Rájöttem, hogy nem is vagyok kőszívű. Azt hittem néha hogy rideg, érzéketlen és szívtelen vagyok.

Azt hittem, hogy az évek megkeményítettek és már nem érzékenyülök el mindenféle piszlicsáré dolgon.

De nem, ez nem így van! Rá kellett jönnöm!

Azt hiszem főleg az elhanyagoló szülőkkel vagyok kissé (vagy nem is kissé)"köcsög". Na jó, meg egy-két emberrel, olyanokkal is akikkel nem feltétlen kellene... (de mondjuk megérdemlik :)

Mindezek ellenére ma rá kellett jönnöm, hogy még egy kiskutya is meg tud hatni.

Na jó, lehet csak szenilis kezdek lenni. Tudjátok, amikor a kor előrehaladtával a szellemi képességek hanyatlani kezdenek...

Az történt, hogy ma elvitték a kiskutyát. Azt amelyiket pár hete mentettünk ki az autók közül. Már annyira megszerettem, hogy legszívesebben megtartottam volna. Az agyam tudta szerencsére, hogy ez nem jó megoldás. És ahogy jött, úgy távozott is az életünkből. Egy kislány lett a gazdija, aki kb. 10 éves, imádnivaló szemüveges. Kertes házban laknak és teljesen véletlenül kutyasétáltatás közben tetszett meg nekik a kiskutya. A kislány elnevezte, azt mondta PANDA lesz a neve, hiszen úgy néz ki... A kutyusnak egyébként nagyon jó természete van. Csendes, simulékony, a gazdit úgy követi mindenhová, mintha az élete múlna rajta, nem ugrál, igazából csak elnyúlik a földön és várja, hogy valaki simogassa. Nagyon hálás a simiért és olyan cukiiiiii. Remélem a kislány is úgy megszereti, mint én.

Azért még vettem neki a kedvenc kutyatápjából búcsúzóul és a kedvenc labdáját is megkapta a lányomtól. Erről jut eszembe, hogy az is érdekes miként került átadásra a kutya, de ez egy másik történet lesz. Hiszen így utólag visszanézve azt hiszem teljesen paranoiás vagyok :D

A kislánynak a lelkére kötöttem, hogy nagyon vigyázzanak kapunyitáskor, mert ez az egy rossz tulajdonsága van őkelmének, hogy imád szökni. Vélhetően így került az utcára, hiszen jól táplált és szépen rendben tartott hosszú szőre volt, amit kellő gondossággal fésülgettek.

Hiányozni fog!

 

 

Megosztás a facebookon