Az van, hogy a mai napom már egy kissé túl lett tolva.

A reggeli értekezlet után nem sokkal csörgött a telefonom, hogy a főosztályvezető szeretne velem beszélni, ezért menjek fel hozzá. Pörgött az agyam, hogy mi lehet? Senki mást nem hívott, csak engem. A szobatársaim is kíváncsiak voltak, hogy már megint mi van? Már megint "előléptetnek"? Kissé paráztam, de mégis az volt az érzésem, hogy bármi is legyen amiért hívat, az csak jó lehet.

Mentem is amint tudtam, de mire felértem, már nem tudtam bejutni, mert addigra már interjúztatott. Visszamentem az irodába, mert a titkárnő azt ígérte, amint ismét mehetek, lecsörög nekem. Amint leértem az irodába a többiek már kérdezték is: na mi van??? Én meg semmit sem tudtam mondani, csak annyit, hogy az előszobáig jutottam, a nagyfőnökig nem! Aztán kb. másfél óra múlva, amikor már szinte el is felejtettem a dolgot, ismét hívott a nagyfőnök titkárnője. Felmentem, ismét bekopogtam és már a nagyfőnök várt. Nagyon cuki volt, fülig ért a szája. Ekkor már biztos voltam benne, hogy baj nem lehet. Nem is lett! És amint átadta az "ELISMERÉST", már bizony nekem is fülig ért a szám. Köszöngettem, amire csak annyit mondott, hogy "nem kell köszönni, hiszen ezért megdolgoztam! Megérdemlem!" És még két puszit is adott mellé. 

Nekem meg ugye azért ért fülig a szám, mert az elismerésben az állt, hogy a 25 évi közszolgálati jogviszony elismeréseként 7 számjegyű (igaz bruttó) összeget fogok kapni :))

 

Még alig örömködtem ki magamat, amikor kora délután az osztályvezető is benézett a szobánkba és kérte, hogy menjünk be hozzá az irodájába. 

Na és miért???

Mert kaptunk egy köszönő levelet a Miniszterelnökségről és nem mellékesen mellé még 25.000. Ft Erzsébet utalványt húsvétra. 

De ezt már úgy reagálták le a kollégák, hogy ez már túl sok lesz nekem egy napra:) 

Nekem meg csak az járt az eszembe, hogy 

 

 

Megosztás a facebookon