jó hatással van a fiamra, mert hiába próbáltam én eddig mindenféleképp jó útra téríteni a gyermekemet, hogy a nem éppen kevés fizetéséből tegyen félre, nem sikerült. Ha csak a fizetése harmadát eltette volna havonta, már sok milliója lehetne, de nem hallgatott rám. Jó, van valamennyi spórolt pénze, de töredéke annak, ami már lehetne. Soha egyetlen fillért se kértem tőle, nem kellett hozzájárulnia a háztartáshoz vagy egyéb költségekhez. De persze minden hónapba bevásárolt a retro jeans-ba magának és a Swarovski-ba is gyakran vásárolt. Ott nem csak magának, de a korábbi barátnőknek is. Én is onnan kaptam a szülinapi ajándékom. Cipőt se vett az utóbbi időkben 20-30 ezer forint alatt, de azt meg kell hagyni, hogy ezek nem csak drága, de tényleg jó minőségűek is, nem mentek szét egy szezon alatt. 

Szóval a barátnőről még annyit árult el, hogy "eddig Ő az első nő, aki még randi előtt felhívta a figyelmem, hogy ne költekezzek. Tiszta gazdaságos a lány, lehet pont ez kell, hogy ne költekezzek feleslegesen."

Na! Mondom én, hogy szimpatikus :)

Megosztás a facebookon

33 éves lett Norbi, a lányom barátja. Most kezdik majd tényleges közös életüket, hiszen hamarosan összeköltöznek.

A 33 a számmisztikában az egyik mesterszám. Ugyanakkor vallási erővel is bír, ugyanis a 33. életév a „Krisztusi kor”, vagyis a 33-as szám a keresztény számmisztikában a megváltást és a tökéletességet jelképezi.

De egyébként is a tökéletességet jelképezi nekem Norbi. Ha nem lenne fiam, olyat szeretnék, mint Ő. De mivel van, így a sajátomat imádom, és örülök, hogy a lányom ilyen jó párt talált magának. Olyan ember, akinek jó a közelébe lenni, mindig jó a kisugárzása, mosolygós, jóindulatú, kedves, udvarias. Az elmúlt években még soha nem láttam indulatosnak vagy egyszer sem hallottam, hogy felemelte volna a hangját. Jó emberek veszik körbe, sok barátja van, de lehet azért, mert szeretnek mások is a társaságába lenni.

Szóval a tegnapi szülinap meglepi volt neki. 

A nővére szervezte, aki úgy imádja, mintha a saját gyermeke lenne. Ennek több oka is van, egyrészt a nagy korkülönbség, másrészt az, hogy a nővérének nem lehetett gyermeke.

A szűk család volt ott, az édesanyja, a nővére a férjével, illetve mi a férjemmel és a lányom. 

Mivel hétköznapra esett a szülinap, egy kicsit ugyan furcsállta, hogy senki sem köszönti fel, sőt mindenkinek valami olyan dolga van, ami miatt személyesen nem is tud vele találkozni, de azt gondolta, talán majd a hétvégén megköszöntik. 

Az édesanyja sütiket sütött, de azt mondta neki, hogy ballagásra megy, ezért délután nem is lesz otthon. Ez teljesen hihető volt.

Mindenki más ugye dolgozik, nem ér rá, teljesen hihető.

A lányom meg dél körül felhívta telefonon, hogy délután ki kellene menni a házukhoz, mert a férjem felmérné a kerítést, hogy mennyi anyag kell hozzá, és megbeszélnék a részleteket.

Szóval semmit sem sejtett egész addig, amíg oda nem ért a házhoz, ahol már héliumos lufik fogadták a kapuba.

 

Annyira édes volt, ahogy meglepődött. Tényleg nem számított a dologra. Közbe mi előkészültünk. A nővére hozott tortát, anyukája sütiket, mi meg a szokásos sültes tálakat. Feldíszítettük a lakást is, lufikkal és a többi szokásos dekorral. A lufikat kétoldalú ragasztóval a plafonra ragasztottuk, úgy lógattuk le róluk a zsinórt, ezért úgy tűnt, mintha azok is héliumos lufik lennének, melyek a plafonig repültek. 

 

Mivel fogalma se volt, hogy sietnie kellene, vagy egy órát vártunk rá. De jó volt ez így, mert most találkoztunk először az édesanyjával. Én már előre gondoltam, hogy kellemes meglepetés lesz, és be is bizonyosodott.

Szóval mikor megérkezett Norbi, a kezébe kapta a tortáját, körbepusziltuk, majd a nővérétől megkapta az ajándékát, mely nem volt más, mint egy pendrive. Látszólag bontatlan, eredeti csomagolásba. Csak az volt neki fura rajta, hogy rá volt nyomtatva a jégkorija. Azt egyből megismerte. Először nem igazán értette a dolgot, de aztán rájött, hogy nem véletlen van beizzítva a laptop és a projektor...

Elindította a filmet, és annyira, de annyira édes volt, ahogy nézve azt, meghatódva a könnyeit törölgette. Imádom ezt a jólelkű gyereket. 

A film szerintem szuper, bár nekem kb. a 8. perctől áll a legközelebb a szívemhez. Onnan, hogy "vesszők helyett néha, pontot kell tenni..." :)

Szegény, annyira meghatódott és látszott rajta, hogy nagyon-nagyon boldog. Hiszen neki ezek a képkockák többet jelentettek, mint nekünk, mert élmények, érzések, emlékek fűződtek hozzájuk. A film végén nem tudta hogy leplezze a meghatódottságát, ezért csak annyit kérdezett, hogy van valami ennivaló? Mint utóbb kiderült, eszébe se jutott, hogy tényleg van, valami chipsre gondolt. De volt, vittünk. A szokásos sültes tálakat. De még előtte mi is átadtuk neki az "ajándékunkat". Kapott házi pálinkát, egy üveg márkás whiskhy-t és egy általam készített dolgot is, melyet borítékba adtunk át. Ennek is nagyon örült!

 

Aztán valóban nekifogtunk enni.

 

Innivaló is akadt bőven, de mivel mindenki kocsival volt, így csak az ünnepelt és a férjem tudták élvezni az alkoholos italokat. 

Aztán következtek a sütik és a torta. De azokat már csak a szemünk kívánta. 

Igazán emlékezetesre sikerült ez a nap, és nagyon jó érzésekkel köszöntünk el, este 9 felé...

Imádnám, ha ez a két család ezután már eggyé válna...

Megosztás a facebookon

vagyis ez már annyira olcsó, hogy illegális!

Eltelt három hét a legutolsó bejegyzés óta.

Igazából sok történés nem volt, pár szálon futottak az események.

Az egyik szál, a férjem egészségi állapota.

Szerencsére nagy baj nincs, a vérnyomása rendben, csak most a térde...

Nem egy orvoshoz járó fajta, de kb. három hete, még a vészhelyzet idején történt, hogy annyira fájt már neki, hogy elment ugyan dolgozni, de nap közben hazajött és felhívta a háziorvosát, hogy mit csináljon, mert szinte alig bír menni. A háziorvos fogadta, megvizsgálta, kapott injekciót, kenőcsöt és jó tanácsokat, hogy pl. pihentesse, maradjon otthon. De a férjem erre azt válaszolta, hogy másnap már mennie kell dolgozni, így abban maradtak, hogy ha nem javul a helyzet, akkor visszamegy. Szerencsére jobb lett, azóta csak 1 nap fordult elő (az is hétvégén), hogy szinte lábra se tudott állni. De ezzel szerintem később még lesz gond.

A másik szál egy idős rokon, akinek ebben az időben elkelt a háza, és ezzel kapcsolatosan merültek fel dolgok, amiket meg kell oldani. A dolgok oroszlánrészét az öcsém csinálja és a többi dologgal se lenne probléma, ha nem lenne olyan a természete a nagybátyámnak, amilyen. Már hónapok óta hallgatom, hogy a hobbiházát le kellene burkolni, most pedig főleg sürgető lett, mert az elkelt házból ki kellene oda vinni dolgokat, de...

Na én addig nyaggattam a férjem, amíg ráállt, hogy OK, nem megy hétvégén dolgozni, segítsünk. Vagyis hát Ő. Ezért el is mentünk a rokonhoz, vittük a "jó hírt", hogy már csak párat kell aludnia, mert a hétvégén a férjem nekifog és előkészíti a burkolást. De egyáltalán nem azt kaptuk, amire számítottunk. Nem azt mondta, hogy "köszönöm"! Annyira nem, hogy én már ott tartottam,  hogy nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a kiabálását, hogy " ezt így nem lehet, hogy egyik napról a másikra, mert előbb ki kell pakolni, stb..." - miközben pedig ugye sürgős a dolog, hiszen ki kell üríteni az elkelt házat. De a férjem türelmes volt, nem hagyta faképnél és már folyamatba van a dolog. Persze ez se volt olyan egyszerű. Azt hittük, hogy csak kijavítja az aljzatbetont, aztán lehet burkolni, de nem, kicsit több energiát igényelt a dolog.

A betont részben fel kellett törni, újrabetonozni, aztán lesz még egy-két részművelet, végül jöhet majd a burkolat.

Remélem, hogy a végén azért örülni fog neki a kedves nagybácsi.

A munkahelyemen sok történés nincs, kivéve, hogy már elvileg jöhetnének az ügyfelek, de mivel az ellátások többsége meg lett hosszabbítva, így még nem jönnek. Továbbra sincs sok teendőm, ezért hát lassan telnek a napok.

Végül a legfontosabb szál pedig, a lányomék házvásárlása. Mert igen, sikerült. Megvették. A költözés előtt egy tisztasági festés szükséges, de aztán megkezdhetik a külön kis  életüket.

El se tudom mondani, hogy mennyire boldogok, és nyilván ettől mi is boldogok vagyunk, alig akarjuk elhinni, hogy tényleg az övék lett, ráadásul csak ennyiért. De abba mindannyian megállapodtunk, hogy bár nekik ez jó, de az eladó biztos, hogy nem százas!

Mondom ezt úgy, hogy itt a városba sokan ismerik, hiszen olyan munkája van, ami által sokak ismeretségére tett szert.

Hogy miért is mondom ezt? Csak pár példa.

A házat úgy hirdette meg, hogy még egy képet se csatolt a hirdetéshez. Most őszintén, ha valaki nem egy romos tanyát akar eladni, akkor azért csak tesz fel egy pár jól sikerült képet. De hála, hála, hála, hogy nem tette ezt. Mert szerintem ennek is köszönhető részben, hogy mások nem találtak rá a hirdetésre. Ráadásul a facén vagy a marketplacén, jófogáson és egyéb ingatlanos hirdetési oldalakon meg se hirdette, csupán egyetlen ingatlan eladással foglalkozó oldalon, ott is csak így:

Ha én szeretnék egy ilyen házat eladni, hát biztos nem így tenném! De gondolom más épeszű ember se!

Aztán a következő, ami miatt nem tartom normálisnak, hogy ilyen adottságokkal rendelkező ingatlant nem adnék ennyiért, de ha mégis nagyon-nagyon meg lennék szorulva, akkor sem engednék belőle annyit, amennyit Ő engedett, több, mint 4 milliót!

A szomszéd (akiről még lesz szó), nos szerinte se százas a pasi, és durván alul árazta a házat. Hiszen ha "csak 250 ezres" nm árat számol, akkor is 30 millió felett van. És itt egy panel nm ára is 400 ezer, de ez azért annál jobb. De kit érdekel? Rosszul árazta be, és a végén 18 millió 100 ezerért adta oda úgy, hogy marad a sarokülő garnitúra, az étkező garnitúra a lámpatestek, függönyök, és még pár dolog? Nos tényleg nem normális. 

Ha csak rákeresett volna a neten, és beírja az ingatlannet kalkulátorába, mint ahogy én megtettem, hogy mely város, mely városrésze, máris láthatta volna, hogy kb. mennyit ér a háza: 

Az illetőt az öcsém is ismeri, Ő csak annyit mondott róla, mikor kiderült kiről is van szó, hogy "érdekes fazon".

Bár annyi pozitívumot azért érdemes megemlíteni róla, hogy a házat nagyon jól átgondoltan építette.

Minőségi anyagokból van, semmi se az az olcsó fajta. Egyértelműen látszik, hogy amikor nekifogtak az építkezésnek, akkor még sok pénz állt rendelkezésre. Aztán mire kész lett, elfogyott a pénz. Az udvar az bizony nincs rendben, nem áll összhangba a házzal, a kertrendezésre még időt és energiát kell fordítani. A terasz, a medence környéke és a bejárat is térkövezve van, de a füves rész dimbes-dombos, rendezésre szorul. Ott még van mit csinálni... Tipikus esete annak, hogy mire felépült a ház, elfogyott a pénz és ráment a házasság is.

Ami még nagyon tetszik, hogy az összes szoba - a 3 háló és a nappali is mind az udvar felé néz - déli, délnyugati tájolású, tehát az utcáról nem lehet belátni és szinte egész nap világosak ezek a helyiségek.

A hálószobából és a nappaliból is közvetlenül ki lehet menni az udvarra (terasz részre), és már lehet is csobbanni a medencébe.

Az se volt rossz ötlet az eladótól, hogy a medencéhez külön vizesblokkot épített a medence mögötti részen. Bár az némi felújításra szorul, de azért szerintem nagyon jó dolog.

A medencétől nem messze pedig egy mini játszórészt is kialakított, fa mászókával, csúszdával.

Aztán amiért még sokan irigyek lennének, az a hálószobából tolóajtóval nyíló gardróbszoba. Mennyi nő örülne egy ilyennek! Sőőőőőt a lányom barátja is örül. Neki legalább annyi cipője és ruhája van, mint a lányomnak (ha nem több).

A fürdőszoba is nagyon klassz, nem csak kád van benne, hanem külön épített tusoló, és kétmedencés mosdókagyló. Azt hiszem, ez is nagyon hasznos.

A fürdőből nyílik a mosókonyha, ahol nem csak a mosó- és esetleg szárítógép fér el, hanem szükség esetén akár a ruhaszárító (hagyományos), vagy a vasalódeszka is, hogy ne kelljen a lakás más látható részén halmozni a vasalni valót.

Riasztórendszer is van kiépítve a házba, bár amint kiderült, a közvetlen szomszéd a férjem ismerőse, és figyelnek egymásra és egymás értékeire a szomszédok.

A kulcsokat most hétfőn kapták meg szimbolikusan, bár természetesen a zárak cseréje volt az első dolguk. Amint övék lett a ház, minket is hívtak, hogy nézzük meg. Korábban mi még nem jártunk ott, csak képeket láttunk a házról. Ezzel is volt egy kis kalandunk. Mivel nem tudtuk, hogy hová kell menni, természetesen gps segítségével mentünk. Ami be is vitt minket az erdőbe. Szó szerint, hiszen a konyhaablakból a nem túl messze lévő nyíri erdőre lehet rálátni.

 

Nos mi bementünk az erdőbe... Bevitt a gps., egyszerűen nem találtunk oda, pedig igyekeztem arra menni, amit mondott, hogy pl.: menjen tovább egyenesen 200 métert, majd forduljon balra. Aha, csakhogy nem tudtam továbbmenni egyenesen még 10 métert se, mert ott már házak voltak. Keringtünk egy kicsit, mint az a bizonyos gólyaf.s..., majd amikor már másodszor hívott a lányom, hogy merre vagyunk, akkor abban maradtunk, hogy visszamegyünk a postához, odajön értünk és mutatja az utat. Alig mentünk pár száz métert és már ott is voltunk. De amíg idáig eljutottunk, addig a férjemmel jól összevesztünk, mert őt idegesítette, hogy nem találunk oda, hogy olyan utasításokat kapunk, hogy arra menjünk, amerre nem lehet, és persze kin próbálta levezetni a feszkót? Hát rajtam... De amint felemelte a hangját, "hogy merre megyek, és álljak meg, és, és, és..." én se hagytam magam. Megkérdeztem, hogy "ugye szeretsz gyalogolni"? Majd így folytattam: ha nem fejezed be, akkor szállj ki és menj gyalog, vagy cseréljünk helyet, és vezess, ha annyira jól tudod, hogy merre kell menni. De se jogosítványa, se az utat nem ismerte... Persze mindez megadta a hangulatot...

Szóval a postától már a lányom mutatta az utat. Csak végig kellett menni a betonúton, majd balra kanyarodni és menni kb. 200 métert a földúton. Ekkor szólalt meg a férjem, hogy ez meg az Andor háza, majd a következő háznál megállt a lányom és akkor láttuk, hogy az ismerős a közvetlen szomszéd. Hát ez jó hír! Egy jó szomszéd aranyat ér! A ház körbejárása és az alkoholmentes pezsgővel való koccintás után kimentünk az udvarra és a férjem már szóba is elegyedett a szomszéddal. És itt jön, amit korábban említettem. A szomszéd a következőt mondta:

"Na végre egy normális szomszéd!"

Persze nyilván nem hagytuk ki, hogy megkérdezzük, hogy miért? Az előző nem volt az???

Azt mondta, hogy az "elmebeteg volt". Persze ez nyilván nem igaz, csak valószínűleg tényleg arról volt szó, mint amit az öcsém is említett, hogy "érdekes" pasi.

Elmesélte, hogy például nyáron az előző szomszéd, meztelen vágta a füvet. Ő meg szólt neki, hogy legalább egy alsógatyát vegyen már fel, ne egy szál f@szba lődörögjön az udvaron. De erre csak annyi volt a válasz, hogy ez az ő telke, azt csinál amit akar...

Szóval mondom én, ez a pasi aki eladta a házat nem százas!

De más is így gondolta, a címben szereplő mondatot egy ismerős mondta, amikor látta a házat és megtudta, hogy mennyiért vették a lányomék. 

Szó szerint ezt mondta: Micsoda???

Mennyi???

Ez már annyira olcsó, hogy szerintem illegális!

 

 

 

Megosztás a facebookon

Mivel ez elmaradt, most pótolom, de cserébe rövid leszek és tömör.

Az elmúlt év azt hiszem nem volt életem legjobb éve.

Nézzük csak:

- Év elején még nagyon lelkesen jártam a volt kollégákkal edzeni (már hosszú hónapok óta), január elsején délután is a teremben voltunk.

- Január: teljesen véletlenül kiderült, hogy a lányom pajzsmirígy problémával küzd.

Már az első lelet is durva volt, a normális max. 4 helyett 27 volt a TSH-ja, majd egyik hétről a másikra 55-re emelkedett, ami extrém magas. De szerencsére sikerült orvosolni a dolgot és már a normál tartományba van, igaz gyógyszeres segítséggel, de legalább kiderült és kezelve lett.

Aztán januárban történt az is, hogy nem csak béremelést, hanem még több helyettesítési díjamat is kaptam, miközben sokkal kevesebbet dolgoztam, mint korábban,

bár ezt csak márciusig járt.

- Márciusba döntenem kellett, hogy melyik munkát szeretném (a könnyűt, ahol SZAKÉRTŐKÉNT kb. napi 3, max. 4 óra alatt végzek az egész napi feladatommal, de nem olyan szuper jó fejek a kollégák, vagy azt ahol ÜGYINTÉZŐKÉNT a munkaidő sem elég arra, hogy elvégezzem a rám bízott munkát, viszont a kormányhivatal legjobb kollégái között lehetek? Volt egy kis dilemma, de végül (a jó fej volt kollégák is azt mondták, hogy nagyon szeretnek, de legyen eszem) azt válasszam, ahol sokkal kevesebb munkával ugyanannyi pénzt kereshetek... Azt választottam, bár a mai napig is rendszeresen találkozunk, mert tényleg szeretnek és én is szívesen vagyok velük.

A volt főnököm is a mai napig körbecsókol ha az utcán vagy valamelyik üzletbe összetalálkozunk. Ő is kedvelt és tényleg sajnálta (bár megértette) hogy máshol folytatom a pályafutásom.

- A fiam márciusban indult élete első Spartan Race versenyén. Én vittem Kazincbarcikára, és nagyon büszke voltam rá. Akkor a sprint távon indult, de azóta már teljesítete a super és a beast távot is. 

- Alig egy héttel később, április 6-án a férjemmel kettesbe Karcagra igyekeztünk a kórházba anyósomhoz, amikor  Cegléd után az "abonyi halálkanyarba" egy vízátfolyáson megcsúsztunk, és az út túloldalán lévő árokba csapódtunk, majd pörögtünk jónéhányat, de saját lábon szálltunk ki a kocsiból, ami totálkáros lett.

A balesetben a férjem is megsérült. Fél évig volt itthon, addig nem tudott dolgozni... Én csak könyebb sérüléseket szenvedtem, zúzódások, arcsérülés, és némi lelki trauma, viszont ettől kezdve már nem jártam kondiba (bár nem gondolom, hogy a két dolognak köze van egymáshoz), de sajnos a rendszeres testmozgásról lemondtam. A baleset utáni pár hónapba segítettem a férjemnek öltözni, fürdeni, stb. Mára már jól van...

- A nyarat a férjem otthon töltötte, én meg dolgoztam, mert valakinek azt is kellett, de sok említésre méltó nem történt.

- Októberben ünnepeltük anyukám 70. szülinapját.

Remélem sikerült emlékezetessé tenni számára. Az okostelefon kezelését azóta is tanulja.

- Decemberben megtalálta az öcsém az új autómat.

Sajnos az év végét eléggé beárnyékolta a fiam rossz lelkiállapota. Egy párkapcsolati krízis miatt eléggé maga alá került, és elég nehéz neki is és nekünk is. Még most sincs teljesen jól, de már jobb a helyzet.

Összegezve tehát a 2019. nem az eddigi legjobb évem volt, de megtanította, hogy: 

Megosztás a facebookon

Akkor lesz tökéletes, ha nem stresszelsz rá...

Van egy reklám, aminek ez a szövege: "Tökéletes karácsony? Akkor lesz tökéletes, ha nem stresszelsz rá!"

És valóban! Annyira igaz. Én most úgy érzem, hogy tényleg nem stresszelek. Pont nem akarok megfelelni senkinek, csak jól szeretném érezni magamat.

Nincs megpucolva az ablak, nem csillog-villog az egész lakás, nem súrolok, takarítok egész nap.

 

Persze ez valamelyest túlzás, hiszen azért nem gázolunk bokáig a sz@rba,  de nem is csinálok belőle élet-halál kérdést, hogy egy porszem se legyen!

Továbbá nem rohangálok mérgezett egérként az üzletekbe, hogy valami teljesen felesleges dolgot vegyek, csak azért, mert valamelyest ez a társadalmi elvárás, hogy vásárolj, vegyél, költs, mert karácsony lesz és így szokás. 

Hát nem. Valójában a két gyerekemnek lett véve "ajándék", de ezek se drága dolgok, és ha nem karácsony lenne, akkor is valószínűleg megvettem volna nekik, mert már volt róla szó, hogy jó lenne. Semmi extra, 1-1 vezeték nélküli fülhallgatót kaptak.

Nem a legolcsóbbat választottam, hanem elvileg aminek hoszabb készenléti ideje van. Nem aliexpressről vagy e-bay-ről rendeltem. Nem azért mert sznob vagyok, hanem azért mert nem tudom, hogyan kell, valamint lehet nem is ért volna ide időbe. Ezt így jobbnak találtam.

Azért még kacérkodok az aliexpressel, mert magamnak szeretnék egy autós telefontartót. A piacon már láttam, de akkor nem vettem meg, de ki tudja, lehet majd most hétvégén. Ilyet szeretnék:

A férjem kicsit másképp gondolja a dolgokat. Már napok (hetek) óta nézelődik és vásárolgat. Ebből a szempontból olyan, mint egy nő. Járja a bevásárlóközpontot, az üzleteket és vásárolgat. Vett nekem is egy nagyon (nagyon-nagyon) drága ajándékot, amit végül visszavitettem vele. Agyérgörcsöt kaptam volna, ha nem veszik vissza, de nem volt semmi gond, visszaadták az árát. Most is a Malom központba van, és már nem is tudom, hogy vajon kinek, kiknek vásárolgat? Lehet, hogy egyszerűen csak élvezi a tömeget, a nézelődést, meg a karácsonyi feelinget. Én meg itthon vagyok, mert idegbajt kapnék a tömegtől, a nézelődéstől és az egész karácsonyi feelingtől :) 

Tegnapelőtt a lányom találta el, hogy menjünk el vásárolni. Kérdeztem, hogy mit szeretne venni, de semmi konkrét nem volt, annyit mondott, hogy "csak úgy". Bementünk az üzletbe, aztán kb. 10 perc elteltével már jöttünk is ki (persze semmit se vásároltunk), és hazafelé vettünk az irányt. "Menekültünk a tömegből". Odafelé Ő vezette az "új autómat", de még nincs hozzászokva, és kissé zavarta, hogy a 122 lóerő másképp reagál, mint amikor a saját kocsiját vezeti. Hazafelé már én vezettem. Jaaaaaaaa! Annak ellenére, hogy magamtól nem ezt az autót választottam volna, már beleszerettem. Imádom. És erre az is tökéletes bizonyíték, hogy bármikor kiszállok az autóból visszanézek rá. A facebookon (ami persze abszolút megbízható forrás) olvastam, hogy ha nem nézel vissza az autódra, akkor nem a megfelelőt választottad. Én visszanézek! Vagyis megfelelőt választott nekem az öcsém!

Mi is van még? A töltött képoszta már kész van, van pulykasült, mely hidegen nekem jobban ízlik, mint frissen. Lesz még hallé vagy halászlé, ki hogy mondja, rántott ponty, hurka-kolbász, és a reggeli kávéhoz már megkostoltam a diós- és mákos beiglit is. 

Karácsony második napján megyünk anyukámhoz a szokásos ebédre. 

Abádszalókra is megyünk majd valamikor a férjem családjához, azt még nem tudom melyik nap. 

Imádom, hogy itthon ha nincs kedvem, akkor nem ágyazok be, és akár délelőtt is ágyból nézem a tv-t. Van annak is előnye, ha már nagyon az ember gyerekei... Feltalálják, elfoglalják magukat.

Azt még nem tudom, hogy idén lesz-e hagyományos karácsonyfánk? Egy gyönyörű grincsfát már vett a lányom. Nagyon szép és letisztult, csupa fehér dísz van csak rajta. Nekem tetszik. 

Tegnap volt a névnapom, ami nincs a naptárba, így csak alig páran tudják, de a legfontosabbak azért megemlékeztek róla. Kaptam virágot is, és még úgy is örültem neki, hogy valójában nem kedvelem a vágott virágot. 

 

 

És bár szinte soha nem iszom, tegnap este nagyon jól esett egy pohár Bailesy's. 

Ma pedig az itthoni kényelmes ruhámba élvezem a semmit tevést. Nem tudom meddig élvezném, de azt hiszem hozzá tudnék szokni :) 

Tehát tökéletes karácsony akkor lesz, ha nem stresszelsz rá!!!

Szóval nálunk idén nem lesz ez:

 

 

 

Megosztás a facebookon

Ma reggel készülődés közbe azon gondolkoztam, hogy milyen jó most minden. És egyből belém is hasított egy furcsa érzés, hogy ez nem szokott sokáig tartani...

Tegnap este tök békés volt minden, felhívtam a férjem hazafelé menet és nyafogtam egy kicsit, hogy nincs kedvem főzőcskézni, rendeljünk már valamit. Így hát pizzáztunk!

A fiamnak írtam cseten, hogy pizza lesz, milyet kér? Erre örömködve visszaírt, hogy port arra gondolt, hogy milyen jól esne neki egy pizza, és lám teljesült. Jó hangulatba volt Ő is, még arra is nyitott volt, hogy hétvégén a férjemmel elutazzon Abádszalókra, a sógornőm szülinapjára. Ez nem jellemző, nem szokott az apjával a rokonokhoz menni :) Én azért nem megyek, mert szombaton dolgozom, a lányomék meg Ausztriába mennek síelni. 

Gondoltam még inkább fokozom a fiam örömét, ezért hát érte mentem a lányom kocsijával a munkahelyére. Boldog volt, ennek is örült és arról beszélgettünk hazafelé, hogy mostanában olyan sok minden van, amire csak gondol és bevonzza, és tök jól érzi magát ettől. Majd hozzátette, kár, hogy a lottóval nem így van :)

Szóval a fiam is jó passzba volt. A férjem is, ennek örömére még egy kicsit megtoldotta a kocsim árát a kártérítési pénzéből.

Ezeken gondolkodtam reggel, hogy milyen jók az ilyen békés órák, amikor az egész család kisimult.

 

Addig gondolkodtam, hogy már megint majdnem késésbe voltam. Rohantam le a biciklitárolóba, hiszen kerékpárral 8-10 perc alatt beérek a munkahelyre.

DE!!!

A biciklim nem volt a helyén...

Hívtam egyből a férjem, "nem mondtad, hogy elviszed a biciklit!" Meglepődött, hogy miről beszélek, mert nem biciklivel ment dolgozni.

Annyira hihetetlen volt számomra, hogy a zárt lépcsőházból, a zárt tárolóból eltűnt a bicajom, hogy még egyszer visszamentem és megnéztem, hogy biztos jól láttam, hogy nincs ott? Persze nyilván semmi értelme nem volt ennek, de ismét megbizonyosodtam, hogy valóban nem tévedtem, szőrén-szálán eltűnt.

Nem volt időm lamentálni, mert késésbe voltam. Gyorsan átszaladtam az út túloldalára buszjegyet venni. A házunk előtt áll meg a busz, tehát nem távolság és a munkahelyemtől kb. 200 méterre tesz le.

A jegyvásárláson is túl voltam, jött is a busz, persze már az előző megállóba tele lett, senki nem tudott rá felszállni. Ekkor jött el a pillanat, hogy értesítsem a kolléganőmet, hogy valószínűleg késni fogok.

A pár perccel ezelőtti kisimultság már rég tovaillant.

A következő busz pár perc múlva jött, azzal csupán 5 percet késtem.

Amint beértem a munkahelyre, hívott a férjem, hogy telefonált a közös képviselőnek, hogy a zárt tárolóhoz kinek van még rajtunk kívül kulcsa a lépcsőházban, ahol mindössze 15 család lakik, mert eltűnt a kerékpár.

Nos kizárásos alapon pontosan meghatározható, hogy ki vitte el. Szinte 100 %, hogy az, aki tavasszal a lányom 4 téli gumiját is megpróbálta a zárt tárolóból az autójába tuszkolni, csak szerencsére a férjem pont akkor ért haza és észrevette. És még volt pofája akkor azt mondani ennek a szemét alaknak, hogy azért akarta a kocsijába tenni, mert nem volt ráírva, hogy kié!

Inkább nem is fejtem ki, hogy milyen alak, mert ideges leszek már attól is ha rágondolok. Aki ismer, pontosan tudja, hogy nem vagyok idegengyűlölő, de ez az ember ki tudja hozni belőlem. 

Feljelentést nem tudunk tenni, mert nem volt regisztrálva a bicikli, nem tudom igazolni semmilyen formába.

Éppen ezen háborogtam, amikor hívott az öcsém, hogy ma 2 óra után mehetek a kocsiért, mert elkészültek az okmányok, megvan a rendszám, forgalmi, műszaki, minden ami kell. 

Na végre valami jó hír!

Az öcsémnek is elújságoltam, hogy milyen ügyes vagyok, és hogy a gépkocsi árát úgy tudom felvenni a bankból, hogy 15-20 ezer forint kezelési költség helyett mindössze 500 Ft-ba kerül. Erre az öcsém: "Hogy csináltad? Kiraboltad? És ennyibe került a maszk?"

Elmondtam neki is, és elismerően csak annyit mondott: "Szuper a bankod." Hát igen, ebbe is fektettem energiát, hogy megkeressem a legolcsóbbat. Tényleg 0 Ft-os számlám van!

Aztán amint beszélgettünk, kiderült, hogy az öcsém felesége meg bekerült a sürgősségire és már meg is operálták. Vékonybél elzáródása volt. Az öcsém egyedül igyekszik koordinálni a gyerkőceiket. Anya nélkül kell mézeskalácsot sütni, meg a fia Pestre megy színházba a sulival, csak éppen elfelejtette és nem olyan ruhába öltöztette, stb. Szóval náluk is zajlik az élet! De ügyesen boldogul, csak ugye senkinek se jön jól, ha hirtelen anya eltűnik pár napra, úgy értem kórházba kerül, műtik és nem tud részt venni a család életébe, pedig addig jórészt ő koordinálta.

Visszatérve a kétórás autóátvételre. Az ebédidőmet azzal töltöttem, hogy levegyem a kocsi árából hiányzó pénzt a számlámról. Bár tegnap nagyon ügyesen elintéztem, és kiderítettem, hogy ingyen tudok levenni akár havonta 1.600.000. Ft-ot is. Persze sajnos nincs annyi pénz a számlámon, hogy ezt minden hónapba megtegyem :) De elvileg megtehetném, ha lenne :) Elindultam az UniCredit atm-hez, mert ott 50 darab pénzjegy a korlát, a bank és más bank ügyfelei is egyaránt 1 millió forinthoz juthatnak. De hiába, mert azt írta ki, hogy csak 250.000. Ft-ot tud kiadni. Mentem a következő UniCredit automatához, de ott is úgy jártam. Még jó, hogy itt a központba néhány száz méteren belül vannak a bankok és az automaták. Mentem az Erste Bankhoz, de ott 400.000 Ft-ot ajánlott a gép, amit nem fogadtam el:) Irány a saját bankom atm-je, vagyis a Sperbanké, ott meg azt írta ki, hogy max. 40 bankjegyet tud kiadni, de csak 5000 Ft-os bankjegyek vannak a gépbe. No az se jó! Kezdtem kicsit ideges lenni, mert ugyan tegnap a telefonba elmondta az ügyintéző, hogy "bankbiztonsági okokból ők sem tudják, hogy melyik atm-ből lehet 800.000.  Ft-ot kivenni, de biztos találok olyat a közelbe..." Nem volt más hirtelen 100 méteren belül, már csak a K&H bank. Ez volt a leginkább bizalomgerjesztő, mert itt a bankfiókon belül van az automata.

Megpróbáltam, bár elég macerás volt, mert ki kellett választani, hogy milyen címletű bankjegyet szeretnék, és egyesével lehetett nyomkodni a nyilat, hogy hány db-ot szeretnék belőle. Mire 40-szer csipogtam, már a biztonsági őr is odanézett :)

De TÁDÁMMM! Kiadta.

Ezzel és a férjem általi hozzájárulással, valamint az előleggel már megvolt a kocsi ára. Már csak az átírási költségre kellett előteremteni a pénzt. Nem voltam biztos benne, hogy vajon még tudok-e mai napon több pénzt levenni, meg már várakoztak is mögöttem az atm-re, így hát továbbindultam. Gondoltam, legfeljebb azt az összeget már kp-be veszem fel a bankomnál. De hirtelen eszembe jutott, hogy még a nyáron kaptam a férjemtől eurót, amit nem váltottam be, és a pénztárcám "titkos fiókjába van" de most itt az alkalom. 400 eurót a férjem adott, és még volt 5 euróm, amit valamelyik hétvégén a piacon találtam egyik kabát zsebébe, amit turiztam (bár végül nem vettem meg, mert amikor felpróbáltam, nem volt jó, de ahogy benyúltam a zsebébe, ez az 5 eurós a kezembe akadt). Tök jó áron váltották be, több, mint 133.000. Ft.-ot kaptam érte. Az átírás meg egy százas sincs. Szóval tiszta haszon.

Már csak az volt hátra, hogy elkéredzkedjek a főnökömtől. Felmentem hozzá az emeletre, de éppen nagyon "osztotta" az egyik kolléganő agyát, így hát úgy tettem, mintha csak a jelenlétit akarnám aláírni, és kisompolyogtam.

Lent a kollégáimnak elmeséltem, hogy mennem kellene 2 órakor, de nem tudtam beszélni a főnökkel. Nagyon jó fejek voltak, mondták, hogy menjek csak, ha véletlen keres, majd azt mondják, hogy most tudtam csak kiszaladni ebédelni.

Jött a lányom, kimentünk a kocsiért, a papírdolgokat elintéztük, megkaptam a kulcsokat, felpattintották a rendszámot, és kértem egy kis gyorstalpalót is, mert nem értettem, miért van 5 kulcs? Erre elmagyarázták, hogy azért, mert a sebváltó zárhoz is van. Én meg nem meghazudtolva magam, szőke nősen néztem, hogy micsodaaaaaaa??? Az mi, meg minek és hogy működik, stb.???

Megmutatták, elmagyarázták. Ha valaki tudja, akkor ne röhögjön, eddig én nem tudtam és kész. Most már tudom.

Beültem, beállítottam a legszükségesebb dolgokat (ülés, tükör, rádió, stb.) és éppen indultam volna, amikor rájöttek, hogy a cascóhoz körbe kell fényképezni az autót. Mondták, hogy tolassak vissza. Nem is lett volna ezzel semmi gond, de ebbe a kocsiba úgy van a hátramenet, amivel eddig nem találkoztam. Próbáltam így, semmi. Próbáltam úgy, semmi. Próbálta a lányom is, neki se ment...

Úgy röhögtünk, alig bírtuk abbahagyni.

 

A biztosítós csaj is mondta, hogy nem baj, ha ő is megpróbálja, mert addigra már minden "férfiember" távozott. Mondtam, próbálja csak, de neki sem sikerült :))))) Aztán csak addig bénáztunk, míg végül rájöttünk, hogy nem lenyomni és sebességbe tenni, illetve nem az ikonnak megfelelő irányba eltolni, hanem megemelni és úgy sebességbe tenni kell. Végre sikerült, és a nyerítést is abba tudtuk hagyni. Ekkora már a pasik is visszatértek, mert el nem tudták találni, hogy mi ilyen vicces.

Ekkor jött a következő döbbenet.

Szinte porszáraz a benzintank, tankolni kellene...

De vajon eljutok-e a legközelebbi benzinkúthoz?

Az öcsém kollégája azt javasolta, hogy a lányommal együtt menjünk, és ha kifogy, a lányom pattanjon ki a kocsiból, mert neki tuti megállnak és még benzint is szereznek :)

De nem kellett ilyen cselhez folyamodnunk, sikeresen megoldódott ez is.

Gyorsan visszasomfordáltam a munkahelyre, és minden családtagot értesítettem, hogy nálam az autó, és örülök neki, még akkor is, ha nem ilyet akartam! Mert már kezdem megszeretni, és remélem rászolgál a szeretetemre és a bizalmamra amit belefektettem (nem beszélve a pénzről). 

Amint visszaértem, a kollégák jöttek, hogy nyugodjak meg (bár nem voltam ideges), hogy volt ugyan lent a főnök, de felkapcsolták nálam a villanyt, mintha ott lennék :)

Megköszöntem nekik, és ekkor mondtam el, hogy igazából azért kellett elmennem, mert vettem egy autót.

 

Erre megszólalt az egyik kolléganőm: "Hogy mit? Egy kocsit??? Na az fasza, én meg csak egy pólót vettem az ebédidőbe :) 

Dőltünk a röhögéstől. 

Szóval ilyen volt ez a mai nap. Hol fent, hol lent!

A biciklit sajnálom, mert nem volt szép, de nagyon jó volt. 28-as, női, magas kormányos, elől-hátul kosaras, és világítás is volt rajta elöl és hátul is. 

És tudom nem szép, de rosszat kívántam annak, aki ellopta. 

Megosztás a facebookon