Március 8.

avagy NŐNAP

Nem vagyok híve a nőnap megünneplésének. Abban hiszek, hogy nem kell erre egy nap. Nekem bőségesen elég, ha minden nap megkapom a megfelelő tiszteletet. Nem, nem azért mert nő vagyok, hanem azért, mert éppen olyan embernek érzem magam, mint bárki más.

De azért mégse tagadhatom, hogy igenis jól esett, hogy a "volt kollégáim" gondoltak rám, és a belső postával küldtek nekem pont olyan meglepit, mint amit a jelenleg is munkaügyiben dolgozó kolléganőim kaptak. Az itteni kollégák meg igenis irigykedtek, még akkor is, ha nem mondták. Láttam, éreztem.

Persze itt is kaptunk az egyetlen mai napon is dolgozó főorvostól egy szál fehér rózsát (melyet a saját pénzéből vásárolt, a nem éppen kevés nő kollégájának).

Na de a lényeg. A "régiek" ezzel leptek meg:

Amint ebbe az igényes "csomagolásba" belenéztem, egy borítékot és egy virágot láttam. Megmondom őszintén, hogy a borítéknak jobban örültem. Mert azzal bizony ők dolgoztak, kreatívkodtak :)

A részletekre felhívnám a figyelmet, mint pl. a feladó!!! vagy az elsőbbségi jelzés :)

És a borítékban ez volt:

Szóval a mai napig is tartom, hogy a "régi" csapat a legjobb kollektíva a kormányhivatalon belül. Ehhez azt hiszem nem is kell magyarázat.

De még azért idebiggyesztem a virágot is amit kaptam.

Tehát nőnap szeretem, vagy nem szeretem... A lényeg, hogy az ilyen gesztusok mindig meglágyítják a szívemet.

Azért nőnap alkalmából megosztanék egy gondolatot, mely nem az én fejemből pattant ki...

 

“This is Spartaaaa”

vagyis Spartan Race

Nem, nem nekem gurult el a gyógyszerem. A fiam vette a fejébe, hogy ha már leszokott a cigiről és nekifogott az egészséges életmódnak, akkor ne csak úgy eljárjon a konditerembe, hanem legyen valami célja.

Nos nem aprózta el, egyből a Spartan Race-t nézte ki magának. Ezzel önmagában még nem lenne baj, de azért azt már kissé túlzásnak tartom, hogy a március végén lévő eseményre jelentkezett. Szerintem több felkészülési időre lenne szükség... De Ő megvan róla győződve, hogy menni fog neki.

Én meg mit is tehetnék, mint támogatom, biztatom, elmegyek vele a szükséges felszereléseket megvenni, hurcibálom edzésre, a lehetőségekhez képest minél olcsóbban próbálok szerezni gps-es futóórát, ilyesmi.

Ő meg beletesz mindent, munka után megy terepre futni, utána köredzésre, stb. Nem is tudom, hogy el akarok-e majd menni megnézni, amint szenved?

Nyilván ha nem történik majd valami malőr, akkor be fog érni a célba, és  bármilyen fáradtan is teszi majd, gondolom, hogy megerősíti majd lelkileg.

De szenvedni látni a gyerekemet nem éppen akarom, még akkor se, ha a végén legyőzi magát és célba ér. Ezért jelenleg azt gondolom, ha nem én leszek a sofőrje, akkor nem megyek. De ki tudja, mert közbe meg szeretném biztatni, megsimogatni a saras buksiját, vagy csak egyszerűen átölelni. A nézőknek egyébként ingyenes a részvétel. Persze gondolom a dagonyába senki se menne pénzért.

Már fent van a holnapon az indulók között.

A honlap szerint a 14 órakor induló versenyen fog részt venni. Ez szerintem gáz, szerinte meg buli. Mert ugye reggel még nincs nagy dagonya, pocsolya, azt az indulok gerjesztik. Délutánra már egy sártenger lesz az egész...

Aki nem tudja, annak elmondom, hogy a Spartan Race egy különleges akadályverseny, ahol nem éppen a táv hosszúsága adja a  nehézséget, hanem azok a feladatok, melyeket a verseny során le kell küzdeni. A távon belül 20 akadály van, mely 2 órán belül teljesíthető.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy katonai akadálypályán, katonai jellegű akadályokkal lebonyolított futóverseny, ahol extrém körülmények között, sárban, vízben, komoly akadályok vannak, melyek mind mentálisan, mind fizikailag megterhelőek.

Jaaaaa! És mindezért még kb. 20.000. Ft.-ot fizetett is, hogy ott lehessen. Nem beszélve az egyéb járulékos költségekről.

 

Csak néhány kép:

 

 

Maradok, ha akarod...

Otthon senkinek se mondtam el, hogy mi a szitu. Vagyis azt,  hogy lehet március 1.-től már nem szakértőként fogok dolgozni, hanem ismét a foglalkoztatási osztályon. Úgy gondoltam, ha mégis vissza kell mennem, akkor majd elmondom.

Igazából nem is nagyon hittem benne, hogy a "B verzió" is megtörténhet. Meg voltam róla győződve, hogy egyértelműen szükség van rám itt, és ezt a vezetőség is tudja, ezért nincs is más verzió, csak az, hogy maradok és punktum!

Aztán pénteken délután már nem voltam annyira biztos magamba. Sőt! Azt is mondhatnám, hogy kissé megbicsaklott a nagy önbizalmam!

Az történt, hogy értekezletet hívott össze a főnök, ahol elmondta, hogy teljes hírzárlat van, nem lehet tudni semmit. Azt sem, hogy márc. 1-től mennyi ember maradhat az osztályon, azt se, hogy miként fogják a maradók megoldani a nyakukba zúduló hatalmas mennyiségű plusz feladatot.

Az már akkor is bizonyosan tudható volt, hogy 4 adminisztratív dolgozó szerződése lejár, őket nem hosszabbítják, csakúgy, mint a közmunkást. Ezek mellé még egy asszisztens is felmondott, és én voltam a hetedik, akiről nem lehetett tudni, hogy akkor mi lesz? Maradok vagy sem?

Igazából a sorok között elhangzó infók bizonytalanítottak el, meg az, hogy a régi munkahelyemen hamarabb volt értekezlet, mint nálunk. És persze a kollégák rögtön megírták, hogy semmi konkrét dolgot sem mondtak nekik, csak annyit, hogy "kitartás", meg a "fizetésemelés nem minden..."

Nálunk pedig az értekezleten az alábbi hangzott el: ezeket a kinevezés megszüntetéseket még ki se küldhették volna... most abból van hajcihő, hogy miként is kapták meg ezeket páran. Hiszen hírzárlat van, ezért ezek nem kerülhettek volna még ki. A többiek pedig arra számíthatnak, hogy majd csütörtökön (értsd a törvény életbe lépése előtti napon) kapják majd meg az új kinevezéseiket, ami alapján másnap kell vagy nem kell jönni dolgozni! Durva nem??? Mert szerintem az! Ja, és még azt is hozzátette, hogy az is elképzelhető, hogy az ügyfélkapus értesítés csak csütörtökön munkaidő után fog megérkezni, tehát mindenki figyelje, mert abból fog kiderülni, hogy másnap kell-e dolgozni...

De mi lehet az, ami ennyire titkos???

Mi lehet az, amit nem lehet megtudni akár egy héttel korábban se?

Nyilván, ha valamit ennyire titkolnak, az csak valami olyan lehet, amit jobb, ha minél később tud meg az ember.

Eddig komolyan nem érdekelt a dolog, de most már kifejezetten kíváncsi vagyok.

A hétvégén egyáltalán nem jutott eszembe a dolog. Illetve ez nem teljesen igaz, mert akkor mégis eszembe jutott, amikor egy idézetet láttam a facén. Ez volt az:

Ekkor jutott eszembe, hogy nem kérdés, maradok és kész!

Azért a biztonság kedvéért felvettem a szerencsét hozó karkötőmet és azóta le se vettem :)

 

Ma reggel alig fogtam neki a munkának, amikor hallottam a főnököm lépteit. Megkért, hogy menjek fel hozzá. Az arcáról semmit se tudtam leolvasni, mert annyira rohant, hogy csak "szaladtam" utána. Amint így robogtunk felfelé az emeletre az irodájába, hátra-hátra szólt, hogy ne szaladjak, Ő csak azért siet, mert nem zárta be az irodáját.

Amint felértünk tájékoztatott, hogy pénteken fél 3-kor kerestek telefonon a hivatalvezető irodájából, de ugye akkor én már régen otthon voltam és készülődtem a volt kollégákkal való talira, hiszen fél 2-ig tart a munkaidő. És itt nem kell túlórázni.

Szóval visszatérve... Azért kerestek, mert a hivatalvezető szeretne beszélni velem. NO! Mégiscsak??? Múlt héten pénteken még nem gondoltam, hogy ez valóban így lesz!

8 óra 30 percre várt!

Ahogy kell, időben (illetve korábban egy kicsivel) ott álltam a hivatalvezető irodája előtt. Amikor behívott, elővezette a dolgot, hogy bár tudja ideiglenesen vállaltam a szakértői munkát, de mit szólnék hozzá, ha végleges lenne ez a dolog. Sok szépet és jót mondott, hogy a főnököm nagyon elégedett velem, meg hogy ilyen elhivatott szakemberekre van szükség, bla, bla, bla. 

Hagytam had beszéljen, nehogy már valami dicséret benne maradjon :)

Aztán amint végzett a monológjával, elmondtam, hogy valójában szívesen maradnék a jelenlegi pozíciómban. 

A főnök már alig várta, hogy visszaérjek. Ja! Persze a saját nevére szóló belépőkártyáját is ideadta, hogy akadálymentesen jussak be a hivatalvezetőhöz, de szerintem csak azért, hogy amint végzek azonnal hozzá menjek. De mentem is. Elmondtam neki, hogy maradok, sőt a hivatalvezető arra is felhívta a figyelmemet, ha esetleg nem kapnám meg az új kinevezésemet, pénteken akkor is a jelenlegi helyemen kezdjek! A főnököm erre annyira megörült, hogy felpattant a székből, átölelt és körbecsókolt. 

Nos kissé meglepődtem, nem voltam erre felkészülve :) Tényleg boldog attól, hogy maradok! Mellékesen megjegyzem, hogy én is. 

 

 

"Különben mehetünk vissza a balettbe ugrálni!*"

 

Az apropó ami miatt a fenti idézet eszembe jutott, hogy ma az ügyfélkapumon újabb értesítést kaptam. 

Azzal tisztába voltam, hogy március elsejétől már nem fogom kapni a helyettesítési díjat, viszont az kissé szíven ütött, hogy az átirányításomat is megszüntették február 28. dátummal. 

Nem azért, mert nem szeretnék visszamenni a munkaügyibe, hanem azért, mert az ragadt meg a fejembe, hogy megkérdeznek, kikérik a véleményemet. Vagyis ezt ígérték még szeptemberben, amikor rábólintottam, hogy elvállalom a szakértői állást. Én balga, ostoba, naiv... Mégis miként gondoltam?

Tényleg elhittem, hogy megkérdeznek? Azt gondoltam, hogy az új hivatalvezetőt érdekelni fogja, hogy mit is szeretne egy kis alkalmazott?

Mindegy is. A csalódottságom kb. 2 percig tartott, mert eszembe jutottak a "csajok", (a munkaügyis kolléganők) akikkel a mai napig, napi szinten beszélünk, csetelünk, pletyizünk, együtt járunk kondiba, megosztjuk egymással örömünket és bánatunkat. És ebben a pillanatba már el is röppent minden csalódottságom. 

Rá kellett jönnöm, hogy most a szívem és az eszem mást mond. Az eszem szerint, itt sokkal jobb. Fele annyi sincs a munkám, viszont a másik helyen meg olyanok a kollégák, hogy ha a szívemre hallgatnék, nem is kérdés, hogy a korábbi (sokkal nehezebb) munkámat választanám.

 

Éppen írtam a volt kolléganőknek a cseten, hogy lehetséges, jövő pénteken, azaz márc. 1-én , már ott kezdek náluk, és mivel leadtam a belépő kártyámat, engedjenek már majd be :) Ebben a pillanatban a titkárságról lejött az egyik kolléganő teljesen más okból, és meglátta az asztalomon a kinyomtatott iratot. Beszélgetés közben rákérdezett, hogy az meg mi? Majd viccesen hozzátette, te már megkaptad a fizetésemelésed?

Én meg kissé szkeptikusan mondtam neki, hogy mi lenne? Az átirányításom megszüntetése. Teljesen elfehéredett, elkérte, hogy elolvashatja-e? Én meg hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most színház vagy komoly? 

De amikor már többedszer olvasta hangosan és még mindig nem akarta elhinni, nos akkor kezdtem úgy gondolni, hogy tényleg nem tudott róla. Azt mondta, hogy a legjobb az lenne, ha most rögtön felmennék a főnökhöz a levéllel. Én meg kacarásztam, hogy " ne mond már, hogy a főnök nem tudja..." :) De a kolléganő csak erősködött, hogy higgyem el, nem tudja! És menjek azonnal, hátha vissza lehet még csinálni a dolgot, mert a bizottság nem működhet szakértő nélkül!

Nem voltam teljesen meggyőzve arról, hogy a főnök (a FŐNÖK ???) ne tudna ilyen dologról, de nem ellenkeztem, mentem. Kicsit várni kellett, mert éppen raporton volt az egyik doktornő és az asszisztense. Amikor kijöttek a főnök csak nézett nagy szemekkel, hogy mit szeretnék? Mert a titkárnő csak annyit mondott neki, hogy beszélni szeretnék vele.

Amint meglátta a papírlapot a kezembe, azonnal azt kérdezte: fel akarsz mondani??? És így folytatta: én már semmin sem csodálkozom. Jövő péntektől veszik el a közmunkásokat, nem hosszabbítják meg 4 ügyintéző szerződését, és tegnap még egy kolléganő is felmondott.... Ha még elmegy valaki, akkor lehúzhatjuk a redőnyt!

Látszólag elég megviselt volt, és őszintének is tűnt. 

Megmutattam neki, hogy milyen értesítést kaptam. Teljesen kiborult. Nem tudott róla. Megnyugtatott, hogy most azonnal megy és intézkedik. Azt mondta, úgyis időpontra megy a kormánymegbízotthoz... Aztán eszébe jutott, hogy azért mégiscsak megkérdezi: és Te mit szeretnél? Ha maradhatsz, maradnál? Ha elmész, nem lesz szakértő, nem tud működni a bizottság! (pffff, mindenki ezzel jön... kicsit zsarolás szaga van...)

Behívott az irodába és beszélgettünk. Megnyugtattam, hogy nagyon jól érzem magam a szakértői bizottságba, és ha meg vannak velem elégedve, akkor szívesen vállalnám továbbra is a szakértői feladatot. De azt is elmondtam neki, hogy néhány hete amikor a munkaügyibe jártam, akkor a volt főnököm azzal fogadott, hogy már nagyon várnak vissza, és számítanak rám... Bár azt is hozzátettem, hogy a volt főnökömnek elmondtam, ha dönthetek, akkor valószínűleg nem a munkaügyit választom. 

Ezzel megerősítve érezte magát a jelenlegi főnök és azt mondta, nagyon meg vannak velem elégedve! Megkért, hogy ha lehetséges, akkor hagyjam ott neki a levelet, mert most azonnal megy és intézkedik.

Alig telt el fél óra, a főnök nagy vigyorral a száján jött a szobánkba és megkért, hogy menjek már ki egy pár szóra. Ekkor már sejtettem, hogy elérte amit akart. Elmondta, hogy átment a "nagy házba", ami egyébként mellettünk van, és beszélt az illetékessel. Ne legyek meglepődve ha pár napon belül áthívatnak a hivatalvezetőhöz. Mert Ő meggyőzött ma minden illetékest, hogy a bizottság nem működhet szakértő nélkül, de arról hogy akarom-e vállalni a továbbiakban is ezt a munkát, már majd nekem kell nyilatkozni. 

Azért azt be kell vallanom őszintén, hogy valóban jól esett, hogy a főnököm kiállt értem, és számít rám. Sőt, nem csak számít, hanem harcol is értem. De nem vagyok elszállva magamtól, hiszen tudom, hogy ez az ő érdeke is :) 

Nos pár napon belül eldől/eldönthetem (???), hogy mehetek-e vissza a balettba ugrálni :)

 

Ma olyan semmilyen vagyok...

Ma ugyan kedd van, de mivel tegnap nem dolgoztam így olyan hétfő hangulatom van. A hétfő nem tudom miért, de mindig olyan nyűgös. Azt hiszem talán azért, mert bár hétvégén is korán kelek, de mégis magamnak osztom be a napot. Ja, és hétvégén ugye ott van a piac, ami még mindig rendszeres program. Még akkor is, ha semmit se találok.

Vasárnap lemértem a telefonomon lévő alkalmazással, hogy aznap a piacon 3,1 km-t sétáltam. Már nem emlékszem, hogy ez mennyi kalória, de egybe kötöm ezáltal a kellemeset a hasznossal.

Nem sok mindent vettem, de azért sikerült "bevásárolnom" egy Under Armour 2018-as kiadású kosaras cipőt. Az eladó 6000 Ft-ra mondta, de végül 4000-ért vettem meg. A mérete miatt ugyan senkire se jó a családba, de amint megláttam felhívtam a lányom, mert Ő mostanában ilyesmivel (is) foglalkozik elég sok sikerrel. Vagyis hogy az ilyen márkájú sportcuccokat a neten eladja. Szóval amint megláttam a cipőt, már hívtam is, és mondtam neki, hogy küldök képet.

Amint meglátta, azonnal mondta, hogy vegyem meg, mert legalább 10.000. Ft-ot tud rajta keresni.

Azért a kép alapján látszik, hogy nem egyszerű ez a piacozás, mert bizony a sok "lom" között kell rátalálni az ilyen kincsekre.

Amúgy a lányom nagyon sajnálja, hogy nagyobb méret, mint a lába, mert nagyon tetszik neki. Rákeresett a neten, 2018-as modell és 140 USA dollár az ára. Vagyis közel 40.000. Ft.

 

Egy takarítás után már csuda jól néz ki :) A képen ugyan nem látszik, de a szövet rész magába is csillogós és a hátsó része pedig színváltós, ahogy ráesik a fény.

Ja! Visszatérve a lányomra. Szombat reggel (hajnalban) amint dolgozni ment, ismét meghúzták a kocsiját. Jó, jó, pár hónapja nem meghúzták, hanem összetörték, de még mindig nagyon közelinek tűnik a dolog, ahhoz, hogy ismét így járjon.

A munkahelyen semmi extra. Írom a blogomat, mert már szétunom magam. 9 óra 41-kor végeztem a mai munkámmal. Mondjuk a tegnapi szakértést utána csináltam meg iratok alapján, mert ugye itt nincs helyettesítés, de még így is végeztem 11 óra körül. Valami hasznos elfoglaltságot kellene találni.. Jó lenne nyelvet tanulni, de azt a szobatársamtól nem tudok. Azt hiszem kiveszek a könyvtárból pár olvasnivalót. Lehet sokan irigyelnek ezért, de én jobban szeretem, ha telik az idő a munkahelyen. Az pedig csak úgy telik, ha folyamatosan van elfoglaltság.

De ma nincs, meg az idő is olyan lehangoló. Azt hiszem ezek együtt okozzák, hogy olyan semmilyen vagyok...

Nem ? De!

 

 

 

 

 

Jó és rossz hírek

Néha tejesen frusztráltnak érzem magam, főleg amikor azt tapasztalom, hogy a környezetemben vagy az ismeretségi körömben valakinek problémái vannak, miközben én szinte folyamatosan jó szériát futok.

Persze néha nekem is vannak hullámvölgyeim, olyan helyzetek, amikor én is szerencsétlennek érzem magam, de ez általában csak pár napig vagy néhány óráig tart. Az elmúlt időszakban akkor éreztem nagyon mélyponton magam amikor a lányomnak 27-es lett a TSH-ja. A következő kisebb ideg összeroppanást pedig akkor kaptam amikor egyik hétről a másikra 55-re emelkedett. 

55-re, mikor a max. normális érték 4, azaz négy! Annyira szerettem volna, hogy inkább nekem legyen rossz az eredményem, mint neki. Bármit megadtam volna, csak hogy rendeződjön a dolog. Még fiatal, gyermekvállalás előtt van, neki nagyon fontos, hogy a hormonrendszere megfelelően működjön!

Aztán persze az se esett jól, amikor végzést kaptam a múlt héten a Járásbíróságtól, hogy fizessek be 9.250. Ft-ot.

De ez utóbbi nem olyan, ami miatt a kardomba dőlnék.

A gyerekem rossz hormoneredménye az megviselt, de szerencsére tegnap járt orvosnál, és jelenleg 4,7 a TSH-ja. Nos ez már azért közelít a jóhoz.

A bírósági végzést megfellebbeztem, és bár nem sok reményt fűzök hozzá, hogy elengedik, de sz@rok bele.

Mára is jutott pár óra stressz. Az történt, hogy az egyik kolléganőm a csoportos cseten írt, hogy fizetésemelést kapott.

Én meg rögtön írtam is neki, hogy nagyon megérdemelte. De ezután jött a "hidegzuhany", mert megírta kicsit később azt is, hogy csupán 1000 azaz ezer forinttal nőtt a bére. Amikor meg még azt is megírta, hogy mennyi volt és mennyi lett, akkor teljesen rosszul éreztem magam. Nem tudom ez normális-e? De tényleg fizikailag is rosszul érzem magam, amikor nekem kedves emberek csalódottak vagy szomorúak. Az említett kolléganő fizetése bruttó 194.000. Ft-ról, 195.000. Ft-ra nőtt. Ennyit keres köztisztviselőként, diplomával, sok-sok munkával, mert bizony szegény olyan területen dolgozik, ahol bizony nem napi 8 óra a munkaidő. Annyit írt még, hogy sok-sok gondolkodás után úgy döntött, hogy a mekibe fagyit fog venni a plusz pénzen.

Egész délután ezen morfondíroztam, és "puffogtam". Még Ő nyugtatott...

Aztán még inkább rosszul éreztem magam, mert én bizony jó híreket kaptam, de mégse mondhattam el neki, mert ettől még inkább sz@rul érezte volna magát, amitől én is még sz@rabbúl, és ez így generálta volna magát.

Két levelem érkezett az ügyfélkapumra.

Az egyik levél arról szól, hogy az illetményemet 30.000. Ft-al megemelik január 1-től. A másik meg arról, hogy a helyettesítési díjamat (amit rajtam kívül egy ismerős kollégám se kap) 98.500 Ft.-ra emelik! Azért ennyi pénzért már nagyon megérte elvállalni ezt a munkát! Tekintettel arra, hogy a pénzem is jóval több, és a munka is sokkal kevesebb!

De közben meg ott volt a gombóc a torkomba, hogy szegény kolléganő meg...

Milyen igazságtalan...

 

Úgy döntöttem ezt senkinek se mondom el, csak a szűk családomnak! Szerintem márciustól úgyis feloldják a létszám stopot és akkor búcsút vehetek a helyettesítési díjtól. Mondjuk azért titokba reménykedem, hogy a beígért 30% béremelés az meglesz márciustól :) De addig is ez egy ajándék! Csak szegény kolléganő...

Ha belegondolok, hogy ebbe a hónapba közel fél millió forintért dolgozok, akkor kedvem támad mosolyogni. Csak mindig ott van a fejembe, hogy "bezzeg szegény kolléganő"!

Ennyit a munkahelyről.

Otthon rendbe mennek a dolgok. A lányom és a fiam is egyre fanatikusabban nyomja az egészséges életmódot, aminek köszönhetően a férjembe is fel-fel támad az érzés, hogy talán csatlakoznia kellene neki is :) Most ismét azt mondta, hogy februártól jön velem kondiba, de szerintem megmarad az elmélet szintjén.

Ebben a hónapban az egész család fogászati problémáit is orvosoltuk. A férjem is jár már velünk fogorvoshoz. Eddig nagyon félt, de mivel én és a lányom már régebb óta járunk egy kedves doktorbácsihoz, így csatlakozott hozzánk. Tette mindezt azok után, hogy a fiam egyik fogát gyökér kezelni kellett, de olyan szuperül megcsinálta az orvos, hogy ezen felbátorodva, már négyen járunk együtt fogászatra. Szóval a család ilyen szempontból is rendbe van.

Mi is van még?

Ja, eddig januárban három pénteket is volt kollégákkal töltöttem. Szuper volt! Feltöltődtem tőlük! Annyira imádok velük találkozni. 

És végül el ne felejtsem, hogy belevágtam ismét még komolyabban a súlycsökkentő életmódváltásomba. Egyelőre csak annyit tettem, hogy a szénhidrát fogyasztásomat csökkentettem, és nagyon komolyan veszem. Minden egyes falatot írok.

És bár nagyon kevés idő telt el a kezdet óta, vannak már részeredmények...

Nyilván két hét alatt nem lehet látványos dolgot művelni ezen a téren, de a mérleg már kevesebbet mutat.

Egyébként teljesen nem normális módon, minden reggel mérem a súlyom. Tudom, tudom, hogy hetente csak egyszer kellene, de mivel én most kísérletezem, hogy mégis mennyi legyen az annyi (kalória, szénhidrát, zsír, és fehérje bevitel) ezért mérem minden nap. Hiszen így egyből látom, hogy az előző napi %-os irány az jó, vagy inkább változtatni kellene.

Az elején jó volt az irány, de tegnap csupán egy kicsivel több kalóriát és szénhidrátot ettem, és bizony rögtön jelezte a mérleg. Szóval maradok egyelőre ennél, hogy naponta kontrollálom, jól csináltam-e az előző napot.

Ez azért is jó, mert így mindig "csak 1 napot" kell jól csinálnom! 

Nem??? 

De!

Tudom, durva elhatározás, de cél az kell! A mostani célom, hogy teljesíteni tudjam azt, ami már tavaly is sikerült, vagyis 12 hét alatt 10 kiló mínusz.

Ha sikerült, akkor újabb célt tűzök ki. Ha nem sikerül, akkor új célt keresek!