Hétfő...

Három hete írtam utoljára. Nos a hangulatom a sok borzalom ellenére továbbra is többnyire jó. Próbálom kizárni a tudatomból a háborút, meg mindazt ami vele jár.

Mi is történt 3 hét alatt otthon a családba?

A fiam munkanélküli lett, vagyis március 11-én dolgozott utoljára, 16-ig szólt a munkaszerződése, 17-én beprotezsáltam a volt kolléganőmhöz a munkaügyibe. Ez volt az első munkahelye és 8 évet húzott le. Persze attól, hogy hivatalosan munkanélküli, még dolgozik, a leendő munkahelyére jár be és tanulja a dolgokat. És ezt így lehet, tehát nem feketén csinálja, hiszen a munkanélküli mellett lehet napi bejelentéssel dolgozni. Elsejétől pedig be is lesz jelentve. 

A lányom barátja is munkanélküli :) Ez most ilyen hónap a családba. Ő április 7-én kezd az új helyen, de mikor szólt a korábbi munkahelyén a főnökének, hogy fel szeretne mondani, akkor a főnök megsértődött és azt mondta neki, hogy akkor másnap már be se menjen. Hát így történt, hogy Ő is munkanélküli lett. Nem bánta egy kicsit se, mert azóta (kb. 3 hete) már kétszer volt oda külföldön snowboardozni. A hosszú hétvégén Olaszországba mentek és mivel nem kellett haza sietnie, hogy hétfőn időbe beérjen a munkahelyére, így nem is vasárnap jöttek haza, hanem még ráhúztak egy keveset :) 

Aztán ugye otthon is el tudja tölteni még ezt a hátralévő 3 hetet, hiszen egy kertes háznál mindig van mit csinálni. Az udvarra ráfér egy alapos karbantartás az biztos. Most hétvégén volt náluk az asztalos, mert konyhabútort szeretnének csináltatni. Én komolyan mondom, hogy nem is értem ezeket az árakat. Egy konyhabútor 1,5-2 millió? Micsoda? Maradok én a panelba, bár ez a kijelentés biztos igénytelennek tűnik. 

A lányomnak 3 hét múlva lesz a 30. születésnapja. Még fogalmam sincs, hogy mit fog kapni. Próbáltam vele beszélgetni, hogy minek örülne, de nem lettem okosabb. Ő is az a fajta, aki jobban szeret mást ünnepelni és másnak örömet okozni. Valahogy azt nem olyan jól tűri, mikor Ő az ünnepelt. Éppen ennek is köszönhető, hogy nem terveztünk neki hatalmas meglepetésbulit, mert nem igazán szereti a meglepetéseket. A barátjával már jó ideje egyeztetünk, hogy mégis minek örülhetne? Felmerült egy fotós tanfolyam, de az egyelőre a munkája és a beosztása miatt mégse lett nyerő. Aztán szóba került, hogy már régóta szeretne egy kiskutyát, de aztán mégse azt kap, hiszen azt mégiscsak neki kellene kiválasztania vagy fordítva, a kutyának kéne a gazdit választani :) Most hétvégén már két opció maradt, ebben kellett volna tanácsot adnom. Portugál repülőjegy (nyáron mennének szörfözni) vagy valami értékesebb tárgyi ajándék? Egyelőre abba maradtunk, hogy talán az élmény maradandóbb, talán annak jobban fog örülni és hosszabb ideig fog rá emlékezni, mint egy tárgyra.

A férjem már két és fél hete dolgozik (végre), talán még táppénzt is fog kapni valamikor, hiszen mikor munkába állt, leadta az addig összegyűlt táppénzes papírjait, és áprilisba már fizetést is kap. Hallelujah :). 

Ja, megkaptam a Sberbanktól is a pénzemet amit nem vettem fel a számlámról. Nem sok pénz, de mégiscsak 7 számjegyű. Most nem tudom, hogy mit tegyek? Betegyem bankba vagy otthon tartsam, hogyha bármi történik akkor legyen amihez azonnal hozzáférek? Eddig soha nem jutott ilyen eszembe, de a jelenlegi helyzet na meg a kolléganőm ezen irányú folyamatos megnyilvánulása elgondolkodtat. 

Velem semmi extra egyébként. 

Hétfő van és szombaton is munkanap lesz... 

Ajánló
Kommentek
  1. Én