vagyis Spartan Race

Nem, nem nekem gurult el a gyógyszerem. A fiam vette a fejébe, hogy ha már leszokott a cigiről és nekifogott az egészséges életmódnak, akkor ne csak úgy eljárjon a konditerembe, hanem legyen valami célja.

Nos nem aprózta el, egyből a Spartan Race-t nézte ki magának. Ezzel önmagában még nem lenne baj, de azért azt már kissé túlzásnak tartom, hogy a március végén lévő eseményre jelentkezett. Szerintem több felkészülési időre lenne szükség... De Ő megvan róla győződve, hogy menni fog neki.

Én meg mit is tehetnék, mint támogatom, biztatom, elmegyek vele a szükséges felszereléseket megvenni, hurcibálom edzésre, a lehetőségekhez képest minél olcsóbban próbálok szerezni gps-es futóórát, ilyesmi.

Ő meg beletesz mindent, munka után megy terepre futni, utána köredzésre, stb. Nem is tudom, hogy el akarok-e majd menni megnézni, amint szenved?

Nyilván ha nem történik majd valami malőr, akkor be fog érni a célba, és  bármilyen fáradtan is teszi majd, gondolom, hogy megerősíti majd lelkileg.

De szenvedni látni a gyerekemet nem éppen akarom, még akkor se, ha a végén legyőzi magát és célba ér. Ezért jelenleg azt gondolom, ha nem én leszek a sofőrje, akkor nem megyek. De ki tudja, mert közbe meg szeretném biztatni, megsimogatni a saras buksiját, vagy csak egyszerűen átölelni. A nézőknek egyébként ingyenes a részvétel. Persze gondolom a dagonyába senki se menne pénzért.

Már fent van a holnapon az indulók között.

A honlap szerint a 14 órakor induló versenyen fog részt venni. Ez szerintem gáz, szerinte meg buli. Mert ugye reggel még nincs nagy dagonya, pocsolya, azt az indulok gerjesztik. Délutánra már egy sártenger lesz az egész...

Aki nem tudja, annak elmondom, hogy a Spartan Race egy különleges akadályverseny, ahol nem éppen a táv hosszúsága adja a  nehézséget, hanem azok a feladatok, melyeket a verseny során le kell küzdeni. A távon belül 20 akadály van, mely 2 órán belül teljesíthető.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy katonai akadálypályán, katonai jellegű akadályokkal lebonyolított futóverseny, ahol extrém körülmények között, sárban, vízben, komoly akadályok vannak, melyek mind mentálisan, mind fizikailag megterhelőek.

Jaaaaa! És mindezért még kb. 20.000. Ft.-ot fizetett is, hogy ott lehessen. Nem beszélve az egyéb járulékos költségekről.

 

Csak néhány kép:

 

 

Megosztás a facebookon

Otthon senkinek se mondtam el, hogy mi a szitu. Vagyis azt,  hogy lehet március 1.-től már nem szakértőként fogok dolgozni, hanem ismét a foglalkoztatási osztályon. Úgy gondoltam, ha mégis vissza kell mennem, akkor majd elmondom.

Igazából nem is nagyon hittem benne, hogy a "B verzió" is megtörténhet. Meg voltam róla győződve, hogy egyértelműen szükség van rám itt, és ezt a vezetőség is tudja, ezért nincs is más verzió, csak az, hogy maradok és punktum!

Aztán pénteken délután már nem voltam annyira biztos magamba. Sőt! Azt is mondhatnám, hogy kissé megbicsaklott a nagy önbizalmam!

Az történt, hogy értekezletet hívott össze a főnök, ahol elmondta, hogy teljes hírzárlat van, nem lehet tudni semmit. Azt sem, hogy márc. 1-től mennyi ember maradhat az osztályon, azt se, hogy miként fogják a maradók megoldani a nyakukba zúduló hatalmas mennyiségű plusz feladatot.

Az már akkor is bizonyosan tudható volt, hogy 4 adminisztratív dolgozó szerződése lejár, őket nem hosszabbítják, csakúgy, mint a közmunkást. Ezek mellé még egy asszisztens is felmondott, és én voltam a hetedik, akiről nem lehetett tudni, hogy akkor mi lesz? Maradok vagy sem?

Igazából a sorok között elhangzó infók bizonytalanítottak el, meg az, hogy a régi munkahelyemen hamarabb volt értekezlet, mint nálunk. És persze a kollégák rögtön megírták, hogy semmi konkrét dolgot sem mondtak nekik, csak annyit, hogy "kitartás", meg a "fizetésemelés nem minden..."

Nálunk pedig az értekezleten az alábbi hangzott el: ezeket a kinevezés megszüntetéseket még ki se küldhették volna... most abból van hajcihő, hogy miként is kapták meg ezeket páran. Hiszen hírzárlat van, ezért ezek nem kerülhettek volna még ki. A többiek pedig arra számíthatnak, hogy majd csütörtökön (értsd a törvény életbe lépése előtti napon) kapják majd meg az új kinevezéseiket, ami alapján másnap kell vagy nem kell jönni dolgozni! Durva nem??? Mert szerintem az! Ja, és még azt is hozzátette, hogy az is elképzelhető, hogy az ügyfélkapus értesítés csak csütörtökön munkaidő után fog megérkezni, tehát mindenki figyelje, mert abból fog kiderülni, hogy másnap kell-e dolgozni...

De mi lehet az, ami ennyire titkos???

Mi lehet az, amit nem lehet megtudni akár egy héttel korábban se?

Nyilván, ha valamit ennyire titkolnak, az csak valami olyan lehet, amit jobb, ha minél később tud meg az ember.

Eddig komolyan nem érdekelt a dolog, de most már kifejezetten kíváncsi vagyok.

A hétvégén egyáltalán nem jutott eszembe a dolog. Illetve ez nem teljesen igaz, mert akkor mégis eszembe jutott, amikor egy idézetet láttam a facén. Ez volt az:

Ekkor jutott eszembe, hogy nem kérdés, maradok és kész!

Azért a biztonság kedvéért felvettem a szerencsét hozó karkötőmet és azóta le se vettem :)

 

Ma reggel alig fogtam neki a munkának, amikor hallottam a főnököm lépteit. Megkért, hogy menjek fel hozzá. Az arcáról semmit se tudtam leolvasni, mert annyira rohant, hogy csak "szaladtam" utána. Amint így robogtunk felfelé az emeletre az irodájába, hátra-hátra szólt, hogy ne szaladjak, Ő csak azért siet, mert nem zárta be az irodáját.

Amint felértünk tájékoztatott, hogy pénteken fél 3-kor kerestek telefonon a hivatalvezető irodájából, de ugye akkor én már régen otthon voltam és készülődtem a volt kollégákkal való talira, hiszen fél 2-ig tart a munkaidő. És itt nem kell túlórázni.

Szóval visszatérve... Azért kerestek, mert a hivatalvezető szeretne beszélni velem. NO! Mégiscsak??? Múlt héten pénteken még nem gondoltam, hogy ez valóban így lesz!

8 óra 30 percre várt!

Ahogy kell, időben (illetve korábban egy kicsivel) ott álltam a hivatalvezető irodája előtt. Amikor behívott, elővezette a dolgot, hogy bár tudja ideiglenesen vállaltam a szakértői munkát, de mit szólnék hozzá, ha végleges lenne ez a dolog. Sok szépet és jót mondott, hogy a főnököm nagyon elégedett velem, meg hogy ilyen elhivatott szakemberekre van szükség, bla, bla, bla. 

Hagytam had beszéljen, nehogy már valami dicséret benne maradjon :)

Aztán amint végzett a monológjával, elmondtam, hogy valójában szívesen maradnék a jelenlegi pozíciómban. 

A főnök már alig várta, hogy visszaérjek. Ja! Persze a saját nevére szóló belépőkártyáját is ideadta, hogy akadálymentesen jussak be a hivatalvezetőhöz, de szerintem csak azért, hogy amint végzek azonnal hozzá menjek. De mentem is. Elmondtam neki, hogy maradok, sőt a hivatalvezető arra is felhívta a figyelmemet, ha esetleg nem kapnám meg az új kinevezésemet, pénteken akkor is a jelenlegi helyemen kezdjek! A főnököm erre annyira megörült, hogy felpattant a székből, átölelt és körbecsókolt. 

Nos kissé meglepődtem, nem voltam erre felkészülve :) Tényleg boldog attól, hogy maradok! Mellékesen megjegyzem, hogy én is. 

 

 

Megosztás a facebookon

 

Az apropó ami miatt a fenti idézet eszembe jutott, hogy ma az ügyfélkapumon újabb értesítést kaptam. 

Azzal tisztába voltam, hogy március elsejétől már nem fogom kapni a helyettesítési díjat, viszont az kissé szíven ütött, hogy az átirányításomat is megszüntették február 28. dátummal. 

Nem azért, mert nem szeretnék visszamenni a munkaügyibe, hanem azért, mert az ragadt meg a fejembe, hogy megkérdeznek, kikérik a véleményemet. Vagyis ezt ígérték még szeptemberben, amikor rábólintottam, hogy elvállalom a szakértői állást. Én balga, ostoba, naiv... Mégis miként gondoltam?

Tényleg elhittem, hogy megkérdeznek? Azt gondoltam, hogy az új hivatalvezetőt érdekelni fogja, hogy mit is szeretne egy kis alkalmazott?

Mindegy is. A csalódottságom kb. 2 percig tartott, mert eszembe jutottak a "csajok", (a munkaügyis kolléganők) akikkel a mai napig, napi szinten beszélünk, csetelünk, pletyizünk, együtt járunk kondiba, megosztjuk egymással örömünket és bánatunkat. És ebben a pillanatba már el is röppent minden csalódottságom. 

Rá kellett jönnöm, hogy most a szívem és az eszem mást mond. Az eszem szerint, itt sokkal jobb. Fele annyi sincs a munkám, viszont a másik helyen meg olyanok a kollégák, hogy ha a szívemre hallgatnék, nem is kérdés, hogy a korábbi (sokkal nehezebb) munkámat választanám.

 

Éppen írtam a volt kolléganőknek a cseten, hogy lehetséges, jövő pénteken, azaz márc. 1-én , már ott kezdek náluk, és mivel leadtam a belépő kártyámat, engedjenek már majd be :) Ebben a pillanatban a titkárságról lejött az egyik kolléganő teljesen más okból, és meglátta az asztalomon a kinyomtatott iratot. Beszélgetés közben rákérdezett, hogy az meg mi? Majd viccesen hozzátette, te már megkaptad a fizetésemelésed?

Én meg kissé szkeptikusan mondtam neki, hogy mi lenne? Az átirányításom megszüntetése. Teljesen elfehéredett, elkérte, hogy elolvashatja-e? Én meg hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most színház vagy komoly? 

De amikor már többedszer olvasta hangosan és még mindig nem akarta elhinni, nos akkor kezdtem úgy gondolni, hogy tényleg nem tudott róla. Azt mondta, hogy a legjobb az lenne, ha most rögtön felmennék a főnökhöz a levéllel. Én meg kacarásztam, hogy " ne mond már, hogy a főnök nem tudja..." :) De a kolléganő csak erősködött, hogy higgyem el, nem tudja! És menjek azonnal, hátha vissza lehet még csinálni a dolgot, mert a bizottság nem működhet szakértő nélkül!

Nem voltam teljesen meggyőzve arról, hogy a főnök (a FŐNÖK ???) ne tudna ilyen dologról, de nem ellenkeztem, mentem. Kicsit várni kellett, mert éppen raporton volt az egyik doktornő és az asszisztense. Amikor kijöttek a főnök csak nézett nagy szemekkel, hogy mit szeretnék? Mert a titkárnő csak annyit mondott neki, hogy beszélni szeretnék vele.

Amint meglátta a papírlapot a kezembe, azonnal azt kérdezte: fel akarsz mondani??? És így folytatta: én már semmin sem csodálkozom. Jövő péntektől veszik el a közmunkásokat, nem hosszabbítják meg 4 ügyintéző szerződését, és tegnap még egy kolléganő is felmondott.... Ha még elmegy valaki, akkor lehúzhatjuk a redőnyt!

Látszólag elég megviselt volt, és őszintének is tűnt. 

Megmutattam neki, hogy milyen értesítést kaptam. Teljesen kiborult. Nem tudott róla. Megnyugtatott, hogy most azonnal megy és intézkedik. Azt mondta, úgyis időpontra megy a kormánymegbízotthoz... Aztán eszébe jutott, hogy azért mégiscsak megkérdezi: és Te mit szeretnél? Ha maradhatsz, maradnál? Ha elmész, nem lesz szakértő, nem tud működni a bizottság! (pffff, mindenki ezzel jön... kicsit zsarolás szaga van...)

Behívott az irodába és beszélgettünk. Megnyugtattam, hogy nagyon jól érzem magam a szakértői bizottságba, és ha meg vannak velem elégedve, akkor szívesen vállalnám továbbra is a szakértői feladatot. De azt is elmondtam neki, hogy néhány hete amikor a munkaügyibe jártam, akkor a volt főnököm azzal fogadott, hogy már nagyon várnak vissza, és számítanak rám... Bár azt is hozzátettem, hogy a volt főnökömnek elmondtam, ha dönthetek, akkor valószínűleg nem a munkaügyit választom. 

Ezzel megerősítve érezte magát a jelenlegi főnök és azt mondta, nagyon meg vannak velem elégedve! Megkért, hogy ha lehetséges, akkor hagyjam ott neki a levelet, mert most azonnal megy és intézkedik.

Alig telt el fél óra, a főnök nagy vigyorral a száján jött a szobánkba és megkért, hogy menjek már ki egy pár szóra. Ekkor már sejtettem, hogy elérte amit akart. Elmondta, hogy átment a "nagy házba", ami egyébként mellettünk van, és beszélt az illetékessel. Ne legyek meglepődve ha pár napon belül áthívatnak a hivatalvezetőhöz. Mert Ő meggyőzött ma minden illetékest, hogy a bizottság nem működhet szakértő nélkül, de arról hogy akarom-e vállalni a továbbiakban is ezt a munkát, már majd nekem kell nyilatkozni. 

Azért azt be kell vallanom őszintén, hogy valóban jól esett, hogy a főnököm kiállt értem, és számít rám. Sőt, nem csak számít, hanem harcol is értem. De nem vagyok elszállva magamtól, hiszen tudom, hogy ez az ő érdeke is :) 

Nos pár napon belül eldől/eldönthetem (???), hogy mehetek-e vissza a balettba ugrálni :)

 

Megosztás a facebookon

Ma ugyan kedd van, de mivel tegnap nem dolgoztam így olyan hétfő hangulatom van. A hétfő nem tudom miért, de mindig olyan nyűgös. Azt hiszem talán azért, mert bár hétvégén is korán kelek, de mégis magamnak osztom be a napot. Ja, és hétvégén ugye ott van a piac, ami még mindig rendszeres program. Még akkor is, ha semmit se találok.

Vasárnap lemértem a telefonomon lévő alkalmazással, hogy aznap a piacon 3,1 km-t sétáltam. Már nem emlékszem, hogy ez mennyi kalória, de egybe kötöm ezáltal a kellemeset a hasznossal.

Nem sok mindent vettem, de azért sikerült "bevásárolnom" egy Under Armour 2018-as kiadású kosaras cipőt. Az eladó 6000 Ft-ra mondta, de végül 4000-ért vettem meg. A mérete miatt ugyan senkire se jó a családba, de amint megláttam felhívtam a lányom, mert Ő mostanában ilyesmivel (is) foglalkozik elég sok sikerrel. Vagyis hogy az ilyen márkájú sportcuccokat a neten eladja. Szóval amint megláttam a cipőt, már hívtam is, és mondtam neki, hogy küldök képet.

Amint meglátta, azonnal mondta, hogy vegyem meg, mert legalább 10.000. Ft-ot tud rajta keresni.

Azért a kép alapján látszik, hogy nem egyszerű ez a piacozás, mert bizony a sok "lom" között kell rátalálni az ilyen kincsekre.

Amúgy a lányom nagyon sajnálja, hogy nagyobb méret, mint a lába, mert nagyon tetszik neki. Rákeresett a neten, 2018-as modell és 140 USA dollár az ára. Vagyis közel 40.000. Ft.

 

Egy takarítás után már csuda jól néz ki :) A képen ugyan nem látszik, de a szövet rész magába is csillogós és a hátsó része pedig színváltós, ahogy ráesik a fény.

Ja! Visszatérve a lányomra. Szombat reggel (hajnalban) amint dolgozni ment, ismét meghúzták a kocsiját. Jó, jó, pár hónapja nem meghúzták, hanem összetörték, de még mindig nagyon közelinek tűnik a dolog, ahhoz, hogy ismét így járjon.

A munkahelyen semmi extra. Írom a blogomat, mert már szétunom magam. 9 óra 41-kor végeztem a mai munkámmal. Mondjuk a tegnapi szakértést utána csináltam meg iratok alapján, mert ugye itt nincs helyettesítés, de még így is végeztem 11 óra körül. Valami hasznos elfoglaltságot kellene találni.. Jó lenne nyelvet tanulni, de azt a szobatársamtól nem tudok. Azt hiszem kiveszek a könyvtárból pár olvasnivalót. Lehet sokan irigyelnek ezért, de én jobban szeretem, ha telik az idő a munkahelyen. Az pedig csak úgy telik, ha folyamatosan van elfoglaltság.

De ma nincs, meg az idő is olyan lehangoló. Azt hiszem ezek együtt okozzák, hogy olyan semmilyen vagyok...

Nem ? De!

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon