Mire jó egy esős szombat délelőtt???

Pl. arra, hogy sokat, nagyon sokat spóroljak...

Tegnap a volt kollégákkal töltöttem a délutánt, beültünk a Frei-be és kávéztunk, beszélgettünk. 

Sajnos nem tudott mindenki ott lenni, de így is jó volt talizni velük. Nekem ezek a péntekek annyira jók. Nem véletlen, hogy egy hónapra előre be van osztva minden péntek délutánom.

Azért péntek, mert akkor korán végzek és van idő pletyizni.

Jövő héten fodrászhoz megyek, persze nem egyedül, oda is párban járunk. Azt követő héten másik csapattal lesz tali, azt követő héten pedig a munkaügyis csajokkal.

Szóval már tegnap is szóba került a beszélgetés közbe, hogy ha ma nem esik reggel az eső, akkor én már reggel 6-fél 7 körül a zsibpiacon leszek...

Nos nem így lett. Hajnalba elvittem dolgozni a férjem, aztán a pocsék idő miatt itthon kezdtem el tevékenykedni.

A családnak főztem rendes ételt (ragulevest és pörköltet) magamnak meg csináltam salátát. Még mindig rá vagyok kattanva... 

Aztán takarítottam. Amint a fürdőszobába értem, valami fura gondolatom támadt. 

Korábban írtam már, hogy a mosógép hol működik, hol nem. Illetve ha bekapcsol, akkor tökéletesen működik, vagyis be lehet állítani a programokat, hőfokot, centrifuga fordulatot és minden egyebet, és tökéletesen mos. Csakhogy mivel egyetlen gomb sincs rajta (hiszen az egész érintőképernyős) így a bekapcsoló gombja nem mindig érzékel. Hívtam már hozzá szerelőt is, nem is egyet...

De hiába, nem javult meg, sőt azóta, hogy a szerelő megpróbálta megjavítani, már be se indult a gép. 

Ezért hát tegnap, mielőtt a volt kolléganőkkel beültünk a Frei-be kávézni, még körbejártam a várost, hogy mégis milyet lenne érdemes venni és hol.

A férjemet megkérdeztem, hogy mennyivel száll be a vételárba? Azt mondta, hogy kifizeti az egészet. Így azért bátrabban nézelődtem. Azok, amelyek kb. megközelítették a mostani tudását, azt 160-210 ezer forint között találtam. Mert ragaszkodtam hozzá, hogy inverteres motorja legyen, gőzőlő funkcióval is rendelkezzen és legalább 8 kiló ruha beleférjen. Az egyik műszaki üzletbe az eladó azt mondta, hogy jövő szerdán kapnak ilyen gépeket. Gondoltam, azt még megvárom. 

Szóval, ma reggel valahogy az jutott eszembe, hogy megnézem már, hátha valamit nem rakott vagy dugott vissza a szerelő, és azért nem indul azóta a gép.

Ha nem velem történik, illetve nem én csináltam volna, akkor talán el se hinném. A családom is csak ámuldozik rajtam :) 

Nem találtam megfelelő csavarhúzót, ezért egy késsel csavaroztam szét. Ha ezt egy műszaki érzékkel megáldott férfiember látta volna, azt hiszem összekarmolta volna magát. Na mindegy. Szédszedtem. Persze attól, hogy szőke vagyok, még tudtam, hogy áramtalanítani kell...

Néztem, néztem, aztán kiszedtem a bekapcsoló gombnál lévő kis gumisvégű valamit, amihez ha hozzáértem a kés hegyével amikor áram alá helyeztem a gépet, akkor bekapcsolt. 

Nagyon megörültem. De azt is láttam, hogy az a kis gumis vége már el van kopva. Gondolkodtam, majd úgy döntöttem, hogy azt a kis gumis valamit kicserélem egy másikra. Rontani már úgyse tudok a dolgon, hiszen a gép eddig nem működött, és a szerelő is lemondott róla. Nincs veszíteni valóm! Átgondoltam és az előmosás kis gumis valamilyét vettem ki, mert azt még egyszer se használtam, és kicseréltem a bekapcsoló gomb gumis bigyójával.

Visszacsavaroztam a panelt, visszatettem a védőburkolatot. Bedugtam az áramba és

TADAMMMMM

MŰKÖDÖTT!!!! 

Egyből hívtam a lányomat és mondtam neki, hogy MEGCSINÁLTAM a mosógépet.

Ő meg csak hüledezett, hogy azt mégis hogy? Elmeséltem neki. Nem értette, hogy a szerelőnek ez hogy nem jutott eszébe? Hogy nem tudta megcsinálni?

Aztán hívtam a férjemet is videocseten. Odafordítottam a géphez a kamerát és beindítottam a gépet. 

Ő meg nem értette. Azt kérdezte, hogy megcsinálta a szerelő? De felvilágosítottam, hogy én csináltam meg. 

És hozzátettem azt is, hogy remélem tudja, hogy most több, mint százezret spóroltam neki.... Aztán kicsit később hozzátettem. Azért majd kiszámlázom a javítást :)

És ekkor eszembe jutott: 

Azért akadnak gondok...

Először egy kis móka. Vagy nem is tudom...

Ha jobban belegondolok, egyáltalán nem vicces vagy mókás, de mégis akkorát nevettem rajta, mert a "mentalitás, a dolgok kijátszása, a kiskapukeresés" abszolút jellemző a magyar emberre.

Az egyik kolléganővel beszélgetve kiderült, hogy hétvégén lagziba megy, de mivel ugye este 11-kor be kell zárni a vendéglátóhelyeknek, így náluk folytatják a "bulit". Bár a 120 fős meghívotti seregből addigra nyilván már "csak" a fele vagy negyede marad. De nem ez a vicces, hanem az, hogy elmesélte, hogy a jegyző, a polgi és a rendőr is azt javasolta nekik, hogy 11-kor kapcsolják le a villanyt, a zenekar tartson 1 óra szünetet és 0 óra 1 perckor "folytathatják", azért már senki sem szólhat, hiszen az már nem 23 óra után van, mert az már egy másik nap!

Még ekkorát? Az már egy másik nap! És tényleg! Szétröhögtem magam a találékonyságon.

A móka után egy kis visszaemlékezés az elmúlt pár napra, mert szerencsére ismét itt a péntek, jön a hétvége.

A múlt hétvége ismét nem a pihenés ideje volt számomra.

Szombaton természetesen a piacon kezdtem. Nem sok mindent találtam, de pár száz forintért hozzájutottam Szabó Győző könyvéhez. 

Bár pont előző nap vettem ki a könyvtárból 4 könyvet is magamnak, szóval van/lenne mivel tölteni a szabadidőt.

A fiamnak is hoztam ki könyvet. Hallott, illetve már olvasott is róla, ezért mindenhol keresni kezdte. A címe: Egyvilágrend. Könyvesboltba nem kapható, neten se találtuk, de 1 példányt a könyvtár adatbázisába láttam. Be is mentem érte, de hiába kerestem a helyén, nem volt. Segítséget kértem (bár úgy tűnt, hogy nem annyira örült neki a hölgy, hogy fel kell állnia az egész napos tespedésből), de végül ő is megállapította, hogy nincs a helyén. De ha már felkelt, gondolom úgy volt vele, hogy na jó, akkor megkeresi. Végül a raktárba találta meg, de meglett és ez a lényeg. Imádja olvasni, ámuldozik rajta, hogy az író milyen sokfelé ágazó tudással rendelkezik "iszonyú tudású ember, fel sem fogom, hogy tudhat ennyi mindent... Elképesztő. Sokszor újra kell majd olvasnom, mert vannak benne olyan politikai fogalmak amiket gyakran hallok, de meg sem jegyzem, vagy nem tudom a jelentését.

Imádom, hogy szeret olvasni. Mondtam is neki, hogy olyan büszke vagyok ezért. Ami persze hülyén hangzik, de már alig van vele egykorú fiatal, aki valóban könyveket olvas. Erre azt felelte: Ha már megtanultam anno, akkor csak hasznosítom. :) 

Szombaton piac után anyukámhoz mentem és körbejártuk vele a várost, vásároltunk. Orchidea virágföld volt az, ami miatt annyi üzletbe voltunk, hogy a végén már mindketten untuk. Sok virágja van, és át szerette volna ültetni őket. De ahol jártunk, mindenhol csak 5 literes virágföldet találtunk.

A sokadik és végül utolsó helyen a Flóraladba egy nagyon kedves idős úr volt az eladó, aki felvilágosított minket, hogy orchidea virágföld csak ekkora kiszerelésbe van, ebből kell sokat venni.

Ha ezt az első helyen is tudtuk volna, akkor sok km-t és időt spórolhattunk volna. 

Aztán rohantam haza, hiszen már dél volt és ebédet is terveztem főzni. A férjem elvileg bevásárolt reggel a másnapi vakoláshoz a lányom párjával, de utána úgy tervezte, hogy egy ismerősével elmegy a testvéréhez, és csak másnap jön haza. 

Amint hazaértem, isteni illat fogadott. A férjem főzött. Én meg meglepetésembe csak annyit tudtam neki mondani, hogy hát Te meg? Nem úgy volt, hogy elutazol? Kicsit úgy hangzott, mintha csalódott lettem volna, hogy otthon van. De nem, csak meglepődtem.

Délután beleolvasgattam a könyvekbe, hogy eldöntsem, melyikkel kezdek. A Barbibébi és a Toxikóma lett a befutó, ezeket párhuzamosan olvasom. 

Vasárnap reggel már a lányomékhoz mentünk, a korábban kiszedett cserépkályha helyére épített válaszfalat vakolta a férjem. Ezzel gyorsan kész is lett, akár délre haza is érhettünk volna. 

Csakhogy addigra a lányom párja nekifogott ásni az előkertben, hogy megtalálja a szennyvíz vezetéket, mert nem folyik, illetve alig folyik le a víz a konyhából. 

A férjemnek mondtam, hogy segítsen már neki. De ha nem mondtam volna, akkor is segít. Először rossz helyen keresték a csatornát, aztán úgy döntöttek, hogy a kerítéstől haladva keresik, mert ott látszik hol megy ki a szennyvíz az aknába. Nos az ásás, mire megtalálták, hogy hol a hiba, vagy 2-3 óra volt, ráadásul be kellett ásni a házat körülvevő járda alá..., és még így is boldogok voltak, hogy nem a ház alatt van a hiba...

Aztán szétszedték, kitakarították. Ekkor derült ki, hogy a lányom párja nem bírja a "szagokat". Elkezdett öklendezni. Először azt hittük, hogy viccel, de aztán elmondta, hogy ez sajnos komoly. Apukája is ilyen volt. Előfordult, hogy beleszagolt egy edénybe, amibe már romlott volt az étel és a gyomortartalmát is mellérakta :) Mi meg megállapítottuk, hogy ezek szerint a pelenkázás a lányomra marad majd... 

Aztán mi is volt még? Ja, hát a sógornőm (illetve a férje rajta keresztül) megint hozta a formáját. Nem szegény emberekről van szó, de olyanokról, akikre azt szokták mondani, hogy a saját anyjukat is... 20 fillérért. Az "örökségükről" akartak egyezkedni, úgy, hogy még anyósom él, hála istennek. Remélem megéri a 100. születésnapját is, és jól kitol az "örököseivel". A férjemet teljesen kiborították, és olyan pszichés állapotba került, hogy alig tudtam észérvekkel megnyugtatni. Aztán persze pár nap múlva kiderült, hogy nem tudják a tervüket véghezvinni és így a férjem is megnyugodott. De mélységesen felháborította, hogy ilyen a testvére... Pedig már tudhatná, nem ez volt az első húzása...

Tegnap meg a fiam megvette magának "AZT" az órát, amit már régóta nézegetett.

Pesten látta, itt Kecskeméten nem is volt a Swarovskiba, de lehozatták neki. Kapott rá 10% engedményt, de még így is olyan drága volt, hogy mondtam neki, eszébe se jusson levenni a kezéről csak itthon... Soha de soha nem adnék ennyit egy óráért, még akkor se, ha svájci automata óra, vízálló meg minden. Amikor még nem tudtam az árát, már akkor is sejtettem, hogy drága lehet, de alábecsültem. Megkérdeztem, hogy mégis mennyi? 30 vagy 50.000? De csak nevetett. Jóval több volt...

Na jó, mondjuk még sok olyan dolog van, amiért nem adnék annyit, amennyit a gyerekeim. Nekem jó, a régi "levetett" telefonjuk, soha nem vetemednék arra, hogy előjegyeztessek egy új modellt és a megjelenés napján megvegyem. Vagy sok tízezer forintot adjak egy kabátért, és még sorolhatnám.

De ők ezt másképp gondolják. Talán ennek örülnöm kellene, mert nem tudják milyen az, ha nincs pénze az embernek.

Remélem soha nem fogják megtudni!

Bár csak így lenne!

Mai ebéd

Tegnap már említettem, hogy egy ideje valamiért rákattantam a salátákra. No persze ez alatt nem azt kell érteni, hogy egyik nap fejessalátát a másik nap jégsalátát aztán meg esetleg római salátát eszek, vagy csak zöldségeket rágcsálok...

Egyáltalán nem. Sőt a salátához mindig eszek húst vagy valami feltétet.

A mai ebédem is nagyon finom volt, arról nem is beszélve, hogy igazából sokkal olcsóbb, mintha menűt ennék valahol, és megítélésem szerint még egészségesebb is. De nem ezért eszem, semmi tudatos táplálkozás, vagy ilyesmi, csak ez esik most jól.

Reggel 2 perc alatt összedobtam. 

Otthon persze ezt nem értik. Szerintük a saláta nem étel, vagy ha az is, biztos, hogy nem főétel. Kérdezgetik, hogy ettél valami? De nem mondom azt, hogy igen, salátát, mert akkor az lenne a reació, hogy csinálok valami kaját, mit ennél? Nem értik az agymenésem. Ezért hát ha megkérdezik, hogy ettél valamit? Azt válaszolom, hogy persze, nézz csak rám :) És így békén hagynak.

Fotón, két dimenzióba nem néz ki olyan jól a mai ebédem, mint a valóságban, de így is guszta szerintem.

Ez egy kis műanyag tálba van, ezért igazából a zöldségek csak alig látszanak. De van benne bőven minden jó.

Alulra kerültek a zöldségek (lila- és fehérkáposzta, répa, jégsaláta, ruccola és pár szem kukorica) amit leöntöttem először olivával aztán egy kevés (vagy nem is annyira kevés) gránátalma szósszal. Raktam rá fekete olivabogyót és daraboltam rá házi készítésű göngyölt cordon bleu-t. 

Isteni volt.

Kíváncsi vagyok, hogy mikor fogom megunni a salátázást. Szoktak ilyen időszakaim lenni, amikor rákattanok pl. a műzlire vagy egy-egy ételcsoportra. 

Ja, és van még egy pozitív hozadéka a saláta evésnek, mégpedig az, hogy ebéd után nem áll be a "kajakóma" :) 

 

 

 

A vízivás fontossága

avagy tényleg hatásos (eddig) a motivációs kulacs...

Olvastam nemrégen egy cikket, ami már megint abban erősített meg, hogy marhára nem iszok eleget. 

"Módszeresen, tudatosan alakítsuk ki ivási szokásainkat, ügyeljünk a szilárd és folyékony táplálékok elfogyasztásának mennyiségére és arányára. Napi tevékenységünkbe iktatassunk hosszabb-rövidebb pihenőket, amit használjunk ki egy-egy pohár frissítő ital vagy lédús gyümölcs elfogyasztására, hogy a napi átlag 2,5 liter folyadékbevitel meglegyen, így biztosítva a vízháztartás egyensúlyát."

Ami másnak könnyen megy, az nekem elborzasztó. Két és fél liter??? Annyit nem bírok...

Aztán eszembe jutott az is, hogy sokszor fáj a fejem, és ennek akár oka lehet a kevés folyadékfogyasztás is.

Többször próbáltam már különféleképp, pl. mobil app segítségével, hogy igyak eleget, de nem ment.

Aztán a múlt héten beruháztam egy motivációs kulacsra. Hátha... 

 

Reggel teletöltöm vízzel (rakok bele lime-ot, citromot vagy grapefruit-ot, kacérkodok a gyömbérrel is, de azt nem annyira szeretem) és mivel be van kalibrálva, hogy óránként mennyit kell inni, így könnyen tudom követni a dolgot.

Meg kell még tanulnom, hogy nem akkor kell inni, ha szomjas vagyok, hanem folyamatosan. Így délelőtt el is fogy a reggel betöltött vízmennyiség. Aztán délbe ismét megtöltöm és estig szintén be van kalibrálva. 

Eddig jól megy a dolog.

Az első nap volt kicsit nehézkes. Gyakran kellett mennem mosdóba, de sikerült fél 5-re meginni az egész napra előírt mennyiségű vizet.

Második nap, már a napi adag másfélszeresét ittam meg, most meg már ott tartok, hogy nem is értem, miért okozott ez eddig nekem nehézséget?

Azért nagyon remélem, hogy ez nem csak a kezdeti lendület, hanem ezután már így marad. 

És azért is gondolom, hogy jól csinálom, mert a kolléganőm is rendelt magának ilyen kulacsot. mert úgy látja, tényleg hatékony, hiszen mióta megvan, azóta iszok rendesen.

A másik dolog, amibe viszont semmi tudatosság nincs, egyszerűen csak megkóstoltam és ízlik, az most a saláta.

Semmi fogyókúra vagy ilyesmi, hiszen a múltkor is simán ettem sütit, amikor a "csajokkal" beültünk pletyizni. És mindent eszek otthon is, amit főzünk, de ez valahogy most bekattant nálam. Délbe ha tehetem valamilyen salátát eszek.

Nem is tudom, hogy jött ez nekem. Ha régebben azt hallottam, hogy valaki salátát eszik, azt gondoltam, hogy jaj szegény... azzal nem lehet jól lakni...

Aztán valahogy elkeveredtem ebédidőbe egy salátabárba. És nem is tudtam választani, hogy mit vegyek.

Annyira guszta volt pl. a tonhalas olivabogyós sali, vagy a lazacos meg a sajtsaláta dióval. 

Először egy cukkinis-mozzarellást vettem magvakkal.

Nagyon ízlett és jól is laktam vele. Másnap meg már alig vártam, hogy megint valamelyik salátán megakadjon a szemem. Akkor egy grillezett csirkemelleset vettem.

A következő lépés az volt, hogy otthonra is beszereztem mindenfélét, amiből salátát lehet csinálni (zöldségek, saláták, salátamagvak, feta sajt, olivabogyó, stb.) És vettem egy elektromos zöldség és gyümölcsdarálót is, amivel a különféle zöldségeket lehet aprítani egy pillanat alatt. 

 

De a legjobb vétel talán a gránátalma szósz volt, aminek imádom a édeskés, fanyarkás ízét. Ezzel ízesítem a salátáimat amit otthon csinálok meg persze olivával.

Nem tudom meddig tart ez a mánia, de most kifejezetten úgy érzem, hogy erre van szüksége a szerveztemnek. Persze nem magába eszem a salátát, hanem pl. ma zöldfűszer ízesítésű csirkemellet sütöttem és daraboltam rá, de van amikor csak főtt tojást szeletelek rá, vagy sajtokat vagy éppen amit otthon találok.

De nem csak salátán élek, minden eszek. Tegnap pl. a férjem borjúpörköltet főzőtt, és azt is ettem. Szóval tényleg semmi fogyókúra vagy étkezi reform. Egyszerűen csak azt érzem, hogy már vagyok olyan öreg, hogy azt egyek amit a szervezetem kíván. Most ezt kívánja. De ha legközelebb is a Vincentbe megyünk a lányokkal, akkor már most tudom, hogy milyen sütit fogok enni (lime-os sajttortát), mert azt fogja kívánni a szervezetem :) 

 

 

Megjártuk a poklot...

avagy sötét ruházatban, lakott területen kívül, az út közepén gyalog, ittas állapotban...

A múlt hét elég szörnyű volt. Az eleje mélyponttal indult, de aztán a hét végére már jobb lett a dolog.

Hétfőn annyira letargikus voltam, hogy ez még a nem túl empatikus kolléganőmnek is feltűnt. Meg is jegyezte, hogy ő szokott ilyen lenni, ez nem jellemző rám. Nem tudom, de valahogy olyan rosszérzésem volt. Persze ilyen volt már máskor is, és szerencsére nem történt semmi rossz. De most mégis, bár nem hiszem, hogy a két dolognak bármi köze is lenne egymáshoz.

Azt történt, hogy a lányom barátja kedden késő éjszaka külterületen, 90 km/h sebességgel közlekedve elütött egy nőt.

Ez volt az első hír.

Amikor a lányom másnap személyesen elmesélte, nagyon összeszorult a gyomrom. Először is azért, mert tudom, hogy az az áldott lélek egy légynek se ártana direkt. Most meg egyből ez??? Elütött egy embert?

A hangsúlyból ítéve, és mivel a lányomnak nem volt kisírva a szeme, arra következtettem, hogy a barátjának nem lett komoly baja, ezért az első kérdésem az volt, "és mi lett a nővel?" Nem mertem kimondani, hogy "meghalt"?

Ekkor kezdte el mesélni, hogy úgy történt, hogy hazafelé autózott éjszaka munka után a barátja, hiszen jelenleg ahol dolgozik, attól kb. 35 km-re lakik, mivel ideköltözött Kecskemétre.

Nem sokkal az indulás után, az egyik kis település külterületén, ahol persze nincs közvilágítás, a vak sötétbe egyszer csak arra lett figyelmes, hogy egy fekete alakot lát az út közepén. Azonnal fékezett és elrántotta a kormányt, de hallotta a puffanást, így tudta, hogy elütött valakit. Természetesen azonnal megállt, kiszált és megnézte mi történt. Hívta a segélyhívót. A rendőrök 10 perc alatt ott voltak, a mentőkre kb. 40 percet kellett várni.

A nőt akit elütött, a rendőrök ismerték, korábban már szintén ezen az útszakaszon ütötték el, és egyéb okok miatt is az ismeretségi körükbe tartozott. 

Szerencsére úgy tűnt, hogy nincs komoly baj, mármint a nő viszonylag jól van. Azon kívül, hogy jócskán ittas volt, és a csontját fájlalta, ezért törésre gyanakodtak, ami 8 napon túl gyógyul, tehát súlyos testi sértésnek minősül. 

De aztán másnapra kiderült, hogy nincs törése, a gyors reflexnek köszönhetően, ahogy a lányom barátja az autó kormányát elkapta balra, a kocsi jobb oldalával sodorta el, így "csak" 8 napon belüli sérülései lettek.

A kocsi jobb oldala elől azért jócskán sérült, és talán a jobb oldali első ajtó ablaka is. Mára már egyértelműen kiderült, hogy nem a lányom barátja volt a hibás, hiszen hivatalosan is a nő ellen indítottak eljárást.

Elmesélte szegény, hogy abban a pillanatban, amikor hallotta a puffanást, az játszódott le a fejébe, hogy szinte egyenesbe van/volt az élete, új kocsi, új ház, összeköltözés a szerelmével, stb. és most mehet a börtönbe, mert valaki tök sötétbe, sötét ruhába, az éj közepén az úton bolyong...

Egy pillanra úgy tűnt, hogy ez a pillanat romba dönti/döntheti az életét. 

Szerencsére nem így lett, és a lehető legszerencsésebben úszta meg a dolgot. Persze mikor már kiderült, hogy a nővel viszonylag minden rendben, akkor azon kezdtünk el gondolkodni, hogy amint fékezett és elkapta a kormányt, akár ő is becsapódhatott volna az árokba, vagy akár egy fába is, súlyos sérüléseket is szenvedhetett volna, vagy akár még roszabb. 

De megint csak azt tudom mondani, hogy minden jó, ha a vége jó!

Ui.: Mint kiderült, a nőt már nem most ütötték el először. Korábban egy családi vitát követően szintén elütötték (talán egy busz), akkor is részegen bolyongott az úton. Akkor súlyosabb sérülései lettek, de azt is túlélte. 

Mikor ezt elmesélték, mérhetetlen dühös lettem, mert az OK, hogy olyan életet él ez a román, alkoholista nő amilyet, de ha valaki egyszer mégis úgy fogja elütni, hogy meghal, akkor a gázolót egész életében kísérteni fogja az a dolog, úgy kell majd leélnie az életét, hogy minden nap arra ébred, hogy miatta halt meg egy ember. És nem hiszem, hogy vigasztalni fogja, hogy ki volt a hibás...

A sztorihoz még hozzátartozik, hogy a balesetet megelőzően volt pont a főnökénél a lányom barátja, mert más pozíciót szeretett volna kérni. Elmondta a főnökének, hogy decemberig adott magának határidőt, hogy vagy vállalaton belül, vagy ha az nem sikerül, akkor máshol találjon olyan munkát, ahol 8-16-ig dolgozik, mert a napi ingázás megterhelő neki. Ha délelőttös, akkor hajnal 4-kor kel, ha délutános, akkor meg majdnem éjfél mire ágyba kerül. 

Másnap a baleset után szintén megkereste a főnökét és elmondta neki, hogy milyen jó, hogy pont előző nap beszéltek a pozícióváltásról, mert tegnap hazafelé menet "elütöttem egy nőt". 

A fönök először csak mosolygott, de mikor látta, hogy nem vicc, hanem nagyon is komoly a dolog és a részleteket is megtudta, akkor felajánlotta, hogy "egy baráti beszélgetésre" menjen át XY-hoz, mert most fognak majd minőségbiztosítási mérnököt keresni, és beszélgessenek erről a pozícióról. Az egyműszakos. Át is ment, és úgy tűnt, hogy kölcsönösen elégedettek voltak egymással.

Ezért hát csak ismételni tudom magam. Minden jó, ha a vége jó, illetve minden rosszban van valami jó (és a jó felülírja a rosszat)... 

Ezzel a mai közmondáscumaninak vége.

Nézőpont kérdése....

Az van, hogy több dolog is kavarog a fejembe. Nézőpont kérdése, hogy miként áll hozzá az ember. 

Először is a mosógépem sz@rakodik

Múlt héten kezdődött. Mivel én szinte minden nap mosok, sőt, általában naponta akár többször is, így a mosógép létszükség. Múlt héten valamelyik reggel azonban hiába próbáltam indítani, nem indult. Ideges lettem. Délbe is hazamentem ebédidőbe, akkor se indult. Ezért kerestem egy mosógépszerelőt, de mivel nem vette fel napközbe a telefont, így üzenetet hagytam neki. Este aztán amikor mentem fürdeni, akkor csak úgy megpróbáltam, és elindult az a dög :) Közben a mosógépszerelő is írt, hogy keressem telefonon, hogy meg tudjuk beszélni a részleteket.

De hát ugye addigra elindult a gép, ezért visszaírtam neki, hogy a mosógép működik, bár nyilván nem jó előjel ami történt.

Aztán másnap megint nem indult a gép, ekkor felhívtam a szerelőt, és elmondtam neki, hogy megint ugyanaz a helyzet. Mára ígérte, hogy jön és megnézi. Azt persze hozzá kell tennem, hogy a mosógép azóta is mindennap megy, csak nem mindig akkor tudom elindítani, amikor akarom. Nyilván valami érintkezési probléma, hiszen a bekapcsoló gombja az, ami nem mindig érzékeli, ha hozzáérek. Mert ugye jó pár évvel ezelőtt, egy marha drága mosógépet vettem, amin egyetlen gomb sincs, minden digitális, az egész kezelőrész érintőpanelos.

Mondjuk nem bántam meg. Nem tudom pontosan, hogy milyen idős lehet, kb. 6-8 éves, de eddig soha nem volt vele gond, és ha kiszámolom, hogy ennyi éve minden nap megy, sőt van, hogy naponta akár többször is, hát kiszolgálta az idejét. De még nem búcsúzom tőle, hiszen ha végre be tudom kapcsolni, akkor már minden működik. Sőt, most hogy rosszalkodott, rájöttünk, hogy ezt is lehet telefonnal irányítani, új programokat lehet hozzá telefonon letölteni, stb.

Szóval nem véletlen volt ez olyan drága sok éve...

A mosógép tekintetében tehát az a nézőpontom, hogy vannak gondok, de.... még működik, teszi a dolgát, bár nem mindig abban a pillanatba amikor én akarom. Remélem, hogy a szerelő se szomorít el...

A másik dolog, hogy a fiamnak megint van/volt egy "kis" egészségi problémája.

Ez is a múlt héten kezdődött. Azt hitte, hogy péntekre meggyógyul, de nem így történt. Végül kénytelen volt felkeresni a proktológiát. Illetve mint kiderült, az csak szerdai napon van, de a sebészeten megoldották a gondját, mondjuk volt egy kis morgolódás, hogy nem oda kellene mennie, de secperc alatt végül ellátták. Pont befejeztem a vizsgálatokat ma, amikor írt, hogy kész van. Már ültem is a kocsiba és vittem haza. Szegény alig bírt be- és kiszállni a kocsiból. 

Tehát a fiam tekintetében a nézőpont, hogy jelenleg már nem szenved, bár volt gond, de most már nincs. Most azon aggódik, hogy mennyivel kevesebb pénzt fog kapni... Úgy aggódik, mintha a napi megélhetésére múlna rajta, hogy mennyi fizetést kap :)

Mi is van még? 

Múlt pénteken taliztunk volt kollégákkal.

Sajnos ott is volt egy kis gigszer, mert egyikük nem tudott jönni. Előző nap lebetegedett, és úgy érezte, hogy tekintettel a körülményekre, nem kockáztatja meg, hogy esetleg megfertőzzön minket. De úgy hiányzott már, hogy találkozzunk. Nagyon feltöltött az a pár óra, amit velük töltöttem.

Jaaaaaa

Itt a melóhelyen többen is betegek. Hétfőn az egyik asszisztens már nem jött dolgozni, belázasodott, rosszult volt. A másik asszisztens szintén rosszul volt és egész nap méregette a lázát, de még a tegnapi napot végigtolta. Ma már nem jött. Az egyik orvos sem érezte jól magát tegnap, de jött ma. 

Ami érdekes, hogy hiába kérdezgetem, hogy mi van a kollégákkal, nem mondanak semmit. Mondjuk ebbe a járványhelyzetbe azért szerintem nem mindegy. Nekem mondjuk azért nem mindegy, mert jó lenne tudni, ha esetleg fenáll a veszélye, hogy kontakt személy lehetek, hiszen anyukám már elmúlt 70 éves, és nem szeretném ha gond lenne. 

Szóval ez is nézőpont kérdése. Egyesek szerint túlparázom a dolgot. Mások szerint jó lenne, ha tesztelnék a kollégákat és kiderülne, hogy nincs okunk félni. 

A múlt hét a lányoméknál is problémás volt. Most jutottak el oda, hogy beköttetik az új házba az internetet és a tv-t. Nos ez bár elég hülyén hangzik, de egy hétig tartott. A szerelő nem kapkodta el a dolgot. Hétfőre ígérte, hogy 4-6 óra között megy. A lányom párja este fél 9-ig várta, aztán felhívta, hogy mégis meddig várjon még? A szerelő közölte, hogy aznap már nem megy, majd szólni fog, egyeztetnek, hogy mikor tud menni. Másnap telefonált, hogy akkor ő most ott van. De a lányom és a párja is dolgoztak, így mondták, hogy nem ez volt megbeszélve, hanem az, hogy egyeztetnek. Tehát kedden se sikerült a bekötés. Megbeszélték, hogy akkor csütörtökön megy. Ment is, de amint megérkezett és felmentek a padlásra, közölte, hogy nem tudja hova feltenni az antennát, csináltassanak neki tartót. Hát ez szuper. Ezt már előtte is mondhatták volna. Végül vasárnap délután ment megint. Akkor a lányom hívott, hogy nálunk otthon hogy is történt a bekötés? Mert a szerelő azt mondja, hogy csak 1 helyre köti be. Megsúgtam neki, hogy nálunk ez úgy történt, hogy párezer forintért minden szobába bekötötték. Ezen infó birtokában a lányomék is megoldották :) 

Annak azért örülök, hogy legalább náluk minden OK. Dolgoznak, szépítgetik a házat, de arról se feledkeznek meg, hogy kikapcsolódjanak és együtt is töltsenek olyan időt, mely feltölti őket.

Szombaton a Velencei tavat biciklizték körbe, előző hétvégén pedig a Tisza tavat. 

És ha már nézőpont kérdése... Azért azt elmondom, hogy a lányomék tekintetében irígylem egy-két ismerősömet, akinek a hasonló korú gyermeke családot alapít, vagy legalább gondolkodik a házasságon. 

De persze ez az Ő életük, nem akarok és nem is szólok bele. Nem mondogatom, hogy mikor lesz esküvő vagy mikor lesz unokám? 

De ettől még irígykedhetek :) Aztán meg az jut eszembe, hogy még úgyse nagyon tudnék segíteni, "hasznos nagyi lenni", hiszen dolgozom. A nők 40-hez még van pár évem... Lehet, hogy jobb lesz, ha még várnak az unokával, hogy jobban ki tudjam élvezni a nagymamaságot :) 

Ugye? 

Lehet ezt így is nézni...