avagy rend a lelke mindennek.

Tegnap lomtalanítás volt nálunk. Nem gondoltam, hogy ilyen aktív lesz a hozzáállásom, és dícséretreméltó a végeredménye. Hiszen keddi napon, amikor fél 5-ig dolgozok, majd csak utána tudok nekifogni az érdemi selejtezésnek, háááát... nem számítottam ilyen eredményre.

Elengedtem a dolgot, úgy voltam vele, hogy majd lomtalanítok, ha a lányom elköltözik. Nem voltam rágörcsölve, nem gondoltam úgy, hogy ha törik, ha szakad, rendnek kell lennie. Szóval nem ez vezérelt:

De nagyon elégedett vagyok. Nem csak magammal, hanem legfőképp a lányommal és a férjem is besegített, persze neki a konténerbe történő levitel volt a dolga. Morgott ugyan egy kicsit, de csinálta. Most, hogy sok hely lett ismét a szekrényekbe, lehet újra vásárolgatni. Vagy nem? De!

Legfőképpen a szekrények tartalmát űrítettük, de "levegősebb" lett a lakás is.

Jó, mondjuk ehhez hozzájárult, hogy tegnap délután elkerült végre az előszobából a "régi hűtő", kidobásra ítéltem néhány bútort, a cipősszekrényt, a konyhai sarokülő garnitúrát, valamint lekerült egy komód és dohányzó asztal is.

Annyi ruhát és cipőt amit leselejteztünk, hát abból egy ideig el lehetett volna üzemeltetni egy turkálót is. És igen, lehetett volna ezekből pénzt is csinálni, ha felteszem Marketplace-ra, vagy ha kivisszük hétvégén a zsibpiacra. Ha csak mindent 100 Ft-ért adtunk volna, akkor is jó kis összeg gyűlt volna össze, de nyilván a márkás cipőket, pólókat, farmerokat többért is el lehetett volna adni. De nálunk most még nyomatékosabban igaz a mondás, hogy az idő pénz! És nincs rá időnk.

Azon azért elgondolkodtam, hogy kissé "gyűjtögetős vagyok?", de aztán megnyugtattam magam, hogy nem kóros, hiszen lelkiismeret furdalás nélkül váltam megy legalább egy tucat táskától, több banánosdoboz cipőtől, Sok-sok kukászsák ruhától, és olyan dolgokat is gondolkodás nélkül levittünk, melyet korábban nem hagytam volna. 

Az mondjuk sokkal jobb volt, hogy nem az utcán volt a  halom, hanem egy konténert hoztak és abba lehetett pakolni.

Persze így is megjelentek az "újrahasznosítók", de nem bántam. Sőt, még jókat mosolyogtam is rajtuk, pl. mikor a fiam "jamaikai raszta paróka-sapkáját" felpróbálták. Az erkélyről néztem, hogy mennyire örülnek egy-egy zsáknak, doboznak vagy bútornak. Komolyan mondom, jó érzéssel töltött el, és azt gondoltam, had legyen nekik is jó napjuk.

A férjem be is fogta őket egy idő után, mikor már a harmadik kört vitte le és ezek lecsaptak rá, szinte szaladtak elé, hogy ővék legyen a motyó. Mondta nekik, hogy fent a lakásba van még, és jöttek, segítettek. Persze a lakásba nem jöhettek be, amikor a kutyánkat meglátták, akkor meg méginkább hátrálni kezdtek, távolodtak az ajtótól. Pedig ha tudnák, hogy ez a kutya egyáltalán nem "házőrző". De nem kell azt tudniuk. A lényeg, hogy ránézésre ilyesztő, az más kérdés, hogy galamb lelke van :) 

Így azért a férjem is gyorsabban haladt, hogy négyen, öten segítettek neki azért, hogy minél előbb láthassák, mi van a zsákokba, dobozokba. És a bútorokra is lecsaptak.

A lomtalanításnak köszönhetően sokmindentől megszabadultam, ezért nem volt mit tenni, ma délbe már el is indultam vásárolni :).

Nem vagyok rá túl büszke, de most, hogy alig akad munka, a félórás ebédidőm, másfél - kétórásra is kinyúlik. Viszont cserébe nagyon hasznosan telik. Ma pl. célirányosan indultam vasalódeszkát és fürdőszoba szőnyeget venni, a tegnap kidobottak helyett. Mert ugye ezek fontosak! Aztán elmentem teletankoltam a kocsit, befizettem a csekkeket, adtam fel lottót, bevásároltam, hogy délután már ne kelljen és ebédet is vittem haza a gyerekeknek. Otthon aztán én is ettem pár falatot, ittam egy kávét és jöttem is vissza "dolgozni". Illetve jöttem is vissza a munkahelyemre, hiszen azon kívül, hogy alá kell még írnom pár határozatot, azon kívül már nincs más dolgom. Persze úgy láttam, hogy ez a lazaság már nem tart sokáig, mert elsejével beindul a munka. Akkor már napi 15 beteg is be van rendelve, a mostani napi 2-3 helyett. Szóval lehet majd visszarázódni a dologba.

De addig még vár rám egy hét szabadság. 

Megosztás a facebookon

A pénteki szülinapi bulinál szerencsére nem került homokszem a gépezetbe, azon kívül, hogy az ünnepeltre kb. 1 órát vártunk, de szuperül sikerült, és az akkori feltöltődésem még vasárnap is kitartott. Sőt, talán még ma is, egy ideig. Bár van amin azóta is gondolkodom. Pl., hogy én azt hiszem szépen beszélek a lányommal, kikérem és meghallgatom a véleményét, nem ordibálok vele, még ha ideges vagyok, akkor is próbálom nem felemelni a hangom. De... De a párjának a nővére és az anyukája még nálam is sokkal kedvesebben beszél vele. Persze ennek nagyon örülök, mert látom, érzem, tapasztalom, hogy imádják a lányomat. De hogyan lehetséges az, hogy az én lányommal kedvesebbek, mint én? Ez frusztrál egy kicsit és még dolgozom ezen a problémán, már ha ez probléma. Mindenesetre magamba kell néznem.

De azért volt pár tényleges probléma a múlt héten, hiszen nem ment minden úgy, mint a karikacsapás.

Először is a hűtő.

A lányomék hűtőjét kiválasztottuk, megrendeltük, de a kiszállítását csak mára kértük. Csakhogy amint ez megvolt, tönkre ment a mi otthoni hűtőnk. Illetve a hűtőnek a fagyasztó része. Tele volt pakolva mind a 3 fiókja, gyorsan kellett szerezni másikat, hogy ne kelljen mindent kidobni belőle. Visszamelegedési időnek 36 órát írt, tehát ezen időn belül kellett volna megoldani a dolgot. Csakhogy még nem volt kinézve új hűtő, várni kellett a szerelőre is, mert ragaszkodtam volna hozzá, hogy amennyiben javítható, akkor maradjon a régi (mert imádtam). De végül a szerelő azt mondta, hogy vélhetően vezérléshiba, ha meg is javítaná nem kevés pénzért, még akkor sem biztos, hogy nem lenne vele más probléma. Ekkor már számomra is egyértelművé vált, hogy újat kell venni. Ez nagyon megviselt, nem is beszélve a kinézett hűtő áráról... Arról inkább nem is akarok beszélni. De végül azt hiszem, hogy megéri az árát, és most beüzemelés után, már nem cserélném el a régebbire. Szerdán délbe találtam rá (ebédidőbe) a sokadik helyen a mostani hűtőre, csak az volt a baj, hogy nem tudták aznap kiszállítani, így a fagyasztóba lévő dolgok elkezdtek kiolvadni, aminek az lett a következménye, hogy kidobásra kerültek.

A hazavitel se volt egyszerű, de végül inkább a kezébe vette a férjem az irányítást és a céges kocsival és pár kollégájával megoldotta. A második emeletre viszont nem volt egyszerű felvinni ezt a 201 cm magas, 70 cm széles és közel 90 kilós monstrumot, hiszen szűk lépcsőház és a fordulókba is megszenvedtek vele. 

A félemeltig még csak ment a dolog, mert ott tágasabb a tér, de az első emeletről vissza kellett vinni és kidolgozni a stratégiát, hogy miképp kell fordítani (fejjel lefelé vinni fel a lépcsőn, majd a lépcsőfordulóba talpára állítani, majd ismét fejjel lefelé a következő lépcsőfordulóig, stb.). Szóval itt is volt egy kis homokszem. Ráadásul nem is lehetett azonnal használatba venni, várni kellett másnapig. Csakhogy akkor szülinapi buliba mentünk, ezért maradt szombatra a dolog.

Közben a lányomnak vészesen közelgett a műszaki érvényesség lejártának a határideje a kocsiján. A vészhelyzet miatt ugyan meghosszabodtak az iratok lejárati ideje, de azért jobb, ha úgy mennek a dolgok ahogy kell. Már hetek óta nyaggattam, hogy kérjen időpontot, de mindig az volt a válasz, hogy "majd". Már az öcsémmel is beszéltem, hogy náluk lehetne-e műszakiztatni, de akkor nem volt rá lehetőség. Nem akart ez a dolog se haladni előre. De múlt héten írt a lányomnak az öcsém, hogy lehet menni hozzájuk is műszakira, és le is fixálták, hogy műszaki vizsga hétfőn reggel, vagyis ma, 7-kor. Ennek mindenki megörült (de lehet, hogy én örültem a legjobban).

De megint jött egy "homokszem". Szombaton derült ki, hogy nem csak a műszaki jár le, hanem a kötelezőt se fizette be... Úgy emlékezett, hogy igen, de kiderült, hogy csak akarta és elmaradt. Jött a következő para, hogy így lehet-e vinni műszakira a kocsit. De végül minden jól alakult, meglett a műszaki is és a kötelező is be lett fizetve. Jó ez a 60 nap türelmi idő, hogy csak a 61. napon mondja fel a szerződést a biztosító.

A férjemnek se úgy alakultak a dolgai, ahogy szerette volna. Bevállalt egy maszek munkát hétvégére, de be kellett mennie a céghez dolgozni, a maszek meló halasztódik, miközben a lányoméknál is lesz sok dolog, és pluszba pénteken még egy maszek munka becsúszott. 

És végül a lányomék hűtője.

Tegnap kaptuk az értesítést, hogy ma 11 és 13 óra között szállítják ki a hűtőt. Reméltem, hogy odatalál a futár, mert mint korábbi alkalommal írtam, én az először eltévedtem és "bementem az erdőbe...". 

A lányom ma csak éjszakára megy dolgozni, ezért is kértük úgy, hogy ma hozzák. 11 előtt már ott volt és várta a futárt. És csak várta, várta és várta. 1 óra után kérdeztem meg, hogy még mindig semmi? De a válasz az volt, hogy még nem vitték a hűtőt. Aztán kettő előtt egy kicsivel már annyira ideges lettem, hogy ráírtam a lányomra, hogy hívja már fel a futárt, hogy eltévedt, vagy úton van, vagy mi a helyzet? De nem válaszolt és úgy láttam a chaten, hogy nem is olvasta az üzenetemet. Ettől még idegesebb lettem, mert azt gondoltam, hogy biztos lemerült a telefonja, nem éri el a futár se, stb., stb. Aztán nem sokkal később írt, hogy minden OK, megérkezett a hűtő, csodálatos, nagyon tetszik neki, és megérte ennyit várni rá.

Szóval végül minden jó, ha a vége jó. Az élet pedig unalmas lenne, ha nem lennének homokszemek néha a gépezetbe :)

Megosztás a facebookon

33 éves lett Norbi, a lányom barátja. Most kezdik majd tényleges közös életüket, hiszen hamarosan összeköltöznek.

A 33 a számmisztikában az egyik mesterszám. Ugyanakkor vallási erővel is bír, ugyanis a 33. életév a „Krisztusi kor”, vagyis a 33-as szám a keresztény számmisztikában a megváltást és a tökéletességet jelképezi.

De egyébként is a tökéletességet jelképezi nekem Norbi. Ha nem lenne fiam, olyat szeretnék, mint Ő. De mivel van, így a sajátomat imádom, és örülök, hogy a lányom ilyen jó párt talált magának. Olyan ember, akinek jó a közelébe lenni, mindig jó a kisugárzása, mosolygós, jóindulatú, kedves, udvarias. Az elmúlt években még soha nem láttam indulatosnak vagy egyszer sem hallottam, hogy felemelte volna a hangját. Jó emberek veszik körbe, sok barátja van, de lehet azért, mert szeretnek mások is a társaságába lenni.

Szóval a tegnapi szülinap meglepi volt neki. 

A nővére szervezte, aki úgy imádja, mintha a saját gyermeke lenne. Ennek több oka is van, egyrészt a nagy korkülönbség, másrészt az, hogy a nővérének nem lehetett gyermeke.

A szűk család volt ott, az édesanyja, a nővére a férjével, illetve mi a férjemmel és a lányom. 

Mivel hétköznapra esett a szülinap, egy kicsit ugyan furcsállta, hogy senki sem köszönti fel, sőt mindenkinek valami olyan dolga van, ami miatt személyesen nem is tud vele találkozni, de azt gondolta, talán majd a hétvégén megköszöntik. 

Az édesanyja sütiket sütött, de azt mondta neki, hogy ballagásra megy, ezért délután nem is lesz otthon. Ez teljesen hihető volt.

Mindenki más ugye dolgozik, nem ér rá, teljesen hihető.

A lányom meg dél körül felhívta telefonon, hogy délután ki kellene menni a házukhoz, mert a férjem felmérné a kerítést, hogy mennyi anyag kell hozzá, és megbeszélnék a részleteket.

Szóval semmit sem sejtett egész addig, amíg oda nem ért a házhoz, ahol már héliumos lufik fogadták a kapuba.

 

Annyira édes volt, ahogy meglepődött. Tényleg nem számított a dologra. Közbe mi előkészültünk. A nővére hozott tortát, anyukája sütiket, mi meg a szokásos sültes tálakat. Feldíszítettük a lakást is, lufikkal és a többi szokásos dekorral. A lufikat kétoldalú ragasztóval a plafonra ragasztottuk, úgy lógattuk le róluk a zsinórt, ezért úgy tűnt, mintha azok is héliumos lufik lennének, melyek a plafonig repültek. 

 

Mivel fogalma se volt, hogy sietnie kellene, vagy egy órát vártunk rá. De jó volt ez így, mert most találkoztunk először az édesanyjával. Én már előre gondoltam, hogy kellemes meglepetés lesz, és be is bizonyosodott.

Szóval mikor megérkezett Norbi, a kezébe kapta a tortáját, körbepusziltuk, majd a nővérétől megkapta az ajándékát, mely nem volt más, mint egy pendrive. Látszólag bontatlan, eredeti csomagolásba. Csak az volt neki fura rajta, hogy rá volt nyomtatva a jégkorija. Azt egyből megismerte. Először nem igazán értette a dolgot, de aztán rájött, hogy nem véletlen van beizzítva a laptop és a projektor...

Elindította a filmet, és annyira, de annyira édes volt, ahogy nézve azt, meghatódva a könnyeit törölgette. Imádom ezt a jólelkű gyereket. 

A film szerintem szuper, bár nekem kb. a 8. perctől áll a legközelebb a szívemhez. Onnan, hogy "vesszők helyett néha, pontot kell tenni..." :)

Szegény, annyira meghatódott és látszott rajta, hogy nagyon-nagyon boldog. Hiszen neki ezek a képkockák többet jelentettek, mint nekünk, mert élmények, érzések, emlékek fűződtek hozzájuk. A film végén nem tudta hogy leplezze a meghatódottságát, ezért csak annyit kérdezett, hogy van valami ennivaló? Mint utóbb kiderült, eszébe se jutott, hogy tényleg van, valami chipsre gondolt. De volt, vittünk. A szokásos sültes tálakat. De még előtte mi is átadtuk neki az "ajándékunkat". Kapott házi pálinkát, egy üveg márkás whiskhy-t és egy általam készített dolgot is, melyet borítékba adtunk át. Ennek is nagyon örült!

 

Aztán valóban nekifogtunk enni.

 

Innivaló is akadt bőven, de mivel mindenki kocsival volt, így csak az ünnepelt és a férjem tudták élvezni az alkoholos italokat. 

Aztán következtek a sütik és a torta. De azokat már csak a szemünk kívánta. 

Igazán emlékezetesre sikerült ez a nap, és nagyon jó érzésekkel köszöntünk el, este 9 felé...

Imádnám, ha ez a két család ezután már eggyé válna...

Megosztás a facebookon

A hétvége elég jól telt. Szombaton vittem a lányoméknak ebédet, mivel nekifogtak a válaszfal és a cseréphályha szétverésének. Örültek a gyümölcslevesnek meg a túrós csuszának is harcsapaprikással.

Két nap alatt végeztek is vele. Bár volt olyan pillanat is ami elég mókásnak tűnt. A lányom a nagy bontó kalapáccsal verte szét a cserépkályhát, miközben a párja meg sepregette össze a törmeléket. Meg is jegyezték, ha ezt valaki látná az utcáról, vajon mit gondolna? 

A hétvégével együtt a jókedvem is elillant, sőt most annyira fáj a gyomrom, hogy gyógyszer bevételén gondolkodom. 

Biztos oka ennek az időjárás is, meg az sem tett jót a kedvemnek, hogy ugye a lányoméknak múlt héten ki lett választva a hűtő, amit veszek nekik, erre úgy tűnik, hogy a mi hűtönk is tönkremegy... :( 

 

Két hűtőt venni egy héten belül nem éppen öröm, még akkor se,  ha kaptam plusz pénzt. De talán nem is a pénzt, hanem a mostani hűtőt sajnálom leginkább. Annyira, de annyira szerettem, mert tényleg bevált. Nem véletlen, hogy egy ideig a lányom is ilyet keresett. Nagyobb, úgy értem szélesebb, mint a normál hűtők, nagyon praktikus a belső kialakítása, a mostani hűtők között nem találtam hasonlót...

Na mindegy is. A férjem azért még felhívta az egyik hűtőgép szerelő ismerősét, aki holnapra ígérte, hogy eljön és megnézi. Annyira szeretném, hogy javítható legyen. És tényleg nem csak a pénz miatt, hanem azért, mert ilyet már nem fogok tudni venni. De ha nem javítható, akkor kénytelen leszek megválni tőle. A hűtő része működik, de az se úgy, ahogy kellene. No-frostos, ezért ugye nem szabadna jegesednie, de most a hátsó fala jeges, a fagyasztó része pedig nem úgy hűt, ahogy kellene. Remélem holnapig kibírja amíg a szerelő odaér. Persze ha nem hűt, akkor nem csak maga a hűtő, hanem a fagyasztóba falhalmozott kaják is mehetnek mind a kukába.

Azt hiszem ez a legfőbb oka a rosszkedvemnek és a gyomorfájásomnak. 

De szerintem az is, hogy hirtelen annyi felé kellene menni, annyi dolgom lenne, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Félek, hogy valamit elfelejtek, nem úgy sikerül, nem érek rá, stb. Sőt még az is eszembe jutott, hogy a sok szaladgálás, utazgatás közbe nehogy megint valami bajság történjen a sietség miatt.

Pénteken tali lenne régi kollégákkal, de közbe a lányom barátjának pont arra a napra szervezték a meglepetés szülinapi buliját, ahova sültes tálakat kell vinni, meg valahogy oda kellene érni időbe... Másnap elvileg elutazunk anyósomat meglátogatni, az se lesz éppen pihentető, oda-vissza kb. 250 km., délelőtti indulással és délutáni visszaérkezéssel. Közbe ha már ott vagyunk, akkor az ottani egyéb rokonokat, ismerősöket is illik végiglátogatni. Egy ámokfutás lesz, már előre tudom. Vasárnap betonozni kellene a kerítés alapját a lányoméknál, mert az egyik szomszéd felöli részt zártszelvénnyel szeretnék megcsinálni, hogy ne lássanak át a medencéhez. Közbe a fiam is bejelentette, hogy mégiscsak benevez a júniusi Spartan-ra, és feltette a kérdést, hogy "ugye el tudsz vinni, anya?" - Hát persze. 

Nyilván eszem ágába sincs nemet mondani, az a következő hétvégén lesz, ott egy nap alatt, kb. 5-6 órát és 400 km-t fogok oda-vissza vezetni, mert a verseny Orfűn lesz.

De a gyerekekért mindent. 

A hűtő meg majd holnap kiderül, hogy javítható-e? 

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy össze kellene szednem magamat.

Dolgozom rajta...

Délbe hazaszaladtam és megnéztem, még fagyottak a húsok. De a gyomorgörcsöom csak nem hagyott alább. Azt gondoltam, hogy az idegességtől van, pedig nem történt semmi helyrehozhatatlan, csak azt hiszem elszoktam az idegeskedéstől. Ezért hát úgy döntöttem, hogy ha már úgyis otthon vagyok ebédidőbe, bekapok egy valeriána relax-ot. 

Remélem jobb lesz, és ha más nem is, de a placebo hatás érvényesül. 

 

 

Megosztás a facebookon

Az elmúlt héten nem tudtam írni, de nem azért mert nem akartam, hanem valami gigszer lehetett a blogon, mert folyamatosan azt írta, hogy időtúllépés miatt nem jeleníthető meg az oldal.

Mindegy is. Semmi különös dolog nem történt. A lényeg, hogy azért újra beindulni látszik az élet.

Volt már tali a munkaügyis csajokkal. Most nem kávézni mentünk, hanem beültünk egy étterembe, mert ők éhesek voltak. Én ebédeltem a tali előtt, nem akartam semmit enni, és bár nagyon nem kellett volna, de nem akartam kilógni a sorból se, ezért rendeltem egy desszertet, vagyis betoltam egy csokis brownie-t házi narancsszósszal, és fagylalttal. 

Hiába na! Élni tudni kell!

Aztán még az is történt, hogy az elmúlt időszakba nálunk nem volt leállás, de munka nem éppen sok akadt. Ezért is lepett meg, amikor a főnök a múlt héten behívott mindenkit a bizottságból egyesével magához, és elmondta, hogy célfeladat ellátásáért plusz pénzt fogunk kapni. Amikor meg azt is megmondta, hogy mennyit... Hát hirtelen majdnem könny szökött a szemembe. Bár lesz helye, mert bevállaltam, hogy én veszem meg a lányoméknak némely műszaki cikket (kombi hűtőt, mikrót, stb.)

Aztán február óta, végre eljutottam a fodrászhoz is, nagyon kellett már. 

A nagybátyámnál a burkolás is elkészült, egy gonddal kevesebb. 

A lányomék is szépen haladnak a ház rendbetételével, amit pár hete vettek.

Rengeteg zsák szemetet, kerti zöld hulladékot egyebet szedtek össze, kapáltak, gereblyéztek, stb., rendbe tették a ház előtti részt és az udvart is, valamint leengedték a medencéből a koszos vizet és kitakarították.

Mindössze ennek a kis optikai tuningnak a segítségével már most sok-sok millióval többért el tudnák adni, mint amennyiért vették, de eszükbe sincs.

Amikor valakinek megmutatják a képeket és elmondják a paramétereit a háznak, hogy 11 éve épült, szigetelt, 130 nm, 3 szoba plusz nappali, a főhálóból gardróbszoba nyílik tolóajtóval, a fürdőben kétmedencés mosdó, plusz kád és külön zuhanyfülke is van, valamint innen nyílik egy mosókonyha, padlófűtés, és riasztó rendszer is van kiépítve, akkor kb. 30-35 millióra becsülik, de amikor meglátják, hogy van medence és külön hozzá vizesblokk, akkor még ennél is többre. Csak a rend kedvéért. Kecskeméten egy panel is kb. 350 ezer forint négyzetméterenként. És ez azért annál jobb!

Annyira boldog vagyok, hogy ilyen jó vásárt csináltak! Egy ilyen házat én is vennék ennyiért! 

A benti munkák még hátra vannak, és mivel nem csak festeni akarnak, hanem a cserépkályhát és egy nem teherhordó falat is ki akarnak bontani a nappali és az étkező között, így kissé hosszabb időt fog igénybe venni mire ki tudnak költözni. Ennek is nagyrészt a férjem szabadideje látja majd kárát. Elég sűrű a programja mostanában. Eddig a nagybátyámnál segített, közbe lenne maszek munkája is, de a munkahelyén is legalább egy hétvégét be kellene vállalni, persze jó lenne, ha a gyerekeknél is minél többet tudna segíteni, és a korlátozások feloldása miatt jó lenne elutazni és meglátogatni anyósomat is. Persze egy seggel csak egy lovat lehet megülni.

Mi is van még? 

Ja, tök jó vásárt csináltam a zsibpiacon. Persze kinek is vásárolnék, ha nem a lányoméknak. Nálunk már nincs hely a lakásba, de az övék még üres.

Szóval találtam egy hatalmas babzsák fotelt puffal együtt. Egy pasi nézegette, majd letette, aztán odament egy nőci, megkérdezte mennyibe került, mondták neki, hogy 4000. Ft. Ő is letette. Gondoltam, már én is csak megnézem. Ahogy nézegettem, az eladó azt mondta, a nélkül, hogy bármit is kérdeztem volna, hogy az utolsó ára 3500 Ft. :) Felhívtam a lányom, és megkérdeztem tőle, hogy kell-e nekik. Mondta, hogy fényképezzem le és küldjem el. Amint megkapta a képet, már hívott is, hogy mennyibe kerül? Mert kell nekik! Utána nézett a neten, és akciósan, 54 900 Ft helyett 24 990 Ft-ba kerül. Ráadásul, mint kiderült, ez egy "márkás" babzsák, POPBoy márka és kültérre is alkalmas. Jó lesz a medence partjára :)

Az anyaga vízlepergető :) Mire ezt megbeszéltük és rápakoltam a táskám, hogy egyértelmű legyen, ez már az enyém lesz, addigra már az előző nő is visszajött, akinek még négyezerért ajánlották.

Megkérdezte, hogy elviszem a babzsákot? Én meg egyből rávágtam, hogy IGEN! Nem mondtam se az eladónak, se a nőnek, hogy mit is adnak ennyiért. Fizettem és már vittem is. Aztán az autóhoz érve szembesültem vele, hogy bizony ez nem fog beférni a csomagtartóba. Bakker hatalmas. De a hátsó ülésre be tudtam préselni, a puffot meg bedobtam hátra.

Következő hétvégén ismét egy méretes darabot vásároltam, de azt is be tudtam tuszkolni a kocsiba. Egy 160 cm magas, állványon álló és dönthető, gurítható tükröt. Potom 3000. Ft-ért. A lányom nagyon örült neki! A gardrób szobába még semmi más nincs, csak ez a tükör. (Persze egy alapos takarítás ráfér...)

Rákerestem természetesen erre is a neten, hasonlót 40.000. Ft. körül találtam. Azt írják, hogy ruhaszalonokba ajánlott :) De én úgy gondolom, hogy jó lesz ez a gardróbba is. Nem? De!

Végül a lányom kutyájának a videójával zárnám a kis bejegyzést. 

Benti kutya, nagyon jó sora van. Itthon egy IKEA Klippan kanapéja van. Vannak emberek, akiknek rosszabb a soruk és az ágyuk is...

De ez az áldott lélek, még ezt sem becsüli.

Jobban szeret a Tisza parton lenni, futkározni, sárba hemperegni, stb. És ha ott van, egyszerűen nem akar hazajönni. Ha tudja, hogy indulni kell, akkor mindent megtesz annak érdekében, hogy mégse kelljen. Ha kell meghempereg a sárba, gondolván, hogy akkor nem szállhat be a kocsiba, vagy megjátssza a döglött kutyát is. Most is ezeket csinálta már sokadszorra, ezért felvették videóra.

Máskor első parancsszóra ugrik a kocsiba, de ilyenkor... :

Megosztás a facebookon