A fittness modellek nem kardióznak

Eltelt egy hét mióta belevágtam az életmód váltásba, és eszem ágába sincs, hogy fitnessmodell karrier vagy bármi hasonló eszembe jusson. Jajjj, dehogyis... Csak tegnap plusz infókhoz jutottam, amit eddig nem tudtam.

Az étkezés - napi 6-szor - még mindig sok, bár már tudok hatszor enni, de az előírt mennyiséget nem tudom magamba tömni. 

Tegnap exkluzív főzésen vehettünk részt, amit a konditerem hamarosan nyíló éttermében tartottak csak nekünk, egy zártkörű rendezvény keretében. Megnézhettük miből, hogyan kell és lehet elkészíteni változatosabban az ételeket és a kész műveket meg is kóstolhattuk.  Ez volt a menü:

Hamarosan, talán a héten vagy a jövőhéten szeretnék megnyitni az éttermet, közel is van a munkahelyhez, de nem tudom az árak mennyire lesznek nekem valók... Addig is itthon főzőcskézek minden este, hogy a másnapi étel elkészüljön. Tegnap spenótos-brokkolis csirkemellet alkottam rizstésztával. Két napi adagot főztem, de lehet, hogy holnap már nem igazán lesz hozzá kedvem. Megy a fagyasztóba és jó lesz majd jövőhéten. Fehérjepalacsintát szívesen ennék, de azzal nem tudom bevinni a szükséges mennyiséget. Sajnos nemrég értem haza a kondiból, ezért majd reggel készítek valamit frissen, mert beújítottam egy elektromos grillt, ami elég jó teljesítményű, és amíg reggel készülődök, addig megsül a hús vagy a hal, teljesen zsír nélkül. 

Ja, és megvolt a mérlegelés is. Ugye elvileg a hízás megengedett, hiszen most 6 alkalommal eszünk naponta és bizony ezt meg kell szoknia a szervezetnek. De nekem így is sikerült egy hét alatt leadni másfél kilót. Nagyon örülök neki, mert nem számítottam rá. 

A szombati kondis teljesítményem miatt is nagyon büszke voltam, és örömmel újságoltam Tominak vasárnap az étterembe, hogy az előírt edzésterv után még letoltam 20 perc kocogást. Erre azt mondta, hogy ügyes vagyok, de nem kéne... Megmondom őszintén, kicsit meglepett és rosszul esett. Elmagyarázta, hogy az én testemnek most izmot kell magára szednie a zsír helyett, és ennek nem a kocogás a módja. Azt mondta, átküld nekem egy cikket, olvassam csak el. Nos elolvastam és ha végiggondolom be kell látnom, valóban van/lehet benne igazság. Az írás lényege röviden: 

Kerek feneket és formás testet szeretnél, akkor erősíteni kell! Bármennyire is fájó, hiába szeretsz 5-10 kilométereket futni, ettől soha nem lesz jó tested. Vagy ha elkezdesz erősíteni, akkor romlani fog a teljesítményed futásnál. 

Ha valaki állóképességi sportot akar űzni, hajrá. Csinálja hozzá a kiegészítő erősítő edzéseket, de ezek is csak azt a célt fogják szolgálni, hogy még jobb legyen az időd.

Ha viszont erősítesz és mellé csapsz 5-10 km futást, akkor kb. olyan, mintha nappal falat építenél, este pedig bontanád. Semmi értelme. 4-5-ször több idő lesz egy minimális fejlődést elérni erősítés terén, miközben folyamatosan fog romlani a teljesítményed az állóképességet igénylő sportban.

Tudom, mindjárt azzal jön majd valaki, hogy a fitness modellek is kardióznak. NEM KARDIÓZNAK!!!, aerob edzést végeznek. Az, hogy valaki nincs képben a fogalommal semmit nem jelet. Ha egy fitness modellt futni látsz, akkor húzódj fedezékbe, mert pillanatokon belül nekirepül valahonnan egy 10 kilós tárcsa, amit az edzője hajított el és ha mázlid van még azt is látni fogod, ahogy páros lábbal megtapossa a földön.

Kurva sokat dolgoznak azért, hogy izmosak és feszesek legyenek, nem fognak kardió edzést végezni. 

Ha te jó testet akarsz, akkor végezz erősítő edzéseket! Ha mellé jó állóképességet, akkor egészítsd ki HIIT edzéssel vagy heti két alkalommal 2×20 perc intervall kardióval.

Szóval ennyi! Teljesen felesleges volt a kocogás. Izmot kell építenem! Fitness modell nem leszek, max. plus size modell lehetnék, de már abból is kiöregedtem :) 

 

Az izmos az új szexi.

Ma valahogy elém került ez az írás. Remélem minden szava igaz. Kb. erről beszélt nekem Tomi is (a személyi edzőm). Ezért szeretném hinni, hogy ez valóban így van, így lesz.

"Nem azért nem tudsz lefogyni, mert nem eszel elég keveset, hanem azért nem, mert nem eszel eleget!

Hihetetlen, hogy több ezer elbukott diéta és fogyitippes marhaság után is ott tartanak emberek, hogy este 6 után nem esznek, meg 1000 kalóriánál többet nem visznek be, mert megpróbálták, de akkor csak híztak. 

Az emberi test nem hülye, nem úgy, mint sok esetben a gazdája (mint eddig én). Ha nem kap enni, megeteti magát és azt csak egy hülye gondolja, hogy majd a zsírhoz fog nyúlni. Egy nagy lófaszt! Izomhoz!

Brutálisan sok kalóriát tud belőle nyerni, ráadásul gyorsabban, mint a zsírból, és ami talán a legfontosabb, hogy kevesebb energiabefektetéssel.

Nesze neked kerek segg, visszavándorol a combod közepére és kamillázhatsz, hogy te nem ezt akartad.

Bármennyire is él a nők fejében ez a legyünk baromi vékonyak, mert az jó, azért az izmos is jó. Sőt, az izmos az új szexi!

Van egy nagy haszna, csak ezt nem mondják el a gimiben az első koplalós diétára készülő kislányoknak, kurva sok kalóriát igényel, pörgeti az anyagcserét és segít zsírt égetni.

Jobban, mint a koplalás, mert koplalás esetén pont az ellenkezője történik, belassul az anyagcsere és ha csak beleszagolsz anyád főztjébe a gőzben lévő kalóriamolekuláktól rád ugrik 20 kiló.

Mindez azért, mert ahogy említettem a tested okosabb és nincs meg benne az az öngyilkos hajlam, ami benned. Nagyon gyorsan felismeri, hogy éhezés van, amihez a lassú anyagcsere jobban passzol. Leégeti az izmokat, mert azok meg igényelnék a kalóriát.

És itt jön a csavar. Még több zsírt kezd majd el raktározni a tested. Mindezt azért, mert az energiát a legkönnyebben zsírban tudja tárolni. A bevitt kalóriák egy részét mivel lassú lett az anyagcseréd felhasználja, a többiből pedig tartalékot képez. Magyarul: növeszti a segged!

Minden hülyeségnek ára van, a koplalásnak is:
- evészavarok
- cukorbetegség
- pajzsmirigy problémák
- hiánybetegségek
- hízás

Ha mázlid van, csak egyszer baszol rá és megnyugodhatsz, mert szokták mondani, hogy a hülyéknek mindig mázlijuk van, de azt is mondják, hogy a kivétel erősíti a szabályt, így lehet, hogy mindet behúzod. Na, utána pisloghatsz a dokinál, mikor beközli, hogy csak lízingelt gyerek jöhet szóba, mert neked ezzel a szétcseszett testtel már esélytelen.

Mi történik, ha észhez térsz és változtatni akarsz, végre normálisan kajálni?

Hízni fogsz!

Sportolni is kell mellé, mert így kicsit lehet csökkenteni a károkat, de alapjában véve, ha a fejed tetejére is állsz, akkor is hízni fogsz.

A tested ilyen ínséges idők után nem fogja elhinni, hogy megjött az eszed és tényleg folyamatosan lesz kaja, ezért az elején még többet fog raktározni. Arról nem is beszélve, hogy az anyagcserédhez képest a csiga is Schumacherként száguld.

A sport ezen fog segíteni, hogy kicsit felpörögjön, de azért ez nem úgy néz ki, hogy lemész edzeni és jaj, de fasza, jövőhéten már Kiss Virágként csattogsz ki az öltözőből.

Nem gáz, ha elbasztad és változtatni akarsz. Mindenkivel megesik, hogy amíg nem volt kellő infó róla, addig rosszul döntött.

De most belekezdeni egy koplalásba, egy alacsony kalóriás étrendbe, amikor már előtted milliók buktak bele, tették tönkre a testüket, az nem egy rossz döntés, hanem az idiótaságod felvállalása.

Használd az eszed! A jó módszer is pont ugyanolyan nehéz lesz, csak ezzel sikert érhetsz el."

Én még nem álltam mérlegre, mert azt mondták, hogy hetente csak egyszer tegyük meg. Hétfőn reggel mértem magam és tartom is, hogy legközelebb is csak hétfőn reggel állok rá. Akikkel együtt járok edzeni, ők már panaszkodtak, hogy híztak, (4 nap alatt 40 dekát). Erre Tomi azt mondta, hogy az teljesen jó! Persze nem akartak hinni neki, de én hiszek. Ha azt mondta, akkor ez normális. Bár én még nem tudom, hogy híztam-e, de ha igen, én akkor is hiszek neki. 

Ma is voltam kondiba (parkolót alig találtam), de a terembe nem sokan voltak. 2 órát nyomtam le. Végig csináltam az edzéstervben leírtakat, nyújtottam is, ahogy kell,

majd a levezető kardió után még megtoltam a végét 20 perc kocogással. Imádtam! Annyira büszke voltam magamra! Akkor is, ha az én kocogásom olyan, mintha egy lajhár próbálna sietni :)

Heti beszámoló

Nos amivel először kezdeném az még a tavalyi évről elmaradt névnapi köszöntésem a munkahelyen. Decemberben ugyanis olyan sok névnapos volt, hogy úgy döntöttünk két turnusba ünneplünk. Így került sor ma az elmaradt bulira. Szerintem én kaptam a legjobb ajándéko(ka)t, pedig most is sokan voltunk ünnepeltek (11-en). A többiek általában virágot kaptak vagy éppen körömlakkot szempillaspirállal, stb., a férfiak valami itókát.  De én.... Sokkal jobbat! Nálunk az a szokás, hogy általában a szobatársak veszik meg az ünnepelt ajándékát, ezért hát az én szobatársaim is igyekeztek megtudakolni tőlem, hogy mégis kb. mit szeretnék??? Én meg nem azt mondtam, hogy mit szeretnék, hanem azt, hogy mit nem. Virágot semmi esetre sem, mert nálam kipusztul mind, ha a lányom nem gondozza őket... És mivel Ő hamarosan elköltözik... Szóval virágot ne! De azt is mondtam, hogy bármilyen "hülyeségnek" tudok örülni.

És ez így is van! Ők meg figyeltek arra amit mondtam, ezért ezt kaptam tőlük:

Ebből mindenki láthatja, milyen "jó fejek"! Nem??? De!!!

De persze nem csak ezt kaptam, kaptam még ezt is: 

Ez egy úgynevezett "vicces rendszámtábla". Ma már fel is helyeztem a hátsó ablakra. És rájöttem, ezáltal nem csak nekem szereztek örömet, hanem vélhetően azoknak is, akik mögöttem közlekednek majd :) Ugye milyen jófejek??? Nem??? De!!! :D

És ezzel még nem ért véget a dolog... Kaptam még egy nagy csomag bio kuszkuszt is a diétámhoz, de a legtutibb ajándéknak azt tartom, amit saját kezűleg készítettek. Ezt irigyelték tőlem a legtöbben. Sőt volt olyan kolléganő aki ki is mondta, hogy úgy szeretne Ő is ilyet kapni. S lám-lám, nekem kérnem se kellett... Mert megérdemlem!!!

Kell ehhez még bármit is hozzátenni??? Imádom őket! Szeretek velük dolgozni és általában örömmel indulok munkába, mert ilyenek! Ha esetleg nyűgös is vagyok néha napján, ők mindig felvidítanak, segítenek, biztatnak vagy megnevetettnek, épp mikor mire van szükségem. Ilyen kollégákat kívánok mindenkinek.

A másik dolog melyről mindenképp írni szeretnék, az életmódváltásom.

Hétfőtől komolyan veszem a dolgot, nagyon-nagyon komolyan. Minden este megtervezem és elkészítem a következő napi ennivalóimat. Ez azzal kezdődik, hogy a meghatározott alapanyagokból (ami egyébként nem túl sok) kilogikázom, hogy mit kellene ennem másnap, hogy a megadott fehérje, szénhidrát, cukor és zsír mennyiségnek megfeleljek. Naponta 6 alkalommal eszek. Ez nagy kihívás! Tényleg! Talán ez a legnehezebb nekem. Az edzésnél minden esetre nehezebb. Még most is sokszor nehezemre esik, vagy nem is sikerül teljes mértékben elfogyasztani az adott adagokat. De még így sem sikerül annyi szénhidrátot és fehérjét ennem, mint kellene. Erre azt mondta a személyi edzőm, hogy fel kell fejlődni és el kell érni, hogy tudjak annyit enni, mint ami elő van írva. Elmagyarázta, hogy azért nem volt jó, hogy ilyen keveset ettem, mert a szervezetem folyamatosan "tartalékolt" e miatt, hiszen nem tudta mikor kap újra üzemanyagot. De ha rendszeresen (3 óránként) megeszem ami elő van írva, akkor a szervezet át fog állni arra, hogy nem kell tartalékolni, mert jönni fog a következő adag. Na, majd meglátom... Remélem valóban meglátom majd, vagyis szemmel látható lesz az eredmény. Nyilván egy hét után még nem várható ez el, és nem is akarom siettetni a dolgot. De azért a 12. hét végére már szeretném, ha szemmel látható is lenne. 

Az étrendről annyit, hogy elég kevés alapanyagból lehet összerakni. Vagyis ez így nem teljesen igaz, de mondjuk fehérjét annyi mennyiségben ami elő van írva, csak sok csirkemellel vagy hallal lehet elérni. Az első pár napban annyi csirkemellet ettem, hogy már undorodni kezdtem tőle. Most áttértem a halra, egyelőre ezt szeretem. A csirkemell undorról az oktatáson is szó volt, ahol megtanították miként rakjuk össze az étrendünket. Ott nagyon viccesen azt tanácsolták, hogy egyik nap kockára vágjuk, a másik nap meg csíkokra :)

Ha-ha-ha

Ez a mai napi ebédem: fűszeres tőkehalfilé, bulgur és jégsaláta paradicsommal

A héten eddig háromszor voltam edzeni, hétfőn, szerdán és tegnap. Legszívesebben ma is mentem volna, de vissza kell fognom magam, hiszen kell pihenőnap is.

A személyi edzőm: Tomi.

Nagyon bírom! Nem hajt túl, segít, de igyekszik, hogy a határaimat feszegessem. Ha úgy látja, hogy szerinte "könnyen" megy valamelyik gyakorlat, rögtön emel a súlyon. De egyébként tényleg nagyon kedvelem. A fiammal egyidős, a lányom ismeri is, korábban egy társaságba jártak. Van sok közös témánk, sok közös ismerős, stb. tehát nem néma csendbe zajlik az edzés. 

A gépek és az edzőm is szuper, tehát minden adott a sikerhez. Csak ne kellene ennyit ennem... De hátha megszokom :) 

Hosszú idő után....

Húúú, most látom már két hónap is eltelt, mióta utoljára írtam ide. Történés pedig volt, de nyilván ennyi időre már nem tekintek vissza részletesen. Ami fontos számomra az elmúlt időszakban, hogy voltam szemöldök és szemhéjtetováláson, de sikerült elég természetesre csinálni, hiszen alig volt, aki észrevette volna. Örülök neki, mert ez volt a kérésem a kozmetikushoz, hogy a lehető legtermészetesebb legyen. Ezért nem feketével, hanem közép barnával lett tetoválva és nem satírozva, hanem szálazva.

További örömforrás volt, hogy sikerült volt kollégákkal is talizni, kávézni több körben is.

Itthon az ünnepek alatt sokat pihentünk, jól telt az év vége, bár az új év már nem olyan jól kezdődött. Azt történt, hogy a férjemmel kettesben koccintottunk éjfélkor (alkoholmentes Törley pezsgővel), majd épp a konyhába indultam, hogy szedjek egy kis lencsét a sok pénz reményében, amikor a férjem kikiabált, hogy rosszul van, hívjak mentőt! Nagyon megijedtünk, mert ilyen nem volt mióta szedi a vérnyomás csökkentőket. Gyorsan megmértük a vérnyomását és bizony az egekbe volt. Pörögtünk, hogy mi legyen??? Szilveszter éjfélkor mentőt hívni??? Van értelme bemenni a sürgősségire??? Vagy bemegyünk és ott ülünk órákat esetleg mire valaki megvizsgálja??? De végül a spray-vel és a 10 percenkénti vérnyomás méréssel pár óra múlva már jobb volt a helyzet. Abban maradtunk, hogy ezt mindenképp jelzi a kezelőorvosának, de ez persze a mai napig sem történt meg.

Volt még más negatív dolog is. Egyik reggel azt vettem észre, hogy az éjszakai szélvihar után bizony az első szélvédőm megrepedt. Nem csak egy kavicsfelverődés, ez bizony vagy 20 cm repedés. Az öcsém megnyugtatott, hogy nem fog továbbrepedni és segített is, hogy protekcióval viszonylag olcsón kicseréljék. 

Aztán tavaly történt még, hogy a lányom megtanult snowboardozni, hiszen a szilveszter előtti és utáni napokat egy síparadicsomban töltötték külföldön.

A párja nagyon jó mindenféle téli sportban és így mégis csak jobb, ha nem csak nézi a pálya széléről. Azt mondta, hogy ennek ellenére, mindenhol izomláza volt, pedig Ő aztán igazán sportos, ha teheti minden nap jár edzeni.

 

A snowboard órák persze Pesten voltak óránként 5000 Ft-ért, de azt hiszem megérte. Közben a jogosítványhoz is egyre közelebb kerül, lassan vizsgázhat. Nagyon szurkolok neki. Már a kocsikat nézegeti, mindenáron olyan márkát szeretne venni, amiről mindannyian (még a hozzáértő - autószerelő - öcsém is) igyekszünk lebeszélni. De tudom milyen…. Makacs és önfejű. Elvileg karácsony környékén költöztek volna az új építésű társasházba, de persze a vállalkozó nem lett kész a lakással, most úgy néz ki, hogy talán február végére elkészül. 

A fiam a barátaival töltötte az óév végét. Segítettem nekik az előkészületekben. Jól sikerült a buli és utána volt is ideje kipihenni magát, hiszen még egy hét múlva indult csak a munka számára. A buliról nem láttam képeket, de van korábbi, gondolom hasonló volt ez is :)

 

 

Szóval a gyerekeknek jól telt a szilveszter, de én a férjemmel történtek miatt, ijedtemben semmit sem fogadtam meg, nem mondtam el az újévi mantrámat sem, de mindezek ellenére fogadalom nélkül is nagy fába vágtam a fejszémet. Mivel az utóbbi időben elhanyagoltam a rendszeres mozgást, fejembe vettem, hogy ennek bizony véget kell(ene) vetni. A problémám ott kezdődött a megvalósítással, hogy korábban volt(ak) aki(k) segített(ek) amikor nem volt kedvem menni edzeni, de ezek a kollégák sajnos már szintén nem konditerem látogatók. Pedig milyen jó volt, mikor együtt jártunk… Nos a felismerés révén rá kellett döbbennem, hogy bizony kell valaki aki felügyel, és nem hagyja, hogy lebeszéljem magam a mozgásról, mert kifogáskeresésben azt hiszem „qrva” jó vagyok! Nagyon meg tudom magam győzni, hogy ma éppen miért is ne menjek, hanem majd holnap… Persze holnap is lesz jó indokom…

A végén arra jutottam, hogy kerestem egy csoportot, akik hasonló cipőben járnak mint én és nem kevés pénzt belefeccelve beiratkoztam egy 12 hetes életmódprogramba.  

Tegnap volt az első nap, ami oktatással, mérésekkel, fotózással telt. Ez a csoportkép, de van (egyelőre nem publikus) "előtte" képek is, melyeket majd csak akkor láthatunk, ha vége lesz a programnak és elkészül majd az "utána" kép is.

Ez volt a bevezető. Megtudtam, hogy szinte semmit sem ehetek (amit eddig), de mindezt a "semmit" szigorúan 3 óránként kell elfogyasztanom!

Persze ez enyhe túlzás, de azért majd beszámolok, mert tényleg elég kevés élelmiszer jöhet szóba. Nyilván tisztába voltam vele, hogy a cukor vagy a tészta, krupli, stb. tiltólistás lesz, de arra nem voltam felkészülve, hogy nem ehetek 12 hétig majd semmilyen gyümölcsöt, de még csak tejterméket sem, amiről az ember azt gondolná, hogy belefér a diétába. Legalább is az első hetekben. Illetve tejtermékből egyedül a 0.1-es túrót engedélyezik, de már a 0.1-es tej sem engedélyezett, csakúgy, mint pl. a tojás (sárgája), vagy a répa sem! Az eddigiekkel ellentétben sok (legalább 2 és fél, 3 liter) vizet kell majd innom, és hétfőtől személyi edző figyeli a terembe, hogy mit, mennyit és miként csinálok.

A csapat egyébként nagyon jónak tűnik, jövő vasárnap már közös sütögetés lesz, az edzőkkel és a teremtulajdonosokkal közösen. Tízenegynéhányan vagyunk a csoportba, és mindenki nagyon szimpatikus egyelőre, az edzők pedig értik a humort, ez nagy plusz. A terem sem olyan, mint amire számítottam, vagyis pozitívan csalódtam. Azt hittem csak gazdag sznobok és aranyifjak járnak ide, de legnagyobb meglepetésemre ez nem így van. Az odajárók nagyon közvetlenek, mindenki köszön, kedves és mosolygós, bármi kérdésem volt, azonnal ugrottak, segítettek. Ez most egy kicsit kedvet adott, mert megmondom őszintén, eddig kedvem nem igazán volt, csak az elhatározásom volt ami vitt előre.

Szerencsére otthon is jól fogadták a dolgokat. Azt hittem a férjem majd ágálni fog ellene, hogy az elkövetkező 12 hétben neki kell főznie magukra, ráadásul sokszor csak későn fogok hazaérni ezért a bevásárlás és rámarad. De nagyon kedvesen vette tudomásul és támogat, segít, biztat. Cserébe kapott egy nagyon okos telefont, amit most tanul kezelni, és bár eddig ellenállt, de most végre már facebookja is van. És látom ám a szemem sarkából, hogy imádja használni és bár eddig mindig szóvá tette ha sokat cseteltem, most már Ő is ezt teszi.

A lányom is támogat, ígérete szerint sokszor segíteni fog az ennivalóm összeállításában, hiszen ő már régóta így étkezik. Mondtam is neki, hogy most fordul a kocka, azt fogom enni, amit Ő főz majd nekem. Ha nem főz, nem eszek. :D Nagyon cuki volt, már tegnap este készített nekem édesburgonyát csirkemellel, mire hazaértem az oktatásról. Pedig még a hétvége szabad, hiszen csak hétfőtől indul élesben a dolog.