Igazából most annyi minden foglalkoztat, annyi mindennek utána akarok olvasni, járni, megérteni...

Persze az is lehet, hogy mindez csak elterelés. A figyelmem elterelése arról, hogy a fiamnak még mindig problémái vannak és ismét felhozta, hogy külföldi munkát keres, miközben én meg azon gondolkodom, hogy OK, jól van, támogatnám is, de nem ilyen lelkiállapotban.

Aztán pont tegnap délelőtt jött hozzánk egy lány, aki annyi idős, mint a fiam. Az előzményét amint olvastam, nem tudtam megállni, hogy ne beszéljek róla azonnal a gyerekemmel. 

A története így hangzik röviden: "2019 februárjában ment ki Liverpoolba fiú barátjával, munkát szeretett volna vállalni. Nem találtak munkát, becsapták, utcára került. Telefonját ellopták, haza sem tudott telefonálni. Hajléktalanszállóra került, barátja eltűnt. Próbált munkát keresni, nem sikerült. Mentővel került be a kórházba, tolmácsot kerestek neki. Rossz gondolatai voltak, nem bírt aludni, szorongott. " És ez a lebutított változat, a durva részeket kihagytam! De a lényeg, hogy mire hazakerült ez a 26 éves lány, addigra olyan súlyos pszichés problémái lettek, hogy szinte zombi üzemmódban létezik. Hát ezért (is) próbálom átbeszélni a fiammal, hogy gondolkodjon, mérlegeljen. 

De visszatérve az első mondatra, vagy az elterelés vagy egyéb ok miatt, de tényleg sok minden foglalkoztat. És most van is ezekre időm, mert a munkahelyen ráérek :)

Na jó, ez nem éppen így van, de most jött két nap nem betervezett "pihenő", amikor azzal tudok foglalkozni, amivel szeretnék. Persze csak szűk kereteken belül, hiszen az történt, hogy valahogy úgy alakultak a betegberendelések, hogy mára 1, azaz egy, holnap pedig 0, vagyis egy beteg se lett behívva vizsgálatra.

Persze a szabadsággal takarékoskodni kell, főleg mivel nem lehet tudni, hogy mennyi is lesz az annyi.

Tavaly elvettek tőlünk egységesen 5 napot, de még így se volt okom panaszra, mert a korom, végzettségem, munkába eltöltött éveim alapján maradt jócskán, pontosan 34 nap. 20 nap alapszabadság, a többi meg azért, mert már "öreg vagyok". Csakhogy ezt a szabadságot, "családbarát kormányunk", aki mellesleg a munkáltatóm, az idén még tovább és elég drasztikusan csökkentette. Illetve még nem lehet tudni pontosan, hogy mennyivel is, (az majd valamikor márciusban derül ki), de a jogszabály alapján úgy tűnik, hogy nekem 34-ről, 25-re, de még a legszerencsésebb forgatókönyv esetén is 29-re fog csökkenni. Ez azért durva. Főleg, hogy nyáron két hetet ki kell vennem augusztusba akkor is, ha nem akkor szeretném, mert a bizottság leáll. És decemberben is lesz ilyen. Tehát alig marad tényleges szabadságom.

Konklúzió: a szabadsággal takarékoskodni kell, ezért ma és holnap akkor sem megyek szabadságra, ha nem lesz munka. Egy frászt!

Tegnap elmentem a könyvtárba (ebédidőbe) és kivettem pár könyvet. Köztük van az is, melyet az egyik szívemnek kedves, volt kolléganőm ajánlott.

De vettem még ki Jodi Picoult és más könyveket is, összesen hatot.

Ez csak az egyik vonulat, a könyvek.

A másik a dusnoki csecsemő ügye. Ez talán valami (volt) szakmai becsípődés miatt érdekel annyira. Mert elég hajmeresztő a dolog. Egyrészt értem és megértem a hatóságot, az elmúlt évek történései és egyéb okok miatt sem tehettek mást (?), mint kiemelni a gyermeket a családból. Másrészt meg elhiszem, hogy a szülők a "legjobbat" szerették volna gyermeküknek... Csak valahogy ez már túlhaladott azon a "szabadságon" amit a szülők gondoltak, és sajnos a környezetük erősített is bennük, hogy megtehetik.

NEM! Ezt már nem tehetik!

 

 

Tehát ez a másik szál, ami érdekel és nagyon sok érv és ellenérv van. A történetet nem lehet egy mondattal összefoglalni, zanzásítva a lényeg, ami azért "kibontásra érdemes". A gyámhivatal és a rendőrök elvettek egy csecsemőt a szülőktől, akik nem anyakönyveztették a kicsit, mert szerintük Magyarország egy New Yorkban bejegyzett izraeli cég... A fiúcska hivatalosan nem is létezett: tb-kártyája, adókártyája, anyakönyve nem volt, védőoltást, orvosi ellátást nem kapott, stb.

Szele Tamás cikkéből idézve: "olyan bonyolult ez a történet: az a lényege, hogy tort ül az ostobaság és az összeesküvés-elméletek hívői a díszvendégek ezen a toron."

Aztán persze még egy csomó dolog érdekel. Itt van a koronavírus, mely olyan, mintha egy rossz film forgatókönyve lenne, csakhogy ez itt a valóság.

 

És van még itt pár csemege: persze mindenki azt mondja, hogy nem szabad politizálni, de valahogy annak ellenére, hogy nem értek hozzá, azért engem érdekel. Főleg a belpolitika. Nézzük csak, itt van a gyöngyöspatai ügy, vagy a börtönbiznisz (valóban ez a tényleges probléma)?  Aztán itt van még az egekbe szökő euró árfolyam, ami a kormány kommunikációja szerint jót tesz az exportnak - persze annak lehet, csak ugye az átlagember azt veszi csak észre tudatlanul, hogy a megélhetése egyre drágább. A kisnyugdíjas meg, aki farhátat vesz a boltba, nem az exportból él...

Vagy itt vannak ezek a galád "agresszív migránsok, akik megrohamozták a röszkei határt".

De valahogy nem érezhették ezt olyan komoly dolognak egyesek, mert általában ilyen kommenteket lehetett olvasni: "Felhívnám az illetékesek figyelmét, hogy legközelebb nívósabb "migráncsbalhét" szervezzenek mert ez nagyon nevetségesre sikeredett." Vagy ez: Röszkén az akció eredetileg hajnali 5-kor kezdődött, de valaki "sün"-t kiáltott és a migráncsok összeálltak alakzatba..." :)

 

No de csak szépen sorjában.

Már az este nekifogtam a könyveknek, most ez az első számú, a többi majd azután szépen sorban...

 

Megosztás a facebookon

Én bizony szentül meg voltam róla győződve, hogy a múlt héten is legalább két posztot írtam, meg a héten is már legalább egyet. Aztán rájöttem, az zavarhatott meg, hogy valóban nekikezdtem, de aztán nem fejeztem be...

Mondjuk így utólag már nehezebb felidézni a korábbi történéseket és a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, de nyilván ami nem hagyott olyan mély nyomot, az csak akkor lehetett fontos, mára már elhalványult.

Ami maradandó nyomot hagyott, az az, hogy a munkahelyen a lelkembe gázolt a kolléganőm. Naponta, hetente sért meg embereket, de az elmúlt másfél év alatt engem még egyszer sem sikerült ilyen szinten felhúznia. Bár elég rövid időn belül rendeződött a dolog és rájött ő is, hogy nem kellett volna, mert amit mondott az alapján igazából magával tolt ki, saját magát szívatta meg, de már kimondta... Így járt :) Egyébként nem vagyok haragtartó és mára már ismét rendben vannak köztünk a dolgok. Csak a kirohanását követően, a véleményét figyelembe véve, másképpen csinálom a dolgom, ami neki végül is nem jó. És erre már másnap rájött, de akkor már ugye mégsem mondhatta azt, (vagyis mondhatta volna,) hogy bocsánat, vissza mindent, de nem mondta, inkább szívja a következményeket. 

Más téma, ami szívemnek kedves:

Pénteken taliztunk a volt kolléganők egyik csoportjával, most pénteken egy másik csapattal fogok, jövő pénteken pedig a "munkaügyis" csajokkal. Már úgy várom... MINDET. Ami meg már elmúlt, nos szuper volt. Úgy feltöltött! Azt gondoltam, hogy kb. 6 órára hazaérek, és ezt mondtam is a férjemnek, aki 8 óra körül felhívott, hogy merre vagyok??? :) Még ott voltam :) 

 

A melóhelyen semmi extra, kivéve, hogy tegnap rám hozták a frászt, és még füllentenem is kellett a békesség kedvéért.

Azt már írtam, hogy át kell járnom a másik telephelyre a szakértői feladatok elvégzése miatt. Jelenleg már ott is van szoc. szakértő, de nem írhat alá, az én nevem alatt dolgozhat, ezért nyilván felügyelem, és szükség szerint felülírom.

Ezzel összefüggésbe történt tegnap, hogy egy számomra nem ismert kolléga bejött a szobába és megkért, hogy most azonnal menjek vele...

Mentem, bár nem tudtam, hogy ki ő pontosan, csak már láttam itt az épületben. A második emeleti gombot nyomta meg a liftben. Óóóóóó, hát ott a főosztályvezető van...

Egyszer jártam ott, úgy kb. másfél éve, amikor áthelyeztek a jelenlegi pozíciómba és bemutattak neki. Persze akkor még más volt a főosztályvezető. Azóta már cserélődtek :)

Hirtelen végigfutott az agyamon pár variáció, hogy mi a francért kell nekem idejönni? Egyik kollégámnak se kellett. Akkor lehet, hogy baj van. Leépítések lesznek, de elvileg rám szükség van, sőőőőt! Akkor mi lehet? Lehet, hogy valamit elrontottam? De hát az nem valószínű, mert a legjobb tudásom szerint dolgozom, és nem, nem rontottam el semmit! Hirtelen még egy kicsit ki is húztam magam, mert biztos voltam benne, hogy a munkámra nem lehet panasz. Különben is, ha baj lenne, akkor az osztályvezető szólt volna... Vele elég jó viszonyba vagyunk, szerintem értékeli és elismeri a munkámat, számít rám. De akkor mi a jó fene van? 

Beléptünk az irodába ahol így már hárman voltunk és annyit kérdeztek tőlem. látva, hogy nem igazán értem, hogy miért is vagyok ott: Te vagy a Vadászné, nem? (Ekkor már kiderült számomra, hogy a főosztályvezető titkárnője az, aki személyesen lejött értem. Hmmm. Ez megtisztelő.)

A kérdésükre válaszolva rávágtam, hogy még igen, én vagyok a Vadászné, mert bár kövér vagyok, de az uram még nem vált el tőlem a gyerekek születése után se :) 

 

Vették a poént és értették is, hiszen most még a csapból is Norbi ezen kinyilatkoztatása folyik.

A főosztályvezető ebben a pillanatban lépett be az irodába. Olyan volt, mint a vakbélgyulladás. Bár fiatal nő, csinos és minden adottsága megvan hozzá, hogy ha mosolyogna, még szimpatikus is lehetne. De nem. Bement a hosszú irodájában a hosszú asztal és sok szék mögött lévő asztala mögé és látszólag tudomást sem vett rólam. Bár én azért köszöntem neki, mikor belépett. Talán vissza is köszönt.

A titkárnő meg elém rakott vagy 5 papírt, hogy azért jött le, mert ezek nagyon sürgősek és nem ér rá, most alá kell írnom, hogy a főosztályvezető asszony is alá tudja, meg azt követően az osztályvezetőm is. Hát most már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi az?

És amint rápillantottam azonnal láttam, hogy "célfeladat ellátásáért" egy kis plusz pénzt kapok :)

Igaz nem nagy összeg, de csupán azért mert hetente egy délután átvitt a sofőr szolgálati autóval Halasra és ott "szakértettem", hát igazán nem kellett volna. A munkaidőmbe is bőven belefér.

(na jó, igazából az "én" sofőröm messze van ettől a megjelenéstől)

De ha már adják, hát nem tiltakoztam. Viszont végig az járt a fejembe amint távoztam, hogy nyilván a kollégám meg fogja kérdezni, hogy miért kellett felmennem? Tudtam, ha megmondom az igazat, azzal teljesen kikészítem, mert már az sem tetszett neki, hogy én tanítottam be az új kollégát, hiszen az osztályvezető kifejezetten kérte, hogy ne Ő, hanem én, pedig már "száz éve" ott dolgozik, én meg csak ugye kb. másfél éve. És ha még azt is megtudná, hogy én kapok plusz pénzt is... pfffffff. az a világ vége lenne számára (és még sokak számára), hiszen képes az összes kollégát (főorvost, asszisztenst, ügyintézőt) megsérteni rövid idő alatt, ha neki rossz kedve, rossz napja, vagy olyan hangulata van)! 

 

Nem tévedtem, amint visszaértem már kérdezte is: miért kellett felmenned? Én meg nem akartam nagyot hazudni, ezért azt mondtam, hogy a halasi átjárással kapcsolatban kellett papírokat aláírni. Ezt el is fogadta, én meg nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot!

Úgy tűnt, hogy vége, rendben van a dolog.

Alig telt el 15 perc és a titkárnő már megint megjelent, és egy borítékot hozott. Olyan szívdobogásom lett, hogy csak na, mert megint úgy tűnt, hogy kész, lebuktam. Persze a kolléganő nem hazudtolta meg magát, egyből kérdezte, hogy mi az, mi van a borítékba? 

Én meg úgy tettem, mint aki nem tudja, fogtam, kivettem az aláírt. lepecsételt papírt és elkezdtem olvasni... Persze nem azt a részt, hogy célfeladat, meg ezért járó juttatás, hanem azt a részt, ahol kb. másfél oldalon keresztül részletesen taglalják, hogy mit kell elvégeznem. Ez pedig pontosan megfelel a mostani munkaköri leírásomnak, csak ugye oda volt írva, hogy a feladatot a másik telephelyen kell elvégeznem. (Persze ezt nem olvastam fel neki.)

Azt hiszen elhitte, és azzal zárta, hogy " de hát ez a munkaköri leírásod, most jutott eszükbe???". Én meg: "ezek szerint..." És ezzel kész, vége.

Mondjuk még lesz egy vagy több ilyen kör szerintem, mert ezt most a novembertől - decemberig tartó "célfeladatra" kaptam, de úgy néz ki, hogy legalább márciusig át kell járnom :) Ha legközelebb felhívnak, akkor megkérem őket, hogy a borítékot ne hozzák le nekem... Nagyon kínos volt. 

De a legkínosabb szerintem, hogy nem lehet megosztani az ilyen infókat, mert abból csak sértődés, harag és irigység lenne, és ez nagyon gáz. Az előző munkahelyemen (a munkaügyibe) ott is volt célfeladat, meg érte járó juttatás,  de ott nem irigykedett senki a másikra, hanem örültünk a másik örömének.

De itt? Ez nem az a társaság... Sajnos....

Megosztás a facebookon

Hétvégén kimentem a piacra, mert kerékpárt keresek, és nem csak a neten és az üzletekbe nézelődök, ha már a "kedves" szomszéd ellopta. Tavasszal biciklivel fogok ismét munkába járni, ezért olyat szeretnék ami nem csak könnyű hajtású és kényelmes, hanem még tetszik is. Az előző bicajom nagyon jó volt, de azt hittem, hogy a legfőbb erőssége az "optikai lopásgátló", vagyis hogy ronda. Nem volt se dizájnos, se nőcis, mégis ellopták... Ezért most olyat szeretnék, ami tetszetős. Ha már lopják, legalább értsem meg, hogy miért :) A piacon többet is találtam ami tetszett, de sajnos mind 24-es volt, én pedig 28-ast szeretnék, de minimum 26-ost. Valami ilyesmit, de ezt sajnos Csehországba árulják, a neten találtam, de onnan nem hozza el a futár :( 

Mondjuk ott nagyon jó áron vannak, így ahogy a képen van, 179 euró. Az szerintem elég baráti.

Biciklit ugyan nem vettem a piacon, de találtam valami mást, amit igazából nem is akartam venni, és nem vagyok benne biztos, de remélem, hogy tavasszal esetleg használni is fogom. Ez nem más, mint egy pár nordic walking bot.

Egy ezresért vettem, a Decathlonba 16-30.000. Ft. között van az ára. (Ha meg mégse használom majd, akkor némi haszonnal eladom.)

Mivel az utcánk végén van a szabadidőközpont, remélem rá fogom magam venni, hogy menjek és sétáljak. Nem is értem, hogy miért nem jártam ki eddig is oda, miért nem jutott eszembe ez a lehetőség? Havi 1000 Ft. a belépő, vagy napi 100 Ft. Van több futópálya, kültéri fittneszpark, hatalmas épített domb, szép zöld, fás terület, stb. Mindezek ellenére hosszú-hosszú ideig inkább konditerembe jártam és fizettem a nem olcsó belépőt. Tehát terveim vannak, a végrehajtás meg még a jövő titka :) Itthon ülve könnyű eltervezni... De ki tudja, lehet ez lesz az én sportom? 

Vasárnap meg végre rávettem magam és megnéztem a Joker című filmet. Először laptopon, aztán meg a fiammal közösen a tv-n. Nekem tetszett, és nem is viselt meg. Pedig amikor a moziba játszották, akkor ez volt az oka, hogy nem akartam megnézni, hogy azt hittem lelkileg megvisel. Egyébként érdekes film, több szálon is elgondolkodtatott. 

Joaquin Phoenix pedig qrva jó színész. Imádtam. És a film se véletlenül kapott 11 Oscar-jelölést.  

Otthon a fiam tekintetében talán jobb a helyzet, mint volt. Mintha kissé magához tért volna. Már kimozdul, majdnem minden nap megy edzeni, készül a tavaszi Spartan Race-re, bár amikor beszélgettünk, azt mondta, hogy továbbra sincs kedve, de azért csinálja. Kissé már többet kommunikál, és egyre több dologra kér meg, hogy főznék-e neki ezt vagy azt mire hazaér, vagy megtenném-e, elintézném-e, helyette amit neki kellene, hogy maradjon ideje edzeni...

Én meg nyilván neki is és a lányomnak is örömmel segítek, főzök, intézkedek, vásárolok, stb.

Báááááááááár néha viccesen hozzáteszem, hogy azért remélem ezeket nem felejtik el, és ha már olyan öreg leszek, hogy egyedül enni se tudok, akkor legalább egy kis vízbe beáztatják nekem majd a száraz kenyeret, hogy el tudjam nyammogni :) 

Mivel mostanában többször is szóba került valahogy ez a dolog, a fiam amikor rákezdtem megint, hogy remélem nem felejted el..., csak annyit mondott: Tudom, tudom.... Nem felejtem el, majd megrágom neked az ételt.. Jó lesz? 

 

Magamról meg annyit, hogy az autóm az elmúlt egy hónapban hozzám nőtt. Mikor megvettem, akkor azt írtam, hogy majd akkor lesz családtag, ha elnevezem. Nos nem adtam neki azóta se nevet, de valamelyik nap azon vettem észre magam, hogy úgy becézem: "szerelmem". Azt hiszem ez mindent elmond a kapcsolatunkról :) Az ablakfóliázása is tervbe van véve, vettem neki "okos szélvédő takarót" is, és nagyon vigyázok rá!

Megosztás a facebookon

Egyik este még úgy aludtunk el, hogy működött a tv. Másnap reggel meg már úgy ébredtünk, hogy nem jött be egy csatorna se.

Sebaj...

Reggel nem foglalkoztam vele, gondoltam valami hiba van a rendszerben, mire hazaérünk megoldódik.

Nem oldódott meg.

Próbáltam a csatornakeresést, próbáltam áramtalanítani majd újra indítani, meg még egy jó pár módon igyekeztem megoldani a problémát, de nem sikerült. Nem mintha tv nélkül nem lennénk meg. A gyerekek a saját szobáikból már jó pár éve kitették a tv-ket, már csak nálunk maradt. Én a híradót szoktam megnézni, és néhány tematikus csatornán bizonyos műsorokat (pl. a múzeumi rejtélyeket, nemzetközi házvadászok, raktárháborúk, stb.) 

Felhívtam a szolgáltatót, és igazából ezért írom le ezt a pár sort, mert teljesen hülyének néztek.

Tudom-tudom, szőke vagyok, de ők ezt nem tudják....

Elmondtam, hogy mi a probléma, de a vonal másik felén csak azt kérdezgették, hogy mit ír ki a tv? (Egyrészt jó, hogy okos tv-nk van, de lehetne akár régi is, ami nem ír ki semmit.) Mondtam, hogy nem ír ki semmit, nem jön be egy csatorna se... Erre azt mondja a nő: akkor talán kapcsolja be a tv-t! Mondom neki: ez most komoly??? Tényleg azt hiszi, hogy csak ülök a tv előtt és nem jutott eszembe, hogy bekapcsoljam??? A következő jó ötlete, hogy talán ha tényleg minden csatorna eltűnt, akkor indítsak egy programkeresést... Mondtam neki, hogy ezen már túl vagyok. És még volt egy pár olyan ötlete, amitől kiborultam, mert teljesen hülyének nézett. De bármit is mondott, mindet már vagy megpróbáltam vagy akkor próbáltam amikor még telefonvégen volt, és tájékoztattam, hogy bizony most sem működik.

Mivel tényleg úgy tűnt, hogy nem én vagyok a hülye, hanem tényleg nem működik, így végül azt mondta, hogy a lakásba ahol be van vezetve a kábeltv, ott van valami kis doboz, azt próbáljam meg megkeresni és áramtalanítani, majd néhány perc múlva indítsam újra, és ha még akkor sem működik, akkor hívjam vissza őket. 

Ez jó kis torna volt, de megtaláltam és áramtalanítottam.

Ekkor már az internet sem működött, aminek a fiam nem örült :) 

Újraindítottam, majd végigjátszottam ismét azokat, amiket korábban is, de továbbra sem működtek a csatornák, viszont legalább az internet újra ment.

Visszahívtam őket. Ekkor már nem ahhoz a "kedves" hölgyhöz kerültem, hanem egy fiatalemberhez. Elmondtam a problémát, és azt is, hogy eddig hányféleképpen próbáltam megoldani a dolgot. Viszonylag megértette, csak 1-2 f@szságot kérdezett, de ismét elmondtam, hogy már azt is próbáltam, meg már azt is próbáltam...

Néhány per alatt odáig jutottunk, hogy akkor felveszi a hibabejelentést, értesíti a kollégákat. DE!!! Ha mégis kiderül, hogy nálunk van a hiba lakáson belül, akkor a kiszállásért 2500 Ft-ot ki fognak számlázni. Nevettem egyet, mert kb. 50 méterre vannak tőlünk, de mondtam, hogy legyen, kifizetem a pénzt.

Nem sokkal később telefonon kerestek.

Mint kiderült, náluk volt valami rendszerhiba és elnézést kértek, tájékoztattak, hogy most már rendben kell, hogy működjön minden. Megnéztem és valóban.

Csak azt nem értem, miért kell hülyének nézni az ügyfelet???

Megosztás a facebookon

Mivel ez elmaradt, most pótolom, de cserébe rövid leszek és tömör.

Az elmúlt év azt hiszem nem volt életem legjobb éve.

Nézzük csak:

- Év elején még nagyon lelkesen jártam a volt kollégákkal edzeni (már hosszú hónapok óta), január elsején délután is a teremben voltunk.

- Január: teljesen véletlenül kiderült, hogy a lányom pajzsmirígy problémával küzd.

Már az első lelet is durva volt, a normális max. 4 helyett 27 volt a TSH-ja, majd egyik hétről a másikra 55-re emelkedett, ami extrém magas. De szerencsére sikerült orvosolni a dolgot és már a normál tartományba van, igaz gyógyszeres segítséggel, de legalább kiderült és kezelve lett.

Aztán januárban történt az is, hogy nem csak béremelést, hanem még több helyettesítési díjamat is kaptam, miközben sokkal kevesebbet dolgoztam, mint korábban,

bár ezt csak márciusig járt.

- Márciusba döntenem kellett, hogy melyik munkát szeretném (a könnyűt, ahol SZAKÉRTŐKÉNT kb. napi 3, max. 4 óra alatt végzek az egész napi feladatommal, de nem olyan szuper jó fejek a kollégák, vagy azt ahol ÜGYINTÉZŐKÉNT a munkaidő sem elég arra, hogy elvégezzem a rám bízott munkát, viszont a kormányhivatal legjobb kollégái között lehetek? Volt egy kis dilemma, de végül (a jó fej volt kollégák is azt mondták, hogy nagyon szeretnek, de legyen eszem) azt válasszam, ahol sokkal kevesebb munkával ugyanannyi pénzt kereshetek... Azt választottam, bár a mai napig is rendszeresen találkozunk, mert tényleg szeretnek és én is szívesen vagyok velük.

A volt főnököm is a mai napig körbecsókol ha az utcán vagy valamelyik üzletbe összetalálkozunk. Ő is kedvelt és tényleg sajnálta (bár megértette) hogy máshol folytatom a pályafutásom.

- A fiam márciusban indult élete első Spartan Race versenyén. Én vittem Kazincbarcikára, és nagyon büszke voltam rá. Akkor a sprint távon indult, de azóta már teljesítete a super és a beast távot is. 

- Alig egy héttel később, április 6-án a férjemmel kettesbe Karcagra igyekeztünk a kórházba anyósomhoz, amikor  Cegléd után az "abonyi halálkanyarba" egy vízátfolyáson megcsúsztunk, és az út túloldalán lévő árokba csapódtunk, majd pörögtünk jónéhányat, de saját lábon szálltunk ki a kocsiból, ami totálkáros lett.

A balesetben a férjem is megsérült. Fél évig volt itthon, addig nem tudott dolgozni... Én csak könyebb sérüléseket szenvedtem, zúzódások, arcsérülés, és némi lelki trauma, viszont ettől kezdve már nem jártam kondiba (bár nem gondolom, hogy a két dolognak köze van egymáshoz), de sajnos a rendszeres testmozgásról lemondtam. A baleset utáni pár hónapba segítettem a férjemnek öltözni, fürdeni, stb. Mára már jól van...

- A nyarat a férjem otthon töltötte, én meg dolgoztam, mert valakinek azt is kellett, de sok említésre méltó nem történt.

- Októberben ünnepeltük anyukám 70. szülinapját.

Remélem sikerült emlékezetessé tenni számára. Az okostelefon kezelését azóta is tanulja.

- Decemberben megtalálta az öcsém az új autómat.

Sajnos az év végét eléggé beárnyékolta a fiam rossz lelkiállapota. Egy párkapcsolati krízis miatt eléggé maga alá került, és elég nehéz neki is és nekünk is. Még most sincs teljesen jól, de már jobb a helyzet.

Összegezve tehát a 2019. nem az eddigi legjobb évem volt, de megtanította, hogy: 

Megosztás a facebookon