Laza hét

avagy néha ilyen is kell...

Múlt héten szabadságon voltam, aztán hétfőn egy nap munka után, (munka után???) kedden már megint nem mentem dolgozni. Hétfőn valahogy nem pörögtem fel eléggé, hiszen nem sok ügyfél volt, de mégsem tudtam eltüntetni az egy hét alatt összegyűlt kupacot az asztalomról. Mondjuk ez még péntekre sem sikerült, erre nem vagyok büszke. Szeretem ha rendbe vannak a dolgaim, de valahogy a héten nem voltam élmunkás. Na majd a jövő héten :) 

Kedden képzésre mentem, tehát ismét nem dolgoztam. Szerdán pedig dolgoztam ugyan, csak nem az irodába, mert egy nagy autóipari céggel közösen toboroztuk az ügyfeleket egy közeli településen. 

Csütörtökön is előttem volt a lehetőség, hogy igazoltan "lógjak", de már komolyan mondom, hogy nem volt hozzá képem. Ezen a napon volt ugyanis az "összetartás napja", melyen az egész megyéből jönnek a kollégák. Tök jó buli, van work energy, sárkányhajó, petang, szkander, foci, tollas, társasjáték, kézműveskedés és még ezer féle dolog, miközben hatalmas bográcsokban főzik az ebédet. De őszintén nem volt már pofám hozzá, hogy ennyi "lógás" után megint lazítsak egy napot. De ettől még szuper nap volt, hiszen munka után talliztunk a volt munkatársakkal. Imádom ezeket az összeüléseket. Töménytelen pletyi és nagy röhögések, ráadásul a Frei kávézóban...

Aztán még éjszakára egy kis "mekis szemetet" is magunkba tömtünk. Mondjuk én meg sem tudom mondani, hogy ez előtt hány éve ettem ilyet utoljára. 

Aztán eljött a hét utolsó munkanapja. Mondjuk mivel nem sokat dolgoztam érdemben a héten, a felgyülemlett papírhalmot igyekeztem eltüntetni, de nem értem a végére. A tértivevények maradtak jövő hétre csak úgy, mint a jogerősítés, a lezárt akták irattározása, a közvetítői lapok visszaírása, stb. Szóval a héten nem voltam a munka hőse :) De ez is belefér néha. Szerintem az elmúlt egy évben a héten lazsáltam a legtöbbet. Nyilván tisztában vagyok vele, hogy nekem kell bepótolni és nem húzhatom sokáig. De olyan jó volt megengedni magamnak :) És itt még nem ért véget a péntek, mert a férjem még délelőtt felhívott, hogy ma nem kell főznöm, mert egy ismerősének segített, akinek étterme van és grátisz kapunk egy kétszemélyes tálat. Felhívtam a figyelmét, hogy én ma is Frei kávézóba töltöm a délutánomat, tehát eszem ágába se volt főzni, de azért örülök a dolognak és majd igyekszem haza, hogy lehetőleg még meleg legyen a vacsi :) 

A Freibe pénteken is nagyon jól éreztem magam. Úgy szeretem az ilyen beülős, beszélgetős szabadidőt. Bár csak sűrűbben lenne ilyen. Mondjuk a heti kettő az nem rossz :) Aztán apa 6 órakor már rám csörgött, hogy "kihűl a vacsi" és menjek már haza, de ez engem nem tartott attól vissza, hogy még maradjak és beszélgessek :) Aztán mikor már többször csörgött, akkor abba maradtunk hogy nem veszi le a fóliát és én meg cserébe majd igyekszem :) 

Ezzel várt haza: 

Bár elvileg kétszemélyes tál volt és mi hárman ettük, még így is maradt belőle bőven. Nem is baj, hiszen apával kettesbe szombaton ismét Abádszalókra utaztunk, a gyerkőcnek meg maradt főtt étel. Indulás előtt (természetesen) kiszaladtam még a piacra (ócskapiac). Felbuzdulva a tegnapi tálon, vettem otthonra is fatálakat. Egy nagyot és három kicsit. És az egészért összesen fizettem 1200 Ft-ot. Még a hülyének is megéri... Hát még nekem :)

Aztán szerelői vénámat is megcsillogtattam, mert kicseréltem a hátsó világítás rossz égőjét. Persze úgy, hogy én vettem meg hozzá az izzót is tök egyedül. A két izzó került 299 Ft-ba, és tényleg olyat vettem amilyet kellett és kicserélni is gyerekjáték volt. Ügyes vagyok, meg vagyok elégedve magammal :) 

Szóval elmentünk rokonlátogatóba Abádszalókra, de mire odaértünk olyan görcsös fejfájásom lett, hogy hiába hívtak vitorlázni, kénytelen voltam "begyógyszerezni" magam és lefeküdni egy fél órácskára. Pedig jó buli lett volna, hiszen gyönyörű idő volt és egyébként nem sokszor adatik meg, hogy vitorlázhasson az ember...

Délután a sógornőm főzött, csak oda kellett ülni az asztalhoz, aztán este pedig együtt mentünk el a másik sógornőmék vendéglátó egységébe. Mondjuk én aztán semmit, de semmit nem ittam, de ez nem tartott attól vissza, hogy jól érezzem magam.

Vasárnap reggel korán indultunk hazafelé, hiszen azért itthon is van mit csinálni. Főleg mivel egyetlen leánygyermekem péntek óta Szlovákiában van rafftingolni, és ma fog hazajönni. Remélem minden OK velük, és jól is érzik magukat. Az biztos, hogy vizesek lesznek (így vagy úgy) :) 

Apró örömök

Az elmúlt hét alapjába véve jó volt. És legfőképpen a hétköznapi apró dolgok miatt. Kedden arra a településre mentem egy óriás autóipari céggel munkaerőt toborozni, ahol korábban dolgoztam. Még szinte alig értünk oda, ahogy kiszálltam a szolgálati kocsiból egy régi kolléga integetett az autójából, majd csikorogva fékezett és már szaladt is hozzám körbecsókolni. Annyira cuki volt. Ja, és még a szolgálati kocsit is vezethettem volna, de inkább nem vállaltam. Nagy falat lett volna ez nekem a kicsi kocsim után. Azzal már profi vagyok de ez más kategória. De ki tudja? Lehet majd egyszer...

Aztán a toborzáson nagyon-nagyon sok régi ügyféllel is találkoztam. Tudták a nevemet, örültek nekem, és bár nem vagyok benne biztos, hogy komolyan gondolják, de azt mondták, sajnálják, hogy már nem ott dolgozok. Ez is jó volt.

Aztán a múlt héten volt még egy másik nagy rendezvényünk is, ahol nekem is volt feladatom. Nem szeretem az ilyen jellegű dolgokat, nem nekem találták ezt ki, de azért csak megtiszteltetés, hogy prominens személyek megjelenésekor rám számítanak. Mert az osztályon sokan dolgozunk, de mégis engem és két kolléganőmet kérték fel. Kissé problémás csak az volt, hogy arra a napra beszéltem meg egy nagyon-nagyon régi kolléganőmmel egy találkozót, aki már nyugdíjas, bár ez rajta nem látszik. Pár nappal korábban véletlen futottunk össze, előtte már vagy egy éve nem találkoztunk. Aztán ott helyben vagy fél órát beszéltünk, de arra a következtetésre jutottunk, hogy van még mit mesélni....

Hogy a találkozóra ne legyek túlöltözött hazaszaladtam ebédidőbe és átöltöztem "kényelmes, talis ruhába". Pedig pénteken nincs is ebédidő... :) De úgy éreztem, hogy nagy lenne a kontraszt, túlöltözött lennék ha  kiskosztümbe megyek. 

A fórum után, de még a tali előtt ismét bulit tartottunk a munkahelyen, hiszen most köszöntöttük meg a hónapban névnapjukat ünneplőket. Legalább 10-15 féle sütemény volt. Nem is bírtam mindet végigkóstolni.

Tele gyomorra mentem a talira. Úgy terveztük, hogy kb. 2-3 órára beülünk valahová. Ebből az lett, hogy fagyiztunk egyet, majd bementünk a városközpontba, ahol épp a Hírös7 fesztivál tartott. Beültünk egy viszonylag nyugis helyre és elszürcsöltünk egy-egy alkoholmentes sex on the beach koktélt.

Nekem nem igazán ízlett, túl édes az én ízlésemnek. De nem is ez volt a lényeg, hanem a beszélgetés. Kissé túlteljesítettük a tervet, mert 6 óra hosszat beszélgettünk, és még talán tovább is tartott volna, de a férjem telefonált, hogy találkozhatnánk bent a fesztiválon.

Itthon megvolt a szülinapi köszöntésem, kaptam nagyon szép virágcsokrot,

meg volt süti és sacher torta, és pénzt is kaptam, hogy azt vegyek magamnak, amit szeretnék. A férjem fehérneművel is meglepett, és egész hétvégén Ő főzött :) 

A munkahelyen is kaptam a szobatársaktól szülinapi meglepit, mi mást, mint Frei szemes kávét :)

 

A hétvége is jól sikerült, sokat vezettem (de szeretek vezetni, ezért nem okozott gondot). Amikor pedig épp nem úton voltam, akkor pihentem. Vasárnap délután még deleltem is. 

Remélem marad ez a kiegyensúlyozottság egy ideig.

Már csak a rendszeres mozgásra kellene ismét ráhangolódni. (Főleg azok után, hogy a friss nyugdíjas ismerősöm minden reggel futni jár!) De azzal áltatom magam, hogy amint kicsit enyhül az idő és hűvösebb lesz, akkor menni fogok. 

Remélem így lesz. 

 

Most ez van...

már sokkal jobb mint egy hete. Sokkal-sokkal jobb :)

Nos amint ígérem, pár sor a két féléves államigazgatási főiskolai tanulmányról. Egy csepp kedvem sincs hozzá, már akkor sem volt, amikor még csak olvastam a levelet, hogy beiskoláztak... De minél több részlet derül ki, annál inkább nem akarom. Pedig jó lenne ha másképp állnék hozzá, mert akkor is meg kell csinálni, ha nem akarom. Erről az jutott eszembe, hogy: "Nem a probléma a probléma. A probléma a problémához való hozzáállásom." Na meg még egy bölcsesség:

Nos igyekeznék én változtatni a hozzáállásomon, de amint megláttam a tantárgyakat, még a hideg is kirázott. Brrrr

Ilyenek lesznek:

A magyar állam intézményrendszere, alkotmányjogi és közjogi alapjai

A magyar közigazgatás szervezeti és hatásköri rendszere

Közigazgatási hatósági és bírósági eljárásjog

Szakigazgatási ismeretek I.

Közigazgatási informatikai alkalmazások

A szervezeti és személyi hatékonyság fejlesztése

És ez még csak az első félév... Hogyan kéne változtatnom? Miként tudnám ezt megszeretni vagy legalább érdeklődni iránta? Már a tantárgyak neve is borzalmas. A tartalma gondolom nagyon emberközeli és legalább annyira izgalmas lesz... 

Aztán a másik dolog amit gondoltam megírok, az tegnap este történt. A lányom levitte a kutyát és a barátjával sétáltak, amikor az egyik padon találtak egy telefont. Egy elég drága telefont. Szétnéztek, nem láttak sehol senkit a közelben, ezért magukhoz vették és próbálták felhívni a tulajt. De a telefon képernyője zárolva volt (vagy valami ilyesmi), így csak segélyhívást lehetett volna róla kezdeményezni, ezért nem tudtak senkit felhívni a telefon névjegyzéke alapján. De feltalálták magukat, amiért nagyon büszke vagyok rájuk. Nem eltették, nem kidobták belőle a kártyát, stb., hanem felhívták a rendőrséget, akik egyébként pár sarokra vannak. Jöttek is hamar és felvették a jegyzőkönyvet. volt egy olyan kérdés is, hogy ha nem lesz meg a tulaj, akkor igényt tartanak-e a megtalált telefonra. Mind a ketten rávágták, hogy NEM! Erre a rendőrök nem számítottak valószínűleg, mert mind a ketten egyszerre kérdezték csodálkozva: NEEEEEEEEEEM????? Miért nem? Aztán rábeszélték a fiatalokat, hogy becsületes megtalálóként kérjék csak, ha nem sikerül beazonosítani a tulajdonost. Nyilván én nem értek hozzá miként, de mire a jegyzőkönyv végére értek, már jelezték is az egyik rendőrnek a központból, hogy megvan a tulaj és már diktálták is a címét. A padtól két lépcsőház mindössze. Azt hiszem eléggé megijedhetett az illető amikor két rendőr csöngetett be, de aztán bizonyára nagyon boldog volt, mert nem csak a telefon a fontos, ami szerintem minimum egy havi átlagfizetés, hanem a benne lévő ismerősök telefonszámai és az ismerősök elérhetősége is. 

Aztán a történések után a lányom megkért, hogy mivel most nem dolgozik (kivételesen) hétvégén, vigyem már ki a zsibpiacra, mert van jó néhány doboz ruhája, cipője, amit kivinne. Én meg igazán nem bánom, ha fogy itthonról az a sok nem használt ruha. Neki is egyszerűbb lesz költözködni decemberbe az új lakásba, ha csak azokat a cuccokat viszi, amik valóban kellenek.

Szóval reggel 7 óra körül mentünk, Kb. 5 banános doboz és 1-2 zsák ruhát cipőt vittünk. Nem volt nagy piac, szombaton soha sincs. Találtam jó helyet is, és amint elkezdtett kipakolni már akkor nagy tömeg lett körülötte. Én fogtam magam és elmentem szétnézni a többi árushoz. Kb. 30-40 perc alatt körbe is jártam az egészet. Egy Kipsta cipőt találtam a fiamnak, mindössze 1000 Ft-ért, azt nem hagytam ott, de mást nem vettem.

Amint visszamentem a leányzóhoz már alig volt mit árulnia. Mondjuk nem adta sokért a ruhákat, volt amit 100Ft-ért, de volt amit 500-ért. A márkás cipőit ettől drágábban. Mivel még otthon volt néhány doboz, megkérdeztem, hogy forduljak-e egyet? Habozott, de én döntöttem. Még kb. ugyanannyit kivittem. Mire kiértem már elég meleg volt, ezért átcuccoltunk pár méterrel arrébb az árnyékba. A lányom ekkor már unta a dolgot, főleg mivel ma délig kellett visszavinniük a fürdőszoba szalonba a minta-padlólapokat, hogy melyiket választották. Végül 11 után elkezdtünk összepakolni, mert már türelmetlen volt, pedig még érdemes lett volna maradni... De így is összejött neki 46.000. Ft. Nem is akarta elhinni, amikor a parkolóba összeszámolta. Felét mindenáron ide akarta adni, de nem fogadtam el. Lesz mire költeniük az új háztartásba :)

És már tudok örülni. Vége van az előző rossz időszaknak.

 

Jajjjderossznekem...

vagyis élek, csak kissé eltűntem.

Az eltűnésemnek persze volt oka. Leginkább az, hogy nem voltam éppen jó passzban. Két hét távlatában úgy látom, elmebeteg vagyok, voltam...

De akkor nem gondoltam ezt végig, egyszerűen csak sajnáltam magam.

Hogy miért???

Mert annyira szörnyűnek éreztem a helyzetemet.

Szörnyűnek, miközben itthon voltam megint (immár sokadszor) szabadságon, valójában semmit sem kellett csinálnom, ha kedvem volt kimentem az uszodába, masszíroztattam magam, vagy éppen élveztem a napsütést. De még ott is arra gondoltam, hogy"jajjjjjderossznekem". Így utólag azért remélem, hogy ennél rosszabb soha nem lesz :)

Az történt a nagy önsajnálat előtt, hogy a fiam elment Szlovákiába, a férjem dolgozott, miközben abszolút megalapozottan "depis" volt, a lányom pedig megcsinálta a KRESZ vizsgát és az elsősegélyt, majd elmentek a Szigetre, azután Siófokon nyaralt a barátjával, majd hazafelé jövet írt nekem, hogy később jön, mert elmennek kiválasztani a burkolatot az új lakásba.

És bár furán hangzik, de ez volt az utolsó csepp, amitől azt éreztem, hogy "jajjjjderossznekem".

Elfogott az az érzés, hogy egyedül fogok maradni! 

Most éreztem azt először, hogy céltalan és üres lesz minden...

Miközben az agyammal tudtam, hogy nyilván ez nem így lesz, de ennek ellenére mégiscsak nagyon-nagyon sajnáltam magam.

Sajnáltam, miközben nagyon-nagyon boldognak kellett volna lennem, hogy a lányomnak nem albérletben kell elkezdenie a közös életét a barátjával, hanem egy új építésű, az Ő ízlésüknek megfelelően kialakított lakásban.

Örülnöm kellene, mert a barátja olyan amilyet bármely lányos anya csak kívánhatna. Kedves, okos, illedelmes, jól nevelt, és imádja a lányomat. Ő is az egészséges élet híve a sport és az étkezés területén is. Imádom a gondolkodásmódját. Pl. ami szerintem nagyon ritka: nem féltékeny (már beszélgettem vele erről), mert amikor a lányomat mások megbámulják, akkor Ő büszke arra, hogy Ő a párja és azt mondja elfogadja és természetesnek is tartja ezt a helyzetet, hiszen ha egy ilyen szép, dekoratív lánnyal van, akkor várható, hogy megnézik. 

A fiam is távol volt, az hiszem ettől és a sok szabadidőtől lett ez a szőrnyű üresség érzésem. Pedig szeretem az "én időket", amikor senki sincs itthon és csak magammal kell foglalkoznom, de most valamiért nem így alakult. 

A férjem se volt jó passzban, de az Ő helyzete érthető, hiszen neki meghalt az egyik kollégája (barátja) hirtelen egy munkahelyi balesetben. Ettől teljesen kiborult, összeomlott, maga alatt volt... Nem csak a gyász miatt, hanem attól, hogy előző héten még együtt dolgoztak és akár Ő is mehetett volna arra a munkaterületre és akkor most lehet már nem élne. Eltartott egy darabig mire feldolgozta ezt. És azt hiszem, hogy ott leghátul az agyam valamelyik szegletében én is éreztem, hogy igen Ő is lehetett volna... Szóval vele se tudtam megbeszélni az "agymenésemet", amit egyébként nyilván nem is értett volna meg, de mindegy, mert ettől még jobban úgy éreztem, hogy így kezdődik a "magány". És én nem akarok magányos lenni!!!

Aztán ahogy vége lett a szabadságnak és eljött a munka ideje, akkor már nem volt időm sajnálni magam és ismét helyrebillent az agyam.

De ez sem normális, hogy dolgoznom kell ahhoz, hogy normális legyek!?

Pedig hányszor álmodoztam róla, hogy milyen jó lenne ha nem kellene dolgozni, hogy úgy állnánk anyagilag, hogy ne kelljen.

De most azt hiszem, hogy talán mégse lenne jó. 

Most már csak nevetek a múlt héten és nézegetem a képeket, amiket akkor nem igazán tudtam élvezni, mert csak még mélyebbre süllyedtem tőlük az önsajnálatban.

Itt van néhány: "Irány a Sziget!"

Nekik a sushi olyan, mint másnak a vajas kenyér vagy a fokhagymás lángos :)

Ha mégse sushi, akkor "kézműves hamburger" libamájjal és szarvasgombával :) - Hiába no, élni tudni kell :)

 

És még azt nem is mondtam, hogy ismét tanulni fogok....

Beiskoláztak...

Két félév az államigazgatási főiskolán.

Nos ehhez még a munka sem hozta meg a kedvemet, de erről majd legközelebb.

Az elmúlt hét

Ismét egy hét szabadság...

A szabadság megint nagyon gyorsan telt el, pedig már péntek délután elutaztunk munka után. Irány a Tisza-tó, Abádszalók. Szombaton Tiszaderzsre mentünk keszeg fesztiválra. Hááááááát, hogy is mondjam? Olyan falunap-féle volt, ahol fellépett Márió a harmónikás meg ilyesmi. Ez nem az én világom, de azért találtam nekem való dolgot is. A belépővel vele járt az ingyen sűlt hal, és bár én voltam a sofőr a hal mellé egy sört is megittam, persze alkoholmenteset. És apát is rátudtam venni egy kis "majomkodásra".

 

Este voltunk karaokézni, ahol mi "csak" szórakoztunk de nem énekeltünk. Voltak érdekes figurák az biztos. 

Itthon sokat pihentem, apával elmentünk moziba és a héten kétszer is beültem a Frei kávézóba. Sikerült a fürdőszobába tükrös szekrényt venni a kidobott helyett és a mosdó alá is egy tároló szekrényt. 

Persze nem csak jó dolgok történtek. A férjem eléggé ki volt bukva, mivel a munkatársa (jó barátja) munkahelyi balesetben meghalt. Ráadásul előző héten még együtt dolgoztak és mindig az járt a fejébe, ha Ő megy arra a munkaterületre, akkor már nem élne. Egyidősek voltak. Hiába élesztették újra, négy nap múlva feladta a szervezete. És sajnos a lányom barátjának az édesapja is elhunyt szerdán. 

Holnap megint kezdődik a munka. Mivel szeretem a kollégákat és vélhetően egy hét alatt jól felszaporodott az asztalomra rakott tennivaló, lesz mit csinálnom, de egyelőre úgy gondolom, hogy örömmel teszem. 

Kedden reggel pedig majd össze kell logisztikázni, hogy miként megyek dolgozni, hiszen reggel viszem a kocsit szerelőhöz. Most nem az öcsémhez (hanem egy ismerőséhez), mert villamossági baja van. Az ablakot még le tudtam húzni, de fel már nem. Így azért mégsem maradhat ugye... Az öcsém annyit tudott rajta segíteni, hogy vagy két óra hossza alatt a lakatos kollégákkal közösen megoldották az ablak felhúzását, de az elektronikai részt már vissza sem tették, nehogy véletlen lehúzzam mielőtt megjavítják. Szóval kedden reggel vihetem és még aznap kész is lesz elvileg. Csak a probléma az, hogy a szerelőtől nem tudok másképp bejutni a munkahelyre csak taxival. Arrafelé nem megoldott a tömegközlekedés. Gondolkodtam, hogy miként tudnák a kicsi kocsim hátuljába berakni a biciklit, de mivel elől, hátul kosár van rajta, nem fér be...

Hétfőn tehát munka, és most kivételesen nem egy hetet fogok dolgozni és ismét szabadság, hanem két hét munka lesz egyfolytában, utána szabi :) És még lesz ilyen, hiszen augusztus elején és végén, illetve szeptember elején is megyek egy-egy hétre pihenni. 

Mert megérdemlem.

Ha kilógsz a sorból...

Kellő önkritikát gyakorolva meg kell  hogy állapítsam, nem vagyok egyszerű eset. Általában megosztó személyiség voltam/vagyok.

 

A gondolkodásmódom, a hozzáállásom, a humorom, vagy éppen a szókimondóságom miatt. Mert sajnos vagy nem, de néha másképp látok dolgokat, másképpen gondolkodok és ráadásul még ki is mondom amit gondolok, még akkor is, ha ez nem éppen előnyös. E miatt kerültem már bajba, hiszen nem mindenki szereti hallani az igazságot, sokszor elvárják, hogy inkább hazudj, vagy beszélj mellé a dolgoknak, vagy csak úgy egyszerűen légy átlagos, kommersz.

Aztán a héten, amikor végre a pihenésre is volt időm, olvasgatás közben ráakadtam egy Aranyos Ervin versre. 

Azt hiszem mindig is ez volt az én hitvallásom, csak ugyebár én nem vagyok költő (csak a pénzköltéshez értek :), ezért nem tudtam ezt így megfogalmazni, de a gondolat amit közölni akar, teljesen megfelel az én elgondolásomnak. 

Legszívesebben sok embernek kötelezővé tenném, hogy próbáljon legalább pár napig így élni...

Bár nem mondom, hogy egyszerű, hiszen sokszor pont ennek a hitvallásnak köszönhetően kerültem bajba, de visszatekintve a történésekre és azok következményeire, nincs lelkiismeret furdalásom, és azt hiszem minden úgy volt jó, ahogy történt. 

És elég öreg vagyok ahhoz, hogy ez a hozzáállásom a hátralévő időre már vélhetően nem fog megváltozni. 

 

A vers pedig így szól:

Ha kilógsz a sorból

Ne akarj te olyan lenni, amilyenek mások,
hidd el, nem tesznek boldoggá buta elvárások.
Add magadat, légy egyedi, éld meg a világod,
ha megpróbálsz megfelelni, gyökeredet vágod.
Ne aggasszon az az érzés, hogy kilógsz a sorból,
sosem válhat az gazdaggá, ki a pénzen spórol.
Valósítsd meg álmaidat, váljanak valóra!
Ha akarod, csak te érted múlik minden óra.
Mindannyian mások vagyunk, különleges lények,
boldogtalanok azok, kik skatulyában élnek.
Éld meg léted szabadságát, élvezd minden percét,
változzon a környezeted úgy, ahogy szeretnéd!