vagyis ez már annyira olcsó, hogy illegális!

Eltelt három hét a legutolsó bejegyzés óta.

Igazából sok történés nem volt, pár szálon futottak az események.

Az egyik szál, a férjem egészségi állapota.

Szerencsére nagy baj nincs, a vérnyomása rendben, csak most a térde...

Nem egy orvoshoz járó fajta, de kb. három hete, még a vészhelyzet idején történt, hogy annyira fájt már neki, hogy elment ugyan dolgozni, de nap közben hazajött és felhívta a háziorvosát, hogy mit csináljon, mert szinte alig bír menni. A háziorvos fogadta, megvizsgálta, kapott injekciót, kenőcsöt és jó tanácsokat, hogy pl. pihentesse, maradjon otthon. De a férjem erre azt válaszolta, hogy másnap már mennie kell dolgozni, így abban maradtak, hogy ha nem javul a helyzet, akkor visszamegy. Szerencsére jobb lett, azóta csak 1 nap fordult elő (az is hétvégén), hogy szinte lábra se tudott állni. De ezzel szerintem később még lesz gond.

A másik szál egy idős rokon, akinek ebben az időben elkelt a háza, és ezzel kapcsolatosan merültek fel dolgok, amiket meg kell oldani. A dolgok oroszlánrészét az öcsém csinálja és a többi dologgal se lenne probléma, ha nem lenne olyan a természete a nagybátyámnak, amilyen. Már hónapok óta hallgatom, hogy a hobbiházát le kellene burkolni, most pedig főleg sürgető lett, mert az elkelt házból ki kellene oda vinni dolgokat, de...

Na én addig nyaggattam a férjem, amíg ráállt, hogy OK, nem megy hétvégén dolgozni, segítsünk. Vagyis hát Ő. Ezért el is mentünk a rokonhoz, vittük a "jó hírt", hogy már csak párat kell aludnia, mert a hétvégén a férjem nekifog és előkészíti a burkolást. De egyáltalán nem azt kaptuk, amire számítottunk. Nem azt mondta, hogy "köszönöm"! Annyira nem, hogy én már ott tartottam,  hogy nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a kiabálását, hogy " ezt így nem lehet, hogy egyik napról a másikra, mert előbb ki kell pakolni, stb..." - miközben pedig ugye sürgős a dolog, hiszen ki kell üríteni az elkelt házat. De a férjem türelmes volt, nem hagyta faképnél és már folyamatba van a dolog. Persze ez se volt olyan egyszerű. Azt hittük, hogy csak kijavítja az aljzatbetont, aztán lehet burkolni, de nem, kicsit több energiát igényelt a dolog.

A betont részben fel kellett törni, újrabetonozni, aztán lesz még egy-két részművelet, végül jöhet majd a burkolat.

Remélem, hogy a végén azért örülni fog neki a kedves nagybácsi.

A munkahelyemen sok történés nincs, kivéve, hogy már elvileg jöhetnének az ügyfelek, de mivel az ellátások többsége meg lett hosszabbítva, így még nem jönnek. Továbbra sincs sok teendőm, ezért hát lassan telnek a napok.

Végül a legfontosabb szál pedig, a lányomék házvásárlása. Mert igen, sikerült. Megvették. A költözés előtt egy tisztasági festés szükséges, de aztán megkezdhetik a külön kis  életüket.

El se tudom mondani, hogy mennyire boldogok, és nyilván ettől mi is boldogok vagyunk, alig akarjuk elhinni, hogy tényleg az övék lett, ráadásul csak ennyiért. De abba mindannyian megállapodtunk, hogy bár nekik ez jó, de az eladó biztos, hogy nem százas!

Mondom ezt úgy, hogy itt a városba sokan ismerik, hiszen olyan munkája van, ami által sokak ismeretségére tett szert.

Hogy miért is mondom ezt? Csak pár példa.

A házat úgy hirdette meg, hogy még egy képet se csatolt a hirdetéshez. Most őszintén, ha valaki nem egy romos tanyát akar eladni, akkor azért csak tesz fel egy pár jól sikerült képet. De hála, hála, hála, hogy nem tette ezt. Mert szerintem ennek is köszönhető részben, hogy mások nem találtak rá a hirdetésre. Ráadásul a facén vagy a marketplacén, jófogáson és egyéb ingatlanos hirdetési oldalakon meg se hirdette, csupán egyetlen ingatlan eladással foglalkozó oldalon, ott is csak így:

Ha én szeretnék egy ilyen házat eladni, hát biztos nem így tenném! De gondolom más épeszű ember se!

Aztán a következő, ami miatt nem tartom normálisnak, hogy ilyen adottságokkal rendelkező ingatlant nem adnék ennyiért, de ha mégis nagyon-nagyon meg lennék szorulva, akkor sem engednék belőle annyit, amennyit Ő engedett, több, mint 4 milliót!

A szomszéd (akiről még lesz szó), nos szerinte se százas a pasi, és durván alul árazta a házat. Hiszen ha "csak 250 ezres" nm árat számol, akkor is 30 millió felett van. És itt egy panel nm ára is 400 ezer, de ez azért annál jobb. De kit érdekel? Rosszul árazta be, és a végén 18 millió 100 ezerért adta oda úgy, hogy marad a sarokülő garnitúra, az étkező garnitúra a lámpatestek, függönyök, és még pár dolog? Nos tényleg nem normális. 

Ha csak rákeresett volna a neten, és beírja az ingatlannet kalkulátorába, mint ahogy én megtettem, hogy mely város, mely városrésze, máris láthatta volna, hogy kb. mennyit ér a háza: 

Az illetőt az öcsém is ismeri, Ő csak annyit mondott róla, mikor kiderült kiről is van szó, hogy "érdekes fazon".

Bár annyi pozitívumot azért érdemes megemlíteni róla, hogy a házat nagyon jól átgondoltan építette.

Minőségi anyagokból van, semmi se az az olcsó fajta. Egyértelműen látszik, hogy amikor nekifogtak az építkezésnek, akkor még sok pénz állt rendelkezésre. Aztán mire kész lett, elfogyott a pénz. Az udvar az bizony nincs rendben, nem áll összhangba a házzal, a kertrendezésre még időt és energiát kell fordítani. A terasz, a medence környéke és a bejárat is térkövezve van, de a füves rész dimbes-dombos, rendezésre szorul. Ott még van mit csinálni... Tipikus esete annak, hogy mire felépült a ház, elfogyott a pénz és ráment a házasság is.

Ami még nagyon tetszik, hogy az összes szoba - a 3 háló és a nappali is mind az udvar felé néz - déli, délnyugati tájolású, tehát az utcáról nem lehet belátni és szinte egész nap világosak ezek a helyiségek.

A hálószobából és a nappaliból is közvetlenül ki lehet menni az udvarra (terasz részre), és már lehet is csobbanni a medencébe.

Az se volt rossz ötlet az eladótól, hogy a medencéhez külön vizesblokkot épített a medence mögötti részen. Bár az némi felújításra szorul, de azért szerintem nagyon jó dolog.

A medencétől nem messze pedig egy mini játszórészt is kialakított, fa mászókával, csúszdával.

Aztán amiért még sokan irigyek lennének, az a hálószobából tolóajtóval nyíló gardróbszoba. Mennyi nő örülne egy ilyennek! Sőőőőőt a lányom barátja is örül. Neki legalább annyi cipője és ruhája van, mint a lányomnak (ha nem több).

A fürdőszoba is nagyon klassz, nem csak kád van benne, hanem külön épített tusoló, és kétmedencés mosdókagyló. Azt hiszem, ez is nagyon hasznos.

A fürdőből nyílik a mosókonyha, ahol nem csak a mosó- és esetleg szárítógép fér el, hanem szükség esetén akár a ruhaszárító (hagyományos), vagy a vasalódeszka is, hogy ne kelljen a lakás más látható részén halmozni a vasalni valót.

Riasztórendszer is van kiépítve a házba, bár amint kiderült, a közvetlen szomszéd a férjem ismerőse, és figyelnek egymásra és egymás értékeire a szomszédok.

A kulcsokat most hétfőn kapták meg szimbolikusan, bár természetesen a zárak cseréje volt az első dolguk. Amint övék lett a ház, minket is hívtak, hogy nézzük meg. Korábban mi még nem jártunk ott, csak képeket láttunk a házról. Ezzel is volt egy kis kalandunk. Mivel nem tudtuk, hogy hová kell menni, természetesen gps segítségével mentünk. Ami be is vitt minket az erdőbe. Szó szerint, hiszen a konyhaablakból a nem túl messze lévő nyíri erdőre lehet rálátni.

 

Nos mi bementünk az erdőbe... Bevitt a gps., egyszerűen nem találtunk oda, pedig igyekeztem arra menni, amit mondott, hogy pl.: menjen tovább egyenesen 200 métert, majd forduljon balra. Aha, csakhogy nem tudtam továbbmenni egyenesen még 10 métert se, mert ott már házak voltak. Keringtünk egy kicsit, mint az a bizonyos gólyaf.s..., majd amikor már másodszor hívott a lányom, hogy merre vagyunk, akkor abban maradtunk, hogy visszamegyünk a postához, odajön értünk és mutatja az utat. Alig mentünk pár száz métert és már ott is voltunk. De amíg idáig eljutottunk, addig a férjemmel jól összevesztünk, mert őt idegesítette, hogy nem találunk oda, hogy olyan utasításokat kapunk, hogy arra menjünk, amerre nem lehet, és persze kin próbálta levezetni a feszkót? Hát rajtam... De amint felemelte a hangját, "hogy merre megyek, és álljak meg, és, és, és..." én se hagytam magam. Megkérdeztem, hogy "ugye szeretsz gyalogolni"? Majd így folytattam: ha nem fejezed be, akkor szállj ki és menj gyalog, vagy cseréljünk helyet, és vezess, ha annyira jól tudod, hogy merre kell menni. De se jogosítványa, se az utat nem ismerte... Persze mindez megadta a hangulatot...

Szóval a postától már a lányom mutatta az utat. Csak végig kellett menni a betonúton, majd balra kanyarodni és menni kb. 200 métert a földúton. Ekkor szólalt meg a férjem, hogy ez meg az Andor háza, majd a következő háznál megállt a lányom és akkor láttuk, hogy az ismerős a közvetlen szomszéd. Hát ez jó hír! Egy jó szomszéd aranyat ér! A ház körbejárása és az alkoholmentes pezsgővel való koccintás után kimentünk az udvarra és a férjem már szóba is elegyedett a szomszéddal. És itt jön, amit korábban említettem. A szomszéd a következőt mondta:

"Na végre egy normális szomszéd!"

Persze nyilván nem hagytuk ki, hogy megkérdezzük, hogy miért? Az előző nem volt az???

Azt mondta, hogy az "elmebeteg volt". Persze ez nyilván nem igaz, csak valószínűleg tényleg arról volt szó, mint amit az öcsém is említett, hogy "érdekes" pasi.

Elmesélte, hogy például nyáron az előző szomszéd, meztelen vágta a füvet. Ő meg szólt neki, hogy legalább egy alsógatyát vegyen már fel, ne egy szál f@szba lődörögjön az udvaron. De erre csak annyi volt a válasz, hogy ez az ő telke, azt csinál amit akar...

Szóval mondom én, ez a pasi aki eladta a házat nem százas!

De más is így gondolta, a címben szereplő mondatot egy ismerős mondta, amikor látta a házat és megtudta, hogy mennyiért vették a lányomék. 

Szó szerint ezt mondta: Micsoda???

Mennyi???

Ez már annyira olcsó, hogy szerintem illegális!

 

 

 

Megosztás a facebookon

... avagy a lányom mázli sorozata folytatódik.

Két napja adtam hálát a sorsnak, a jószerencsének, a családomnak, mindennek és mindenkinek, aki segített abban, hogy a lányom nem szenvedett akár halálos kimenetelű autóbalesetet.

Akkor mondtam is neki, hogy vegyen lottót, bár számomra az, hogy nem lett neki semmi baja, többet jelent egy nagy összegű pénznyereménynél.

Lottót ugyan nem vett, de tegnap is volt miért örömködni.

Babonából (pedig azt hittem nem is vagyok babonás, de ezek szerint mégis), szóval csak azért, hogy "nehogy elkiabáljam", szinte senkinek se beszéltem róla, hogy nem csak házkeresésbe vannak, hanem már konkrét ház is van kinézve. Többször voltak már ott, először csak kívülről nézték meg, aztán felhívták a tulajt, belül is megnézték, tetszett nekik, és múlt szombaton ismét elmentek, és ajánlatot is tettek a házra.

Itteni viszonylatba (megyeszékhely és nem az ország keleti régiója) egy építési telek is sok-sok millióba fáj. Egy viszonylag nem túl régi építésű családi házról meg szinte nem is álmodhat egy fiatal pár, az ára miatt. Na jó, helyesbítek. Álmodni álmodhat, de elég kevés esély van a hozzájutásra.

De úgy tűnik, hogy a lányoméknak most ez is sikerül, ráadásul olcsóbban, mint egy panellakás ára...

Persze van nyilván pár ok, amiért ez megvalósulhat.

1. Válsághelyzet van, az ingatlan árak estek. Aki el akar adni, az a mostani bizonytalan helyzet miatt, akár még jelentős összeget is enged az árból, akinek meg nem létszükséglet az eladás, az kivár, nem ad el nyomott áron.

2. Legyen készpénzed, mert akinek sürgős, az nem ér rá várni a hitelre, hogy megkapod, vagy nem. A bankok most talán még nehezebben és lassabban adnak hitelt, hiszen most még kevesebb a biztosíték, hogy a hitelfelvevőnek még a jövő hónapban is lesz-e állása, tudja-e majd fizetni a hitelt?

3. Ha nincs sok pénzed, akkor ne új építésű, városközponti lakást keress.

4. Légy kompromisszumkész, lásd meg a leendő otthonba a potenciált.

És még sorolhatnám...

A lányomék kb. két hónapja találtak erre az ingatlanra, és mint írtam, azóta "kerülgetik". Múlt héten ajánlatot tettek rá.

A dologhoz hozzátartozik, hogy külterületnek számító helyen van, de nem messze a lakóövezettől. Vannak persze hátrányai, mint pl. a fűtést vegyes tüzelésű kazán biztosítja, de cserébe van padlófűtés. Van kinti medence, aminek ráadásul még a mélysége is állítható, van gyereknek való mászóka fából meg csúszda. A belső tér is rendben van, le van burkolva, a szobákba meleg burkolat a többi helyen padlólap. És a lányomék még így is voltak olyan "pofátlanok", hogy a meghirdetett 22.000.000. Ft helyett 18.000.000. Ft-ot ajánlottak érte, persze úgy, hogy a bútorok is maradjanak. Van benne ülőgarnitúra, meg az étkezőbe olyan bútor, aminek az ülőfelületén még a védőfólia is rajta van. Amikor elmesélte, hogy mennyit ajánlottak, még az én szemem is tágra nyílt. Úgy gondolom, hogy a meghirdetett ár is "nagyon olcsó", ebből még alkudni, ráadásul úgy, hogy még a bútorok is maradjanak... Hát ha én lennék az eladó, valószínűleg elküldtem volna őket a jó b..ös francba.

De a lányom meg volt róla győződve, hogy megkapják ennyiért. Azzal érveltek, hogy ennyi készpénzük van, azonnal tudnak fizetni, de már bútorra se maradna pénzük, az illetéket, ami több, mint 800.000. Ft, azt is csak 12 havi részletbe tudják kifizetni, ha úgy alakul... Az eladó pasi meg azt válaszolta nekik, hogy elgondolkodik a dolgon, és egy héten belül telefonálni fog.

Én nem hittem benne, elég szkeptikus voltam, abba se voltam biztos, hogy valóban telefonálni fog, de ez mégis megtörtént tegnap.

Azt mondta, hogy ha a bútorokat is akarják, akkor nem tudja nekik odaadni ennyiért.

Még jó.

Én bútorok nélkül is úgy véltem, hogy ha nagyon el akarja adni, mert kell neki sürgősen a pénz, akkor is minimum 20 millát kér. Annál olcsóbban, bolond ha eladja. Sőőőőőőt. Talán még annyiért is nagyon kevés. A város másik részén, a központtól kb. hasonló távolságra, de belterületen, hasonló házat 50 millióért láttak.

Ennél meg 3000 négyzetméteres a telek, 130 négyzetméteres a lakás, körbe van kerítve, van hozzá medence, és csak 11 éve épült, tehát még az sem mondható, hogy régi építésű. Ja, és szigetelve is van, valamint a nappaliba még cserépkályha is, a padlófűtés mellett. Még csak hibát se lehetett találni rajta.

Szóval visszatérve: azt mondta, hogy nem adhatja oda ennyiért!

Bútorokkal együtt 18.100.000. Ft-ért adja.

MICSODA???

Ezt nem értem.

És komolyan mondom, hogy tényleg nem értem. Ennek mi értelme? Százezer forint itt semmit se jelent. De ha neki mégis, hát legyen :) Egyből mondtam a lányomnak, hogy ezen ne múljon, a 100.000. Ft-ot már adom is :)

Most intézik az ügyvédet, foglalózzák a házat és remélhetőleg hamarosan költöznek.

Nagyon remélem, hogy tényleg nem csak álom, mert annyira hihetetlen.

De tényleg marha nagy szerencsesorozatuk van.

Mégis csak kellene venniük lottót.

Nem???

De!!!

Ki tudja???

Megosztás a facebookon

Hétfő reggel van.

4.40-kor fog ébreszteni a telefonom, mert 5-kor viszem a fiam dolgozni. Mától már élesbe indul a munka neki, azt követően, hogy kb. másfél hónapig itthon volt a leállás miatt.

Nem engedem busszal. Igyekszem mindent megtenni, hogy minimalizáljuk továbbra is a rizikót, amit a vírus jelent.

Még csak 4 óra, de már melegszendvicset csinál, meg matat a konyhába, ami miatt nyilván én se tudok már aludni... Éppen azon morfondírozom, hogy egész héten így lesz. Este általában 10-11 óra mire lefekszem és hajnalba korán ébresztő lesz. De nem baj. Megéri. Csak mindenki maradjon egészséges!

5 óra. Indulunk. A lányom még nem ért haza Tiszakécskéről, pedig ilyenkor már itthon szokott lenni. Biztos később indult, végül is csak 6-ra megy, még van egy kis ideje... Amint kilépünk a lépcsőházból, meglátom a lányom a ház előtti kanyarba, a kocsija mellett áll. Nem értem a szituációt, egészen addig, amíg fel nem szakad belőle egy hang, szinte sírva, hogy gyertek már ide gyorsan. És szinte sír, hallom a hangján. Nem látok semmit, mi lehet? Elütött valamit??? Látom, hogy pánikol, remeg a hangja és szinte sír...

Szaladni akarok, de egyszerre van jelen a dermedtség és az indulni akarás... Majdnem orra bukok.

Amint odaérünk, akkor már látszik, kitört a jobb első kerék, vagy valami ilyesmi..., a jobb első kerék jobbra fordult, míg a bal első balra.

A kép csak illusztráció

Megmondom őszintén, a tavalyi autóbalesetünk után ez a látvány nem ráz meg. Nincs senkinek semmi baja, csak az autónak... A lányom nem mozdul. Próbálja a lehetetlent, mozdítani az autót. Én meg mondogatom, hogy hagyd a francba, tedd ki az elakadásjelzőt, szaladj fel a cuccodért és elviszlek téged is a munkahelyre.

De nem mozdul. Odajön egy idősebb pasi, azt mondja a lányomnak, próbálja meg hátramenetbe, hátha akkor megmozdul az autó. De hiába, nem mozdul. Próbálják megemelni, hogy az út közepéről elhozzák, de hiába.

A lányom meg csak áll és látszólag sokkos állapotba van. Nem értem. Megint elmondom neki, hogy menjen fel a lakásba, hozza ami kell és ne foglalkozzon a kocsival. De hiába beszélek. Remegő hangon csak annyit mond: nem tudok elmenni a kocsitól! És basszus tényleg, látszólag nem tud mozdulni. Lefagyott. Pedig hála, hála hála az égnek, vagy nem tudom kinek vagy minek, de nem akkor történt mindez, amikor 90-el jött, hanem itt, ahol 20-al fordult be.

Nem, bele se akarok és merek gondolni, hogy mi lett volna, mi lehetett volna, ha. Nincs ha... Csak hála!

A lényeg, hogy nem lett baja. De nem tud megmozdulni, csak ismételgeti, hogy "nem tudok eljönni a kocsitól, nem tudok...". Látva és hallva ahogy mondja, (valamint fejbe lejátszva, hogy mi is lett volna, ha ez nem itt történik) hirtelen én is pánikolni kezdek.

És mit csinálok? Amit a múltkori balesetnél is. Hívom az öcsémet. Eszembe se jut, hogy szegény még biztos alszik... Csak amikor felveszi, és hallom, hogy valószínűleg én ébresztettem. De akkor már mindegy. Szégyellem magam, de ha már így alakult, elmondom mi történt,  hátha van ötlete, hogy mit tehetnénk. Persze mire végigmondom, akkorra már rájövök, hogy hülye ötlet, hiszen "béna vagyok", nem tudok úgyse semmit se tenni. Még ha lenne is ötlete, akkor se tudnám vélhetően megcsinálni.

Amint hazaértem a gyerekek munkába szállításából, vinném a férjem dolgozni, de azt mondja, hogy felhívta a főnökét, hogy később megy. Nem értem... Pont annyit ért a kocsihoz, mint én. SEMMIT. Ezért aztán kár itthon maradnia...

De azt mondja, hogy felhívja az öcsémet, és megkéri, hogy munkába menet előtt kanyarodjon felénk, nézze meg, hátha tud segíteni.

6 óra. Telefonál. Az öcsém, akinek egyszerűen nem tudok elég hálás lenni, mert bármi van, azonnal jön, segít, miközben én semmivel nem tudom ezt megköszönni, meghálálni neki. Nem tudom visszasegíteni, hiszen semmihez se értek, amit viszonzásul adhatnék. Szóval az öcsém most is azt mondja, hogy persze, nemsokára jön.

Mire leérek a kocsihoz, az öcsém már a kocsi alatt fekszik és próbálja a lehetetlent. Én meg marhára szégyellem magam, mert miattunk fog elkésni a munkahelyéről. Ami talán a múlt héten még nem lett volna baj, de mától új főnök van. Soha nem késett még, és pont most, miattunk, az első nap... Már bánom, hogy szóltunk. De nem tudok más megoldást, hogy miként tudtuk volna megoldani a dolgot. Ezért hát hála, hála, hála az öcsémnek is. Remélem a sors megjutalmazza. Én ebbe hiszek, vagy legalábbis reménykedek. Abba, hogy a jó emberekkel, jó dolgok történnek. Nagyon szeretném, hogy így legyen!

Sokáig szenvedett szegény, mire úgy tűnt, hogy talán sikerülni fog annyira helyrehozni a dolgot, hogy pár méterrel arrébb tudják tenni a kocsit a parkolóba.

Felszaladtam a lakásba, készítettem a kézmosót ami erősen szennyezett kézre van, meg sötét törölközőt, hogy mire feljön már csak a csapot kelljen megnyitni, de hiába vártam. A férjem jött csak. Az öcsém kézmosás nélkül rohant a munkahelyére, olajos kézzel. De így is biztos elkésett. Még megköszönni se volt időm vagy lehetőségem neki.

Most már itt ülök a munkahelyen, majdnem folynak a könnyeim, és az jár a fejembe, hogy milyen hálás vagyok azért, hogy mindez ami történt, így történt, hogy milyen hálás vagyok azért is, mert jó testvérem van, akire számíthatok.

Ma (is) el fogok menni anyukámhoz (persze maszkba, meg ahogy kell) és megköszönöm neki is a testvéremet!

Olyan hálás vagyok! Az öcsémnek és az életnek!

Megosztás a facebookon