Hiszek a sors kezében

 

Nem tudom, hogy ki hogyan vélekedik erről, de én valamiért hiszek abban, hogy nincsenek véletlenek. Mindennek oka van. Így gondolom ezt most is, hogy már eldőlt, váltok.

Most már biztos, hogy szeptembertől más területen fogok dolgozni. 

Tehát egy kicsit fájó szívvel, de egyelőre megválok a gyermekvédelemtől.

Sajnálom, mert minden nehézsége ellenére szerettem, jó szakembernek éreztem magam. Az ügyfelek is ismertek (elismertek, megbíztak bennem) és elfogadtak, csak úgy, mint a kollégák, egyéb szakemberek.

De eljött a váltás ideje. Mi vezetett idáig? Kezdődött a megalázó pótlékokkal, majd folytatódott az átalakítással, majd a már követhetetlen elvárásokkal, módszertannal, stb. Az sem tett jót, hogy az eddigi 7 kollégából alig maradtunk, jelentkező pedig nincs a meghirdetett állásokra. A legutolsó csepp pedig a múlt héten bejelentett életpálya modellünk volt, ami szerint az elkövetkező 4 évben (béremelés helyett) majd képeznek minket, hogy "jól képzett szakemberek" legyünk... Nos ekkor telt be a pohár! Engem ne nézzenek alkalmatlannak sok-sok év tanulás, diploma, szakvizsga és egy csomó egyéb képzés mellett. Az élet és a gyakorlat már régen bebizonyította, hogy igenis jó, nagyon jó és elismert szakember vagyok! Engem már a "körbeülős", (labdadobálós, bemutatkozós), stb. "személyiségfejlesztő" képzések nem tesznek jobb szakemberré, csupán a munkám végzésétől veszik el az időt...

Ezek után mentem állásinterjúra, mely zanzásítva kb. így nézett ki: Egy szociális szakügyintézői állásra pályáztam. Szerettem volna, több dolog miatt is. Például azért, mert a szívemnek nagyon kedves kollégával dolgozhattam volna. Aztán a fizetés sem elhanyagolható dolog, a mostani béremnél sokkal-sokkal többet kaptam volna ott. A munkát sem tartottam bonyolultnak, hiszen eddig a másik oldalon segítettem kitölteni azokat a nyomtatványokat, melyeket ezután át kellett volna vennem és döntést hozni az ügyben.

Ennyi indok talán elég is elsőre, de még tudnék találni...

Reggel 9-re hívtak, de ahogy kell, már 10 perccel korábban ott voltam. Nemsokára megjelent az egyik osztályvezető is. Mosolyogva, nagyon kedvesen közeledett felém és elsuttogta, hogy azért van itt, mert az Ő osztályára szeretnének felvenni. Azt is mondta, hogy már tájékoztatta a vezetőt, mely szerint ajánlott már korábban nekem állást kb. 2 éve, de azt akkor nem fogadtam el. Pedig 2 éve nagyon szerettem volna odakerülni, de 40 felett nem vállaltam be, hogy 1 év határozott időre menjek. És lám-lám milyen a sors... Mára már nem szeretném azt az állást. Nem zárkóztam el teljesen a lehetőség elől, de diplomatikusan csak annyit mondtam akkor még kint a folyosón, hogy nem voltam erre felkészülve és végig szeretném gondolni.

Pontosan 9 órakor pedig mehettünk is a hivatalvezetőhöz. Nagyon kedves volt, bár azzal kezdte a mondandóját, hogy az állás amire jelentkeztem, nos úgy gondolja, hogy arra túlképzett vagyok. Neki a bértömeget is figyelembe kell vennie és egy ilyen nem túl bonyolult munkára nem az én kvalitásom a megfelelő. De! Ajánlott 4 állást is a gyámhivatalba (választhattam volna, hogy melyik részre megyek), és azonnal hozzáfűzte, hogy persze határozatlan idővel.

Nagyon diplomatikusan igyekeztem visszautasítani, hivatkozva arra, hogy igazából nem gyámhivatali munkára jelentkeztem, szeretném átgondolni, ha kapok egy kis időt, de mondtam, hogy nem zárkózom el teljesen a dolog elől, de inkább váltani szerettem volna, ezért jelentkeztem a szociális ügyintézői munkára. Azt hiszem pontosan tudja aki sok éve dolgozik gyerekvédelembe, hogy a gyámhivatali munka sem éppen leányálom. (Bár én szeretem a kihívásokat, de most egy kis nyugalmat szerettem volna...) Igen, a pénz az jóval több, mint a szolgálatnál, de ennek a munkának is ugyanaz az ügyfélköre, ugyanazok a problémák, ugyanazok a szőrnyű gyermeksorsok... (Egyébként lehet elvállaltam volna másnapra végiggondolva, hiszen ugyanaz az ügyfélkör, ugyanaz a probléma, és ugyanazok a gyereksorsok..., csak a pénz több.)

A hivatalvezető hezitálásom ellenére sem állt fel az asztaltól megköszönve a megjelenésemet, hanem valamiért mégis nagyon fel akart venni. Vagy szimpatikus voltam (vagy a lekáderezésem során olyan sok jót mondtak rólam :), hogy szerette volna, ha felvehet. Szóval még bedobott egy lehetőséget, hogy mivel dolgoztam már munkaerőpiaci mentorként, így fel tudna venni a Foglalkoztatási Hivatalba szakügyintézőnek. Feladat: képző szervekkel és munkáltatókkal való kapcsolattartás és ügyfelezés (kb. ezt csináltam mentorként is). Kértem egy kis gondolkodási időt, és megígértem, hogy másnap visszajelzek.

Délben hívhattam, mert azt mondta akkor fog ráérni. Egyből felvette a telefont és úgy kezdtem, hogy nagy tisztelettel elfogadnám a foglalkoztatási szakügyintézői állást. Azt mondta, hogy nagyon örül hogy ezt választottam, mert látta tegnap, hogy a gyámhivatali munkát nem annyira szerettem volna, és voltak jelentkezők, akik viszont nagyon akarták, és már odaígérte a határozatlan idejűt, de ezt nekem tartogatta. Nagyon kedvesen ecsetelte, hogy olyan munkára szeretne kollégákat felvenni, amit szívesen és vélhetően hosszú távon tudnak majd csinálni.

Nekem nagyon szimpatikus volt a vezető asszony hozzáállása.

És most ettől is boldog vagyok, hogy a vezető szimpatikus, kedves, és akart engem! Aztán az sem elhanyagolható szempont, hogy a kezdő bérem szeptembertől-decemberig 350.000 Ft lesz (persze bruttó) plusz cafatéria.

De kiszámoltam és havonta ez nettó 100.750 Ft pluszt jelent a mostani béremhez képest, ami persze nem hogy januárba, de az elkövetkező 4 évben se valószínű, hogy változott volna...

A köztisztviselői bér januártól pedig elvileg emelkedni fog, mert itt az életpálya bérfejlesztésről (is) szól.

A szívem szakad meg a gyerekvédelemért, de most inkább az örömnek adok teret! 

Ilyen a sors...

Ismeritek a dalt? 

Bárhol, bárkinek és bármikor, jöhet egy pillanat, amit a sors akar
úgy ám, s nem tehetsz semmit már, de ha erős vagy,
és végig gondolod, hogy mit tehetsz,
és amit tenned kell Teneked, a csillagodért, hogy megsegítsen téged.
És lehet egy jel, vagy egy dal, ami hozzád szól
ezután feljön a napod, mert jegyezd meg ezt jól.

Ilyen a sors, repít az álmod után
míg erőd van csináld tovább és egyszer csak melléd áll.

 

 

 

Minden jó, ha jó a vége...

Múltkori bejegyzéseimben írtam róla, hogy elvitték a talált kiskutyát. A mi kutyánk vagy két napig depressziós volt e miatt, és hát én is elszontyolodtam. Azon a napon mikor elvitték, akkor azért, mert a szívemhez nőtt, másnap meg azért, mert megosztottak a fészen egy üzenetet. És miről szólt??? Hát az elvitt kiskutya már elkóborolt. Lefotózták, megosztották. Szomorú voltam és mérges. Mérges az új gazdikra. Mérges magamra, hogy miért is adtam oda???

Ezt osztották meg:

"Kecskeméten a kis tesconal csavarog ez a baratsagos kutyus.valaki gondolom keresi,kerem osszatok meg!"

Rózsa Szilvásiné fényképe.
Olyan tehetetlennek éreztem magam. A megosztás kb. délben történt, én meg este 10 körül olvastam. Nyilván nem indultam neki az éjszakának, hiszen bizonyára nem ül ott ez a kis csavargó... Aztán arra igyekeztem gondolni, hogy hátha volt valaki olyan balga, mint én, és befogadta. Legalább pár napra... Ráírtam a lányomra, hiszen épp Siófokon nyaralt, hiszen Ő tudta a telefonszámukat azoknak, akik elvitték tőlünk. Meg is írta a késői óra ellenére. Én pedig egyből írtam is már annak aki feltöltötte a képet, hogy hívja a telefonszámot, de semmi visszajelzést nem kaptam.
Minden nap eszembe jutott a kiskutya azóta is, és reménykedtem, hátha befogadta valaki....
Aztán ma hazaért a lányom. Sok, nagyon sok pénzért megcsináltatta ombre-ra a haját, még az utazás előtt. korábban full fekete volt, most meg 9 óra fodrásznál töltött idő után ilyen lett.

Nos a képen nem olyan látványos, mint valójában. De nagyon jó lett. Pedig sok energiát fektettem bele, hogy lebeszéljem, mert nem gondoltam, hogy jól fog neki állni. De olyan önfejű, amit akar azt úgyis megcsinálja. :)
Ott tartottam, hogy ma jött haza a Balcsiról. És milyen a véletlen... összetalálkozott azokkal akik elvitték a kiskutyát...
És náluk volt... :)
A kislány sétáltatta. Azt mondta, most már nem Panda lesz a neve, hanem Szökevény. 
Szóval minden jó, ha a vége jó...
A férjem is vidéken volt dolgozni pár napot, pontosabban a Balatonnál, Zamárdiba. Tök béna... Ott voltak, de Ő még csak nem is áztatta meg a lábát a Balcsiba. Tegnap jött haza. Korábban ért, mint én a táboroztatásból. Ezért mikor telefonon értekeztünk akkor megbeszéltük, hogy én már bizony nem főzök, hanem végre elmegyünk kettesbe és beülünk valahová vacsizni. Kell ilyen is néha.
A munkahely elég őrültek háza... Táboroztatunk, ebédet osztunk, alig vagyunk, fele létszámmal működünk, vagyis még úgy se, hiszen nem mindenki teszi oda magát. A tábor után pedig mindkét kolléga szabadságra megy. Néha már azt várom, hogy legyen alkalmam arra, hogy azonnal felmondjak. 
A tábor egyébként nem olyan szőrnyű, a gyerekek aranyosak, csak a délben történő kerékpározás a tűző napon... szóval azért azzal vannak gondok. Már megvolt az első napszúrásos kisgyerek is. De intéztem, megoldottam. Még a jövő hét is tábor, a munkához szinte oda se férünk. Pedig azt is nagyon kellene csinálni.
No de mit lehet tenni? Jelentkező az nincs, hiába a meghirdetett állások. A közeli településen 16 üres állás van, és ott még a pénz is több, még se tudják betölteni.
Pfffff most jutott eszembe, hogy a Karcagi Bíróságra már a múlt héten kellett volna iratokat megküldenem. Talán hétfő reggel lesz rá valamennyi időm, mielőtt elkezdődik a jövő heti tábor... Ha mégse??? Akkor majd majd egyszer, valamikor, nem tudom mikor.
Munka terén is igyekeztem. Beadtam pár helyre a pályázatomat. Olyan helyre is, ahová nem annyira akarnék menni, meg olyan helyre is (2 ilyen helyre) ahová ismét vagy százan jelentkeztünk. És olyan helyre is, ahol nincs meghirdetve az állás, de hátha... Hiszen tudom, hogy hamarosan meg fog ürülni. 
És még van talonba is, amin gondolkodom.
Az erkölcsi bizonyítványomat egyébként múlt hét csütörtökön igényeltem meg ügyfélkapun keresztül és már e hét szerdán meg is érkezett. 
Remélem a munkakeresés és főleg találás terén is happy end lesz :)