avagy az idei a leglájtosabb :)

Mint minden évben most is eljött a tábor ideje. Két héten keresztül szoktuk 20-20 fős csoportban a gyerekeket táboroztatni. 

Azt hittem a súlyos szakemberhiány miatt az idei tábor szörnyű lesz, de be kell vallanom, eddig ez a leglazább táborom. 

Mondjuk nagyban hozzájárul a lazaságához a hozzáállásom is. És persze még nem akarom elkiabálni sem a dolgot, hiszen csak 2 nap telt el. 

Tegnap indult az elmebajnak gondolt dolog. Kolléga már szinte alig van, munka annál több, ráadásul a munka, tábor, nyári gyermekétkeztetés hármasát kell megoldani fele létszámmal.

Nos ehhez képest szinte alig voltam még a táborban, pedig ilyenkor már az egész napot ott szoktuk tölteni. De az idő ugye megtanított, hogy miként tudom megoldani a dolgokat úgy, hogy az (főleg nekem) jó legyen. 

Tábor 1. nap: tábornyitás (nos ott megjelentem) majd angolosan távoztam, hiszen úgy ítéltem meg, hogy egy önkéntes és egy kolléga a táborvezető mellé pont elég és nagyon ügyesen meg fogják tudni oldani az esetleg felmerülő gondokat. Azért távozásom előtt minden fontos infót átadtam a mobilszámommal együtt. Délelőtt sportfoglalkozás volt, majd délután múzeumlátogatás. Nos oda se mentem. Úgy döntöttem, hogy egy kolléga ha a táborvezető helyett (aki csak délelőtt van) elmegy, az pont elég. 

Második nap: mivel a kolléga állásinterjúra ment, úgy tűnt a dolog, hogy mégis nekem kell kimennem délelőtt, hiszen fiatal kolléganőm a szakdolgozatát írja, a másik kollégának pedig esetmegbeszélése volt. Nem túl nagy kedvvel elindultam hát, de a mai délelőttöt is megúsztam, hiszen egy tanuló jött, akinek szüksége van 1 hetes nyári tábor gyakorlatra. Nos infókat elmondtam, eligazítottam őket és angolosan távoztam ma délelőtt is. Hiszen a táborvezető és két személy ugye pont elég délelőtt, nem kellek én oda...

Délután már biciklizés volt a program a helyi "strandra". Nos úgy alakult, hogy az állásinterjúról visszaért a kolléga, az esetmegbeszélésnek is vége lett és a harmadik kolléga is rendezte sorait (legalábbis többszöri felszólításra). Tehát az önkéntessel már elegen is voltak. Így ma is a nyári gyermekétkeztetést intéztem inkább, majd szolgálati kocsival kivittem az uzsonnát és innivalót, majd kb. másfél óra után távoztam is, hiszen jött értem a szolgálati kocsi. 

:D Mondom én, hogy eddig ez a leglazább táborom. 

Kicsit más, de mivel tegnap ígértem megírom paranoiás történetemet. Történt ugye, hogy a talált kiskutyát egy pár el szerette volna vinni.

Ez még semmi különös.

A lányom sétáltatta a kutyákat amikor találkozott velük, tetszettek nekik a kutyusok, a lányom elmondta, hogy találtuk pár hete a kiskutyát és elvihetik. Telefonszámot cseréltek, majd meg is beszélték, hogy tegnap jönnek este felé és elviszik a kutyát.

Csakhogy!

Mielőtt elindult a lányom csak kérdezősködtem, hogy mégis milyen emberek szerinte? Jó helye lesz-e a kutyusnak? Ugye nem pitbullnak viszik játékszernek???

Csak addig faggattam, hogy egyre több látszólag érdektelen infót osztott meg.

A párról annyit mondott, hogy egy nagydarab kigyúrt pasi meg egy vékony elég furi cigány nő. Aztán azt is mondta, hogy a "Gyöngy" presszóhoz kell vinnie a kutyát, mert ott fogják várni egy autóval. Majd indult is. Nekem meg eszembe jutott, hogy az említett hely "fura fazonok és stricik" törzshelye.

Elkezdtem kattogni.

Úristen! Lehet nem is a kutya kell nekik... Lehet a lányomat akarják elrabolni... Meghívják egy italra, amibe tesznek valamit és már viszik is... Eladják szexrabszolgának vagy lehet szervkereskedők markába kerül... Annyira belepörgettem magam mindebbe, hogy már tárcsáztam is a lányom és előadtam neki, hogy rossz érzésem van és ilyen fura gondolataim támadtak.

A legmeglepőbb azonban az volt, hogy azt mondta: jah, nekem is megfordult a fejembe...

M I C S O D A ? ? ?

Megfordult a fejébe? Mondtam neki, hogy azonnal indulok, elmondtam hogy merre megyek (egyébként gyalog 2 perc) és felhívtam a figyelmét, hogy ne szálljon be az autóba, úgy álljon, hogy sokan lássák, stb.

Két perc alatt valóban ott voltam és kisvártatva a házaspár is begördült. Gyanakodva néztem az autót, de csak addig amíg ki nem nyílt az ajtaja. Akkor egy cuki, szemüveges kislány ugrott ki és már rohant is a kiskutya felé. Simogatta, becézgette, imádta. Apuka és anyuka is kiszállt és nagyon örültek a kislány örömének. 

Ebben a pillanatban szégyelltem el magam, hogy milyen paranoid gondolataim voltak. De aztán azzal nyugtattam magam, hogy inkább szégyenkezzek, mint sírjak, hogy valami történt a gyermekemmel. 

Nos ennyi... 

 

Megosztás a facebookon

Rájöttem, hogy nem is vagyok kőszívű. Azt hittem néha hogy rideg, érzéketlen és szívtelen vagyok.

Azt hittem, hogy az évek megkeményítettek és már nem érzékenyülök el mindenféle piszlicsáré dolgon.

De nem, ez nem így van! Rá kellett jönnöm!

Azt hiszem főleg az elhanyagoló szülőkkel vagyok kissé (vagy nem is kissé)"köcsög". Na jó, meg egy-két emberrel, olyanokkal is akikkel nem feltétlen kellene... (de mondjuk megérdemlik :)

Mindezek ellenére ma rá kellett jönnöm, hogy még egy kiskutya is meg tud hatni.

Na jó, lehet csak szenilis kezdek lenni. Tudjátok, amikor a kor előrehaladtával a szellemi képességek hanyatlani kezdenek...

Az történt, hogy ma elvitték a kiskutyát. Azt amelyiket pár hete mentettünk ki az autók közül. Már annyira megszerettem, hogy legszívesebben megtartottam volna. Az agyam tudta szerencsére, hogy ez nem jó megoldás. És ahogy jött, úgy távozott is az életünkből. Egy kislány lett a gazdija, aki kb. 10 éves, imádnivaló szemüveges. Kertes házban laknak és teljesen véletlenül kutyasétáltatás közben tetszett meg nekik a kiskutya. A kislány elnevezte, azt mondta PANDA lesz a neve, hiszen úgy néz ki... A kutyusnak egyébként nagyon jó természete van. Csendes, simulékony, a gazdit úgy követi mindenhová, mintha az élete múlna rajta, nem ugrál, igazából csak elnyúlik a földön és várja, hogy valaki simogassa. Nagyon hálás a simiért és olyan cukiiiiii. Remélem a kislány is úgy megszereti, mint én.

Azért még vettem neki a kedvenc kutyatápjából búcsúzóul és a kedvenc labdáját is megkapta a lányomtól. Erről jut eszembe, hogy az is érdekes miként került átadásra a kutya, de ez egy másik történet lesz. Hiszen így utólag visszanézve azt hiszem teljesen paranoiás vagyok :D

A kislánynak a lelkére kötöttem, hogy nagyon vigyázzanak kapunyitáskor, mert ez az egy rossz tulajdonsága van őkelmének, hogy imád szökni. Vélhetően így került az utcára, hiszen jól táplált és szépen rendben tartott hosszú szőre volt, amit kellő gondossággal fésülgettek.

Hiányozni fog!

 

 

Megosztás a facebookon

bár mindenki tudja, hogy mennyi is az annyi...

Szóval a szociális szféra mint mindig, most is kimaradt a béremelésből.

A sajtó egész nap zengi, hogy az egészségügyiek, meg a pedagógusok és a rendvédelmi szerveknél dolgozók.... stb., "jövőre léphetnek egyet előre"... (Mondjuk nem lesz valami hosszú lépés az sem :)

Mi úgy tűnik maradunk ahol voltunk...

Én már belefáradtam.

De tényleg.

Kaptam lehetőséget, hogy pályázzak egy köztisztviselői állásra, de mivel a munkahelyemről vélhetően nem engednek el hamarabb, mint a felmondási/lemondási idő utolsó napja, nos vélhetően addig ott nem tudnak várni...

Nem baj!

Felbuzdultam, és tegnap találtam több olyan állást is, melyet lehet még jobban szeretnék, mint az ügyintézőit. 

Azt hiszem jelentkezek mindenhová, és lesz ahogy lesz...

Megosztás a facebookon

avagy sikerülhet-e egy szőke nőnek elsőre???

Nos ott kezdem, hogy 45 éves fejjel vezetni tanulni... hát nem éppen ideális. Mármint úgy gondolom, hogy akit érdekel a vezetés az ugye már fiatalon túllendül ezen, akit meg nem érdekel, az meg már minek fog bele 40 felett? :)

Na jó! Igazából egy kicsit se bánom, hogy mégis ilyen érett (kissé túlérett) fejjel kezdtem neki a dolognak.

Hogy is indult?

Nem, nem akartam jogosítványt egész tavaly év végéig. Akkor ugye felhívták a figyelmemet, hogy pályázzam meg a gyermekjogi képviselői állást. Igen ám, csak hogy oda kell jogosítvány és saját gépkocsi is. Nos nekem nem volt... Ezért a pályázat megírásakor elhatároztam, hogy most pedig jogosítványt szerzek, hiszen a jobb állásokhoz (ahol kötetlen a munkaidő és a fizetés is több), oda bizony szükséges a vezetői engedély... A gyermekjogi képviselői állás nem sikerült ugyan, de a sok jelentkezőből bekerültem a top 3-ba. Aztán mégsem az enyém lett az állás. Mondjuk egyáltalán nem biztos, hogy a jogosítvány hiánya miatt, hanem mert alkalmasabbnak találták azt, akit felvettek.

Szóval eldöntöttem, nekifogtam, a neten e-learning formában kb. 10 nap alatt elvégeztem a tanfolyamot munka és család mellett, majd le is vizsgáztam kreszből 97%-os eredménnyel. Kissé elmebeteg módon sajnáltam, hogy miért nem 100% lett??? :)

Aztán kezdődött a vezetés.

Az oktatóm az öcsém jó barátja. Korrekt volt mindig, soha nem beszélt velem csúnyán, nem minősített negatívan még akkor sem, amikor oka lett volna rá. Ezek közül egyiket sem mondta:

 

Imádtam vezetni tanulni! A hangsúly a tanulni szón van. Hogy miért? Mert nem az enyém volt a felelősség. Azt hiszem a fiatalok ha megszerzik a jogosítványt, akkor fellélegeznek, hogy végre! Én meg??? Teherként élem meg, hiszen onnantól kezdve bizony én vagyok a felelős ha rosszul döntök. Elmebeteg vagyok... Ugye? Nem? DE!

Tehát imádtam vezetni tanulni, de azért persze ez mégse mehet a végtelenségig.

Imádtam, hogy karácsony előtt már kivitt a régi 5-re Zoli (az oktatóm), amikor még a rutinpályán kellett volna "bohóckodni".

Persze voltak rosszabb napok is. Egyre nagyon emlékszem. És az bizony sokáig (a vizsga előtti napokig) mély nyomot hagyott bennem és rossz érzéssel töltött el ha eszembe jutott.

Egy szerdai nap volt. Jól emlékszem, hiszen ügyfélfogadás után mentem vezetni. Lefárasztottak az ügyfelek, nem forgott az agyam, teljesen zombinak éreztem magam. Az eső szakadt, a kocsinak is valami baja volt (mint utólag kiderült csak 3 szelep működött, ezért gyakran lefulladt). De én ezt akkor nem tudtam, ezért a sokadik lefulladás után ha nem szégyelltem volna, akkor bizony sírva fakadok. Azon gondolkoztam akkor ott az autóban, hogy most kellene kiszállni és gyalog menni tovább és befejezni az egészet. Nem való ez nekem. 

Aztán amikor meglett a szükséges óraszám, kilométer és rutin, akkor kértünk időpontot vizsgára. Jó sokára kaptam. Április 14-én vezettem utoljára és végül június 7-én vizsgáztam. Nos ez sem ideális egészen, legalább is szerintem. Úgy beszéltük meg Zolival, hogy tekintettel a sok kihagyásra, vizsga előtt két napot megyek még vezetni. De mivel ugye az öcsém haverja és jó fej, ezért még vagy 3-4 alkalmat szabaddá tett és ingyen csináltam az ún. "próba vizsgákat". Ezen alkalmakkor általában egész jól vezettem, DE!!! mindig sikerült valami olyat tennem, ami azonnali sikertelen vizsgához vezetett volna (de erről már írtam korábban). 

És eljött a vizsga napja. Itthon voltam délelőtt, tettem-vettem (mostam, vásároltam, takarítottam, hajat mostam, stb.) de semmi esetre sem foglalkoztam a vizsgával. Meg voltam győződve róla, hogy úgysem sikerülhet, elsőre biztos nem! Ami érdekes, hogy én ezt valóban így gondoltam, meg voltam róla győződve, 100 Ft-ba sem fogadtam volna, hogy sikerülni fog. DE! Mindenki más (pl. férjem, anyukám, gyerekeim, munkatársaim, stb,) csak legyintettek és biztosak voltak benne, hogy elsőre simán meglesz. Megmondom őszintén, hogy ez egy kicsit dühített. Honnan tudhatnák, hogy meglesz??? Nem is láttak vezetni! Egyikőjük sem ült ott velem a kocsiba... Nem tudják, hogy milyen hibákat csináltam. Attól, hogy másba jó vagyok, attól ebbe még nagyon mazsolának éreztem magam.

A vizsga előtt egy órával mentem az iskolához. El akartuk vinni lemosni a kocsit (megtisztelni ezzel a vizsgabiztost), de végül nem maradt rá idő.

Zoli a vizsga előtt már felkészített, hogy kik lehetnek a vizsgabiztosok. Elmondta, hogy vannak akiknél nagyon nehéz megfelelni, és van aki teljesen korrekt. Nos nekem elsőre a korrekt jutott (az élethez szerencse is kell), ezért azzal fogadott az oktatóm, hogy ha nagy hibát nem csinálok (ami ugye azonnali bukta), nem kapkodok, és sok kis hülyeséget sem csinálok (nem gyűjtöm össze a 10 hibapontot) akkor bizony sikeres is lehet az első vizsgám. 

Ekkor kezdtem el ideges lenni. Mindezt szóban is kifejeztem, szó szerint ezt mondtam neki: figyelj már, én ma nem úgy készültem, hogy sikeres vizsgát teszek! (És valóban, őszintén mondom, hogy nem úgy készültem. Már a férjemmel is megbeszéltem, hogy az első két vizsgadíjat kifizeti.)

Zoli nem értette! "Mi van??? Nem úgy készültél???"

Kimentünk a felügyeletre, nagy idegességembe tökéletesen parkoltam be az 1-es helyre :) Jött a vizsgabiztos, aki valóban emberséges és korrekt volt. Jó volt a kisugárzása, és ekkor bizony én még idegesebb lettem, hiszen elő tört a megfelelési kényszerem. Azt éreztem, hogy nem tehetem meg ezzel a drága, jó emberrel, hogy sikertelen vizsgát teszek. Úgy gondoltam, hogy az Őt is bántaná.

Pfffffffff, hülye vagyok, igaz???

A 12-es útvonalat húztam. Először a Lidl parkolóba mentünk, mert úgy gondolta az oktatóm, hogy ott gyorsan megcsinálom a parkolásokat, aztán hátha megnyugszom. De ez rám pont ellenkezőleg hatott, hiszen úgy éreztem, hogy először vezetgettem volna inkább. No mindegy. Láttam a vizsga útvonalat, de az nem mondott igazán nekem semmit, hiszen ezen az útvonalon még egy próbavizsgán sem mentünk, tehát ismeretlen.

Aztán láttam felírva még, hogy balra előre, jobbra hátra, párhuzamos hátra és saroktolatás.

Jajjjjjjjjjjjj! A saroktolatás a gyengém (a többi opció közül bármelyik jó lett volna - Y, egyívű megfordulás), hiszen soha nem látom azt a rohadt szegélyt, hiszen ahol gyakorolni szoktunk a Műkertvárosba, ott bizony le van törve/taposva/mittudoménhogymivan... de nem látszik. A saroktolatást csak a rutinpályán sikerült hibátlanul megcsinálnom, de ott látszódott a szegély! Itt meg ugye nem fog látszódni, és ha rámegyek a szegélyre, az azonnali bukás, ha meg messze megyek az se jó, javítani kell és ha akkor sem sikerül...! Már láttam is magam előtt, hogy ez bizony nem lesz meg, a korrekt és kedves vizsgabiztos ellenére sem!

No mindegy, gyerünk! Rutinellenőrzés kész, rögzítőfék-próba kész, "fékpróba következik", a fék rendben - mondom!

Mehetünk, irány a Lidl parkoló. Azt már tudtam, hogy itt bizony vigyázni kell, mert ha jobbra kis ívben kanyarodok ahogy kell, akkor rámegyek a szegélyre (az pedig azonnali bukta), ezért kissé túl kell menni. Sikerült! Mármint nem mentem rá a szegélyre :) Jobbra, majd rögtön balra. Elhangzott a vezényszó: keressük a helyünket balra előre! Hoppá! Pont itt van előttem :) Pont egy hely van! Mert nem nagyon voltak kocsik a parkolóban... Irányjelzés, majd ahogy szabályosan kell: "tükör, tükör, fejfordítás", majd tekerem a kormányt koppig. 

Nem hiszem el!

Elsőre sikerült! Tökéletesen! Megfelelően elosztottam az oldaltávokat, az autó párhuzamos volt, vagyis PIPA :) Elhangzik a vezényszó: rendben, mehetünk! (Közben az jár a fejembe, hogy el ne tévesszem, hogy balra előre jöttem, tehát jobbra hátra kell kimenni, mert ha eltévesztem, az is azonnali bukta.) Kiteszem az irányjelzőt jobbra, elkezdek gurulni hátra, közben folyamatosan hátra nézek, hiszen ha az autó akár 10 cm-t is úgy halad hátra, hogy én nem arra fordulok, az is azonnali bukta. Figyelek hátra, és mit látok??? Hogy a szinte tök üres parkolóba jön egy autó, és valamiért pont az én helyemre akar beállni, ezáltal én nem tudok kitolatni tőle, hiszen nagyon "rám jött"... De "kezitcsókolom" tessék már kiengedni, mielőtt ide tetszik állni a helyemre (mondom kissé pikírt módon)... A vizsgabiztos hátra néz, Ő sem érti, hogy mit akar ez a nő??? Miért pont ide akar állni??? Üres az egész parkoló, bárhova állhatna... Közbe az jut eszembe, bizonyára az a baj, hogy csak azt tanulta meg "kezitcsókolom", hogy két autó közé lehet beállni, ezért nem tudja, hogy bármelyik üres helyre parkolhat... 

Végre felfogja a helyzetet és elmegy. Kitolattam, majd balra fordultunk, mert még ott volt pár autó. Elhangzott a parancs: keressük a helyünket jobbra hátra. Meg is van! Bár nem túl ideális, hiszen elég közel van a sarokhoz, ahol kocsik állnak, de nincs más hely. Meg kell csinálni! (Magamban pedig mantráztam, hogy "meg tudom csinálni!") És valóban, ez is elsőre tökéletesen sikerült, javítás nélkül, párhuzamosan a mellettem állókhoz képest, tökéletesen elosztva az oldaltávot. Nagy megkönnyebbülés volt, mert arra gondoltam, két pipa már megvan és talán még nyom is a latba, hogy javítani sem kellett, pedig egyszer lehet javítani, és az még nem számít hibának sem.

Parkolóból ki, irány az aluljáró. Nem felejtettem el bekapcsolni a világítást, majd amikor meg kellett állni a lejtőn a kéziféket is behúztam ahogy kell. A kézifékes indulás igazából sosem jelentett nekem gondot, most sem. Simán indultam, irány a Bem utca. Erre már sokszor mentünk, de most hiába vártam az utca vége felé a parancsot, hogy a második lehetőségnél forduljak balra (hiszen eddig mindig itt kellett elfordulni... jaj, akkor most ha nem szól, az azt jelenti, hogy egyenesen kell menni. Az egyenes pedig itt azt jelenti, hogy jobbra kell mennem, hiszen arra kanyarodik az út.) Az út szélén végig parkolnak az autók, szinte elfoglalják az én sávomat. Irányjelzek ahogy kell, kikerülöm őket, majd látom, hogy az utca végén csak jobbra lehet kanyarodni. Irányjelző, lassan kanyarodok, hiszen gyalogátkelőhely van, és tudom, hogy vizsgán bizony akkor is meg kell állni itt, ha a gyalogos még a zebra előtt van jóval, de már tekinget... :) Mindjárt a körútra érünk, de előtte még egy STOP tábla. Meg kell állni! Hiába a többi autó, aki csak lelassít és már megy is, hiszen nekik már van jogsijuk... Nekem meg kell állni! Megállok, nem jön senki, dobok egy egyest és mehetünk! Nem sokat megyünk, bevágódik elém egy biciklis... Hogy ennek is éppen most kell erre járnia. Kísérem szépen, hiszen záróvonal következik, nem előzhetem meg, mert ha hozzáérek a záróvonalhoz, az szintén azonnali bukta. Jobbra fordulunk, Rákóczi utca. Tele busszal, egymás után jönnek ki a megállóból. "Ki kell engednem, hiszen lakott területen belül vagyunk" - mondom. Megyek utánuk, közben figyelek, hiszen 30-as zónába vagyunk, nehogy gyorsabban menjek (ezt is mondom hangosan). Kezdek megnyugodni. "A második lehetőségnél forduljunk jobbra!" Erre se jártunk még... Bercsényi utca - közben hangosan kommentálom ezt is : egyirányú utca (nagyon szűk a hely, építkezés van az utcában, ott egy hatalmas daru is... közben elhangzik a veszélyes vezényszó: az utca végén balra megyünk! Hoppá, hoppá! Itt szoktak sokan elvérezni... Egyirányú utcából balra, csak bal oldalról kanyarodunk :) - mondom ezt is hangosan, és közben hátrapillantok a tükörbe, kutatva a tekintetet. A vizsgabiztos mosolyog! Ez az! A következő utca végén balra (nagy ívbe) rá a körútra. Tudom, hogy itt ami hiba szokott lenni, hogy bizony nincs felfestve (vagy lekopott) a felfestés, de bizony itt két sáv van, és ki kell mennem a szélére, akkor is ha nem látszik, hogy nem egy, hanem két sáv van. Megyünk a körúton. Tudom, hogy a lámpák után a szélső sávban egy óriási gödör van, amit úgy tudok kikerülni, hogy szinte a padkához kell húzni teljesen a kocsit - ezt is mondom hangosan, és a vizsgabiztos mosolyog :) A második lámpa után meg fog szűnni a sávom. Ezzel nincs baj, csak annyi, hogy bizony jártam már úgy, hogy azért sem engedtek ki. De most kiengednek, amit villantással jelez is a mögöttem jövő. Ezt is kommentálom, a vizsgabiztos mosolyog :) A körútról a következő lámpa után ki kell menni jobbra. Irány a Széchenyi város. Akadémia körút, Irinyi utca, Balaton utca. Ez már ismerős, itt szoktuk gyakorolni a párhuzamos parkolást (meg a Zrínyi suli mellett, de ott nagyon rossz az út a macskakő és a kidudorodó fagyökerek miatt..). Jön a parancs: keressük hátrafelé a helyünket. Másfél autónyi hely kell. Meg is van! Ez az! Ez is elsőre hibátlanul! Figyelem a vizsgabiztost, mosolyog elismerően! Mehetünk! Az utca végén balra kanyarodunk, Nyíri út, majd a Mária körút következik. Itt kanyarodásnál a gyalogosoknak is zöld van. Elengedem őket, a vizsgabiztos azért viccesen odaszól, nehogy közéjük menjünk, mert valamelyik beesik az oktató ölébe :) Megyünk, figyelem a táblát, 40-el mehetünk... kommentálom. A Katona giminél valami barom elől a lámpánál a záróvonalon keresztül előz, fékeznek, nekem is a fékre kell lépnem, de még nem vészes, nem fejelte le senki a szélvédőt. Árpád körút, Kossuth körút, Erzsébet körút. Itt el fog fogyni a sávom, és már előre tudom, hogy azt fogja mondani: a kanyarodó körútról a lámpák irányába kitérünk. Nos ez itt eléggé bajos. Nem tudok a "sávomba" beállni, kénytelen vagyok a belsőbe. Zoli már mondja is, hogy azért álltam ide, mert a lámpa után az út szélén ott állnak az autók, és az előre látó vezetés miatt, hogy ne kelljen majd egyből besorolni. A vizsgabiztos mosolyog, elfogadja és helyesel. A fejembe az kattog, hogy itt már a sínek után balra a Műkert és mindjárt vége... És még nem mondta, hogy álljak félre, és cseréljek helyet az oktatómmal. Talán meglesz. Meglehet! Messziről látom, hogy a vasútnál piros a lámpa. Eszembe jut, ha itt meg kell állni a vizsgán, akkor le kell állítani az autót. De mire odaérek elmegy a vonat, szabad az út. Persze sorba jönnek a bicajosok... Nekem nincs velük bajom, hiszen jelenleg én is kerékpárral járok mindenhova, de pont most kell ezeknek erre járni??? Nem baj, szépen kikerülöm ahogy kell, visszanézek amikor elhaladtam mellettük. És jön az ismerős terep, balra a következő lehetőségnél. Itt már csak arra kell figyelni, hogy a zebránál alattomos gyalogosok ugorhatnak elém...

A vizsgabiztos odaszól Zolinak: a saroktolatás már megvolt? Mert nem jelöltem be a lapon. 

Ekkor villan be: jajjjjjj, már megint itt fogunk tolatni, ahol nincs szegély... Pont a végén fogok elvérezni??? És jön a parancs: a következő lehetőségnél jobbra és saroktolatáshoz keressük a helyünket! Lehúzódok a szegélyhez. Hátra nézek ahogy kell! Jönnek mögöttünk - mondom. Hátranéz a vizsgabiztos és bólogat! Kezdeném a dolgot, de most meg szemből jönnek, őket is el kell engednem - mondom, mert az autó eleje befelé kaszál ha fordulok. Helyeslés megint. (közbe arra gondolok, hogy legalább megy az idő, hátha azt mondja, hogy hagyjam a fenébe, mert már lejárt az idő... Hiszen látom, hogy már 40 perce vezetek. Milyen gáz lesz (gondolom magamba) ha 40 perc után bukok meg... Szétnézek, látom szabad a pálya. És a szegély nélküli helyen, most először (!!!) tökéletesen sikerült a saroktolatás (jupppppppi). Mehetünk vissza a felügyeletre. Ez az! 

Meg van. Szerintem meg van! Nem mondta, hogy cseréljünk helyet... De gáz lesz, ha visszaérve fogja mondani, hogy sajnálja... Nem tudom hány hibám lehet, de talán 10 nincs. Szerintem jól vezettem (gondolom magamba), talán sikerült. Pedig nem is így készültem ma.

Visszaérünk, a vizsgabiztos navigál. Válasszon ki egy helyet, de a két vonal közé parkoljon! Széééép... gondolom magamba. Sehol egy autó, pedig eddig mindig csak úgy parkoltam... Eszembe jut a "Lidl kezitcsókolom" :) Ő is biztos így volt ezzel :) Na mindegy. Parkoljunk akkor úgy, hogy két vonal közé... 

Nem hiszem el...

Ez is sikerült tökéletesen. Üres, kézifék, kocsi leállít.

Vizsgabiztos: Gratulálok Anikó, sikeres vizsgát tett! 

Most esik csak le: bakker SIKERÜLT! ELSŐRE!

A vizsgabiztos aláíratja velem a lapot, és ekkor látom: M I C S O D A ? ? ? Csak 1, azaz egy kis hibám volt? (Ezt nem mondtam ki hangosan, csak magamba nyugtáztam.)

Megcsináltam! Elsőre!

Érdekes, mindenki tudta, hogy sikerülni fog, kivéve engem. Én még most sem értem, hogy hogyan sikerült ez ilyen könnyen?

 

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon

avagy ma vizsgázom (először)

Eljött ez a nap is. Tegnap este még szabaddá tette magát este 7-kor az oktatóm, hogy a vizsga előtt még egy utolsó "próbavizsga" kört megtegyünk. Elég jól ment... Azt hiszem ha akkor vizsgáztam volna, akkor sikerül. De nem akkor vizsgáztam, mert ma fogok. Délután én leszek az utolsó.

Az oktatóm véleményem szerint sokkal jobban stresszel, mint én. Mondjuk ennek szerintem az az oka, hogy az öcsém barátja, és bizonyítani akar :). Persze ez nagy balgaság a részéről, hiszen már látott sok mindent. Megtapasztalta már, hogy bizony jól vezető tanulóit is megbuktatják olyan indokkal, hogy "túl gyorsan kanyarodott", "alibiből nézett csak a tükörbe, vagy nem nézett eleget a tükörbe..." túl gyorsan vagy túl lassan ment... stb.

Tegnap is nagyon ideges volt. Nem miattam, hanem azért mert tegnap 3 személy is vizsgázott, 2-nek sikerült (akik szerinte egyáltalán nem tudnak vezetni). Az egyik kislánynak szerencséje volt, hiszen olyan vizsgabiztos volt... A másik bosszantotta fel azonban igazán, hiszen egyértelmű volt, hogy a fiú a vizsga alatt legalább 3 olyan hibát is elkövetett, ami azonnali bukta, de a vizsgabiztos észre se vette... Azt se, amikor tolatás közben egy gyalogost majdnem elütött, mert nem nézett hátra. Azon bosszankodott, hogy miért is nem lépett bele a fékbe, hiszen akkor már nem tudott volna mit tenni a vizsgabiztos... Aztán volt egy nagyon jól és dinamikusan vezető lány, ugyanennél a vizsgabiztosnál, akit azonban olyanokért buktatott meg, hogy gyorsan kanyarodott, és nem nézett eleget a tükörbe... Forrongott az oktatóm, azt mondta, ilyet még eddig nem tapasztalt! 

Szóval visszatérve a mai vizsgámra. Nagyon izgul értem. Én nem izgulok, és tegnap még én próbáltam nyugtatni, hogy Ő mindent megtett, megtanított mindent amit kellett, ha nem sikerül a vizsgám, az csakis az én hibám lesz. És különben is úgy terveztem, hogy 3. vagy 4. alkalommal már csak fog sikerülni... :) Ha meg mégis hamarabb, az csak jó!

Az egyik kollégám szerint nem jó ez a hozzáállás, hiszen azt kell mondogatnom, hogy MEG VAN A VIZSGÁM! Nem jövő időben, hogy meg lesz, nem azt mondogatni, hogy majd sikerül előbb-utóbb, hanem úgy gondolkodni, hogy más esélye se legyen a dolognak, mint az, hogy sikerül. Ezért a mai motivációm:

Itthon is van történés. Vasárnap találtunk egy kutyust.

Nagyon cuki, már most imádom. Persze nem maradhat nálunk, de nem fogom elvinni a menhelyre és az utcára sem fogom kitenni. Megbízató gazdit keresek neki. Szegényke ott szaladgált vasárnap az egyik forgalmas úton az autók között, akik dudáltak és fékeztek meg kerülgették. Mondjuk nem túl kutyabarát módon, fogtam a mi kutyánkat és az ellenkező irányba indultam vele sétálni, mert látni sem akartam, hogy szegénykét elütik. De milyen a sors? Nem ütötték el, viszont szaladt utánunk. A mi kutyánk meg lefeküdt a járdára és nem mozdult, mindig csak két lépést tett, amíg a kiskutya követte. Így történt, hogy hazahoztam. Azonnal keresni kezdtük a gazdáját, megkerestük a helyi rádiót, hogy segítsenek megtalálni a gazdit, de így tettünk a menhellyel is, valamint a közösségi oldalon is megosztottuk. Nem jártunk sikerrel, ezért hétfőn délután elvittük állatorvoshoz, háta van benne chip, aminek köszönhetően mégis meglehet a gazdi. Itt sem jártunk sikerrel... Egy kollégám szerette volna magához venni, de végül ez is meghiúsult, mert a kislánya félti a tengerimalacukat... Szóval itt van ez a tündérbogár nálunk és most gazdit keresek neki. 

Megosztás a facebookon

avagy nyugalom a sikeres vizsga titka?

Még pár nap és itt a(z első) vizsga ideje. Tegnap és ma is voltam vezetni és még grátisz kaptam az oktatómtól a szombati illetve hétfői órát. (Szerintem azért, mert az önbecsülésem a béka s.gge alatt van, miközben Ő meg arról győzköd, hogy higgyem már el, hogy jól vezetek, és ha nem kapkodok, akkor simán meglehet elsőre is...

Szóval kedden délután én leszek az utolsó vizsgázó. Ezzel kapcsolatosan egyből az volt a kérdésem, hogy az jó időpont? Mire a bölcs oktatóm csak ennyit mondott: bármelyik időpont jó, ha sikeres a vizsga! És milyen igaza van. 

Én nem igazán vagyok megelégedve magammal, mindig benézek valamit. És ami bosszantó, hogy nem ám olyat, ami max. 1 hibavonal, hanem egyből olyat, ami azonnali bukta.

Pl. hozzáérek a záróvonalhoz, vagy más alkalommal követve az előttem "bénázót" egy egyirányú utcában arra figyelek, hogy a lefulladásai miatt nehogy nekimenjek. Na végre megindul, én meg követem. Ami ugye nagy hiba, mert neki már nem fontos, hogy az út bal oldaláról kanyarodjon balra, de nekem ugye még az. Hiszen ez is azonnali bukta.

Máskor meg ugye nagyon-nagyon figyelek, hogy bal oldalról kanyarodjak az egyirányúból balra, de hát nem ott van (állítólag) egy lekopott biciklis nyom, amire meg ugye nem lehet rámenni, az is azonnali bukta. 

Hát kb. ilyeneket alkotok, és ezek nagyban hozzájárulnak, hogy az ezen a téren meglévő amúgy se nagy önértékelésemet még inkább aláássam. 

Fentiekről egy vicc jut eszembe, ami úgy szól, hogy mi a rossz abban, ha egy szőke nő autót vezet? A válasz: hogy akkor se biztos, hogy jobbra fordul, ha balra indexel.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aztán még vannak történések itthon is. 

A fiam szenved. Fáj a foga már napok óta. Annyira, hogy bár egyik gyermekem sem tud lenyelni egy tablettát sem, mégis valahogy magába erőlteti (lehet összetöri?) Brrrrrr

Ma már odáig jutott, hogy az éjszakai műszakból hazaérve arra kért, hogy derítsem ki mikor rendel a doktornő akihez menni szokott. Nem volt szerencséje, hiszen délután 1-től volt csak rendelés. Volt vagy 3 óra mire végzett (bejutott, röntgen, stb.) és megtudta, hogy nem tudják megoldani a problémáját. Két választási lehetőséget ajánlottak neki: vagy befekszik egy napra a szájsebészetre vagy magánba akár holnap kiműtik neki. Ezt az utóbbit választotta. Holnap fél 11-re mehet. Így ma éjszaka nem dolgozik. SZENVED.

A lányomnak meg felajánlották, hogy legyen csoportvezető (a közvetlen főnöke és a munkatársai szeretnék, de az ugye önmagában még kevés) a felsőbb vezetés fog dönteni. Most írtuk meg a motivációs levelét. Nagyon szeretik (mármint a közvetlen főnöke és a munkatársai) ezért most az a helyzet, hogy ha nem neki adják a pozíciót, akkor is szeretné kiemeli a felettese és meós pozícióba teszi elvileg. Az is több lóvé... Aztán azon gondolkodott, hogy ha egyik sem sikerül, akkor keres másik állást. Nem beszéltem le, de azért felhívtam rá a figyelmét, hogy új munkahelyen nem fogják elengedni kéthetente iskolába, Ő meg ugye most a fejébe vette,  hogy tanulni akar. Ezt itt megteheti... Nem tudom mi fog történni, de én támogatom! Ez az anyák dolga!

Nem?

DE!

Megosztás a facebookon