Mivel karácsony előtt az utolsó napig dolgoztam, így nem igazán készültem fel az ünnepre.

Fura volt...

A korábbi években már a karácsony előtti napokban mindig itthon voltam, sütöttem, főztem, készülődtem, megtartottam 22-én a névnapomat, stb.

De idén nem így történt. 

Elég érdekes volt, hogy 23-án, délután vettem meg az ajándékokat (egyébként így is sikerült, kár lett volna napokat, heteket ezzel tölteni). A szaloncukor vásárlás is erre a napra esett (mivel a korábban vásároltat már megette a család), illetve a nagy bevásárlás java is. Persze csak a java, hiszen a halat 24-én vettem meg. Hol máshol, mint az Auchanba 11 óra magasságába... Ezzel magába még nem lett volna baj, de azzal már igen, hogy a nagy kapkodásba elhagytam a kulcscsomómat (vélhetően benne maradt a bevásárlókocsiba az érmével). Persze ott akkor nem vettem észre... Csak akkor amikor a busszal beértünk a központba és az ott lezárt biciklimet akartam kizárni. Abban a pillanatban már be is villant, hogy nem vettem ki a kocsiból a kulcscsomót. Már nem volt időm visszamenni, hiszen délbe úgyis  bezárt az üzlet, hiába is mentem volna, még  ha le is adták a kulcsokat, már nem találtam volna ott senkit. Remélem a karácsonyi ünnepek alatt nem lopják el a lezárt biciklimet a Malom Központ elől... Ennyi volt a bosszúság, de aztán már jól alakultak a dolgok. 

Itthon együtt volt a család. Ez már rég volt így, hiszen a lányom 1 hónapja költözött haza, korábban a barátjával karácsonyozott. Tőle, vagyis a lányomtól már karácsony előtt pár nappal megkaptam az ajándékomat. Olyan cuki volt. Nem bírta már elviselni, hogy sz@r a telefonom, ezért kaptam egy Iphone-t tőle. A káposztát, a halászlevet és az egyéb ünnepi kaját pedig APA főzte. Szenteste napján ahogy kell, fel lett díszítve a fa és az ajándékok is átadásra kerültek. Ez a lányom pink színű fája, a pink-fekete fal előtt (képrejtvénynek is használható lenne: jelöld be a képen a feldíszített karácsonyfát") és persze nem hiányozhat a képről Riley sem.

Aztán másnap, vagyis karácsony első napján sokáig lustálkodtam, aztán délután mentem vezetni. (Az oktatóm munkamániás :D) Kettőre mentem és megbeszéltem vele, hogy a lányom is elkísér. A vezetés elég "álmosan" indult, hiszen nem volt nyitva a rutinpálya, így a Tesco parkolóba mentünk. Forgalom semmi, kocsi 1 db, semmi emelkedő ahol megállást, elindulást lehet gyakorolni, és más nehézségi tényező sem volt. Mentünk hát néhány kört, gyakoroltam a gáz-fék kombót. Ekkor rácsodálkoztam, hogy amikor azt hittem, hogy már "repesztek" a kocsival, nos még akkor is csak 30 km sebességgel mentem. (És ezt persze verbálisan is kifejeztem.) Ezt követően változott a program. Az oktatóm azt mondta, hogy majd a forgalomba ez nem tűnik gyorsnak. És ekkor kiirányított a parkolóból, kifordultunk és irány a "pálya". Ezt nem szó szerint kell érteni, hiszen nem mentünk az autópályára, "csak a régi 5-ön". Kecskemétről Lajosmizsére. Klassz volt. Ezt kaptam az oktatómtól karácsonyra. Mindössze 6 óra vezetés után! Azt mondta, hogy sokkal komolyabban veszem a dolgokat, mint a fiatalok, és persze azt is tudja (mondta is), hogy maximalista vagyok, úgyhogy megbízik bennem. Nagyon jó volt. Nem is gondoltam, hogy néha szólnia kell, hogy "ez csak főútvonal, és vissza kéne venni a tempóból" :). Azt hiszem szeretek vezetni. A lányom is élvezte (legalább is azt mondta). Ja, és én leszek ez évben az utolsó tanuló is vezetés területén, hiszen még szilveszter napján is vezetek, délután 4-től! Mondom én, hogy munkamániás az oktatóm :)

Megosztás a facebookon

avagy mindjárt Karácsony!?

Nincs karácsonyi hangulatom.

Nyilván hozzájárul, hogy dolgozom, nincs pihenő, szabadság, csak munka (vagy még az se, inkább mindenféle ami nem feltétlen a munkámhoz kapcsolódik).

Karácsonyi cipősdoboz akció, adományok gyűjtése és kiosztása, informatikus helyett program javítása, stb. És még itthon sincs főzés, sütés, pedig ilyenkor már az szokott lenni. És most nem is lesz, legalábbis nem úgy, ahogy szokott. Mert még karácsony előtt is dolgozom az utolsó napig. Mondjuk a lányom és a férjem itthon lesz, így remélem, hogy a lakás feldíszítése és a menü általuk elkészül. Bejglit és sütiket meg majd sütök amikor lesz időm...

Két ünnep között viszont nem dolgozom. PIHENEK! (Remélem.) Mondjuk karácsony első napján vezetni megyek (de ezt élvezem, ezt pihenésnek vagy ajándéknak is betudhatom), jön velem majd a lányom is. Beülhet hátra az autóba, megnézni hogyan "bénázik" az anyja. Ezt megbeszéltem az oktatómmal múlt alkalommal. Nagyon jó fej. Második alkalommal amikor vezettem, az óra végén azt mondta: most akkor kimegyünk a kapun. Én meg: biztos vagy benne??? Hiába mondtam, hogy megígértem a munkatársaimnak, hogy mielőtt kimegyek vezetni a városba, időben szólok nekik.... :) Igen, igen, már a második alkalommal kivitt a forgalomba és én vezettem visszafelé (forgalmas úton, aluljáróban, körúton, stb.) az autósiskolához, ami egyébként a város közepén van. Tök jó volt. Mondjuk egy kicsit mintha bizalmatlan lett volna  :), mert úgy fogta a kormányt, mintha azt hinné, hogy egy hirtelen mozdulattal kivágok a másik sávba... De igazából megértem, hiszen az első 8-10 órát csak a rutinpályára tervezték. Aztán már megvolt azóta a harmadik alkalom is. Ott sokat bénáztam. Azt hiszem parkolni nem az én műfajom... Egy valami ment csak jól azon az órán, de arra olyan nagy dicséretet kaptam, hogy egész nap abból táplálkoztam. A szegély mellé befordulás hátra, elsőre és tökéletesen sikerült. Gábor (az oktatóm) azt mondta, én vagyok az első nő, akinek ez elsőre megy. Nos lehet elbíztam magam, mert ezt követően már sem az Y megfordulás, sem a hátrafelé tolatva parkolás nem ment. Nem éreztem, nem tudtam. Pedig ez még csak oszlopok közé volt tervezve, de a városba már a LIDL parkolóba fogok "élesben" gyakorolni. Megmondom őszintén, fosok tőle. Miért nem lehet csak egyszerűen vezetni? Azt imádom. Erről jut eszembe... Gábor, mivel jó ismerőse az öcsémnek, felvetette, hogy ott áll az öcsém pincéjébe a golf (a régi kocsi, amit nem használ), és jön a karácsony... Miért nem kérdem meg az öcsémet, hogy ami neki felesleges, azt nem adná-e nekem? (Nincs hozzá képem... , de azért karácsony másnapján a családi ebédnél majd valahogy elsütöm ezt.) 

A lányomtól egyébként előre megkaptam a karácsonyi ajándékomat. Nagyon cuki volt. Nem tudta tovább tartogatni. Annyira szerette volna már odaadni. Mondjuk ezt elősegítette az is, hogy szinte használhatatlan volt a korábbi telefonom. Szóval egy nagyon okos telefont kaptam tőle (iPhone) vagyis ahogy az ügyfelek mondják: "almás mobil". Én meg még nem is vettem neki semmit. Mondjuk amit szeretne (korlátlan kondibérlet), azt bármelyik nap meg tudom venni, és azt hiszem veszek neki mellé egy "sokperces" szolibérletet is a csokicsövesbe, mert azt szereti. A fiam és a férjem ajándékát pedig azt hiszem az Ő segítségével veszem meg. Ő imád shoppingolni, ezért "csak" az anyagiakat kell biztosítanom :) A fiam és a férjem is Retro jeans mániás, ezért ott kell valami "akciósat" találni.

Az ajándékról jut eszembe:

 

Amúgy december vége nálunk egy kicsit sűrűbb, mint máshol. A lányom névnapja hónap elején van, aztán mikulás, aztán dec. 22. a névnapom (ez most idén először munkával telik), aztán ugye 24.- 25.- 26. - az mindenkinek karácsony, de nálunk folytatódik, hiszen a fiam és a férjem névnapja dec. 27., majd a házassági évfordulónk dec. 28., aztán két nap szünet, mielőtt mindenkinél beköszönt a szilveszter és az újév. 

Sűrű lesz...

 

Megosztás a facebookon

Ma voltam először vezetni. Jó volt.

Bár azt hittem, hogy ügyesebb leszek... (Valamiért azt gondoltam, hogy úgy fog menni egyből, mint azoknak akik már az utat járják évek óta).

Nyilván ez nem reális, és nem is így lett. De nagyon élveztem. Úgy elröppent a két óra, mintha csak fél óra lett volna...

Az oktatóm tök rendes, és állítja, hogy ügyes vagyok, elégedett velem. 

Mai eredményeim: kétszer lefullasztottam a kocsit elindulásnál, a megállásnál pedig néha elfelejtettem behúzni a kéziféket... De mindezek ellenére sok dicséretet kaptam, mert a sebességváltás és sávtartás jól megy (állítólag van akinek ehhez több óra is kell).

Egyelőre ennyi.

Azt hiszem nagyon jó volt, hogy vasárnap délután vezettem először, mert így nem volt senki rajtunk kívül a tanpályán. Szerintem elég volt ennyi felé figyelni elsőre:) 

Most hogy már nem olyan sürgős a jogsi megszerzése, nyugodt vagyok. Szerintem elég nehéz lett volna megoldani 1 hónap alatt, hogy januártól már saját autót vezethessek, vagy talán lehetetlennek is mondhatnám. Szerencsére ezen most nem kell már aggódnom.

Arra azért felhívtam az oktatóm figyelmét, hogy nálam a megfelelési kényszer és a kudarckerülés elég jelentős tényező. Nem értette. Ezért egy laza kis előadást tartottam neki erről. Jókat mosolygott, miközben index, kanyar, gáz, majd sebességváltások közepette felhívtam a figyelmét, hogy a nőknek nagyon fontos a megerősítés, mégpedig azért, mert kudarckerülők. Még a főiskolán hallottam, hogy óvodásoknál végeztek olyan kísérleteket, hogy különböző feladatokat kaptak a fiúk és a lányok. Ha az egyiket nem sikerült megoldani, akkor mehettek egy másik feladathoz. A fiúk újra és újra visszatértek ahhoz, ami nem sikerült nekik, meg akarták oldani mindenképp. A lányok soha nem tértek vissza ahhoz a feladathoz, ami nem sikerült nekik. Én is így voltam, elindulni és megállni nem akartam (mert az nem olyan könnyű, így elsőre), csak vezetni, mert az jól ment.

 

Az oktatómnak egyébként fullra tele van a naptára, persze protekciós vagyok, így velem kezdi a beírást. Mivel a jövő hét "bolondokháza" lesz a munkahelyen, így nem tudtam bevállalni már azt, de jövő hét után kétszer két órát megyek, és így tervezem a továbbiakban is.

Majd beszámolok a részletekről. 

Megosztás a facebookon

avagy félelmeim megszűntek

Jó pár hete nem írtam... Ez az időszak főleg a várakozás és változás ideje volt. Illetve van ami maradt a régiben.

Szóval kezdem az elején. Az utolsó bejegyzésem az állásinterjúról szólt. Jól elhúzták a döntést, mintegy 3 héttel. A végére már komolyan féltem (rettegtem), hogy mégis engem vesznek fel... Mondjuk a fizetés és a juttatások, nos azok jól lettek volna, de valamiért rossz érzésem volt, és annak drukkoltam (ami nem normális, ugye), hogy "ne engem válasszanak". Amikor jelentkeztem, az sem a magam ötlete volt, józan paraszti ésszel végiggondolva, már akkor sem akartam, de aztán egy kedves ismerősöm rábeszélt. Akkor úgy éreztem, hogy igen, ezt akarom! Aztán ez a lelkesedés egyre inkább alábbhagyott, és végül már tényleg azt kívántam: neeeeeee, ne én legyek!

Nos nem én lettem! És bármire megesküszöm, hogy örültem amikor végül kiderült.

Ami változott: a lányom hazaköltözött (vége lett a négy éves kapcsolatának) és jött vele Riley is. Ő egy kutyus. Ha jól értettem akkor továbbra is beszélnek és néha közös a kutya feletti felügyelet is, de már az együttélés nem működött. Én kedveltem a fiút, ezért nagyon sajnáltam. A férjem persze... Nincs az a fiú, aki szerinte a lányához való.... Ilyenek a lányos apák... Legalább is a miénk ilyen. A fiú egyébként szerintem jó hatással volt a lányomra. Főleg a higgadt, nyugodt stílusával, hiszen drága leánygyermekem nem éppen higgadt és nyugodt, de mellette azért valamelyest mégis azzá vált. Aztán persze sajnáltam a lányomat is, hiszen nyilván nem könnyű kimondani és átélni egy szakítást. Attól féltem a leginkább, hogy ha a lányom szomorú lesz és esetleg sírni fog, akkor én is szomorú leszek és sírni fogok.

 

Legfőbb félelmem azonban a kutya volt. Féltem, hogy nem fogok vele bírni, hogy összerágcsál mindent és kapar és ugat és, és, és... De nem így lett. (A képen a saját kanapéján alszik.)

A lányom épp tegnap mondta, hogy rá sem ismer a kutyusra, hiszen náluk nem volt ilyen jó kutya. De nálunk az! Szerintem azért, mert igyekszem nevelni (szép szóval, következetesen). Ha olyat szeretne csinálni, amit úgy gondolok hogy helytelen, akkor szépen szólok neki, ha ez nem hatásos, akkor ott hagyom és kimegyek a helyiségből és behajtom az ajtót. Ezt nagyon nem szereti, azonnal jön utánam és már eszébe sincs "rosszalkodni". Azt hiszem, ezt jól csinálom... :)

 

Aztán az elmúlt időszak történése még, hogy a KRESZ vizsgán sikeresen túlestem. Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mert természetesen 100 %-os tesztet akartam írni, de "csak 97%" lett :) Pedig jól megnehezítették a dolgom... Az történt, hogy ugye interneten csináltam a KRESZ-t. Ezzel nem is volt semmi probléma, de mivel a gyakorlati oktatóm nem volt szerződésbe az adott intézménnyel, így kérnem kellett tőlük képzési igazolást. Csakhogy azt elfelejtették mondani, hogy ezzel együtt a programhoz való hozzáférésem is megszűnik. És megszűnt. Nem tudtam gyakorolni, hiába lett volna még több mint 60 óra lehetőségem. Letiltottak. De ha valamit meg akarok oldani, akkor megoldom :) Felhívtam a Bp-i központot és vázoltam, hogy a pénzemért nem ezt ígérték, továbbá, ha a hozzáférés és gyakorlás hiánya miatt nem sikerül a vizsgám, és e miatt esetleg még a leendő állásomat is elbukom, jelentős kártérítést fogok kérni, és több felügyeleti szervet is megemlítettem, hogy hova fogok még ezen kívül fordulni a panaszommal. A hölgy a vonal másik végén nagyon kedves volt (nem tudom, hogy a kilátásba helyezett dolgok miatt, vagy egyébként is ilyen) de a lényeg, hogy kaptam egy olyan linket, ahol mégis hozzá tudtam férni. Szóval sikerült a vizsga, és az oktatóm amint megkapta a kartonomat, már hívott is, hogy vasárnap 1-re mehetek. Nagyon jó fej. Az öcsém jó ismerőse. Ha akarnám akár minden nap mehetnék, de így már nem fontos mert nem enyém lett az állás, amihez kellett volna már januárra a jogsi. De azért persze nem akarom nagyon elhúzni se. Ma be is fizettem 120.000 Ft-ot. Ez a 40 óra vezetés díja. Mondjuk karácsony előtt másra is költhettem volna, de most magamat ajándékozom meg. Vagyis nem igazán, mert a rávalót a férjemtől kaptam. Mert megérdemlem :) Nem? DE!!!

Megosztás a facebookon