Kolléga búcsúztató

avagy a hangulat és a hülyeség jellemző a hétköznapokon is, többek között ezért (is) jó itt dolgozni...

 

A kolléganő egyébként egy családi vízszűrős medencét kapott. Ilyet:

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy persze mi is kaptunk tőle "ajándékot". Én kerültem ugye a helyére, de úgy látta, hogy "szükségem van" egy nyalókára, mert szerinte ezen a téren "még sokat kell gyakorolnom" :) A szobában ülő többi kolléga pedig rózsaszín napszemüveget kapott, hogy "rózsaszínben lássák a világot". A nyalókás képet majd felteszem, ha elkészül.)

A videóban elhangzott, de lehet nem elég érthetően, hogy nyugdíjas buli nála, nyugdíjas csajok monokiniben :) "hat tyúk tava" :)

Mivel a grafológia is érdekli, ezért több ilyen plakátot is szerkesztettünk, melyet az ügyfélfogadóba kiraktunk :)

Lehet nem látszik pontosan, de bizony oda van írva, hogy ügyfelezős kollégáknak az írásfelmérés érthető okok miatt ingyenes :) 

Ők fent pedig a videóban említett kertészfiúk, illetve lent az "EXTRA" szorgos kezek :) 

Hamarosan bővül a család

 

Ez is úgy történt, mint minden más velem kapcsolatban. Ismét nem az volt, hogy én akartam valamit, hanem megint csak úgy alakultak a dolgok.

Ja, még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a lányom terhes vagy a fiamnak sikerült nem éppen szerencsésen a szerelmi élete, hát elmondom, hogy nem erről van szó. És természetesen én sem vagyok terhes :) 

Valamint újabb kutya vagy más háziállat sem kerül a háztartásba.

Az van, hogy az öcsém telefonált szerdán, hogy vettem-e már autót? 

Mondtam neki, hogy nem. Nem is foglalkoztam igazán a dologgal, hiszen amiket eddig néztem, arra még nem volt meg a "kápé". Hiszen pont Ő mondta, hogy kevés kilométeres Toyota Yarist, vagy Wolksvagent esetleg Suzukit keressek. Nos amiket kevés kilométerrel, megbízható helyről találtam volna, azok drágák voltak, vagy valami másért nem tetszettek. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy mivel az öcsém egy márkaszervizbe autószerelő, megkértem, hogy segítsen nekem kocsit venni. Annyi kérésem volt csupán, hogy valami kis "női kocsi" legyen, vagyis ferdehátú, lehetőleg fiatalabb legyen, mint a gyerekeim..., és "jól nézzen ki" :) Azt mondta, az első kettőt megérti, de a harmadik feltételemmel nem tud mit kezdeni :)

Visszatérve a telefonhívásra, elkezdte ecsetelni, hogy most vittek be hozzájuk a kereskedésbe egy tuti jó kis kocsit friss műszakival, nagyon kevés kilométerrel, nagyon megkímélten. Elsőgazdás kiskocsi, a tulaj szalonból vette, de mivel idős emberről volt szó, hát nem igazán használta, igazából a garázsban állt. Ezért a kevés kilométer. Az ára pedig nagyon kedvező. Azért, mert a tulaj meghalt és az örökösök pénzt szeretnének. Aztán az is kiderült, hogy valójában nem is a kereskedés árulja, hanem az ott dolgozó kollégája "maszekba", csak felteszi a szakszerviz honlapjára, hiszen az új autók árába beszámítják a használt autókat is, amit ott árulnak aztán. Tutira megbízható, nem visszatekert, a gyártási événél sok-sok évvel fiatalosabb, hiszen nem volt használva, csak a garázsban állt, és még jóval százezer alatt van a kilométeróra, stb. Aztán persze arra is rákérdeztem, hogy annyira tuti a kocsi, hogy vállalja ingyen a szervizelését??? És igen volt a válasz!

Felcsigázott egy kicsit a dolog, de amikor rákérdeztem, hogy lehet-e hitelre is megvenni, nos az eladó (öcsém kollégája) nem igazán örült a dolognak. Azt mondták menjek ki, nézzem meg, alkudjunk meg az árról, stb. 

Hazafelé csak nem hagyott nyugodni a dolog, ezért bementem a bankba. Ott aztán elkeserítettek, hogy egy petákot sem kapok, hiszen legalább fél éve kellene a jelenlegi munkahelyemen dolgozni. Hiába a viszonylag magas kereset, hiába a "száz éves folyamatos munkaviszony, hiába nem vagyok BAR listás, hiába...". 

Az a helyzet, hogy ezen a ponton kezdett el igazán érdekelni a dolog. Mert ha valami lehetetlen, akkor az engem felcsigáz. Hazamentem, megmutattam a családnak a honlapon a kocsit és azt is elmondtam, hogy nem kapok hitelt.

Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy mindkét gyerkőcöm besegített és mégis meglett a pénz. 

Péntek reggel hívtam az öcsémet. Mondtam neki, hogy "láttam a kocsit" érdekel és a pénz is megvan. Pont jókor, mert aznap Bajáról indultak volna a kocsiért, és vitték volna, valamint több komoly érdeklődő is volt, akik szintén péntek délutánra ígérték a személyes megtekintést. De az öcsém leállította a folyamatot. Mondta a kollégájának, hogy a nővérének (vagyis nekem) 100% kell a kocsi. Nemsokára hívott is. Jól lecseszett, mert a kollégája elmondta neki, hogy nem is voltam megnézni az autót. Hát igen, félreértés történt, én ugyanis nem azt mondtam, hogy voltam megnézni, hanem azt, hogy láttam (neten). Na mindegy. Aztán meg az is baj volt, hogy nem is alkudtam rá...

Jaaaa, ha ez baj?! Megkértem az öcsémet, hogy mint hozzáértő és helyben dolgozó autószerelő nézze már át a kocsit és alkudjon. Aztán azt is ecseteltem neki, hogy ugyebár pontosan tisztában van vele, hogy semennyire sem értek az autókhoz? Akkor meg mit néztem volna rajta??? Hogy hol az eleje meg a hátulja??? Jót nevetett és megértette.

Nemsokára visszahívott. Azt mondta, az autó tökéletes mind külsőleg, mind belsőleg. Annyit kell rákölteni, hogy vezérléscsere szükséges (vagy valami ilyesmi..., fogalmam sincs róla). Azt mondta ez azért kell, mert 5 évente illene és mivel ezt az autót nem használták így már 7 éve nem volt lecserélve. Még mielőtt elhoznám a kocsit megcsinálja nekem, ami egyébként másnak a szakszervizbe náluk 70 ezer lenne, de nekem anyagárba 30.000. Ft lesz. És egyébként ezt az összeget lealkudta nekem a kocsi árából. 

Úgy beszéltük meg, hogy szombaton vagy a négy napos ünnep miatt szerdán megyek és rendezzük az anyagiakat és a papírokat.

Szombaton reggel rácsörögtem az öcsémre, aki felhívta a kollégáját, hogy dolgozik-e, mert vinném a pénzt. De pont nem dolgozott, éppen Pestre indult a családdal, de megbeszéltük, hogy akkor a legegyszerűbb (mármint nekem :), hogy szerdán reggel bejön a munkahelyemre, én odaadom a pénzt, megcsináljuk ott helyben a szükséges papírmunkát és a többit (átírás, biztosítás, stb.) már ők intézik. Aztán amint minden megvan mehetek is a kocsiért.

HOPPÁ!

Megmondom őszintén most egy kicsit görcsbe szorult a gyomrom. Hívtam is az öcsémet és elpanaszoltam neki: "figyelj már, hogy fogom én elhozni a kocsit??? Már július óta nem vezettem! Akkor is csak azért, mert akkor volt a forgalmi vizsgám... Azóta még kocsiba se ültem... És csak mondtam és mondtam. Aztán bölcsen leintett és annyit mondott. Na idefigyelj! Én is elvihetem neked a kocsit, de aztán neked kell visszahoznod a munkahelyemre és egyedül visszamenned :) Vagy a másik megoldás, hogy két kocsival megyünk egy kollégával és Ő hoz vissza a munkahelyemre, de utána akkor is neked kell vezetned a saját autódat... Egyébként meg tök egyszerű: egyesbe teszed és elindulsz! Fog az menni! 

És igen, az agyammal tudom hogyan kellene, de félek a megvalósítástól. Nem véletlen írtam régen, hogy imádok vezetni TANULNI. Tanulni, hiszen akkor még nem az enyém a felelősség.

Aztán jól kipanaszkodtam magam anyukámnak, meg a gyerekeknek, de mind leintett, hogy a forgalmi vizsgám is elsőre sikerült, ráadásul egyetlen kis hibaponttal és ne rinyáljak már. 

Elszégyelltem magam és most nem rinyálok.

Várom, hogy történjenek velem a dolgok.

Egyébként sajnos nem tudom most megmutatni "ŐT", mert még pénteken levették a honlapról (szerdán délután tették fel és már péntek reggel le is kellett venni), hiszen egész nap csörgött az eladó telefonja és nagyon sokan akarták "ŐT". Ezért nem tudtam lementeni a képet. 

De kb. így néz ki:

 

 

 

Elmélkedtem

Az járt az eszembe, hogy amikor eljöttem az előző munkahelyemről, akkor még nem is éreztem úgy, hogy ennek a pillanatnak mindenképp el kellett jönnie. Nem éreztem akkor, hogy semmi pénzért sem akarom már tovább csinálni. Szerettem a munkámat, szerettem a kollégáimat, szerettem (már amennyire ezt lehet), az ügyfeleimet.

Csupán szerencsés véletlennek gondoltam, hogy úgy alakultak a dolgok ahogy.

Persze hiszek a véletlenekben és abban is, hogy nincsenek véletlenek. Ez így elég ellentmondásosnak tűnik, de valójában azt hiszem, hogy minden ami történik okkal van.

Ezzel kapcsolatban most értem el arra a pontra, hogy nem is értem, hogyan tudtam, szerettem, csináltam ennyi ideig???

Hogy bírtam?

Miért nem éreztem már sokkal hamarabb, hogy ettől sokkal könnyebb utat is választhatok?

Mert azt hiszem, sőt tudom, tapasztalom, hogy annál a munkánál van sokkal jobb és könnyebb.

Könnyebb mentálisan, könnyebb lelkileg és nem vesz el annyi energiát sok más dologtól (pl. nem mellékesen a saját családomtól).

Most úgy érzem, ha maradtam volna, akkor már nem sokáig tudtam volna csinálni (jól csinálni).

Beszippantott volna az a sok negatív tapasztalás, a tehetetlenség, az, hogy csak a felszínt kapargatjuk és a valódi mély problémákat nem tudjuk megoldani akkor sem, ha minden tudásunkat, akaratunkat, szakmaiságunkat beletesszük.

Most ezt érzem és boldog vagyok. Örülök annak, hogy már nem ott vagyok, hogy most más van?

 

 

Amint ezen gondolkodtam a fészen valahogy odakeveredett elém egy videó és véletlen rákattintottam amint pörgetni akartam tovább.

És ezt jelnek veszem, még ha nem is az.

Talán egy kicsit csicsás, talán egy kicsit túltolják, mint Balogh miniszter a biciklit, de akkor is!

Hallelujah

 

 

Céges buli

Avagy most készültek el a képek (nem lett elkapkodva :)

Még alig két hete dolgoztam, mikor már a második céges buli is elérkezett. 

Nagyon klassz, összetartó a társaság. (Nem véletlen mondják, hogy a Kormányhivatalon belül a legjobb csapat. Én annyit változtatnék csak ezen, hogy fokoznám a jelzőt, a legeslegeslegjobb...)

Nyilván a kapcsolati tőkének is köszönhetően, sok helyre be tudunk menni bulizni úgy, hogy nem kell bérleti díjat fizetni, csak azt visszük amit eszünk-iszunk.

Ezen a napon is bográcsoztunk, petangot játszottunk, tollasoztunk, frízbiztünk. 

A buli ugyan péntek délbe kezdődött és egy kicsit túlnyúlt a munkaidőn, de nagyon jól éreztem magamat, pedig akkor még nem is igazán ismertem a többieket.

Ha most készülnének a képek, hát bizony még jobb hangulatúak lennének amiken rajta vagyok. 

Azt hiszem nem hazudtolom meg magamat. Imádom, hogy itt azért szeretnek amilyen vagyok. Imádják a hülye humoromat, a pikírt megjegyzéseimet, a stílusomat. Pedig volt amikor ezek miatt korábban sok-sok éve bajba kerültem :) 

Ezért ezt a képet kirakom majd az irodába, ha úgy alakul. És tudom, hogy nem kapok érte figyelmeztetést, hanem sok-sok hangos kacajt.

 

Ezek a képek pedig a céges bulin készültek:

 

 

És egy kép a főnökömről. (Azt hiszem sokat elmond róla... Nem éppen egy tekintélyelvű, totál autokrata vezető, a mókában Ő is benne van.) Persze ha kell, akkor a szőnyeg szélére állít... (legalább is azt mondta...) De még nem történt meg eddig :) 

És ha már képek, akkor egy magánjellegű:

A lányom ma fodrásznál járt. Eddig ombre volt a haja és talán ennek a technológiának is köszönhetően jócskán tönkrement a haja vége. Úgy döntött, levágatja. Így lett a hosszú ombre hajból ez:

Nekem tetszik. Bár ha tudná, hogy itt megosztottam...

 

Zokogtam

Ilyen már nagyon régen volt.

Ez is a munkahelyen történt tegnap.

Délután.

Nem sokkal munkaidő vége előtt.

Vagyis az egész még olyan fél 4 körül kezdődött, de a vége elnyúlt negyed 5-ig.

Az történt, hogy a mellettem ülő kolléganőhöz jött egy ügyfél. Persze sorszám nélkül, csak úgy. Ami még említésre méltó, hogy csak 3 óráig van egyébként ügyfélfogadás. De mivel az ügyfél az első..., nem zavarta el a szobatársam. Lehet ilyet, ha meg van beszélve, pl. igazolást kér csak és előtte telefonon megbeszéljük.

De itt nem arról volt szó.

Itt egy nagyon bonyolult ügyről, ahol még a munkaviszony vége sem tisztázott, messziről költözött ide az ügyfél és a másik kirendeltség még nem zárta le, nem költöztette át az anyagát, stb.

A legnagyobb nehézség azonban maga az ügyfél volt.

Egy mérnökember ugyan, de olyan, aki helyett az ember inkább 10 db öt osztályos  végzettségűt kíván....

Próbált a kolléga dolgozni az ügyében, ám az úriember az a fajta, aki folyamatosan késztetést érez arra, hogy beszéljen. Nincs pont egyik mondata után se, a levegőt vélhetően a fülén veszi. És a mondatok sem feltétlen függnek össze egymással. De a lényeg, hogy ne legyen a mondandójában szünet.

Eleinte idegesített és szemlátomást a kollégát is. Aztán később már csak Ő idegeskedett. Mert amikor elkezdte mondani, hogy már mennyi helyen dolgozott, és milyen pozíciókban, de sehol sem fogadták be, és fogalma sincs hogy miért? Akkor azért már elkezdtem mosolyogni (vizuális típus vagyok) . Elképzeltem a kollégáit... Megértem őket!

Aztán jött az amiért zokogásba törtem ki végül.

 

Jött a bankszámla szám egyeztetés. Vagyis jött volna. Mert kb. így zajlott:

Tudja a bankszámlaszámát? Vagy lakcímre menjen a pénz?

Bankszámlára kérte. De negyed óra sem volt elég, hogy mérnök ember létére 3X8 számot fel tudjon olvasni. És ez már annyira mókás volt végül.

Elmondja a számot, kolléga visszaolvassa. - Jaj az úgy nem jó, vagy nem jól figyeltem - mondja az ügyfél. Olvassa akkor Ön. (nem sikerült). Jó, akkor olvasom én, erre az ügyfél, ja, ez már a régi számom, ez már nem jó. Másik van. Kezdődik elölről minden. A szám nem stimmel, aztán kevesebb számot diktál, nem találja melyik hiányzik. Itt már annyira pukkadoztam a nevetéstől (bár igyekeztem elbújni a monitor takarásába, hogy a szemben ülő kolléga hallva mindezt és látva engem, kirohant a szobából röhögni. Én vagyok a legmesszebb az ajtótól, nekem nem olyan könnyű. A kollégám feje már szemlátomást szétrobban, de még mindig kedvesen igyekszik ecsetelni az ügyfélnek, hogy mindjárt munkaidő vége, és nem fog itt maradni számlaszámot egyeztetni.

 

Én pedig ezen a ponton vettem elő a "leszarom tablettámat" melyet jól látható helyen az asztalomon tartok egyébként és megkínáltam vele az asztalszomszédomat :)

Nem kért belőle, a belső egymás közt használt cseten csak annyit írt, inkább egy nagy vaslapátot szerezzek, amivel pofán tudja verni ezt a "drága embert".

Aztán a számlaszám egyeztetés ment még egy ideig, hiszen próbálta az okostelefonjáról lediktálni a számot, de mire elért a feléig, elsötétült a képernyő, kezdődött minden előlről. Aztán magához ragadta a kezdeményezést a kollegina és végre, négy óra magasságában megszületett a jó számlaszám. Nehéz szülés volt.

De az ügyfél elbizonytalanodott és azt mondta: inkább telefonál egyet, hogy biztosan az-e a szám. A kolléga igyekszik lebeszélni, hogy majd bediktálja, most nincs rá idő, de az ügyfél ragaszkodott hozzá. A kolléga feje füstölt. Az ügyfél pedig a telefonba is elmondja, hogy már mennyi ideje nem tudja lediktálni a számlaszámot, bla, bla, bla.

A kolléga határozottan leinti, igyekszik megállapitani az ellátás összegét. 

És ekkor derül ki, hogy az ügyfél nem is jogosult ellátásra. HA-HA-HA Tehát teljesen felesleges volt az elmúlt fél órát a számlaszám egyeztetésre pazarolni.

Nos ebben a pillanatban már nem tudtam türtőztetni magam, és bizony kitört belőlem a zokogva nevetés.

 

Próbáltam orrfújásnak álcázni, de nem sikerült. Rohantam ki a szobából feltépve az iroda ajtaját, mindenen keresztül, és a szemben lévő irodába törtem be, mivel látszólag ott már nem volt ügyfél, és Kata is ott ül közvetlen az ajtónál.

Ő meg szegény nagyon megijedt, mert el nem tudta találni, hogy miért zokogok? Mi történt? Mi van??? Csak ezt kérdezgette folyamatosan. 

Aztán már sejthetett valamit, mert megkérdezte, Te most sírsz vagy nevetsz? Nem lehetett egyértelműen eldönteni. Úgy szakadt ki belőlem a dolog. 

 

Nevettem.

Ilyen jót már nagyon régen.

Ha eszembe jut, most is nevetek.

Itthon sem sikerült elmesélni úgy, hogy ne röhögjek annyira, hogy a család azon röhögött, ahogy én röhögtem.

 

Mai nap: pipa

Ma szépen kiöltözve kellett menni a "dolgozóba", mert állásbörze volt és sok magas rangú vendég is eljött. 

 

 

 

Persze nem mellékesen a munkáltatókat és az ügyfeleket is megtiszteltük azzal, hogy amint a főnökasszony kérte tegnap: "mindenki pingvin ruhába jöjjön".

Én most is azt vettem fel, amit az eskütételre (és vittem egy fehér blúzt is, ha tényleg fontos a "pingvin"). - Első pipa - OK

Aztán a második pipa, hogy megkaptam ma a véreredményeimet. 

 

Szinte úgy is mondhatnám, hogy TÖKÉLETES. Jó minden eredményem, amin én magam is meglepődtem, de kedves kolléganőm is azt írta, hogy vagy a doki állította be végre jól a gyógyszeremet, vagy a stressz hiánya van ilyen jó hatással a szervezetemre. 

Én utóbbira gondolok, mivel endokrinológusnál elég régen jártam ez ügyben :)

Aztán a harmadik pipa, hogy munka után eljutottam fodrászhoz is. Tudom, a mai események tükrében nem munka után kellett volna, hanem már reggel illett volna "szép fejjel" megjelenni, de így alakult. A hajam jó lett, bár még nem vagyok hozzászokva az "itteni" árakhoz. 

Aztán van még negyedik pipa is. Talán ez esett a legjobban ma. A kolléganőim beszélgettek a szobánkba a nemrég nyugdíjba vonult kollégával, aki meglátogatta őket. És dicsértek. Annyira cukik voltak. Engem, mint embert dicsértek, hogy mennyire jó, hogy odakerültem a szobába és ha férfiembert vesznek majd fel egyszer, akkor is megmondják az osztályvezetőnek, hogy "nem kell nekik férfi, inkább én hagy maradjak". Imádják, ahogy sztorizgatni szoktam, főleg azokról akik megfordulnak nálunk és a korábbi munkám miatt én már ismerem őket. Olyan jókat derülnek rajta :) Ha olyan jön, akit ismerhetek már alig várják, hogy kimenjen és mondjak valamit. Tegnap meg a monitorjaik mögé elbújva vihogtak, amikor szintén egy volt ügyfelem jött a mellettem ülő kollégához. Szegény ügyfél gyanútlanul besétál, aztán meglát engem... Akkor már hirtelen nem volt túl őszinte a mosolya... És ha ez még nem lenne elég, még le is csesztem amikor elkezdett magyarázkodni, hogy bizony Ő a felelős a szakiba lévő gyereke jelenlegi helyzetéért. Nem voltam durva, csak annyit mondtam: "hát egyáltalán nem vagyok büszke magára!" Az meg fülét-farkát behúzva, alig várta, hogy végezzen és végre megszabaduljon. Még itt is kísértem :) A csajok meg alig bírtak a monitorok mögé bújni vihogni. Imádják a stílusom! Pedig nem sokan szerették eddig, hiszen én magam is tudom, hogy elég nehezen elviselhető tudok lenni néha. De ők szeretik... Még... Egyelőre :)

Összefoglalva: egészséges, kisimult és "szép" vagyok, továbbá még szeretnek is :)