Elteltek az ünnepek. Már nagyon vártam és így utólag azt mondhatom, hogy jól is telt. Még akkor is, ha karácsony első napjának reggelén már az SBO-n voltam a férjemmel. Akkor nem éreztem úgy, hogy minden happy! Sőt kifejezetten ideges és mérges voltam. Bevallom, hogy nem a sajnálat vagy együttérzés dominált az érzelmeim örvényében, hanem elsősorban a düh, és legszívesebben még jól fejbe is kólintottam volna kedves "férjemuramat". Mert megérdemelte volna.

Szóval a szenteste szépen eltelt, és karácsony első napjának reggelén épp a süti sütésnek álltam volna neki, mikor a férjem nekifogott halat pucolni. Épp csak nekifogott, máris szólt, hogy hozzak valami kötözőszert, leült, halálra sápadt és kérte, hogy adjak neki egy pohár vizet. Mert persze úgy gondolta, hogy a halpucoláshoz a legélesebb, még soha nem használt séf kést fogja használni. Hát persze...

Meg is lett az eredménye... Irány a sürgősségi. Először nem láttam vészesnek a dolgot, de mivel ragaszkodott hozzá, nagy csapkodás és dünnyögés közepette elvittem az SBO-ra. 

 

Mivel elvileg ugye vérzett, így a triázsnál előre vették. Őt hívták be elsőnek. (Egyébként rajtunk kívül is voltak jó páran... Úgy tűnik mások is ilyen bénák...) Szóval behívták, én meg vártam. Akkor kezdtem komolyan venni a dolgot, mikor már szinte kiürült a váró, de a férjem még mindig nem jött ki. Mint utólag kiderült, már a kis-műtőben volt és összevarrták a sebét meg az elvágott ínszalagot is. A vágás egyébként másfél centi mély a lelet szerint. Mikor én itthon elláttam nem tűnt ilyen vészesnek, de ez azért van, mert a séf kés roncsolás nélkül mély sebet vágott. Amikor rátettem a gézt, csupán egy kis karcolásnak tűnt... Persze én nem húztam szét a sebet. (És erről eszembe jutott egy korábbi ügy, ahol apuka megszúrta a kislányát, akit elvittek orvoshoz, de a nagymama nem árulta el mi történt, így csak egy kis vékony "karcolást" látott az egyébként nagyon-nagyon alapos orvos. Aztán nem sokkal az eset után már a szegedi klinikáról telefonáltak, hogy a kislánynak belső vérzése van és az életmentő műtéthez eseti gyám kirendelése szükséges...) Szóval a vékony pengéjű, éles kés tényleg nem igazán látható nyomot hagy. A férjem végül egy megműtött, begipszelt kézzel tért vissza hozzám a váróba. 

 

A gipszre azért volt szükség, hogy a megműtött hüvelyk ujja ne mozduljon el. Másnap kötéscsere (szóval karácsony második napján is a kórházba kezdtük a napot), aztán irány haza, mert aznap anyukámhoz voltunk hivatalosak ebédre. De mivel ugye 72 éves, az ebédhez elég sok dolgot én vittem és frissen el kellett készítenem. Majdnem minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. A zserbó tésztája lett vastagabb, mint amilyennek lennie kellett volna, de a többi jó lett.

Visszatérve az én lelkiállapotomra, mikor is a férjem elvágta a kezét: marha ideges lettem. Nem azért, hogy vajon mennyi ideig nem tud majd dolgozni... Nem vagyok rá büszke, de nem a sajnálat vagy az együttérzés fogott el, hanem a méreg, mert végiggondoltam, hogy bizony innentől kezdve három háztartás részére egyedül fogom a teljes karácsonyi menüsort végigcsinálni. Pedig eddig soha életembe nem pucoltam halat, nem főztem halászlét se, hiszen az mindig is férfi dolog volt. A férjem meg tiszai gyerekként ezt nem is engedte volna ki a kezéből (eddig). De most, hogy "felmentette" magát minden alól, így az egész karácsonyi sütés-főzés az én nyakamba szakadt. Ideges voltam. Idegességembe úgy megcsináltam mindent, hogy nagy elismerésem magamnak. Azt mondjuk be kell vallanom, hogy úgy szakadt rólam a víz a konyhába, hogy az edzőterembe se izzadtam meg sokszor ennyire. Elkészült a halászlé, a rántott ponty, a köretek, a hurka-kolbász és előző nap még együtt megfőztük a töltött káposztát. Aztán lett diós és mákos beigli, zserbó, és sós süti is (4 tepsivel). 

 

Karácsony után következett a János névnap, jöttek is köszönteni a férjem és a fiam, szóval még nem ért véget a "háziasszony, vendéglátó" üzemmód. Természetesen a lányomék is eljöttek, és ami a legjobb volt, hogy megpróbáltak megtanítani pókerezni. Ez nagy álmom, hogy profin tudjak pókerezni. 

 

Ami viszont nagyon szórakoztatott, hogy mivel a férjemnek antibiotikumot kell szednie, így nem ihat egy kortyot se... Szóval hiába karácsonyi családi ebéd, hiába János névnap vagy házassági évforduló, de még a szilveszter is alkohol nélkül fog telni (neki)... Ha-ha-ha.

Én már behűtöttem az Asti Cinzanót :), neki meg van alkoholmentes Törley :) 

 

A következő nap, 28-án pedig a 30. házassági évfordulónk volt. Így begipszelt kézzel nem mentünk étterembe, itthon ünnepeltünk. És már persze nem voltam mérges a férjemre, mert 30 év alatt (+3 házasság előtt) ettől nagyobb bajságot is elkövetett, mégis meg tudtam neki bocsátani :) 

 

Ma pedig már szilveszter van. Ma is a konyhába töltöttem a nap egy részét, de az előző két nap semmittevés után már jól is esett. 

Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó is lenne, ha nem kellene dolgoznom, és itthon lehetnék egész nap... Nem csinálnék semmit... De most, hogy két napig semmit se csináltam, már meguntam a semmittevést :)

Nemrégen értünk haza a lányoméktól, vittünk nekik is a szilveszteri menüből. Sült oldalas, hurka-kolbász, köretek, lencsefőzelék, sós sütik, egy kis szaloncukor (piros mogyorós és tojáslikőrös). A sült malacból még nem kaptak, mert az még nem régen készült el. 

Malac húst egyébként nem akartam, de a férjem nyafogott, hogy kéne venni, és a facén meg is osztotta valaki, hogy az Auchanba van. El is indultam, de végül lekanyarodtam a tőlünk nem messze lévő boltba. És milyen jól tettem, mert 899 Ft-os kilós akciós áron tudtam venni. Ez a bolt legközelebb január 3-án fog csak kinyitni, és gondolom úgy voltak vele, hogy inkább eladják ennyiért, mert harmadikán már kinek kellene? 

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy azért készültem ennyi étellel, mert gondoltam a fiam barátai jönnek-mennek majd, vagy akár itt is tanyázhatnak nálunk egy ideig, és legyen mivel megkínálni mindenkit. Huszonéves fiatalemberek, akik nagy mennyiséget tudnak enni... Ehhez képest a fiam dél körül bejelentette, hogy akkor Ő most elmegy Székesfehérvárra, és ott búcsúztatja az évet a barátaival. Hát hurrá. Pár napig még biztos elég lesz a ma lefőzött (sütött) élelem. Kidobni nem fogjuk az biztos, mert azért mégiscsak 3 háztartást látok el... És ha a fiam hazajön, no hát akkor bizony ő is tud ipari mennyiséget enni :)

Nekem már elég a sok ennivalóból... A legjobban ez a kép fejezi ki: 

 

Mára, idénre ennyit :)

BÚÉK

 

 

Megosztás a facebookon

Már nagyon várom, hogy vége legyen. Annyi, de annyi dolgom lenne. Nem is értem, hogy miként van az, hogy profitorientált cégek le tudnak állni karácsony előtt, esélyt adva a munkavállalóknak, hogy felkészüljenek az ünnpekre, legyen idő mindenre, és ne egy ámokfutásról szóljon az ünnep. Ehhez képest nálunk ez nem megoldható! Nem lehet elmenni még szabadságra se, már jóval korábban felhívták a figyelmünket, hogy decemberbe csak 5 nap szabadságot vehet ki mindenki, és azt idén nekünk két ünnep közt kell kivenni. Akkor még örültem is neki, hogy végre két ünnep közt nem kell dolgozni, csak akkor még nem jutott eszembe, hogy így mikor is tudom beszerezni a szükséges dolgokat? Mert azért legyünk őszinték, a két-három napos boltzár megőríti az embereket. Én is úgy vásárolok, hogy nem csak a mi háztartásunkat kell ellátni, hanem pl. anyukámhoz is viszünk a karácsonyi ebédhez ezt-azt. Nyilván úgy főzünk, illetve főz a férjem, hogy abból nem csak nekünk jut. A sütikhez is lista kell, hogy minden meglegyen, ne akkor kapjak észbe, mikor a beiglit, a linzert vagy a zserbót csinálom, hogy még ez vagy az nincs. A sós rágcsához is minden meglegyen, a körethez valók se hiányozzanak, mert nyilván a káposzta, hal és egyéb sültekhez való az talán nem felejtődik el. 

A bevásárlás karácsony előtt így elég bajos, ha dolgozik az ember. Reggel 7-kor indulok, délután fél 5-ig dolgozok, esélyem sincs nyugodtan megvenni a szükséges dolgokat. Tegnap azért tettem egy béna próbálkozást, gondoltam délbe (ebédidőbe) egy kisebb listával elindulok és megveszem a legszükségesebb dolgokat. Nem messze jutottam, mert be volt állva az egész város. Amerre mentem állt a kocsisor. 

Gondoltam, hátha csak a körforgó fogta meg az autókat... araszoltam... aztán láttam, hogy a körforgó után is áll végestelen végig a kocsisor. Ezért a körforgalomból az ott lévő kisebb áruházhoz kanyarodtam ki. Parkolót is találtam. De amint bementem és megláttam a tömött sorokat a pénztáraknál, ahol kb. 25-30 méteren keresztül kanyarogtak az emberek telepakolt bevásárlókocsikkal, sarkon is fordultam. 

Ennyit a tervemről, hogy majd okosba megoldom ebédidőbe... Hát nem sikerült. Én még ma is elvileg fél 5-ig itt ülök a munkahelyen, de legalább már a férjem ma otthon van. Reggel vittem a piacra, bevásárol, összeállítja a káposzta töltelékét, de betölteni szármába nem tudja, az majd rám vár ha hazaérek. És azért még ma este vagy holnap el kell menni friss kenyérért és minden olyan apró dologért, ami az utolsó percbe jut majd még eszembe.

Ja, múltkor írtam a nagyon pszichés betegről, akire nagyon emlékeztem. Szerencsére jól sült el a dolog. Ég és föld volt a különbség. Most nagyon jó passzba volt. Olyan jó volt így látni.

Tegnap meg névnapom volt. Imádom, hogy nincs benne a naptárba, így tényleg csak egy-két ember tudja. A közvetlen család és a legközelebbi kollégák. Nem tartom egyébként, így karácsony előtt mindenki mással van elfoglalva. És nem érdekel, ha valaki nem köszönt meg. Sőt, mikor a férjem felhívja a rokonait, "hogy ma van ám a nejem névnapja", annak kifejezetten nem örülök. Azért persze kaptam szép virágokat, meg csokit a családtól, és a férjemtől egy "kis költőpénzt" is. 

A lányom ugye elvileg január közepén kezd majd a honvédségnél, de úgy tűnik, hogy a párja lehet beelőzi. Egy jégkorongos csapattársa is ott dolgozik és beszélgettek, hogy milyen pozícióra mehetne, és abba maradtak, hogy küldje el az önéletrajzát. Ez meg is történt, majd másnap már hívták is, hogy aktuális még a jelentkezése? Mondta, hogy persze. Megkérdezték, hogy mikor tudna bemenni egy elbeszélgetésre? Még aznap bement, hiszen nem dolgoznak már idén. Már ajánlottak is neki egy műszaki területen lévő pozíciót, ahol hadnagyként vennék fel (jelentsen is ez bármit). :D 

Mi ebből a tanulság? Nekem az, hogy néha többet ér egy egyszerű dolgozó ajánlása, mint nagykutyák egymás közti egyezkedése. (A lányom helye még mindig nincs meg, ott pedig ugye elvileg a "nagykutyák" segítenek.)

Most már csak abban reménykedek, hogy jövőre mindketten az új munkahelyen jól fogják majd érezni magukat, aztán rövidesen majd az unoka is talán tervbe kerül. Én már nagyon várom!

Megosztás a facebookon

Két éve volt nálam egy lány (nő), akit akkor az édesanyja kísért. Most, hogy készülök a holnapi vizsgálatokra, eszembe jutottak. Nem sok ügyfélre emlékszem, de RÁ, rájuk nagyon-nagyon. 

Emlékszem, hogy mennyire sajnáltam az édesanyát és mennyire aggódtam, hogy miként tudják majd megoldani az akkori élethelyzetet.

Kíváncsi leszek holnap...

A történetük korábbi linken olvasható: Ezen az oldalon

Szóval Ő, vagy Ők jönnek holnap.

De jó lenne, ha rendeződtek volna a dolgok. De ha nem is lesz így, remélem legalább a család nem ment rá erre az egészre.

Megosztás a facebookon

de azért alakulnak a dolgok...

Ugye írtam, hogy már a múlt hétvége se úgy alakult, ahogy szerettem volna, és vasárnap döbbentem rá, hogy ráadásul ezen a héten még rövid hétvége is lesz, és bizony 6 napos munkahét.

De aztán csak alakultak a dolgok.

Gyorsan teltek a napok, mivel volt munka. 

A múlt hétvégén az is kiderült, hogy a lányomnak mégse tudott jó áron téli gumit szerezni az öcsém, és mivel beteg volt ez így csúszott jó két hetet. Amint ezt hallottam, mármint azt, hogy a leányzó még mindig nyári gumival jár úgy, hogy hét közepére ónos esőt ígértek... Ideges lettem. De végül jól(?) alakultak a dolgok, mert a lányom párja lebetegedett, így a leányzó az ő kocsijával közlekedett. Ez valamelyest megnyugtatott. Már csak azon izgultam, hogy remélhetőleg a barátja nem covidos, mert akkor a lányom oltatlanul elkaphatja, és hát mostanában egyre több fiatalról hallani, aki oltatlanul pórul jár. De szerencsére nem volt covidos, egyéb légúti problémája volt, a tesztje negatív lett. Ez is megoldódott.

Aztán az is kiderült hét elején, hogy mehet a honvédséghez a lányom, akár már januárban kezdhet, HA!!! felveszi az oltást :)

Anyukámat is próbáltam meggyőzni, hogy az egyik kedvenc unokája is felveszi azt a fránya oltást, pedig nagyon ellene volt eddig, igazán elkisérhetné és felvehetné ő is. De hiába győzködtem, a kísérést még bevállalta volna, de az oltást továbbra se. Ez a dolog még függőbe van, de hátha előbb-utóbb ráveszi magát.

Csütörtökön átjutottam a háziorvoshoz. Vittem a mindenféle vizsgálataim eredményét. Nagyvonalakba meg volt vele elégedve, de azért kaptam a magas pulzulomra (90-100-110 - nyugalmi állapotba) gyógyszert, valamint pajzsmirigy UH-ra is elküldött és javasolta, hogy konzultáljak endokrinológussal is (szerinte is lehetne talán csökkenteni a Letroxon). Nos ez kissé problémás, mármint az endokrinológus, mert ahová már sok éve járok, ott már olyan a doki, mint a gép. Mielőtt bemegyek hozzá, már tudom mit fog mondani: továbbra is hypothyreoid, szedje tovább a gyógyszert (esetleg felír receptet, vagy kiír vérvizsgálatot, vagy ami épp aktuális), majd elteszi a magánrendelésért a pénzt (akár egy bűvész, szinte észrevétlenül) és ennyi. Szóval másik szakembert keresek, de ez se egyszerű. Bár találtam, de időpontot nem tudtam foglalni az elkövetkező hónapokra a magánrendelésére. Hát szuper!

Pajzsmirigy UH-ra most kértem az előbb időpontot, 2022. március 9-re kaptam... No comment. Nem sűrgős, de mi van azokkal, akiknek fontosak lennének a vizsgálatok? Most szinte semmi se működik.

Tegnap elkísértem a lányomat este az oltásra, regisztráció nélkül. Az SZTK épületében az alsó szinten működő rendelések közül egyik se működik, hiszen oltópontként vannak kijelölve. Pffff, na mindegy, ha már ott voltam, felvettem én is a harmadikat... 

A munkahelyre meg beszereztem egy irodai szobakerékpárt. Ha nincs bent beteg, akkor szoktam tekerni. Nem sok mozgást jelent, de attól mindenképp több, mintha napi 9 órán keresztül csak ülnék és semmit se csinálnék.

 

A fiam csütörtökön dolgozott utoljára, a cégüknél leállás van, majd csak január 12-én kezdenek. Milyen jó lenne háziasszonyként egy ilyen leállás így ünnepek közeledtével? E  helyett én ma is itt ülök a munkahelyen (szombaton) és azon logisztikázom, hogy miként oldjam meg azt a qrva sok mindent egy nap alatt, amit hétközbe nem volt időm?

Na mindegy, a lényeg, hogy felgyógyult a körmös és a fodrász is. A körmöm tegnap elkészült, a fodrászhoz meg ma munka után megyek. Legalább ezek rendbe lesznek.

A lányomnak tegnap meglett az oltása, és a téli gumi is felkerült a kocsijára. A jelenlegi főnökével is beszélt a javaslatomra, és elmondta neki, hogy valószínűleg január első hetében dolgozik már csak ott. A főnöke próbálta marasztalni, felajánlotta, hogy 12 óra helyett, 8 órába dolgozzon és rákérdezett arra is, hogy több pénzért maradna-e? De a lányom finoman visszautasította. A főnöke még bepróbálkozott, hogy le kell dolgoznia a 30 nap felmondási időt, de mikor a lányom mondta neki, hogy OK, akkor azonnali hatállyal beadja a felmondását, és akkor pont január első hetében telik le a 30 nap, akkor elmosolyodott és azt mondta, eltekint a 30 napos felmondástól. Tegnap már meg is hirdették a lányom állását.

Remélem megtalálja a számítását a honvédségnél. 

Mi is volt még? Ja, kaptunk karácsonyi üdvözletet a munkahelyen. Mikor megláttam a levelezésbe, meg se akartam nyitni, mert úgy voltam vele, hogy törölje ki a ... a képeslappal az üzenet küldője, hiszen tavaly csupán üdvözletet kaptunk. De aztán kiderült, hogy egy kis plusz pénz is jut, és lesz béremelés is. Persze várjuk ki a végét, hiszen a legutóbbi médiában körbeharsogott 30% se annyi volt. De az mindenképp jól esett, hogy nem csak üdvözlőlapot kaptunk.

Ma meg kaptam a számlámra plusz pénzt. De nem merem mondani senkinek, mert mi van, ha a főnök csak nekem adott a bíróságos szakértésekért? Az a többieknek rosszul esne. Próbáltam érdeklődni, hogy kaptak-e valamit a számlára, de csak a bankszámlára utalás miatti pénzt mondták. Most ezért erről kussolok. Felmentem az emeletre, hogy hátha a főnök mond valamit, de nem volt itt ma. Örülök neki, de azt nem szeretem, ha csak én kapok, azt olyan igazságtalannak tartom. Meg azt is gondolom mindig ilyenkor, hogy semmi sincs ingyen. De tőlem aztán hiába vár attól többet, mint amit eddig csináltam. Én nem leszek a barinője, nem fogok együtt kávézgatni vele, és továbbra is csak akkor megyek az irodájába, ha nagyon szükséges. De hátha kapnak a többiek is, csak ők is így vannak vele, mint én. :)

Megosztás a facebookon

és én se vagyok mindig kedves és bájos :)

Pénteken még boldogan mentem haza, örültem a hétvégének, de nem mindig minden úgy történik, ahogy azt én elképzelem.

A mostani hétvége nem volt éppen olyan, ami feltölt. Valahogy elcsúsztak a dolgok. De van ez így, nem mindig minden szép és jó. 

Szombaton volt a lányom névnapja, de most nem tudtuk úgy megünnepelni, mint tavaly. Ennek egyik fő oka az volt, hogy a férjem dolgozott. Én meg morogtam, csapkodtam, hogy tudja, hogy a kedvenc lánya névnapja van, és akkor is elmegy dolgozni? De ha ez még nem lenne elég, nem volt otthon még délután 4-kor se, így nélküle indultunk el és így lett felköszöntve a leányzó, az apja nélkül, amitől olyan más volt ez, mint szokott lenni. Ez eléggé rányomta a bélyegét a hangulatomra.

Tavaly még így ünnepeltük: 

 

Most meg ez elmaradt. Tök ideg voltam!

Vasárnap is folytatódott ez a széria. Az előző napról hozott feszültség se múlt még el, de a férjem, bár jót akart, engem sikerült még inkább felhergelnie.

Nekifogott kocsonyát főzni. Ezzel alapjában semmi gond, csak azzal, hogy nem tud semmiből kis adagot. Már ehhez is hozzászoktam valamelyest, de most még inkább elvetette a sulykot. A legnagyobb edénybe főzte (amibe karácsonykor az 5 kiló darált húsból szoktuk a káposztát), de annyi kocsonyahúst rakott bele, hogy szinte alig volt leve. Ekkor elszállt az agyam. A kocsonya nálunk ugyanis a kocsonya levéről szól. A fiam, a lányom és én is inkább csak a levet esszük, és nem túl hagyományosan csirkemell filét és egy kis darab füstölt kolbászt szoktunk a tányérba tenni. Semmi köröm, meg farok, stb. Nyilván tudom, hogy a kocsonya, attól kocsonya, de nálunk ez van.

Persze nem szépen mondtam, hogy már megint minek vásárolt annyit, és így nem lesz jó! Megértette és kiszedett a hozzávalókból és egy másik edénye körömpörköltet főzött a kiszedett dolgokból. Ezzel még nem is lett volna baj, kivéve, hogy mivel csak Ő eszi, egy hét alatt se fogyott volna el. De  megoldotta, viszont én ettől még idegesebb lettem, és nem vagyok rá büszke, de elkezdtem kiabálni. - Nem is értem magam, hogy minek csinálom ezt, de akkor abban a helyzetben ki kell, hogy adjam magamból amit gondolok... - Szóval telefonált pár barátjának és vitt nekik a körömpörköltből. Én meg kiakadtam (és kiabáltam vele), hogy miért mi etetünk más embereket? Persze nyilván az se lett volna jó, ha nem fogy el, és ki kell dobni. De valahogy ez a sokat főz és szétosztja dolog, nálam kiveri a biztosítékot. 

Pedig már hozzászokhattam volna, mert mindig így főz, csak általában anyukámnak, nagybátyámnak és a lányoméknak osztogatjuk el... Azt nem sajnálom, de ezt pénzkidobásnak tartom. 

Az is könnyen belátható, hogy az óbégatásom miatt nem is sietett haza, mikor elvitte a barátainak a "kóstolót". Megértem. Én se siettem volna, ha a helyébe vagyok. 

Végül is elkészült a kocsonya, de ugye azt szokták monani, hogy "szegény embert még az ág is húzza..." szerencsétlen ahogy az első három tányérral ki akarta vinni, az egyik tányér pont a nappali ajtóba lecsúszott és kiborult. Na ekkor megint rázendítettem... Így utólag már gáz, de akkor nem bírtam visszafogni magam. 

22 tányérral lett, majd viszek anyukámnak, meg a lányoméknak és ki  tudja kinek jut majd még belőle :) ? 

Most még a piaci nézelődés se töltött fel igazán. Szombaton olyan hideg volt, hogy alig akadt árus. Egyetlen dolgot vettem csak, mondjuk annak örültem. Egy drága, az interntes árukereső szerint 36.000. Ft-os vízforralót sikerült 1000 Ft-ért megvenni. A lányom már régóta ilyet szeretett volna, hát most lett neki. Üvegborítású, a talp része is és maga a készülék is, magas fényű rozsdamentes acél felülettel, érintő  panellel, kék fényű digitális LCD kijelzővel, hőmérséklet beállítási lehetőség: 60C° / 70C° / 80C° / 90C° / 95C° / 100C°.

Vasárnap meg semmit se találtam, már 9 órakor anyukámnál voltam, hogy a karácsony előtti nagybevásárlást segítsem neki megvalósítani.

Ja, és ez a hét ráadásul még 6 munkanapból is áll. Szabadságra nem lehet menni. Még jó, hogy legalább a fodrász meglesz talán szombat délután. 

Megosztás a facebookon

Hol volt, hol nem volt, volt hét elején két nap szabadságom. De az a két nap szabadság úgy eltelt, hogy szerda reggel munkába menet azon gondolkodtam, valóban megtörtént-e? Lehetséges-e, hogy már szerda van? És amennyiben igen, akkor hogy nem vettem észre, hogy volt hétfő és kedd is?

Na mindegy, ez már csak ilyen...

De azért nem rossz úgy kezdeni a munkás hetet, hogy tudod, holnapután már péntek :)

Szerdán elég sok munkám volt, ráadásul a főnök is megkért, hogy nézzek át egy bírósági anyagot és véleményezzem. 

Az első fok (egyik kolléga) és a bíróság által kirendelt szakértő véleménye között elég nagy eltérés volt, és azt szerette volna tudni, hogy én az adott ügyben miként döntöttem volna. Azt mondta, hogy nyilván ha lehet, akkor védjük a mundér becsületét, de ha nem a kollégának van igaza, hanem a kirendelt szakértőnek, akkor azt is elfogadja, de tudni szeretné. A feladat megtisztelő és a legjobb tudásom szerint véleményeztem, alátámasztva olyan tényekkel, ami könnyen érthető és az érvelésem alapján úgy tűnik, hogy nem a kirendelt szakértőnek van igaza! És abszolút nem elfogultan véleményeztem. Csak egy pici kiragadott dolog a bírósági szakértő véleményéből: Az ügyfél 52 éves és 32 év szolgálati idővel rendelkezik. A kirendelt szakértő szerint azonban, a munkára szocializáltsága és az életpálya karaktere alapján nem rehabilitálható! Hogy micsoda??? Hát ez az ember 20 éves kora óta folyamatosan dolgozik, és ennek ellenére úgy ítéli meg, hogy nulla a munkára szocializáltsága??? Csak azért, mert az utóbbi időben nem nyílt munkaerő-piacon, hanem akkreditált foglalkoztatónál dolgozott? Na ne már... Szépen egy oldalon keresztül részleteztem, hogy miért nem elfogadható ez a szakvélemény. A másik kifogása meg az volt, hogy mivel az ügyfél siket, így speciális szükséglete van a munkvégzés során, ami nem megvalósítható hosszú távon, ezért se rehabilitálható. Na most őszintén. Egy laikus is ha józan paraszti ésszel végiggondolja, hogy ez az ember már 32 éve így dolgozik (születése óta siket), akkor miként lehet azt mondani, bocsánat, egy szakértői véleménybe a bíróságnak leírni!!!, hogy nem megvalósítható???  Ez az ember 32 éve így dolgozik. Eddig is "megértették" az eddigi munkaadói, és nem volt ezzel gond! Szóval ezt is szépen kifejtve leírtam, hogy igenis rehabilitálható, jelenleg is dolgozik, és több nyílt munkaerőpiaci cég is alkalmaz siketeket, hiszen nincs más egészségügyi problémája. Pont pár hete tudtam meg, hogy pl. az Auchan siket pénztárosokat és árufeltöltőket alkalmaz, piaci bért kapnak, és van mentoruk is aki betanítja őket és bármi probléma adódik segítenek. De több olyan foglalkozás is van, ahol elhelyezkedhet. Aztán mivel én végigbogarásztam az egész bírósági aktát, észrevettem egy másik hibát is, amit a főnök nem. Ez pedig az volt, hogy a bíróság által kirendelt másik szakértő (szociális szakértő) azt írta, hogy elkészítette az interjút az igénylővel, de mivel siket, így a kommunikáció nem valósítható meg, ezért szociális szempontból nem rehabilitálható. Ez lehet, hogy bonyolult dolognak tűnik, de marhára nem az. Egyrészt ugye a szakértő maga is leírta, hogy elkészítette az interjút, tehát a kommunikácó megvalósult. Az más dolog, hogy az ügyfél szájról olvas, vagy jeltolmácsot vesz igénybe. De hát ugye gondolom, hogy aki ilyen posztot tölt be, hogy a bíróság felkéri szakérteni, az tudja, hogy a kommunikácó nem csupán verbálisan valósulhat meg. Ráadásul mivel korábban szoc. szakértő is voltam, így pontosan ismerem a módszertant, és a szoc. szakértő csak 3 ok miatt mondhatja azt, hogy az igénylő nem rehabilitálható, de ez pont nem az az indok. Elmondtam mindezt a főnöknek és e-mailben is megírtam neki, szépen részletezve, indokolva, stb. Ezen felbuzdulva a főnök vérszemet kapott, hogy akkor megtámadja a bírósági szakértői véleményt. 

Pfff. Ez persze egyrészt megtisztelő számomra, de...

Hááááát, már megint hamarabb cselekedtem, mint ahogy átgondoltam volna a dolgot. Lehet inkább azt kellett volna mondani, hogy a bíróság által kirendelt szakértő véleményével is egyet tudok érteni. (Persze nyilván nem értek vele egyet, de ha azt mondtam volna, akkor a főnök belenyugszik. De így vélhetően máskor is kapok ilyen feladatokat.) Jó ez nekem? Szeretek én inkább szürke kisegér lenni. Na mindegy, ezt már elqrtam...

A másik ami aggaszt, az a kolléganőm. Szegény olyan rossz paszba van. Amúgy is mindig van valami baja, megy a hasa, ideges, nem alszik, nem tud enni, depressziós, stb., de most még rosszabb lett a helyzet. Teljesen ki van borulva tőle, hogy a járvány közepén sok beteg ember jön hozzánk. Fél, hogy megbetegszik (elkapja a vírust), és akkor nem láthatja az unokáját. Sokszor elmondja, hogy ha az unokája nem lenne, akkor nem is lenne értelme az életének. Egyedül van, a férje és az egyik lánya külföldön, a másik lánya itthon él az unokával, de messze. És ha ez még nem lenne elég, akkor a múlt hétfőn elütötte egy autó, amint a kocsijához tartott munka után. Szerencsére nem lett baja, de megijedt. És mi történt szerdán? Alig értem haza, már hívott. Pont azon gondolkoztam, hogy úgy kellene beleszólni a telefonba, "na mi van, már megint elütöttek"? De aztán mégse tettem, mert morbidnak találtam. Amint felvettem már mondta is, hogy képzeld, most meg belémjöttek hárulról... Pfff. Szerencsére a képek alapján a rendszertáblán látszik csak némi benyomódás. Persze töltöttek betétlapot, aki belement, az elismerte a felelősségét, most intézi a bíztosítót. De ma már teljesen összeomlott ismét, mert fájt a torka, rosszul érezte magát, égett az arca, folyton a testhőjét méregette. Nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon, mert a lánya készült hozzá az unokával, de nem volt jól. Félt, hogy mi van ha megfertőzi az unokát, és nem mellesleg a lányát, akinek súlyos autoimmun betegsége van? Tőlem kérdezgette, hogy mit csináljon? Szóljon a lányának, hogy ne jöjjenek? De ha nem jönnek, akkor meg megőrül egyedül, és ha nem láthatja az unokáját... 

Mit mondhattam volna? Nyilván azt, hogy ebbe aztán tanácsot nem adhatok! Remélem nem betegszik le. És nem azért, hogy akkor nem jön a jövő héten, hanem maga miatt. Mert ha beteg lesz, akkor azon fog aggódni, hogy biztos megfertőzte a lányát és az unokáját. Szegény... Mindig aggódik valamin. 

Mondtam is neki, hogy ez nem jó! Ő meg erre azt mondta, hogy azért jött ki korábban az egyik kollégájával nagyon, mert annyira egyformák voltak. Az aggódás volt a közös életformájuk. Ha nem aggódtak, akkor nem érezte jól magát!

Hááát, nem tudom... Azt hiszem saját életét keseríti meg. 

Ma is adtam okot neki még ezen felül is az aggódásra, mert mára kaptam szemfenék vizsgálatra időpontot (kb. 2 hónapja kértem). És mivel munkaidőbe kellett elmennem, így egyedül maradt. Ettől is mindig retteg. Pedig mondtam neki, hogy csak a saját dolgával törödjön, én majd megoldom azokat a vizsgálatokat irat alapján, akik akkor jönnek amíg én a vizsgálaton leszek. De Ő csak aggódott akkor is :D

A szemfenék vizsgálatról: Kolléganőm elmondta, hogy Ő már többször is volt, ráadásul annál a doktornőnél ahová én is mentem. Rossz véleménnyel volt az ovosról, de azt mondta, hogy a vizsgálat az semmi. OK, elfogadtam. Mivel a neten azt olvastam, hogy ilyenkor pupilla tágítás is van, rákérdeztem. A kolléga állította, hogy ő már sokszor volt, de nem tágították a pupilláját. OK.

Odaértem az időpontom előtt 10 perccel. Felesleges volt. Rajtam kívül még heten várakoztak. Ennyit az időpontról. 

Mikor végre sorra kerültem, elolvastatták a táblát, majd kaptam érzéstelenítőt és azt mondták, hogy akkor kitágítják a pupillámat. 

HOGY MICSODA? DE NEKEM AZT MONDTÁK... ÉN KOCSIVAL JÖTTEM... 

Erre a doktornő: hát nem kellene így vezetni...

Pfff. 

Erről ennyit. Gondoltam, ha nem látok, akkor gyalog is nekimegyek a dolgoknak, inkább megpróbálok kocsival visszajutni a munkahelyre, az mégiscsak véd valamit (mármint a kaszni), ha szükséges. De azért nem volt olyan vészes a helyzet. Vezetni tudtam. Mondjuk mikor visszaértem, a kitöltött nyomtatványokat elolvasni nem igazán láttam, szóval úgy is mondhatnám, hogy vakon dolgoztam :)

De végre péntek van, itt a hétvége! 

Én így fogom fel. Örömködtem mikor hazaindultunk. A kolléganőm meg annyit mondott: úgyis mindjárt hétfő... 

Mondom én, hogy rossz a hozzáállása a dolgokhoz. Annak kell örülni ami van!

 

 

Megosztás a facebookon