Elindulás, megállás, sebességváltás...

Ma voltam először vezetni. Jó volt.

Bár azt hittem, hogy ügyesebb leszek... (Valamiért azt gondoltam, hogy úgy fog menni egyből, mint azoknak akik már az utat járják évek óta).

Nyilván ez nem reális, és nem is így lett. De nagyon élveztem. Úgy elröppent a két óra, mintha csak fél óra lett volna...

Az oktatóm tök rendes, és állítja, hogy ügyes vagyok, elégedett velem. 

Mai eredményeim: kétszer lefullasztottam a kocsit elindulásnál, a megállásnál pedig néha elfelejtettem behúzni a kéziféket... De mindezek ellenére sok dicséretet kaptam, mert a sebességváltás és sávtartás jól megy (állítólag van akinek ehhez több óra is kell).

Egyelőre ennyi.

Azt hiszem nagyon jó volt, hogy vasárnap délután vezettem először, mert így nem volt senki rajtunk kívül a tanpályán. Szerintem elég volt ennyi felé figyelni elsőre:) 

Most hogy már nem olyan sürgős a jogsi megszerzése, nyugodt vagyok. Szerintem elég nehéz lett volna megoldani 1 hónap alatt, hogy januártól már saját autót vezethessek, vagy talán lehetetlennek is mondhatnám. Szerencsére ezen most nem kell már aggódnom.

Arra azért felhívtam az oktatóm figyelmét, hogy nálam a megfelelési kényszer és a kudarckerülés elég jelentős tényező. Nem értette. Ezért egy laza kis előadást tartottam neki erről. Jókat mosolygott, miközben index, kanyar, gáz, majd sebességváltások közepette felhívtam a figyelmét, hogy a nőknek nagyon fontos a megerősítés, mégpedig azért, mert kudarckerülők. Még a főiskolán hallottam, hogy óvodásoknál végeztek olyan kísérleteket, hogy különböző feladatokat kaptak a fiúk és a lányok. Ha az egyiket nem sikerült megoldani, akkor mehettek egy másik feladathoz. A fiúk újra és újra visszatértek ahhoz, ami nem sikerült nekik, meg akarták oldani mindenképp. A lányok soha nem tértek vissza ahhoz a feladathoz, ami nem sikerült nekik. Én is így voltam, elindulni és megállni nem akartam (mert az nem olyan könnyű, így elsőre), csak vezetni, mert az jól ment.

 

Az oktatómnak egyébként fullra tele van a naptára, persze protekciós vagyok, így velem kezdi a beírást. Mivel a jövő hét "bolondokháza" lesz a munkahelyen, így nem tudtam bevállalni már azt, de jövő hét után kétszer két órát megyek, és így tervezem a továbbiakban is.

Majd beszámolok a részletekről.