volt, nincs!

Valahol azt olvastam a minap, hogy azokkal a dolgokkal nem érdemes 10 percnél többet foglalkozni, amelyek 5 év múlva nem fognak számítani. 

Ez a tanács jól jött volna a múlt héten....

Persze akkor még nem akadtam rá.

A múlt hetem a dilemmáról szólt.

Az eldöntendő kérdés az volt, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a volt intézményvezetővel, aki naponta többször is hívott, sms-t küldött és a hangpostámra is rábeszélt? Főleg azok után tűnt dilemmának, hogy tudtam mit akar. Azt szerette volna, ha visszamegyek és elvállalom a család- és gyermekjóléti szolgálat vezetését.

Egyik nap azt gondoltam felhívom, és megmondom, hogy nem vállalom. Aztán elmaradt a telefon és okafogyottnak tűnt később hívni. Majd találkoztam volt kollégákkal, akik ismét rábeszéltek, hogy hívjam csak fel, mert szeretnék ha visszautasítanám és részletesen elmesélném, hogy miként történt. De úgy gondoltam, hogy inkább magamnak szeretnék jót és nem másoknak, ezért nem hívtam. Aztán ismét megtalált egy másik ismerősön keresztül, aki átadta az üzenetét, hogy mindenképp személyesen szeretne velem beszélni. Akkor úgy gondoltam, hogy felhívom, csakhogy másnap meg összetalálkoztam egy másik volt kollégával a konditerembe, akitől meg olyan sztorikat hallottam, ami alapján azt gondoltam, mégsem kellene telefonálni, jobb ha megkímélem magam. Tudom bunkóság (én már csak ilyen "köcsög" vagyok,) de végül nem hívtam fel. Azt gondoltam, ha nem keresem, nem hívom, nem válaszolok a telefonjaira, és egyéb megkereséseire, akkor feladja. De nem! Lehet kihívásnak vette, hogy már csak azért is tovább próbálkozott!

A végső döntést akkor hoztam meg, amikor már este is hívogatott. 

Végül győzött, elérte amit akart!

Megírtam neki, hogy megyek (mivel a lányomat vittem fogszabályozásra) és felkeresem.

Valami zavar lehetett "az éterben", mert hiába írtam, ennek ellenére a jelenleg is ott dolgozó kollégákat zaklatta még másnap is, hogy hívjanak fel, vagy mondják meg hogy tud elérni!!!!

Persze "senki sem tudta" az elérhetőségemet... :D 

Aztán valamikor mégiscsak észrevette, hogy írtam neki :) Kaptam is az sms-t, hogy örül nekem és nagyon vár!

Én mondjuk nem annyira vártam a szerda délutánt, de mivel határozott elképzeléssel mentem és tudtam, hogy megingathatatlan vagyok a döntésemet tekintve, vagyis NEM FOG TUDNI VISSZACSÁBÍTANI, ezért nyugodt voltam. A jelenlegi munkahelyemen sokkal jobbak a körülmények, nyugodtabb a helyzet, jobb a fizetés, a nyáron vagy 4-5 hétre el fogok tudni menni szabadságra, és még sorolhatnám... Van összehasonlítási alapom... A lényeg, hogy kisimultabb vagyok és nem hiányzik a stressz, ami a korábbi munkámmal járt. Ráadásul még vezetői pozícióba, plusz felelősséggel??? Na neeeeeeeeem. Nincsenek ilyen irányú ambícióim. 

Nagy örömmel üdvözölt amikor odaértem. Elkezdte mondani, hogy "Ancsa meg kell mondanom őszintén... (itt egy lélegzetvételnyi szünet következett, amikor rávágtam, hogy "haragszol, ugye"? Erre Ő: dehogyis, azt akartam mondani, hogy nehezebb téged elérni, mint a miniszterelnököt... :)

Hmmm... Lehet már O.V.-t is hívta??? :)

 

Visszatérve a lényegre: akkor és ott nagyon korrekt volt. Bár már az elején igyekeztem leszögezni, hogy nem vállalom a munkát, ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy legalább hallgassam végig amit mondani szeretne. Én meg udvariasan meghallgattam (mintegy másfél órán keresztül).

Kedves volt és sajnáltam is egy kicsit. Alig van már ember a szolgálatnál. Egy éve még heten dolgoztunk, mára már csak hárman maradtak. Mind a három azóta került oda, hogy én eljöttem (vagyis tavaly nyár óta). Ezt a munkát pedig nem olyan egyszerű ám csinálni. Elég a híradásokat nézni. Ha baj van (bántalmaznak, elhanyagolnak, éheztetnek, stb egy gyermeket), akkor egyből a gyerekjóléti szolgálatot meg a gyámhivatalt veszik elő, hogy miért nem tett(ek) valamit. Ha meg tesz(nek) valamit, akkor kő keményen támadják, hogy "elszakítja a gyereket a családtól". Szóval erre a munkára tipikusan ráillik a "van sapkája, nincs sapkája"...

 

 

Ismeritek ezt a viccet ugye? Ha valaki mégsem, akkor megosztom:

Találkozik a róka és a farkas az erdőben. Így szól a róka:

- Te! Verjük meg a nyulat.
- Jó, de miért? - kérdi a farkas.
- Ha sapka van rajta, azért, ha meg nincs rajta, akkor azért! - válaszol a róka.
Odamennek a nyúlhoz, és agyba-főbe verik szegényt. Másnap a róka újra rákezd:
- Te! Verjük meg a nyulat.
- De már tegnap megvertük! - válaszol a farkas.
- De ma megint verjük meg! - erősködik a róka.
- Na jó, - áll rá a farkas - de ma miért kapjon?
- Odamegyünk hozzá, és kérünk tőle cigarettát. Ha füstszűrőst ad, akkor azért, ha meg nem, akkor azért.
Odamennek a nyúlhoz: - Te nyúl, adj egy cigarettát!
- Füstszűrőst, vagy nem füstszűrőst parancsoltok? - kérdi a nyúl.
Mire a róka:
- Nézd, az anyja szentségit! Megint nincs rajta sapka.

Naugyehogyugye??? :)

 

De a viccet félretéve. Meghallgattam az igazgató asszonyt, korrekt volt. Azt hiszem, a helyében én is így tennék. Talán nem ennyire nyomulósan, de ha a végeredményt nézzük, mégiscsak az Ő verziója vezetett eredményre. Az mindenesetre jól esett, hogy a megkeresésem és a felkérésem is annak szólt, hogy elismerte a munkámat (ezt többször el is mondta, én meg mint a szűzlány, zavarban voltam ettől és nem győztem köszöngetni a sok-sok dicséretet). Beszélgetés közben többször rákérdezett, hogy biztos nem vállalnám-e el a vezetői megbízatást, biztos nem tud-e meggyőzni? Még azt is felajánlotta, hogy a jelenlegi béremet is kigazdálkodja valahogy, ha igent mondok. Ez azért gáz, mert szerintem az Ő bére sincs annyi, vagy kb. annyi lehet. Tehát valóban megtisztelő volt az ajánlat, de mégis nemet mondtam. 

Nem könnyen, de elfogadta, megértette.

Aztán felkért, hogy megbízási szerződéssel hetente esetleg vállalnám-e?

De erre is nemet kellett mondanom, hiszen a kormányhivatalba csak hivatalvezetői engedéllyel vállalhatunk bármilyen plusz munkát, illetve azért hetente nem hiányozhatok a jelenlegi munkahelyemről se. Nem lenne korrekt a munkatársaimmal szembe, és heti egy nap nem gondolom, hogy elég lenne arra, hogy megfelelően ellássam azt a munkát is. Márpedig én szeretem jól csinálni amit csinálok. De felajánlottam (mert tényleg korrektnek tűnt és a segítő szándék azért még nem teljesen veszett ki belőlem), hogyha a munkám mellett tudok segíteni, akkor azt szívesen. Le is csapott az ajánlatomra. Megbeszéltük, hogy márciusban átmegyek két napra és segítek az új kollégáknak mindenben, ami abba a két napba belefér! 

 

Megosztás a facebookon

avagy ma egy kissé összeszorult a gyomrom.

Én a "report" szót (lehet nem túl helyesen de) arra használom, amikor a főnök behívat valamiért és az az érzésed, hogy ez számodra nem feltétlen lesz előnyös.

Tovább erősítette ezt az érzésemet, hogy nem sokkal munkaidő vége előtt hívott. Amint benézett az irodába elég kimérten csak annyit mondott: Ancsa be tudnál most jönni hozzám az irodába? Egyből cikáztak a fejembe a gondolatok, hogy mi a francot ronthattam el? A kollégáim is érezték, hogy nem valami csajos csacsogás fog következni.

Egyikük azt kérdezte: a próbaidőd már letelt, ugye??? (Bakker! Nem, nem telt le! Még két hét van hátra a hat hónap próbaidőből.)

Aztán nyilván egy másik lehetőség is eszembe jutott, ami miatt hívhat. Ma az egész osztály felköszöntötte az főosztályvezetőt iker unokái születése miatt, de a mi szobánk (csak a mi szobánk) ebből kimaradt. Sejtettem, hogy e miatt leszek előszedve, hiszen én vagyok az "új", engem jobban sarokba lehet szorítani.

Nos belépve a főnök irodájába megkérdeztem, hogy becsukjam-e az ajtót. Mert ha nem kell, akkor nem vészes a dolog. De azt mondta, hogy persze, csukjam csak be és üljek le!

Ajjjjjjjjjjajjjjjjjjjjjjj...

 

Leült velem szembe és nem is tudom miről kezdett el beszélni. Azt figyeltem, hogy nagyon zavarban van. Nem néz a szemembe, lesüti a szemét. 

Ajjjjjjjjjjjjajjjjjjjjjj

Itt nagy gondok lesznek...

Nem is tudom miként történt, de valahogy átvettem tőle a szót és elkezdtem mondani, hogy miért is maradtunk ki ebből a közös dologból. Nem kihúzás miatt, hanem egész más, emberi oka volt. Elmeséltem neki, hogy azért, mert a szobatársunk édesanyja meghalt (még a múlt hét szerdán, de csak pénteken találtak rá - erről persze a főnök is tudott) és a kolléganő pont ventilálni kezdett az érzéseiről, és olyan lelkiállapotba került (pont amikor nekünk indulnunk kellett volna a köszöntésre), hogy nem hagytuk ott. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül. És még talán magyarázkodni is kezdett, hogy egy csapat vagyunk, de persze így már megérti, stb.

Aztán amint ezt megbeszéltük és emelkedtem volna fel a székről, mint aki jól végezte dolgát, akkor kezdte el mondani, hogy igazából nem ezért hivott.

Na bakker!

Elkezdte mondani, hogyan áll fel a szervezet.... (én meg azon gondolkodtam, hogy most fog az következni, hogy létszámstop van, és sajnos leépítés...) de nem. Nem ez történt.

Megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha a jövőben a munkáltatókkal is foglalkoznom kellene. Azt szeretné, ha vállalati kapcsolattartó (is) lennék. El kezdte magyarázni, hogy ugye a kolléga, akire ez rá volt bízva, az már karácsony óta nem dolgozik, hiszen balesetet szenvedett és a gerincsérülése miatt még vagy két hónapig biztosan nem lehet rá számítani, és ha visszajön, akkor sem biztos... Ugyanakkor "nyakunkon" az állásbörze meg a többi olyan rendezvény, ahol a munkáltatókkal foglalkozni kellene. Na meg persze addig is napi kapcsolat és személyes kontakt kialakítás a cél, tehát vállalnám-e ezt a pozíciót?

Persze a dolog szépsége csak most jön. A jelenlegi munkaköröm mellett kellene mindezt csinálni (egyelőre). A kolléga aki előttem csinálta, neki csak 4 órában kellett ügyfeleznie és 4 órában volt vállalati kapcsolattartó. Nekem mindezt úgy kellene csinálnom, hogy 8 órában ügyfelezek és mellette megoldani a vállalati kapcsolattartást. 

 

Megmondom őszintén, szerintem menni fog. Persze a főnöknek azt mondtam, hogy nagyon szívesen megpróbálom és köszönöm a bizalmat, de ha nem fér bele az időmbe, akkor jelezni fogom. (Csak mellékesen, addigra már úgyis lejár a próbaidőm és szerintem egyébként tényleg meg fogom tudni oldani.) 

Persze túlvállalni se akarom magam, de azért nem bánom, hogy alkalmasnak látnak erre a pozícióra. 

Mára ennyi. 

Kicsit befost@m először, de aztán kiderült, hogy nem kellett volna :)

 

 

 

Megosztás a facebookon

Mostanában alig van időm...

Mi is történt az elmúlt egy hétben, ami említésre érdemes? Nos lebetegedett a fiam. Ha jól belegondolok, ez már ugye nem az én gondom (elvileg), hiszen mégiscsak egy 22 éves férfiről beszélünk. NODE ez ugye több sebből is vérzik. Hiszen mégiscsak az én pici fiam :)

Aztán meg ugye mivel férfiből van, hát nagyon megviseli a betegség, ami azzal jár, hogy ápolgatni, tutujgatni kell (???). Ritkán beteg, de ha az, akkor nagyon. Most is úgy tervezte, hogy péntekre kiíratja magát, aztán a hétvégén meg jól meggyógyul! De nem így történt! Hétfőre még betegebb lett, egész szerdáig fel sem bírt kelni az ágyból. A lényeg azonban, hogy mára már jól van!

Aztán több rossz dolog is történt, de ez nem publikus. Nem közvetlen érint, de azért mégiscsak érző lény vagyok, és mások baja is megvisel.

Kedden kora délelőtt, amikor még alig kezdődött el a (múlt) hét, máris folyamatosan csörgött a telefonom (sms, hangposta). A volt munkahelyemről keresett az intézményvezető. Nem tudtam felvenni, mert a kormányhivatalba, ha ügyfél van az irodába, akkor nem vehetünk fel privát telefont. (No meg őszintén szólva, nem is akartam annyira felvenni.) De azért csak idegesített, hogy mi történhetett, ami miatt engem akar ennyire a volt főnök. Aztán amint egy kis időm volt, már indítottam is a telefonhívás(oka)t, és megérdeklődtem, hogy vajon miért vagyok ismét ilyen fontos a volt munkahelyem számára. Persze nem a hívó felet hívtam vissza, hanem körbeszimatoltam, aki csak tudhatott infót, azt mind megkérdeztem.

Meg is kaptam a választ. Egy sajnálatos dolognak köszönhetően szerette volna, ha vissza tud csábítani a volt munkahelyemre. Még valami vezetői pozíciót is kaptam volna, lehettem volna

de sajnos (még ma is szégyellem ha eszembe jut) amint meghallottam, hogy vissza, annyi pénzért, azt a munkát.... hát hangos kacagásba röhögésbe törtem ki.

BOCSÁNAT!

Egy éve még nem is tudtam, hogy mennyire nem szeretném már azt a munkát. De mára megvilágosodtam. Szeretem a jelenlegi munkámat (már elég jól belejöttem, jó vagyok ebbe is :)), szeretem a munkatársaimat és ŐK is szeretnek engem. A fizetésem is majdnem a duplája a korábbinak és munka után kisimultan megyek haza, nem stresszesen ami a családi életre is pozitív kihatással van.

Visszatérve az ajánlatra, fontolóra sem vettem a dolgot. Még úgy sem, hogy lehetnék valamiféle vezető... De ott? Azt a munkát, ami úgy túl van szabályozva, hogy közben meg szinte semmi érdemi dolgot nem lehet tenni? Azokkal az emberekkel, akik közül párral már eljövetelemkor is volt problémám, főleg a szakmaiatlanságuk miatt??? Különben is, nem vagyok én főnöknek való! És nincs is (nem is volt) vezetői ambícióm. Felülről a főnök b@szogasson, alulról a beosztottak? És akkor még ott van a mindenféle egyéb járulékos plusz feladat, amelyeknek a leírásába már bele sem kezdek. Kösz nem! 

Őszintén mondom, de tényleg, hogy vissza akartam hívni az intézményvezetőt, hogy meghallgassam azért az ajánlatát, de végül nem tettem. Nem tettem azért sem, mert aznap délután már nem volt rá időm (és kedvem se). Este nem akartam otthon felhívni, aztán másnap meg már olyan okafogyottnak tartottam. De mivel azóta nem hívogat vélhetően nyugtázta, hogy a hallgatás ebben az esetben nem beleegyezést jelent!

Továbbá még múlt heti történés, hogy mivel kisimulva jövök haza és egyébként is egész nap az irodába ülök, így a mozgásszükségletem nem igazán van kielégítve. Ezért elkezdtem kondiba járni (megint).

 

 

Imádom. Bár azt hiszem, ha felfejlesztem ismét magamat "elfogadható" szintre, akkor lehet konditermet váltok. Igaz ez közel van, viszonylag olcsó, és csak nők járnak ide, DE a gépek szerintem több odafigyelést igényelnének a tulaj részéről. Mindig akad olyan, amire ki van írva, hogy Rossz, ne használd! És légkondi sincs, ami a jó idő beköszöntével nagy hátrány lesz. 

Hirtelen ennyi, mert mindjárt este 7 és ma is megyek a kondiba.

Puszi nektek 

Megosztás a facebookon

Nem, nem úgy...

Önkritikát gyakoroltam és rájöttem:

Jó vagyok és pont! - bruhaha

 

Azt, hogy "jól megy", nem az anyagiakra értettem, de azért nem panaszkodhatom, hiszen az egy évvel ezelőtti fizetésemnek közel a dupláját kapom. Ennyit a szociális terület és a kormányhivatal közötti differenciáról. Persze idén januárban nem kaptunk béremelést, sőt azzal kezdte az évet a főosztályvezető, hogy szerencsére nem fog csökkenni a bérünk... de ha azt a havi közel 10.000. Ft-ot, amit nettóba a bözsikártya helyett a fizetésünkhöz tettek annak veszem, akkor végül mégiscsak emelkedett a fizu is.

A "jól megy"-et arra értettem, hogy egyre profibb vagyok a munkámban, olyan félmilliós visszakövetelést is megkapok intézni, amitől mindenkinek borsózik a háta, én meg olyan "jól adom elő az ügyfélnek, hogy még szinte meg is köszöni". Pedig mindenki attól rettegett, hogy biztos bírósági ügy lesz, meg mindenféle fellebbezés és jajjjjjjjjj. De miért is lenne??? Szépen elmagyaráztam a kliensnek, hogy bizony, bizony kiderült, hogy amikor 4-5 évvel ezelőtt felvett tőlünk munkanélküli ellátást, akkor közben Ő Németországban dolgozott. És ezt a jogtalanul felvett pénzt vissza kell fizetnie. De azért nagyon segítőkészen felajánlottam, hogy esetleg részletfizetést kérhet... Nem is hőbörgött, tudomásul vette és csak annyit kérdezett, kb. mennyit kell fizetni??? 

Aztán ugye túl vagyok már a vizsgán is itt a munkahelyen, amit egy jogász által összeállított 4 oldalas törvényi ismeretekből írtunk. Megmondom őszintén, nem lett 100%-os a tesztem. Két apró hibám volt, így kb. 98%-ra sikerült. 

Az ügyfelek is szeretnek, már van aki hozzám kéri magát. Mondjuk ez rájuk nézve nem annyira kedvező, hiszen ez azt jelenti, hogy szeptember óta már legalább másodszor lett munka nélküli álláskereső. Régi ügyfeleim is vannak, akiket az előző munkahelyemről ismerek. Annyira meglepő mindig, hogy örömmel üdvözölnek, és egyre többeknek mondják, hogy ha jönnek regisztráltatni, akkor hozzám kérjék magukat. Persze ez nem feltétlen így megy... 

A munkatársaim is szeretnek (érzésem szerint és azt is mondják). Néha felírnak egy-egy mondásomat, mert annyira tetszik nekik. Ma például egy bv-ből szabadult ügyfelem volt. Amint kiejtette a száján, hogy most engedték ki, a kolléganőim már írtak is a belső cseten, hogy kérdezzem már meg, hogy meddig volt bent? Én hozzá vagyok szokva az ilyen, meg még ilyenebb ügyfelekhez, nem okoz ez nekem gondot. Ők meg mindig csodálják, hogy mennyire szót értek velük, meg nem félek tőlük és kissé irigyelnek is érte, hogy engem ugyan nem fenyegettek még meg eddig, hiszen jól tudom őket kezelni. Szóval visszatérve a kollégák kérésére, megkérdeztem: sok időt töltött távol a családtól??? Aztán még azt is megkérdeztem, hogy melyik börtönbe volt? A végén abban maradtunk, hogy nem csak egy helyen "ült", ezért megjegyeztem, hogy ezek szerint "vendégfellépő is volt"... Ez annyira tetszett a kollégáknak, hogy felírták maguknak és amint kiment az ügyfél szétröhögték magukat, mert ők nem mernek "ilyen emberekkel, így beszélni". Nekem azért jó iskola volt az előző munkahelyem e téren is.

Aztán még az is a jó munkavégzésem mellett szól, hogy ki van adva, miszerint azokat a régi FHT-sokat, akik munkaképesek és látszólag nem a 22.800. Ft-ból élnek, igyekezzünk jobban bombázni állásajánlatokkal, hogy kikerüljenek a rendszerből. Nos ebben is én vagyok az első, aki egy évek óta rendszerben lévő, segélyen élő ügyfelet a nyílt munkaerőpiacra elhelyezett. Ez tegnap derült ki és nem is mondtam senkinek, csak a szobatársaimnak, akik közül az egyik már fogta is magát és ment az osztályvezetőhöz, hogy eldicsekedjen vele(m) (mert ugye én nem mennék és nem szólnék az osztályvezetőnek, hiszen semmi mást nem csináltam, csak a munkámat végeztem. De ők menedzselnek :). Szóval egyre inkább jól csinálom amit csinálok és ezt a többiek is látják.

A másik ami úgy tűnik, hogy jól megy, az a vezetés. Most jövök rá, hogy valójában nem is tudtam vezetni amikor levizsgáztam. Komolyan mondom, de tényleg, nem is értem a mai napig sem, hogy miként sikerült akkor, ott és ráadásul elsőre. Néha még most is elolvasom nosztalgiázva a korábbi bejegyzésem erről: Forgalmi vizsgám igaz története :)

De azt is észrevettem hogy minél jobban megy a vezetés (szerintem) annál inkább agresszívebben vezetek és a kocsiban bizony csúnyán is beszélek a többi nem éppen megfelelően vezető autóstársamról :)

Annyira meggyőztem magam, hogy milyen jól vezetek, hogy felbátorodtam és bizony még tegnap is autóval mentem dolgozni, hiszen annyira jegesek voltak az utak, hogy gyalog nem lehetett közlekedni :) Ezt tegnap fényképeztem. Tudom, tudom... nem elég, hogy jeges az út, kezdő vezető vagyok, még közben a telefonomat is nyomkodom, hogy lőjek egy ilyen rossz minőségű képet...

De amint látszik nem igazán volt rajtam kívül más az úton...

Talán nekik több eszük volt és nem indultak el kocsival....

Most már csak a testedzésbe kellene ennyire jónak lennem.

De ez a következő célkitűzésem, hiszen a munka kipipálva, a vezetés kipipálva, jöhet a testformálás...

Mondjuk az enyémen lehet is mit formázni. Bár a kerek is egy forma.

Nem???

De! :) :) :)

 

 

Megosztás a facebookon