Kincsek és kondi

avagy hétvégén irány az "ócska piac" majd hétfőtől a kondi

A hétvégén is voltam piacon. Nekem ez valami drog féle. Imádom. Akkor is, ha éppen nem találok semmi kincset. Nem úgy, mint szombaton. Bár akkor nem igazán van jó piac, de nekem jó volt, csak ilyenkor kevés az eladó, és legnagyobb meglepetésemre már 10 órakor pakoltak össze. Ez persze azt jelenti, hogy ilyenkor már nagyon kedvezményes áron lehet "dolgokhoz" hozzájutni.

Szombaton ezeket találtam:

+ ami nincs a képen, az jelenleg a mosógépbe van. Ugyanis vettem még 2-2 db. aloe verás párnát és paplant, amiről el is feledkeztem és eddig a kocsi csomagtartójába volt, most hoztam fel. Nos hiába volt becsomagolva látszólag eredeti cipzáros táskájába, én azért fenntartással kezelem és inkább kimosom első használat előtt, hiszen nem üzletbe vettem. Egyébként eszembe se jutna, hogy ilyen dolgot ne üzletbe vegyek, de ez valahogy annyira hívogatott.

Ezeket már akkor vettem, amikor már szinte vége volt a piacnak szombaton, és visszapakoltak a furgonba. Alig volt már a placcon 1-2 darab. Megkérdeztem mennyibe kerül? Persze előtte már kivettem a csomagolásából és kiterítettem, mert látni szerettem volna, hogy valóban nincs rajta folt, szakadás, egyéb használati nyom, és a párna sarkán lévő aloe vera felirat alatt található írást tanulmányoztam (de egy szót se értettem belőle, mert nem magyarul van) ekkor szólt oda az eladó srác, hogy most odaadja nekem a paplanokat 1000, a párnákat 500 Ft-ért, ha mindet egybe elviszem. 

Micsoda? Ennyiért még többet is vennék! Meg is kérdeztem, hogy csak ez a két garnitúra van? De persze csak ez volt. Nos úgy gondolom, hogy 3000 Ft a két garnitúráért nagyon-nagyon barátságos ár, így meg se kíséreltem alkudozni, igazából még én éreztem magam kellemetlenül, mert szerintem a boltba egy párna is többe kerül. De ha majd kiveszem a mosógépből (gőzölős programot indítottam, ami fertőtlenít is), szóval akkor majd rákeresek a neten.

A többi szerzeményre már rákerestem: 

A Philips mikrofont szintén eredeti csomagolásba, papírjaival együtt 500 Ft-ért vettem. Tudom, tudom... feleslegesnek tűnik, de jól fog az jönni a következő bulinál (karaokézni). Biztos vagyok benne, hogy a fiam és a barátai is értékelni fogják. A Media Mark-ba 9990 Ft. És még az is elképzelhető, hogy ha senki nem lesz itthon én is kipróbálom :)

A két masszázsolajat, a szolikrémet és az a GIORGIO ARMANI Acqua After Shave-t, (ami lehet, hogy nem eredeti, de az illata olyan, mint az eredetinek) 1500 Ft-ért vettem. Ezen már alkudoztam, mert az eladó (aki persze ismer, és tegeződünk, mintha régi ismerősök lennénk), nos azt mondta miután szívélyesen üdvözölt, de még azelőtt, mielőtt összeválogattam volna a dolgokat, hogy minden 2-300 Ft, gyűjtsem csak össze ami kell, és majd a végén megegyezünk. Így is lett. Rögtön lecsaptam a két masszázsolajra, isteni illatuk van :) A szolikrém jelenleg nem kell, de már csak pár hét és ismét szükség lesz rá. Szóval összeszedtem ezt a négy dolgot, gondoltam azt mondja az eladó, hogy 1000 Ft. De legnagyobb meglepetésemre 2000-et mondott. Szóvá is tettem, hogy az nem lesz jó, hiszen az elején megbeszéltük, hogy minden 2-300 Ft. Igen, mondta Ő, de hát a parfüm... Az legalább 1500 magába. Csodálkozó, cinikus képet vágtam és már mondtam is: de hát ez nem is parfüm. És mutattam is neki. Látod, az van ide írva, hogy after shave. Ez csak egy borotválkozás utáni arcszesz. Erre láttam elbizonytanodott, de azt mondta, 1500 Ft-nál kevesebbért az egészet nem adja oda. Még alkudozhattam volna pár száz forintot, tudom, de nem tettem. Tisztába vagyok vele, hogy mindez egyébként mennyibe kerül(ne). Ez is jó fogás volt.

És ami még ennél is jobb volt, az nemrégen a Hádába történt cipővásárlásom. Ez már néhány hete történt, amikor ugye elvileg "tanulmányi" szabadságon voltam itthon, a vizsgára való felkészülés miatt. Persze a vizsga egyáltalán nem érdekelt, pár óránál többet nem fordítottam a felkészülésre. Elvileg ugye olyan témát választottam, amibe otthon vagyok. Tehát teljesen véletlenül jártam az új Háda felé, igazából a mellette lévő bevásárló központba és a Scitec boltba mentem, amikor megláttam, hogy hatalmas tömeg van. Nem tudtam mire vélni a dolgot, odamentem. Felvilágosítottak, hogy most volt árucsere és ezért a nagy tömeg. Beálltam én is a sorba, de amint kinyitották az ajtót, olyat láttam amit ritkán. Az emberek mint az őrültek taposva lökték egymást, hatalmas zsákokba válogatás nélkül rakták a dolgokat. Páran a cipőket söpörték zsákokba, úgy, hogy családtagok vagy ismerősök segítettek abban, hogy más ne férjen oda. Aztán kiderült, hogy ezek mind kereskedők és majd a délelőtt folyamán kiválogatják ami mégse kell nekik, azt majd visszapakolják. Teljesen el voltam képedve a viselkedésükön. Szidták, lökték, marták egymást. Volt amelyik kijelentette, hiába van nála csak a cipő egyik fele, úgyse fogja odaadni annak akinél a másik fele van, inkább elviszi páratlanul, csakhogy a másik nehogy jól járjon! Nos én ott álltam a bejáratnál és csak néztem, hüledeztem, meg se mozdultam, aztán kisvártatva fogtam magam és úgy döntöttem, hogy majd visszamegyek délután, ha ezek az "őrültek" már nem viaskodnak a használt cuccokért.

Vissza is mentem. És milyen jól tettem, mert még délután is raktak ki dolgokat. Nem sokat, de én azért bevásároltam. Csak cipőket vettem, de abból 8 párat. 14.000. Ft-ot fizettem értük. Talán így soknak tűnik, de ha azt vesszük, hogy 2 pár méretprobléma miatt nem lett jó a fiamnak, illetve a férjemnek se, azokat pedig azonnal el tudtuk adni 5-5 ezer forintért a férjem egyik barátjának, akkor máris csak 4000 Ft volt a maradék 6 pár. És nem akármilyen cipőkről van szó. A fiamnak lett egy Adidas futócipője, ami új modell, még most is lehet rendelni a neten 20.000. Ft körül van az ára.

A férjem lenyúlta a lányom barátjának szánt Under Armour cipőt. Ezt a márkát nem sokan ismerik, de aki most jár edzőterembe, az tudja, hogy a Nike, meg az Adidas már gagyinak számít, mert mindenkinek aki számít, ilyen van. Ez a márka most a menő. 

Rubint Réka is ilyenbe nyomul mostanában. 

Nekem is van ilyen márkájú cipőm, de azt nem most vettem, hanem pár hónapja amikor a munkahelyemtől pár száz méterre lévő turiba mentem be ebédidőbe. És rögtön megakadt rajta a szemem. Nem tudom, hogy nem vitte még el senki, hiszen azt hiszem talán csütörtöki napon találtam rá, és ebbe a turiba úgy működnek a dolgok, hogy hétfőn rakják ki az új árut és egész héten azt árulják, csak ugye naponta egyre olcsóbban, mivel napról-napra apad a készlet és a hétvégére már csak a maradék jut. Csütörtökön azt hiszem már csak 700 Ft-körül van a ruha és a cipő kilója. Ez pedig ugye még fél kiló sincs, így kb. 300 Ft volt. Az eredeti ára biztosan tudom, hogy 20 ezer fölött van. Nagyon könnyű és kényelmes.

 

De visszatérve a Hádás vásárlásra. Magamnak egy Nike cipőt találtam,

meg egy memoria talpú qrva kényelmes UsaPro cipőt

és még 2 pár Geox cipőt. Az egyik alkalmi,

a másik egy lapos talpú, a net szerint teniszcipő.

Az árakat inkább nem is írom, de általában akciósan 15-20.000. Ft körül vannak azok, melyek már nem mostani modellek, a többi 20.000. Ft fölött van. Szóval azt hiszem, nagyon-nagyon jó vásárt csináltam ezekkel is. Mondjuk meg kellett őket takarítani, mert azért a képeken is látható, hogy van rajtuk használati nyom, de takarítás után szinte mind újnak tűnt. Nincsenek széttaposva. 

Azt hiszem, és ezt már régebben is mondtam, hogy ha nem lenne munkám, azt hiszem valami ilyesmivel foglalkoznék, hogy megvenném ezeket és haszonnal tovább adnám. Aki megvette a férjemtől a cipőket, nagyon boldog volt, mert ennyiért nem kapott volna ilyen cipőket. Sajnos nem fényképeztem le őket, de az egyiket megtaláltam a neten, pontosan ilyen volt:

a másik pedig egy világosszükre alapon  sötétszürke Adidas.  

Mi is boldogok voltunk, mert nem maradt rajtunk, és még hasznunk is volt rajta. A fiam barátai meg már kérdezték, hogy van-e még eladó sportcipő a lábukra való? Nos nincs jelenleg, de lehet ezentúl majd ilyen céllal is vásárolok, hogy tovább értékesítsek. Jó kis bevétel nagyon kevés munkával, és mindenki boldog. Én is, hogy hódolhatok a szenvedélyemnek, és még hasznom is van rajta, és aki megveszi az is, hiszen nagyon jó áron jut hozzá. 

Aztán már ha a sportcipőknél tartok, akkor említést érdemel, hogy augusztus 20-tól van kondibérletem. Nem halogathatom tovább a dolgot, mert érzem a ruháimon, hogy egyre szűkebbek. A kilók nem igazán jöttek vissza, annak ellenére, hogy nyáron nem igazán tartottam a diétát, sőt 1-1 jégkrém is lecsúszott. Az életmód program vége óta kicsivel több, mint 2 kilóval mutat csak többet a mérleg, de a centik azok bizonyára sokkal többet mutatnának, már ha mértem volna magam, mert nem mindegy, hogy zsírt, vagy izmot "cipelek".

Most ezen is változtatni fogok, a centiket is mérni fogom. Ismét visszaállok a 3 óránkénti evésre, a legalább 2-3 liter folyadékfogyasztásra és a nem éppen széles skálájú táplálkozás miatti vitaminpótlásra. Az étkezésbe és a mozgásba nagy segítségemre van, hogy "régi életmódosként" hozzáférést biztosítanak a program alatt használt étkezési naplóhoz és az edzésterv összeállításában is segítséget nyújt a program a napi aktivitástól függően. Én mindenkinek ajánlanám akinek egyedül nem megy a dolog, hogy csináljon végig egy ilyen életmód programot. Látszólag sokba került, de szerintem megérte. Még akkor is, ha nem 20 kilót fogytam (mondjuk 3 hónap alatt ez nem is lett volna jó a bőrömnek, csak 10-et). Ebből mondjuk az elmúlt 4 hónap alatt a mozgás hiánya miatt, mint korábban is írtam valamivel több, mint 2 kiló visszajött. De ennek vége! Ma már elkezdődik újra az edzés. Nem hiszem, hogy sokan lesznek a terembe, hiszen aug. 20-a van. Mindenki a tüzijátékra készül, és mivel minden zárva van, csak a fanatikusok tudják, hogy a konditerem azért ugyanúgy nyitva van reggel 6-tól este 10-ig. Egyébként azt hiszem, hogy a korábban megígért előtte-utána képeket sem osztottam meg. Ennek az lehet az oka, hogy sokat (több hetet) vártunk rá, mire mi is megkaptuk. Aztán meg ugye én hanyagoltam a blog írását. De most pótolom. Íme:

 

Ami fontos, hogy a mérés nem az össz. fogyást mérte, hanem a zsírból való fogyást. Mondjuk még mindig úgy nézek ki, mint Micimackó, de jó úton haladok. Főleg, hogy ma ismét kezdődik a rendszeres edzés. Ez fontos,  hiszen a centik nyilván a mozgás hiánya miatt jöttek ismét vissza. 

 

 

Ha kitartó leszek, akkor remélem egy év múlva nagyobb látszatja lesz a dolognak. Még ha nem is lesz ilyen látványos :)