avagy van-e értelme így, az önsanyargatásnak?

Jó ideje nem figyelek eléggé oda arra, hogy mit eszem és hogy az étkezéssel bevitt többletkalóriát lemozogjam.

Persze öreg vagyok, kövér vagyok és a pajzsmirígy problémám se kedvez a helyzetnek.

A hétvégén aztán arra jutottam, hogy rá kellene állni a mérlegre, mert azt utoljára húsvét környékén tettem. Azóta nem figyelek annyira az étkezésre se, ezért elég durva dologra számítottam.

Egyébként elég fegyelmezett vagyok, évek óta tartom a diétát, néha ünnepek táján engedek meg magamnak egy kis kilengést. De akkor se durvát. Viszont az elmúlt pár hónapba elengedtem magam. Ettem dinnyét, fagyit, jégkrémet, gyümölcsöket (persze nyilván ezt mások is eszik, csakhogy nekem számolnom kell a ch-t a pajzsmirígy betegségem miatt, és némely gyümölcs ch és cukortartalma miatt tiltólistás, mint pl. a szőlő, banán, dinnye, stb. ). Sőt, az utóbbi időben még az is előfordult, hogy chipszet ettem és kólát ittam. Azt már csak mellékesen említem meg, hogy mostanába többször volt olyan is, hogy vacsorára pizzát rendeltünk, arról nem is beszélve, hogy főtt kukoricát is ettem. Nos ezek mind tiltólistásak, ezeket nekem nem szabad!

Szóval semmi jóra nem számítottam.

Mivel jövő héttől két hét szabadságra kell mennünk, így azon is morfondíroztam, hogy abba a két hétbe neki kellene fogni ismét eljárni edzőterembe, ahogy elő van írva, legalább heti 3-szor, és visszább kellene fogni az étkezésemet is, vagy legalábbis ismét odafigyelni rá.

El is döntöttem, ha nagyon durva lesz, amit a mérleg mutat, nem várok tovább, már veszem is a kondibérletet. Utána is néztem, hogy mennyibe kerül, és arra a megállapításra jutottam, hogy 3 havi korlátlant érné meg venni. Ezek után fogtam magam és ráálltam a mérlegre. 

Kikerekedett a szemem.

Húsvét óta, mozgás nélkül, olyan ételeket és italokat fogyasztva amiket nem lehetett volna, szinte alig mozdult el a mérleg nyelve. Illetve mivel digitális mérlegről van szó, alig mutatott többet, mint két hónapja. Ez annyira minimális eltérés, hogy el se akartam hinni. Leléptem és ismét ráálltam. De megint annyit mutatott.

Dehát ez hogy???

Én már évek óta odafigyelek, hogy mit eszek, számolom a szénhidrátot, többször eszek keveset, igyekszem rostban gazdag ételeket enni, vagyis odafigyelek, hogy naponta azért legyen a tányéron, zöldség, gyümölcs, és bár nekem ez nem könnyű, de a folyadékbevitelt is erőltetem. Előnybe részesítem a sovány húsokat, szinte teljesen elhagytam a cukrot, és a fehér liszttel készült dolgokat. 

És amikor semmit sem teszek a dolog érdekében, akkor is szinte változatlan a dolog?

Bár ennek talán örülnöm kéne, de mégis elszomorít.

Mert ha figyelek, mozgok, stb., akkor is szinte csak észrevétlen elmozdulás várható a súlyomba lefelé. Ha nem figyelek oda, eszek mindent és nem is mozgok, akkor se változik a dolog?

De hát ez már milyen igazságtalan?

Mások ha edzenek, és odafigyelnek, akkor fogynak. Én nem!

Mások ha zabálnak és olyan életmódot folytatnak, mint én az elmúlt időben, akkor híznak. Én szinte azt se.

De hát akkor van értelme az egésznek? Számoljam a ch-t? Figyeljek oda mit eszek? Járjak konditerembe? 

Most teljesen elbizonytalanodtam és elszállt a motivációm.

Azt kell mondanom, hogy elszomorít a dolog. Ha legalább felszedtem volna 4-5 kilót, az már elgondolkodtatna, vagy ha a diétával és a mozgással úgy tudnák fogyni, mint mások. De egyik se úgy működik.

Szomorú vagyok! Azt hiszem nincs remény arra, hogy jobb formába lendüljek.

Most őszintén. Ha nincs remény a fogyásra akkor se, ha számolom a ch-t és mozgok, akkor mi a fene motiváljon? 

Motiváció nélkül pedig elég nehéz ám betartani a szigorú előírásokat... 

Megosztás a facebookon

avagy a vérengző fenevad :)

A lányom kutyája kinézetre félelmet kelt az idegenekben,

de csak azok tudják, hogy milyen jámbor lélek, akik már találkoznak vele.

Imád pl. napozni: 

Vagy lufival játszani a kanapéján

De a Baywacht-ba nem nyerne felvételt :D

Az viszont biztos, hogy a zord és marcona kinézett mögött galamb lélek van. 

És ilyen, amikor "betolakodót" talál :)

Megosztás a facebookon

Írhatnám magamról is, mert lenne rá okom :), de valójában a fiamat illették ezzel a jelzővel. 

Péntek délután amikor elvittem dolgozni, megkérdeztem tőle, hogy reggelre van-e még buszjegye? Ugyanis amikor hajnal 4-ig dolgozik, akkor nem szoktam érte menni (galád módon nem kelek fel ezért hajnal 3 után), hanem vagy busszal jön haza vagy valaki hazahozza. De legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy nincs buszjegye, de nem is kell, mert hazafut. 

Először azt hittem rosszul hallok. De aztán csak visszakérdeztem, hogy mit mondtál? Hazahoz valaki? 

Értetlenkedve nézett rám, és elismételte, hogy "hazafutok". 

Mintha villám csapott volna belém. Próbáltam lebeszélni, hogy hajnalba ne futkározzon, főleg arrafelé, mert elütik. Korán van, az autósok mennek mint az őrültek, mert olyankor még nincs sebességmérés, és még egy csomó érvet próbáltam felhozni, de hiába. Azt mondta, hogy már bepakolta a táskájába a futócuccait és eldöntötte a dolgot.

Mivel esett az eső délután, amikor vittem dolgzozni, annyira sikerült rábeszélnem, hogy legalább akkor ne fusson haza hajnalba, ha dörög és villámlik. Ezt megígérte. Mondtam neki, hogy csak csörgessen meg, és már megyek is érte. 

Persze reggel (illetve hajnalba) már felébredtem 4 órakor és csak néztem ki a fejemből, próbáltam elképzelni, hogy merre futhat. Néztem a telefonomat is, hogy hátha megcsörren. Persze nem így lett. Nem hívott. Aztán egyszercsak meghallottam a kaputelefon pittyenését, mely jelzi, hogy nyitotta a bejárati ajtót a lépcsőházba. Én meg vártam, hogy belépjen az ajtón. 

Nem viccelt, tényleg hazafutott!

Azt mondta, hogy ez semmi, még 10 km. sincs.

Fel volt dobódva. Örült, hogy megcsinálta. Csak az idejével nem volt elégedett. Most azon akar javítani. 

Azt azért elmesélte, hogy amikor a 10 órás műszak után átöltözött a futó cuccába, igyekezett ezt úgy tenni, mikor a többség már elment. De azért még voltak akik látták. Azt mondta, hogy igen furcsa fejet vágtak. A Merci parkolóba és a gyártól vezető úton is jól megnézték. A kijáratnál elég sok felhúzott szemöldököt látott, amikor kicsekkoltak. És igen. Voltak akik hangosan ki is mondták: munka után még futni???

"EZ HÜLYE!"

Amikor hazaért azért kiposztolta a facéra:

"Bevallom mikor nekiestem azt hittem, hogy nagyobb lesz a táv, de azt hiszem nem lehet okom panaszra.
Levezetésnek ez a közel 9 kilométer, közvetlen munka után pont jól esett. Mindössze az időn kell még javítani, de most erre futotta, így hát a számat biggyesztve... elteszem a fiókba ezt a 47 percet."

Én nem vagyok sajnos ilyen motivált, de hülyeségből én is jó osztályzatot kapnék. Tegnap egyedül voltam itthon, a fiamat elvittem dolgozni, a lányom már az új házukból ment dolgozni szintén éjszakára, a férjem elutazott Abádszalókra. A csajos kávézás is elmaradt délután, ezért hát akár már tegnaptól pihenhettem volna. Tényleg semmit se kellett volna csinálnom, hiszen kinek? De valahogy nem tudtam ráhangolódni, nekifogtam mosni, pakolászni, stb., hajnalba meg már 4-kor felébredtem és vártam haza a fiam. Aztán mikor hazaért, addigra már kiment a szememből az álom, úgyhogy nekifogtam és még 9 óra se volt, mikor már kész volt a mai "ebéd". Na persze a fiam örült neki, mert ugye neki ez olyan volt munka után, mintha uzsonna lenne. 

Szóval nem vagyok én se százas. Meg kellene tanulnom nem csinálni semmit.  De hogy kell azt???

Holnap már nem lesz ilyen problémám, mert akkor már a férjem is itthon lesz és megyünk a lányomékhoz kerítés alapot ásni, betonozni. Meg piacra is menni akarok, ezért reggel 6-kor már ott leszek, hogy 8-ra hazaérjek. A vasárnapi ebéd se fől majd meg magától...

Megosztás a facebookon

vagyis a hétvégi "semmi"

Hétfő van, de olyan, mintha nem is lett volna hétvége. Valahogy úgy elillant, hogy észre se vettem. A múlt héten nagyon elfáradtam, aminek nyilván az is oka volt, hogy munka után (ami most sokkal húzósabb, mint korábban) még második műszak is volt, hiszen amint hazaértem már fordultunk is vissza a férjemmel és mentünk a nagybátyám hobbyházát meszelni, ahonnan este 8-9 előtt nem értünk haza, reggel meg 4.40-kor már keltem, mert vittem a fiam dolgozni, amint hazaértem vittem a férjem, aztán nemsokára indultam én is. És ez így ment egész csütörtökig. A hét elején még úgy nézett ki, hogy megússzuk, mert a férjem egy festő ismerőse elvállalta, hogy megcsinálja. De mire odaért első nap, olyan csatak részeg volt, hogy jobb lett volna, ha inkább nem is jön. A többi napon már csak mi mentünk a férjemmel, mert ugyan egy másik ismerőse is megígérte, hogy jön és segít, de amikor jönni kellett volna, még a telefonja is ki volt kapcsolva (elmondása szerint "lemerült"). 

Fentiek miatt nem volt más választás, mint hogy mi ketten meszeljünk munka után.

Ezzel el is ment a múlt hét, bár pénteken már nem mentünk. Lehet nem olyan profi, mint ha festő csinálta volna, de legalább kész, és tiszta. 

Sajnos a takarítás már nem lett pöpec, melynek legfőbb oka, hogy csütörtökre már annyira megfájdult a karom (jobb könyököm), hogy egyszerűen nem bírtam felemelni. Amikor hazafelé mentünk a kocsival, a hajamat se tudtam megigazítani, mert annyira se bírtam felemelni a jobb kezem. Eleninte muris volt és vihogtam rajta, hogy "izomlázam van", de mára már nem olyan vicces, mert hétvégén nem hogy javult volna a helyzet, hanem tovább romlott. Most ott tartok, hogy semmit se tudok csinálni egy kézzel, annyira fáj. Jó, nyilván előbb-utóbb el fog múlni. Pedig nem is én csináltam a meszelés oroszlánrészét, hanem a férjem. Én csak a kisebb javításokat, amit ecsettel vagy kis hengerrel lehetett. Nem én meszeltem a menyezetet se. A takarításhoz pedig szükséges lett volna, hogy jól működjön a jobb karom. Feltakarítottunk, felmostunk, de néhány helyen azért nem ártott volna egy alaposabb takarítás, hogy ne fehéredjen ki a burkolat.

Péntekre annyira elfáradtam, hogy ha szégyen, ha nem, de én bizony munka után amikor hazamentem lefeküdtem egy órácskára. Nem szoktam ilyet csinálni, de egyszerűen annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam ébren maradni. Pedig tudtam, hogy főzni kellene, mert a lányom nemsokára indul dolgozni, de nem bírtam. 

Szombaton már jobb volt valamelyest a helyzet, így hát végiggondoltam, hogy mit is fogok csinálni hétvégén? Arra a megállapításra jutottam, hogy "semmit".

Persze az, hogy semmit, egy háziasszonynak nem azt jelenti, hogy fekszik egész nap és tv-t néz, vagy ilyesmi.

Reggel korán mentem a piacra, boltba, beágyazás, takarítás, főzés, mosás, teregetés, mosogatás, stb. Közben elvittem a férjem dolgozni, délután pedig a lányomékhoz mentünk megbeszélni a lakatossal a kerítésépítés részleteit. 

Vasárnap kb. ugyanígy telt. Reggel korán piac, bolti bevásárlás, férjem elszállítása a munkába, majd főzés, stb. stb. Szóval nem csináltam semmit, csak a szokásosat. És mivel a lányomék is dolgoztak a házuknál, így még oda is vittem ebédet, hogy nehogy éhen haljanak. Na jó, persze nyilván nem halnának éhen, de mégiscsak jobb vasárnap egy kis tárkonyos raguleves, rántott hús, steak burgonya és kukoricás rizs egy kis savanyúsággal, mint valami hideg élelem.

Aztán már csak arra eszméltem, hogy az utolsó mosás 10 óra körül leállt, ki kellene terigetni, mert mindjárt hétfő reggel lesz.

És így is lett!

Megosztás a facebookon

Valamikor réges régen, azért kezdtem el kijárni a zsibire (zsibpiac, vagy régen lengyelpiacnak is nevezték valamiért), mert a férjem nem szeret ilyen helyekre járni, és így vasárnaponként ő otthon maradt, ami egyet jelentett azzal, hogy mire hazaértem elkészítette az ebédet. Tehát először még ezért mentem, hogy vasárnap a férjem főzzön.

Aztán ráéreztem az ízére, találtam néha "kincseket" is, és hétvégi rutinná vált, hogy megyek. 

Mára viszont már kissé függő lettem, mert ha tehetem, akkor szombaton is megyek. Sőőőőőőőt, a szombati piac még talán jobb is. Bár akkor kevés árus van, egy óra alatt be lehet járni az egészet, viszont sok olyan árus is van, aki messziről jön és vasárnap azt árulja, ami szombaton megmaradt. Ezért hát rájöttem, hogy bizony szombaton is érdemes kimenni. 

A mostani szerzeményeim is szombaton reggel kerültek a birtokomba.

Vagyis csak átmenetileg, mert ugye a lányomnak vásároltam őket.

Először is egy mikrót.

 

Tükrös eleje van, és olyanokat is tud, hogy pl. be lehet állítani, mekkora a súlya amit melegíteni, olvasztani vagy grillezni szeretnénk, és annak megfelelően állítja be az időt magának. Van benne gyerekzár, időzítő, automata sütés, ami azt jelenti, hogy 10 ételkategória közül ki lehet választani a behelyezett alapanyagot, és a kiválasztott ételtípushoz megfelelő, előre beprogramozott beállításokkal süti/főzi meg. Tud grillezni és kombinált sütést is. Ez azt jelenti, hogy 4 üzemmóddal rendelkezik. Minden üzemmód meghatározott időtartam és teljesítményszint mellett kombináltan alkalmazza a mikrohullámű, grillező és konvekciós, vagyis hőlégbefúvásos funkciót.

Lehet persze, hogy ezt a mai mikrók már mind tudják, de nekem még egy 20 éves Philips-em van, ami tökéletesen működik, de csak az alapfunkciókat tudja. Viszont azt 20 éve hiba nélkül :)

Egyébként ez amit most vettem, nagyobb, nem 17 hanem 25 literes. A teljesítménye is jóval nagyobb, mint a hagyományos mikróké. A dising is megfelelő, hiszen a fekete hűtő mellé ez a fekete mikró tükör ajtóval pont passzol.

Ja, és mindezért végül 10.000. Ft-ot adtam. 

Most szombaton meg egy számomra haszontalannak vélt dolgot vettem (szintén a lányomnak), mert ő beszélt arról, hogy venni akart, mert féláron kiárusították, de mire ment, már elfogyott. Nem másról van szó, mint egy robotporszívóról. 

Ezt még olcsóbban vettem, mint a mikrót, annak ellenére, hogy az eredeti ára az eMag-on jelenleg 84.000. Ft. felett van, én 8000. Ft-ot adtam érte. Jó, persze nem egy csúcskategóriás kütyü, de a lányomnak nagy örömet szereztem vele. El se akarták hinni, hogy tényleg csak ennyibe került. Saját dobozába, távirányítóval vettem.

 

Imádják nézni, hogy amikor végez, akkor visszamegy a helyére és ráhelyezi magát a töltöjére. Azt csak később fedezték fel, hogy a távirányítóval irányítani is tudják, mint egy játékautót. Nagyon jól szórakoznak vele. Lehet programozni, vagyis be lehet állítani, hogy a hét melyik napján, hány órakor induljon el, és kezdjen neki a takarításnak. Én gyorsabbnak tartom a parfist, lapát kombót, de ha nekik ez kell...

 

 

Megosztás a facebookon

már egy hete volt ugyan, de emlékezetes...

Megosztás a facebookon