Mindjárt 2022

Elteltek az ünnepek. Már nagyon vártam és így utólag azt mondhatom, hogy jól is telt. Még akkor is, ha karácsony első napjának reggelén már az SBO-n voltam a férjemmel. Akkor nem éreztem úgy, hogy minden happy! Sőt kifejezetten ideges és mérges voltam. Bevallom, hogy nem a sajnálat vagy együttérzés dominált az érzelmeim örvényében, hanem elsősorban a düh, és legszívesebben még jól fejbe is kólintottam volna kedves "férjemuramat". Mert megérdemelte volna.

Szóval a szenteste szépen eltelt, és karácsony első napjának reggelén épp a süti sütésnek álltam volna neki, mikor a férjem nekifogott halat pucolni. Épp csak nekifogott, máris szólt, hogy hozzak valami kötözőszert, leült, halálra sápadt és kérte, hogy adjak neki egy pohár vizet. Mert persze úgy gondolta, hogy a halpucoláshoz a legélesebb, még soha nem használt séf kést fogja használni. Hát persze...

Meg is lett az eredménye... Irány a sürgősségi. Először nem láttam vészesnek a dolgot, de mivel ragaszkodott hozzá, nagy csapkodás és dünnyögés közepette elvittem az SBO-ra. 

 

Mivel elvileg ugye vérzett, így a triázsnál előre vették. Őt hívták be elsőnek. (Egyébként rajtunk kívül is voltak jó páran... Úgy tűnik mások is ilyen bénák...) Szóval behívták, én meg vártam. Akkor kezdtem komolyan venni a dolgot, mikor már szinte kiürült a váró, de a férjem még mindig nem jött ki. Mint utólag kiderült, már a kis-műtőben volt és összevarrták a sebét meg az elvágott ínszalagot is. A vágás egyébként másfél centi mély a lelet szerint. Mikor én itthon elláttam nem tűnt ilyen vészesnek, de ez azért van, mert a séf kés roncsolás nélkül mély sebet vágott. Amikor rátettem a gézt, csupán egy kis karcolásnak tűnt... Persze én nem húztam szét a sebet. (És erről eszembe jutott egy korábbi ügy, ahol apuka megszúrta a kislányát, akit elvittek orvoshoz, de a nagymama nem árulta el mi történt, így csak egy kis vékony "karcolást" látott az egyébként nagyon-nagyon alapos orvos. Aztán nem sokkal az eset után már a szegedi klinikáról telefonáltak, hogy a kislánynak belső vérzése van és az életmentő műtéthez eseti gyám kirendelése szükséges...) Szóval a vékony pengéjű, éles kés tényleg nem igazán látható nyomot hagy. A férjem végül egy megműtött, begipszelt kézzel tért vissza hozzám a váróba. 

 

A gipszre azért volt szükség, hogy a megműtött hüvelyk ujja ne mozduljon el. Másnap kötéscsere (szóval karácsony második napján is a kórházba kezdtük a napot), aztán irány haza, mert aznap anyukámhoz voltunk hivatalosak ebédre. De mivel ugye 72 éves, az ebédhez elég sok dolgot én vittem és frissen el kellett készítenem. Majdnem minden úgy sikerült, ahogy elterveztem. A zserbó tésztája lett vastagabb, mint amilyennek lennie kellett volna, de a többi jó lett.

Visszatérve az én lelkiállapotomra, mikor is a férjem elvágta a kezét: marha ideges lettem. Nem azért, hogy vajon mennyi ideig nem tud majd dolgozni... Nem vagyok rá büszke, de nem a sajnálat vagy az együttérzés fogott el, hanem a méreg, mert végiggondoltam, hogy bizony innentől kezdve három háztartás részére egyedül fogom a teljes karácsonyi menüsort végigcsinálni. Pedig eddig soha életembe nem pucoltam halat, nem főztem halászlét se, hiszen az mindig is férfi dolog volt. A férjem meg tiszai gyerekként ezt nem is engedte volna ki a kezéből (eddig). De most, hogy "felmentette" magát minden alól, így az egész karácsonyi sütés-főzés az én nyakamba szakadt. Ideges voltam. Idegességembe úgy megcsináltam mindent, hogy nagy elismerésem magamnak. Azt mondjuk be kell vallanom, hogy úgy szakadt rólam a víz a konyhába, hogy az edzőterembe se izzadtam meg sokszor ennyire. Elkészült a halászlé, a rántott ponty, a köretek, a hurka-kolbász és előző nap még együtt megfőztük a töltött káposztát. Aztán lett diós és mákos beigli, zserbó, és sós süti is (4 tepsivel). 

 

Karácsony után következett a János névnap, jöttek is köszönteni a férjem és a fiam, szóval még nem ért véget a "háziasszony, vendéglátó" üzemmód. Természetesen a lányomék is eljöttek, és ami a legjobb volt, hogy megpróbáltak megtanítani pókerezni. Ez nagy álmom, hogy profin tudjak pókerezni. 

 

Ami viszont nagyon szórakoztatott, hogy mivel a férjemnek antibiotikumot kell szednie, így nem ihat egy kortyot se... Szóval hiába karácsonyi családi ebéd, hiába János névnap vagy házassági évforduló, de még a szilveszter is alkohol nélkül fog telni (neki)... Ha-ha-ha.

Én már behűtöttem az Asti Cinzanót :), neki meg van alkoholmentes Törley :) 

 

A következő nap, 28-án pedig a 30. házassági évfordulónk volt. Így begipszelt kézzel nem mentünk étterembe, itthon ünnepeltünk. És már persze nem voltam mérges a férjemre, mert 30 év alatt (+3 házasság előtt) ettől nagyobb bajságot is elkövetett, mégis meg tudtam neki bocsátani :) 

 

Ma pedig már szilveszter van. Ma is a konyhába töltöttem a nap egy részét, de az előző két nap semmittevés után már jól is esett. 

Sokszor eljátszottam a gondolattal, hogy milyen jó is lenne, ha nem kellene dolgoznom, és itthon lehetnék egész nap... Nem csinálnék semmit... De most, hogy két napig semmit se csináltam, már meguntam a semmittevést :)

Nemrégen értünk haza a lányoméktól, vittünk nekik is a szilveszteri menüből. Sült oldalas, hurka-kolbász, köretek, lencsefőzelék, sós sütik, egy kis szaloncukor (piros mogyorós és tojáslikőrös). A sült malacból még nem kaptak, mert az még nem régen készült el. 

Malac húst egyébként nem akartam, de a férjem nyafogott, hogy kéne venni, és a facén meg is osztotta valaki, hogy az Auchanba van. El is indultam, de végül lekanyarodtam a tőlünk nem messze lévő boltba. És milyen jól tettem, mert 899 Ft-os kilós akciós áron tudtam venni. Ez a bolt legközelebb január 3-án fog csak kinyitni, és gondolom úgy voltak vele, hogy inkább eladják ennyiért, mert harmadikán már kinek kellene? 

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy azért készültem ennyi étellel, mert gondoltam a fiam barátai jönnek-mennek majd, vagy akár itt is tanyázhatnak nálunk egy ideig, és legyen mivel megkínálni mindenkit. Huszonéves fiatalemberek, akik nagy mennyiséget tudnak enni... Ehhez képest a fiam dél körül bejelentette, hogy akkor Ő most elmegy Székesfehérvárra, és ott búcsúztatja az évet a barátaival. Hát hurrá. Pár napig még biztos elég lesz a ma lefőzött (sütött) élelem. Kidobni nem fogjuk az biztos, mert azért mégiscsak 3 háztartást látok el... És ha a fiam hazajön, no hát akkor bizony ő is tud ipari mennyiséget enni :)

Nekem már elég a sok ennivalóból... A legjobban ez a kép fejezi ki: 

 

Mára, idénre ennyit :)

BÚÉK