avagy félelmeim megszűntek

Jó pár hete nem írtam... Ez az időszak főleg a várakozás és változás ideje volt. Illetve van ami maradt a régiben.

Szóval kezdem az elején. Az utolsó bejegyzésem az állásinterjúról szólt. Jól elhúzták a döntést, mintegy 3 héttel. A végére már komolyan féltem (rettegtem), hogy mégis engem vesznek fel... Mondjuk a fizetés és a juttatások, nos azok jól lettek volna, de valamiért rossz érzésem volt, és annak drukkoltam (ami nem normális, ugye), hogy "ne engem válasszanak". Amikor jelentkeztem, az sem a magam ötlete volt, józan paraszti ésszel végiggondolva, már akkor sem akartam, de aztán egy kedves ismerősöm rábeszélt. Akkor úgy éreztem, hogy igen, ezt akarom! Aztán ez a lelkesedés egyre inkább alábbhagyott, és végül már tényleg azt kívántam: neeeeeee, ne én legyek!

Nos nem én lettem! És bármire megesküszöm, hogy örültem amikor végül kiderült.

Ami változott: a lányom hazaköltözött (vége lett a négy éves kapcsolatának) és jött vele Riley is. Ő egy kutyus. Ha jól értettem akkor továbbra is beszélnek és néha közös a kutya feletti felügyelet is, de már az együttélés nem működött. Én kedveltem a fiút, ezért nagyon sajnáltam. A férjem persze... Nincs az a fiú, aki szerinte a lányához való.... Ilyenek a lányos apák... Legalább is a miénk ilyen. A fiú egyébként szerintem jó hatással volt a lányomra. Főleg a higgadt, nyugodt stílusával, hiszen drága leánygyermekem nem éppen higgadt és nyugodt, de mellette azért valamelyest mégis azzá vált. Aztán persze sajnáltam a lányomat is, hiszen nyilván nem könnyű kimondani és átélni egy szakítást. Attól féltem a leginkább, hogy ha a lányom szomorú lesz és esetleg sírni fog, akkor én is szomorú leszek és sírni fogok.

 

Legfőbb félelmem azonban a kutya volt. Féltem, hogy nem fogok vele bírni, hogy összerágcsál mindent és kapar és ugat és, és, és... De nem így lett. (A képen a saját kanapéján alszik.)

A lányom épp tegnap mondta, hogy rá sem ismer a kutyusra, hiszen náluk nem volt ilyen jó kutya. De nálunk az! Szerintem azért, mert igyekszem nevelni (szép szóval, következetesen). Ha olyat szeretne csinálni, amit úgy gondolok hogy helytelen, akkor szépen szólok neki, ha ez nem hatásos, akkor ott hagyom és kimegyek a helyiségből és behajtom az ajtót. Ezt nagyon nem szereti, azonnal jön utánam és már eszébe sincs "rosszalkodni". Azt hiszem, ezt jól csinálom... :)

 

Aztán az elmúlt időszak történése még, hogy a KRESZ vizsgán sikeresen túlestem. Nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, mert természetesen 100 %-os tesztet akartam írni, de "csak 97%" lett :) Pedig jól megnehezítették a dolgom... Az történt, hogy ugye interneten csináltam a KRESZ-t. Ezzel nem is volt semmi probléma, de mivel a gyakorlati oktatóm nem volt szerződésbe az adott intézménnyel, így kérnem kellett tőlük képzési igazolást. Csakhogy azt elfelejtették mondani, hogy ezzel együtt a programhoz való hozzáférésem is megszűnik. És megszűnt. Nem tudtam gyakorolni, hiába lett volna még több mint 60 óra lehetőségem. Letiltottak. De ha valamit meg akarok oldani, akkor megoldom :) Felhívtam a Bp-i központot és vázoltam, hogy a pénzemért nem ezt ígérték, továbbá, ha a hozzáférés és gyakorlás hiánya miatt nem sikerül a vizsgám, és e miatt esetleg még a leendő állásomat is elbukom, jelentős kártérítést fogok kérni, és több felügyeleti szervet is megemlítettem, hogy hova fogok még ezen kívül fordulni a panaszommal. A hölgy a vonal másik végén nagyon kedves volt (nem tudom, hogy a kilátásba helyezett dolgok miatt, vagy egyébként is ilyen) de a lényeg, hogy kaptam egy olyan linket, ahol mégis hozzá tudtam férni. Szóval sikerült a vizsga, és az oktatóm amint megkapta a kartonomat, már hívott is, hogy vasárnap 1-re mehetek. Nagyon jó fej. Az öcsém jó ismerőse. Ha akarnám akár minden nap mehetnék, de így már nem fontos mert nem enyém lett az állás, amihez kellett volna már januárra a jogsi. De azért persze nem akarom nagyon elhúzni se. Ma be is fizettem 120.000 Ft-ot. Ez a 40 óra vezetés díja. Mondjuk karácsony előtt másra is költhettem volna, de most magamat ajándékozom meg. Vagyis nem igazán, mert a rávalót a férjemtől kaptam. Mert megérdemlem :) Nem? DE!!!

Megosztás a facebookon