Szülőszoba, izgalom, a hosszú hétvége előtt...

Egy nappal meghosszabbítottam a hosszú hétvégét. Egyrészt mert nagyon rám fér, másrészt, mert megérdemlem.

Holnap május 1. - munkaszüneti nap, de én már ma pihenek. Az elmúlt napok izgalmai, stresszes történései után szükségem van rá.

Sok tervem van, pl. jó lenne egyensúlyba billenteni az alvásdeficitemet, de sajnálom az időt alvással tölteni, így ez kilőve. Aztán mindjárt lomtalanítás, azzal is sok dolgom lenne, meg jó lenne elmenni uszodába de úgy, hogy egy egész napra, kihasználva a szaunát meg minden egyebet a lazuláshoz. Aztán persze nem hanyagolhatom a háztartást se (vásárlás, mosás, főzés, takarítás, stb.) és persze a kondi se maradhat ki. És akkor még ugye ott van az anyák napja is, mely kettős feladat. És a piac hétvégén.

Mivel nem írtam meg, mi lett a vége a kislánnyal kapcsolatos dolognak, gyorsan lekarcintom. Kedden este átadásra került a nevelőszülőnek. Délelőtt anyukáék elintézték a családba fogadást (pontosabban előterjesztették a kérelmet) a tesó ügyében, így elvileg nagyobb az esélye, hogy majd hazakerülhet a kislány.

 A nevelőszülőről egyébként pozitív benyomásom volt. Sok gyerek van nála, kicsitől a nagyig és igazi tyúkanyónak látszik. Valami azonban nem tetszett benne, de nem tudtam megfogalmazni mi az. Aztán rájöttem, nincs vele semmi baj, csak az nem tettszett, ahogy a gyerekek között dohányzott. Ne vessenek rám követ a dohányosok, ezt még nem figyeltem meg eddig magamon, hogy zavar ha kisgyerekek előtt dohányoznak. Ez új a számomra is. Amúgy egy talpra esett, karakán, belevaló nőnek láttam. Kicsit magamra emlékezetet.

Átadtam neki nem csak a kislányt, hanem a hozzá szóló "használati utasítást" is. Elmondtam, hogy a kislány a szívem csücske, és külön felhívtam a figyelmét, hogy sokat kellene beszélgetni vele, főleg felvilágosítani és a szülésre felkészíteni. Történt ugyanis, hogy hiába hívtam fel anyuka figyelmét, elmondása szerint "nem volt ideje" erre, ezért egy könyvet adott a lányának, amikor indultunk a nevelőszülőhöz, hogy majd elolvassa. Pffff

Alig nyugodhattam meg, hogy kedden este jó helyre került a kislány, másnap reggel már jött is a telefon, hogy a szülőszobán van, a kislányt hajnal fél 1-kor be kellett vinni és értesíteni kellene a szülőt... 

Szegény nevelőszülő, alig került oda hozzá pár órája a kislány, máris indulhatott vele a kórházba. És szegény kislány..., azt hiszem nem kell részletezni, hogy miért. Amikor megérkeztek a szülőszobára, egyébként állítólag minősíthetetlenül, megalázóan beszéltek és viselkedtek velük.

Tegnap délelőtt aztán kiderült, hogy csak vaklárma volt, nem fog még megszületni a baba.

Nem is bánom, mert most egy másik ügyre kell koncentrálnom (a többi sok-sok mellett), de arról nem akarok most írni. Majd talán máskor. Majd esetleg akkor, ha megérkeznek a bekért szakvélemények...

 

Vajon mi lesz???

Mi legyen???

Még hajnali öt sincs, de már több mint egy órája ébren vagyok. Próbáltam mindenfélét, hogy visszaaludjak, de nem tudok. Kattog az agyam. A kislány sorsa jár a fejembe. Mégse jól van ez így. Reggel fel fogom venni a kapcsolatot a szülőkkel és még egyszer átbeszélem velük, hogy biztos nincs-e valaki ismerős, barát, rokon, aki családba fogadhatná a kislányt, vagy a bántalmazó tesót. Jelenleg már azt gondolom, hogy a tesót kellene kiemelni a családból, ha már így alakult, hogy tegnap estére mindenki számára egyértelművé vált a dolog. A gyámhivatal nem tudom mit szólna hozzá...

Azt gondolom, hogy ha a tesó el lenne távolítva, akkor a kislány maradhatna a családba, ami azt erősítené benne is, hogy nem Ő a hibás. Persze közbe meg ott kattog, hogy a kislány is el akar menni, legalábbis tegnap még ezt mondta. (De vajon mennyire gondolta komolyan, megbánta-e már azóta, még mindig így gondolja, és még ezernyi kérdés motoszkál a fejembe.)

Aztán a következő kattogásom, hogy mi lesz a születendő babával???

Na ez az, amire azt hiszem senki sem tudja a választ. És nekem sincs kialakult véleményem. Annyi mindentől függ...

- Életképesen születik?

- Fogyatékos lesz? - erre sajnos elég nagy az esély, tekintettel arra, hogy a szülője is középsúlyos értelmi fogyatékos, ráadásul édes testvérek.

- Mi legyen a babával születése után? - hol nevelkedjen, ki legyen a gyámja, stb.

- Vajon mi szolgálná leginkább a baba érdekét? - tegnap délután már nem volt erre idő, hogy hosszabban kifejtse apuka, de remélem ma tudunk róla beszélgetni. Apa tegnap azt mondta, hogy szerinte a legjobb az lenne, ha a baba születése után "lemondanának róla, nem tartaná meg a kislány". Ez elég fura megfogalmazás, de így mondta. Zokogva, teljesen összetörve.

Nem tudom, ez most olyan nehéz...

Remélem sok-sok beszélgetés után, mire a baba megszületik, addigra már kitisztul a kép.

Olyan jó lenne, ha tudnátok tanácsot adni. Úgy értem megírnátok, hogy Ti, mint kívülállók mit gondoltok erről.

Az igazság előbb vagy utóbb kiderül...

avagy igaz a mondás: a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát!

Mivel megígértem, hogy megírom a

fejleményeket, íme:

Azt hiszem a szakmai tudásom legjavát nyújtottam ma, de ennek ellenére mégsem vagyok elégedett. Valamiért az kattog a fejembe,  hogy mégse jól van ez így... A javaslattal nem vagyok igazán elégedett, nem érzem, hogy így kellett volna lennie, pedig mindenki elfogadta, jónak tartotta (persze a körülményekhez képest).

 

Kezdem az elejétől: reggel 8 órakor ahogy kértem, jött anyuka, apuka, és a kislány. Bevonultam velük a tárgyalóba, és beszélgetni kezdtünk. A szülők ma is együttműködők voltak, apukával és a kislánnyal most találkoztam először. Legnagyobb meglepetésemre a kislányon egyáltalán nem látszott, hogy 8 hónapos terhes. Nem mondom, hogy egyáltalán semmi sem látszik, de a testalkata alapján nem egyértelmű. A ruházata is olyan, mely takarja az állapotát. Apuka nagyon össze volt zuhanva, anyuka volt a szószóló, a kislány hallgatott, semmit sem szólt. 

Hagytam anyukát beszélni... Elmondta, hogy valóban bebizonyosodott, hogy terhes a lánya. Érdekessége a dolognak, hogy az a gyermek-nőgyógyász, aki csütörtökön még azt írta le, hogy a 12 éves gyermek SZŰZ, nos ugyanaz az orvos írta le másnap, idézem: "Néhány napja jelentkezett a gyermek nőgyógyászati szakrendelésen (nem tudom miért nem azt írta, hogy tegnap?) édesanyjával, hogy az utóbbi időben sokat hízott. A szexuális életet negálja. (ezt értem, hogy azt mondták nem él szexuális életet, de ha már ott volt a gyermek, nem kellett volna megvizsgálni? Mert kérdésemre anyuka és a gyermek is egyszerre mondta, hogy nem vizsgálta meg az orvos!) A lelet így folytatódik: A mai elvégzett UH 35 hetes terhességet írt le a jelenleg még 12 éves kislánynál. A teherbe esés pillanatában már betöltötte a 12 évet. Diagnózis: Titkolt terhesség, Fiatalkorú gravida, Grav. in s. 35.

A szőrnyű a dologban, hogy szerintem egyáltalán nem érintette meg mindez az orvost, nem borult ki tőle, úgy mint pl. én.

Szóval anyuka ott tartott, hogy bemutatta az UH leletet és a nőgyógyász leletét, elmondta, hogy meg sem vizsgálták a kislányt. 

Ekkor közbekérdeztem, hogy mit gondol erről a dologról? Van-e sejtése, hogy ki lehet a születendő gyermek apja? Anyukának volt sejtése, ezt adta elő: a lányát kifaggatta hazafelé pénteken, és a kislány elmondta neki, hogy szeptemberbe megismerkedett egy fiúval, akiről csak annyit tud, hogy Bécinek hívják. (Lehet nézik az Éjjel-nappal Budapestet?) Az anya szerint csak néhányszor találkoztak, a fiú még "tanköteles korú" - ezeket a szavakat használta - úgy tudják román állampolgár, és már nincs a városban, valószínűleg visszament Romániába. Azért engem se ejtettek a fejemre, olyan kérdéseket tettem fel, amiből elég egyértelművé vált elég hamar, hogy ez a Béci nem létezik. Pl. amikor megkérdeztem, hogy hol került sor az aktusra?  Na azt biztos nem beszélték meg, mert ugye azt állították, hogy nem tudják hol lakik a Béci, viszont náluk se történt... De kevés gondolkodás után anyuka rávágta, hogy az egyik közli utcánál van egy kiserdő és biztos ott. Éreztem, hogy ez is labilis terület, amit érdemes feszegetni, mert ezt sem beszélték meg. Aztán az is ellentmondásos volt, hogy egyszer azt mondták, hogy a Béci tanköteles, de nem tudják, hogy járt-e iskolába, aztán máskor már arról volt szó, hogy idénymunkás volt, és még sok apró szösszenet nem stimmelt, amit látszólag elengedtem a fülem mellett. Úgy tettem, mintha elhinném, de tudtam ezekre a kérdésekre vissza kell térni, mert össze fognak zavarodni és borulni fog a rendszer. Egyébként a későbbiek folyamán így is lett, csak a könnyebb ellenállás felé mentem, a kislánynak tettem fel ezeket a keresztkérdéseket.

Anyukáékat megkértem, hogy szeretnék a kislánnyal maradni és beszélgetni, ha beleegyeznek. (Mondjuk ha nem egyeztek volna bele, akkor is így tettem volna, de így látszólag ők döntöttek.) Beleegyeztek. 

Kb. egy órába telt, mire eljutottam oda a kislánnyal, hogy ugyan nem kommunikált, mármint verbálisan, nem vette fel a szemkontaktust még kérésemre sem, de már bólogatással valamelyest kommunikált, majd legvégül ki is mondta, ki tette ezt vele. 

Eleinte ragaszkodott a "Béci" verzióhoz, de aztán a kérdéseimmel ráébresztettem, hogy tisztában vagyok vele, a Béci nem létezik. Ugye nem létezik - kérdeztem. Ekkor tört meg talán, és megerősítette, nem, a Béci nem létezik. Aztán az óra végére eljutottunk oda, hogy egyértelműen rázta a fejét, hogy nem apa volt és nem is a kisebb tesó. A nagyobb tesóra mikor rákérdeztem, akkor nem válaszolt, nem rázta a fejét, hogy nem, csak elvörösödött, majd végül eljutottunk oda amikor megerősítettem benne, hogy bármit elmond, azt titokban fogom tartani, nem mondom el az anyukájának amit megoszt velem, hogy kibökte a nagyobb tesó nevét, bár nagyon halkan. Meg is lepődtem, ezért rákérdeztem, hogy mit mondott? Ekkor megismételte, hogy a bátyja volt, de anya attól fél, hogy így börtönbe fog kerülni, és lecsukják, ezért találta ki anya a Bécit, de nem a Béci volt, hanem a tesó (aki szintén kiskorú), akinek papírja van róla, hogy középsúlyos értelmi fogyatékos (ezt már nem a kislány mondta, hanem az adatfelvétel során derült ki). Amikor megnyílt valamelyest, akkor már azt is elmondta, hogy nem délutánonként vagy éjszaka, hanem hétvégente történt mindez, amikor ők otthon voltak, de a szülők nem. Arra nem tudott válaszolni, hogy mióta tart már ez a dolog. A szörnyű az, hogy szerintem azért nem tudta megmondani, hogy mióta folytatja vele mindezt, mert vélhetően nagyon régen. Megkérdeztem azt is, hogy tud-e valaki erről? Elmondta, hogy csak anya tudja péntek óta, apa most sem tudja.

Mivel tudtam, hogy a kislánynak ma van az osztályfotózása, így beépítettem a kapcsolat kiépítésébe, hogy átkísértem az iskolába. Út közben belekaroltam és úgy sugároztam felé, hogy elfogadom és nem hibáztatom (egyébként szóban is elmondtam neki), hogy a kislány megnyílt. Nyilván az is elősegítette mindezt, hogy letehette végre ezt a nagyon-nagy terhet, amit cipelt. Az addig teljesen kifejezéstelen arcú gyerek, hirtelen kivirult. Megbeszéltük, hogy kik a barátai, milyen zenét szeret, mik a tervei, stb. Az iskolában már arról beszélgettünk, hogy segítségnek tartaná, ha elkerülne addig a városból, amíg a baba megszületik (persze ő nem ezeket a szavakat használta, hanem a maga egyszerű nyelvezetét), de elmondta az is, hogy imádja a szüleit és szeretne visszakerülni majd hozzájuk, szeretne jövő tanévben ebben a városban 7. osztályba járni. Az osztálytársai szeretik, 8 lány van az osztályba és vele az összes lány jóba van annak ellenére, hogy nagyon zárkózott. Soha, semmilyen magatartási problémája nem volt, a szülők érdeklődők, járnak nyílt napra és szülői értekezletre. 

A kislány egyébként magát hibáztatta, ezt szóban is kifejezte. Sok energiámba telt, hogy megpróbáljam meggyőzni arról, Ő nem hibás, hanem egy áldozat. A beszélgetésből az szűrtem le, hogy nem haragszik a tesóra. Elmondta, hogy a bátyja 180 valahány centi magas, és nagyon erős és nagyon agresszív. Aztán hozzátette, hogy a kisebb tesója is nagyon agresszív.

A terhességről és a baba születéséről elég ambivalensnek tartom az érzéseit. Egyik alkalommal azt érzem, hogy érti, tudja, hogy terhes, de mégis azt érzem, hogy nem fogja fel. Nem tudja, hogy ez mivel jár, mi fog történni, hogy fog megszületni a baba. Annyit már tudok elmondás alapján, hogy nagyon "anya típus", mert a babáit is sorba rakja otthon. ÚRISTEN! Nem, mégsem tudja miről van szó! Nem szerepel a jövőbeli elképzeléseiben, hogy neki egy gyermeke fog születni! Nem érti! Csak annyit ért, hogy baba van a hasába és meg fog születni. Nem tud többet. Fogalma sincs semmiről ami ezzel kapcsolatos.

Egy idő után eljutottunk odáig a beszélgetésben, hogy megígértem neki, hogy elkísérem a nevelőszülőhöz, ahová kerülni fog! Nos nekem ezzel van problémám! Nem gondolom, hogy ezt a kislányt kellene eltökíteni nevelőszülőhöz, a tesót kellene, de a kislány maga is így szeretné... Valamiért mégsem érzem ezt jónak! Sok energiát fektettem abba is, hogy hátha találnánk valaki rokont, akihez mehetne, aki vállalná, de a szülők és a kislány is azt erősítették, hogy nincs ilyen ismerős, rokon. Aztán azt gondoltam, lehet előttük is titkolni akarják mindezt, mert ez egy életre szóló bélyeg lenne. Remélik, hogy így nem fog kiderülni. 

Én megtettem amit lehetett, de a gyámhivatal felé mégiscsak javasolni kellett valamit... Az ideiglenes hatályú elhelyezésre tettünk javaslatot, tekintettel a vérfertőzés gyanújára (hivatalosan) zárt adatként pedig megküldtük a kislány által elmondottakat, mely ugye már nemcsak a gyanút erősíti. 

Amikor az iskolából visszaértünk a szolgálathoz, a szülők már vártak. Anyuka nagyon kíváncsi volt, hogy elmondott-e valamit nekem a kislány??? Úgy válaszoltam, mint a politikusok. Hosszú körmondatokkal, de nem mondtam el, hogy igen, én már tudom amit titkolni szeretett volna. A javaslatról tájékoztattam őket, apuka teljesen magába zuhanva elfogadta, anyuka ellenkezett, de végül belátta és elfogadta. 

Megbeszéltük, hogy ma mindenképp szeretnék kimenni hozzájuk a körülményeket megnézni. Nem ellenkeztek, csak annyit mondtak, hogy most NST-re kell menni a kislánnyal, de ha délután hazaérnek, akkor felhívnak és kimehetek. Ekkor észrevettem, hogy a kislány nagyon riadtan néz. Megkérdeztem, hogy mi a baj? De addigra már rá is jöttem, hogy azzal van problémája, hogy milyen idegen szavakat mondanak vele kapcsolatban... NST, meg ilyenek. Ekkor megnyugtattam és elmondtam neki, hogy mi fog ott történni, mire való ez a vizsgálat, mire számíthat, stb. Szemlátomást kisimult az arca, megnyugodott. Erre még tanítani kell a szülőket, hogy mindent magyarázzanak el neki, mert az ismeretlen dolgok megrémisztik.

Délután a szülők, ahogy ígérték, telefonáltak. A védőnővel tudtam kijutni hozzájuk.

Amikor megérkeztem, hirtelen az jutott eszembe, reggel óta ezek az emberek vagy 10 évet öregedtek. Apuka úgy zokogott, hogy férfit még nem láttam így sírni. Anyuka is szinte az elmebaj határán volt. Ezt mondtam is nekik, mármint azt, hogy látom, mennyire megviselik őket a történtek. Reggel óta szinte rájuk sem ismerek. A kislány sem olyan volt, mint amikor elváltunk. Most ott ült a konyha sarkába, ismét annyira magába rogyva, hogy az volt az érzésem, így telnek itt a napok, hogy ő ott ül, nem szólnak egymáshoz, nem beszélnek, csak élnek egymás mellett. Úgy éreztem, hogy szívem szerint fognám ezt a kislányt, hazavinném magamhoz és megmutatnám neki, hogy másképp is lehet élni. Lehet mindenféléről beszélgetni, el lehet mondani ha valami bánt, vagy ha valaminek örül, lehet bármiről kérdezni és választ is kap rá, stb. Kapna dicséretet ha valami jót csinál és néha megfognám a kezét (mint ma délelőtt amikor beszélgettünk) és...., és annyi mindent még. De rájöttem, hogy ez lesz a feladatom, csak a hazagondozás során, hogy mindezekre megtanítsam a szülőket. A szülőket, akik mint kiderült már tudnak róla, hogy én is tudom. Mármint a nagy tesó által művelteket, és már apuka is tudja. Talán ennek is köszönhető, hogy teljesen elfogadták a kislány kérését, hogy hagy menjen el addig, amíg a baba megszületik. Már össze is pakolták a kis holmiját és várják (dehogy várják, de úgy tesznek), hogy a kislány nevelőszülőhöz kerüljön. 

Felajánlottam többször is, hogy bármilyen kérdésük van keressenek és ha csak beszélgetni szeretnének a történtekről, akkor is keressenek. 

Azért a két kolléganőm is nagyon-nagy dicséretet érdemel és nagy-nagy köszönettel tartozok nekik, mert annyit segítettek ma, hogy nem is tudom hol tartanák nélkülük.

Ez van most. Gondozási hely már van, a szállításra holnap kerül sor. Mivel megígértem, el fogom kísérni. Fogni fogom a kezét és remélhetőleg ismét mosolyogni fog, úgy, mint ma.

Kívánom, hogy így legyen!

 

Vasárnapi nyugalom

a holnapi elmebaj előtt...

Ma reggel is kimentem a zsibvásárba, hiszen minden vasárnap kimegyek ha tehetem. Imádok nézelődni, "kincseket" keresni. Akkor is szeretem, ha nem veszek semmit. Most sem volt semmi célom, hacsak az nem, hogy sétáljak vagy két órát a szép tavaszi napsütésben. Sőt, a sétán kívül még 50 percet bicikliztem is, hiszen a piacra oda-vissza ennyi az út. Sejtettem, hogy ma nem jutok el a kondiba, ezért gondoltam, hogy legalább a napi mozgás meglegyen. Így is lett. Mármint, hogy nem jutottam el a kondiba. A lányom az előbb ment el. Nem vitt sütit, pedig csináltam gesztenyés-habosat, azt mondta, majd holnap. Én meg örülök neki, mármint annak, hogy így valószínűleg holnap is találkozunk. 

(Fontos megjegyzés: én nem ettem, csak csináltam :D

Ilyet sütöttem:

Persze nem csak sütöttem, hanem ebédet is csináltam. Na ebből vitt ma a lányom. Igaz, csak a húsból, és majd süt ki mellé krumplit. Én barna rizst csináltam vadrizzsel köretnek a sajtos-tejfölös csirkemell filéhez. Vagyis a rizsbe azok a fekete szemek nem égettek, hanem vadrizs. Az íze egyébként nekem olyan semmilyen. Talán sokkal jobban kellett volna fűszerezni... Mindegy, majd legközelebb.

A családnak egyébként ízlett.

Visszatérve a piacozásra, ma semmi kincset nem találtam, vagy ahogy vesszük. Vettem három fürdőruhát ezer forintért. Tudom, sokan idegenkednek a használt ruhától, de egyrészt úgyis kimosom és nem is látszik rajta, hogy használt, másrészt én általában így szerzem be a család öltözetét. Lehet gáz, de a fizetésemből erre telik. Viszont így vannak a gyerekeknek és a férjemnek is márkás cuccai, amit ugye más úgysem tud, hogy újonnan vette(m nekik), vagy sem. A fürdőruhákra visszatérve így is úgy is venni akartam, bár terveim között szerepelt, hogy a Hervisbe vagy a Decathlonba teszem ezt, ahol azért még elfogadható áron hozzá lehet jutni. De ennyiért nem hagytam ott ezeket. Az eladó 400 Ft-ra mondta darabját, de mivel többet vettem, így megkaptam a hármat egy ezresért és valljuk be ez jó vétel szerintem. A régi fürdőruhám sajnos végérvényesen a múlté. Megszolgálta az idejét, és kénytelen voltam kidobni. Imádtam pedig, mert nagyon jó Speedoo úszódressz volt. Mert valójában eddig is voltak fürdőruháim, de azokba nem volt kényelmes úszni. Mert nekem igenis fontos, hogy úszáshoz milyen a dressz.

Ez a kedvencem a háromból. Bár a képen nem olyan jól mutat, de apró strasszok vannak rajta. Gondoltam ez a legjobb döntés, mert hátha nem vagyok elég feltűnő jelenség :D Ebbe így már biztos tündökölni fogok :D Szó szerint. Az meg hogy a három közül melyik lesz kényelmes úszáshoz, majd a gyakorlatban kiderül. Már alig várom, hogy mehessek az uszodába. Biztos sokan hüledeznek, hogy túlsúlyosan szeretek kijárni. Nekem ez nem trauma. Kövér voltám már akkor is, amikor a gyermekeim még kicsik voltak. Velük is kimentem a strandra, nem érdekelt, hogy néznek. Valahogy az volt az érzésem, ami azóta már meggyőződésem lett, hogy azok akik azzal vannak elfoglalva, hogy másokat figyelnek, nos nekik elég rossz lehet. Én nem foglalkozom ezzel. Azt hiszem az önbizalom sokat számít. 

Most azon gondolkodom, hogy van egy futópálya a házunktól pár száz méterre. Le kellene menni, megpróbálni... De mégse... Ez már beteges. Kell két nap után egy nap regenerálódás! 

Pont elég az, hogy 

Visszatérés a blog lényegére

vagyis amiért létrehoztam...

Ma nem akartam kondiba menni, mert vásároltam, mostam, takarítottam, főztem és sok mindent csináltam, amire hét közben nincs időm. Egyébként is hétvégén a kondi csak 6-ig van nyitva és úgy gondoltam, hogy nem fogok végezni a sok-sok eltervezett feladattal. De aztán amikor takarítottam a cipőket és elpakolásztam őket, akkor vettem észre, hogy tegnap este én bizony a futócipőmbe jöttem haza és a barna bőr cipőm ott maradt a konditerem öltözőjébe. (Ebből is látszik, hogy nem voltam beszámítható tegnap.)

Kicsit tipródtam, hogy mi legyen. Aztán mégis csak úgy döntöttem, hogy elmegyek érte. De ha  már elmegyek, akkor nem csak bevillanok, fogom a cipőt és indulás haza, hanem ha már ott vagyok, akkor mozgok is egy kicsit.  

Így is lett. 30 percet futottam és még 20 percet lépcsőztem. Nagyon büszke voltam magamra, mert a másik futógépen egy fele annyi idős és fele olyan súlyú kislány "sétált", mint én. Én pedig FUTOTTAM. Ügyes vagyok és büszke.

Kellemesen elfáradtam. Amikor hazaértem megittam az eper-vanília ízű Bio Tech USA fehérje turmixomat, kiteregettem az utolsó mosásból a ruhákat, leültem a gép elé megírni a kaloriabazis.hu -t és ezt a bejegyzést és megyek pihenni. Hú, ilyen korán nem szoktam ágyba kerülni, de holnap megyek a piacra. Imádom! Ez az egyik szenvedélyem. Imádok bóklászni és "kincseket" keresni fillérekért. Sokszor nem találok semmit, de amikor mégis, akkor euforikus állapotba kerülök. Így tettem szert a múlt héten egy padlizsán lila Thcibo kapszulás kávéfőzőre is 1000, azaz ezer Ft-ért. 

Ilyen:

A másik dolog ami mostanában megnyugtat, az a sütés. A sütisütés. Jó mi? Én nem eszek, csak megsütöm. Az utóbbi hetekben már tortákat is sütöttem. Mondjuk alkalmakra, hiszen először a lányom barátjának volt a szülinapja, neki capuccino torát csináltam. Jó, jó, nem vagyok elfogult, látszik rajta, hogy nem egy cukrászati műremek, de isteni finom lett, ha nem is szép.

 

A lányomnak két hete meg Oreo tortát:

Holnap is sütök majd valamit, mert jönnek a lányomék. Most hordják a kiskutyájukat iskolába és a hobbyn szoktak gyakorolni vele, ami erre van felénk. Hazafelé menet pedig meglátogatnak. A piac után úgy készítem az ebédet, hogy bőven jusson nekik is, és valami sütit is tudjanak vinni haza. 

A hétfőt nagyon nem várom, ezen még nem akarok gondolkodni!

Kicsit jobb...

avagy köszönöm azoknak, akik elolvasás után megerősítettek, biztattak, nyugtattak...

Az elmebeteg délutánt követően nagyon jól esett a futás. Nyomtam 40 percen át, és még bírtam volna... de nem szabad... még most kezdtem a héten újra a kondit, nem szabad túledzeni magam. Még kardióztam 20 percet pluszba, aztán itthon már vártak azok a hozzászólások, amiket KÖSZÖNÖK NEKTEK! 

Muszáj volt valami fórumot találni, ahol hozzáértőkkel tudom megosztani ezt a borzalmat. A többi csoport amibe tag vagyok nem zárt, ezért csak egy zárt csoportban osztottam meg. 

KÖSZÖNÖM A HOZZÁSZÓLÁSOKAT, BIZTATÁSOKAT, MEGERŐSÍTÉSEKET!