Az elmúlt két hétben hatszor kezdtem neki a blogba írni, de hiába, mert megint nem müködött, és nem engedte elmenteni...

Már nem igazán emlékszem, hogy akkor épp mi volt ami miatt nekifogtam, de bizonyára szerepelt benne az endokrinológus, meg a lányom szülinapjára való készülődés.

Az endokrinológus nagyon jó fej volt, személyesen jött ki elém és szólitott be a nevemen, a megbeszélt időpontban, illetve előtte 2-3 perccel. És igen, a 20 percet valóban rám szánta,  nem 5 perc alatt dobott ki a sztendert mondattal. Állított a gyógyszerelésemen is és javasolta a cink, szelén kúraszerű szedését is a napi 3000 egység D vitamin mellé. Majd 3 hónap múlva kiderül, hogy sikerül-e valamelyest normalizálni az eredményeimet?

A másik nagyobb dolog pedig a lányom 30. szülinapjára való készülődés volt.

Nos már biztos, hogy jól sikerült, mert túl vagyunk rajta és láttam a meglepődést, meghatódást és örömet a szemeiben. Pedig utálja a szülinapokat, legalábbis a sajátját, és nem szereti, ha őt ünneplik. Jobban szeret adni, mint kapni. 

Nagypénteken volt a szülinapja, amire bevállaltam, hogy két tortát is készítek neki. Nem ez volt az eredeti terv, de ez lett belőle. A barátja csinálta volna az epres sajttortát, de mivel ugye két héttel a szülinap előtt bevonult, így nem tudta bevállalni. Rendelni már nem volt idő, mert ahonnan hozni szoktuk a tortákat, ott sokkal előbb le kell adni a rendelést. Maradt hát az a verzió, hogy én csinálom. Igy is lett.

Aztán a másik dolog, hogy igyekeztünk titokba tartani a dolgot ezért nem árultuk el, hogy pénteken mire készülünk. Sőt, én még egy kicsit félre is vezettem a lányom. Irtam neki cseten, hogy "Szia! Tudom kicsit gáz, de nagy baj lenne, ha nem pénteken lennél megköszöntve? Tudod pénteken minden zárva van, a sültes tálat se vállalják akkor... Vasárnap? Vagy van valami programotok? Mentek valamerre?" Erre Ő: "Nem akarok semmit szülinapomra!" - mondom én, olyan ha a szülinapjáról van szó, mint az agressziv kismalac... :) Erre én: OK, értem... De ha csinálnék valamit saját kezüleg??? Erre Ő: azt lehet!

Nos ebben maradtunk!

A nagy nap reggelén persze felköszöntöttem és küldtem is neki egy képet, hogy lám-lám már meg is csináltam saját kezüleg a mindenmentes tortáját 

 

És amit én egyszer megigérek, azt meg is tartom. Szóval saját kezüleg csináltam neki ajándékot és tortákat is.

Közben ment az egyeztetés, hogy miként jutunk be hozzájuk, milyen indokkal viszi el rövid időre a barátja otthonról, hogy ne tünjön fel neki semmi, ki, hogyan, kivel és mikor érkezik. 

Minden szuperül sikerült. Délbe elindultak otthonról (a megbeszéltek szerint) a barátja telefonon jelezte ezt a férjemnek azzal a szöveggel, hogy bár most el kell menniük otthonról egy rövid időre, épp most indulnak, de délután majd elhozzák a sarokcsiszolót... :) - magyarul ez annyit jelentett, hogy indulhatunk, szabad a terep.

Addigra már elmentem anyukámért és a fiammal a férjemmel és anyuval együtt indultunk, hiszen a megbeszéltek szerint délre hozták hozzánk a két sültes tálat, amit szintén mi vittünk, a két tortával együtt. 

 

 

Arra is gondoltam, hogy lehet nincs 12 személyre evőeszközük, azt is csomagoltam, meg minden olyat ami szükséges lehet. Az eldobható asztalteritő, pohár és tányérok bár nem túl elegánsak, de nagyon praktikusak, most is ezt vittünk. 

Mire odaértünk a lányom barátnője már ott várt a kapuba, nemsokára megérkeztek a többiek is. Ki lettek osztva a feladatok, volt aki lufit fújt, volt aki a plafonra ragasztotta kétoldalú ragasztóval (mert így olyan, mintha héliumos lufik lennének), volt aki terített, stb. 

Én a férjemmel elszaladtam az öcsémékhez, akik közel laknak, mert a 6 személyes asztalhoz túl sokan voltunk. Az öcsémék bár elutaztak welnessezni, megbeszéltük, hogy miként tudok bejutni hozzájuk és egy asztalt és akár 8 széket is el tudok hozni. Igy is lett. Amint visszaértünk, a lányom barátjának az anyukája telefonált a fiataloknak (mert így lett megbeszélve a fiával), hogy ott van a kapu előtt, mert jött felköszönteni a lányomat, de zárva van a kapu, merre vannak? 

Nos ők addig kocsit mostak és elindultak Soltvadkertre fagyizni (persze ez csak az elterelő hadművelet volt). Valójában elindultak otthonról, hogy mi be tudjunk jutni és kész legyen a meglepetés, mire visszaérnek. Valóban elvitték a kocsit egy mosóba, aztán még mentek erre-arra (persze mivel minden üzlet zárva volt, így nem is volt olyan egyszerü). Aztán mivel "vissza kellett fordulniuk", hogy beengedjék a "vendéget", így lemondtak a fagyizásról. Egészen addig semmi sem volt gyanús a lányomnak, amíg az utcába be nem fordultak. Ott meglátta az autókat és állítólag csak ennyit mondott: na b@meg, jól beszop@ttatok :) - pedig egyébként eléggé visszafogott és nem beszél csúnyán, de valahogy most ez jött ki belőle :D

Aztán amint bejöttek felcsendült a szülinapi dal és megkapta az egyik tortát tüzijátékkal. Aztán jöttek az ajándékok. Láttam, hogy meghatódott, örült és tényleg meglepődött. Abszolút elhitte, hogy vasárnap lesz megköszöntve. 

Tőlem igéretemhez híven egy saját kézzel készitett ajándékot kapott. 

Ezt még előző nap a munkahelyen csináltam, mivel a kolléganőm elment szabadságra, így nem volt más választásom, mint a tortákat munka után megcsinálni, az ajándékot meg "ebédidőbe". Persze ahogy szokott lenni, egész nap, sőt talán egész héten se láttam a főnököt, persze pont akkor jött "kellemes ünnepeket" kívánni, mikor az ajándékkal bajlódtam. De nem csináltam belőle nagy ügyet, elmondtam neki, hogy nincs máskor erre időm. Mosolygott, és nagyon megdicsért, hogy milyen ügyes és kreativ vagyok. Azt mondta, hogy csak nyugodtan fejezzem be. De azért feltartott vagy 20 percig, mert addig cseverészett velem mindenféléről. 

A tortákon látszik ugyan, hogy nem cukrászdából valók, de nagyon finomak voltak: 

Ja, az egyik ugye EA7 - vagyis a lányom kedvenc márkája. Mondtam is neki, hogy ezt elő kellett rendelni, mert egyedi kiadás. 

 

 

Még egy projekt lett volna a szülinaphoz, de az nem sikerült. Egy 30-as sebességkorlátozó táblát szerettünk volna szerezni. Nos a lopás nem volt opció, próbáltunk ismerőst találni a cégnél, ahonnan lehetett volna venni, de azt mondták, hogy nem olyan egyszerü, és mivel már nem volt időnk, így alternativ megoldást találtam. Vettem partykellék boltba egy 30-as táblát (kartonból) és egy partfisnyélre szereltem fel, aztán kitettük a lufik mellé a kapuhoz. 

 

Szóval ez is pipa.

Bár a lányom nem szereti se a szülinapot, se a meglepetést, most mégis mind a kettőt megkapta és BOLDOG volt! 

Soha rosszabb szülinapot! És a tortát és minden mást is szivesen vállalok, ha azt látom, hogy örömet tudok vele okozni.

Happy birthday Barby! 

Megosztás a facebookon

avagy szülinap letudva

Vasárnap délután megünnepeltük a lányom születésnapját. 

Persze most nem igazán lehet nagy bulit tartani, mi is igyekeztünk minimálisra redukálni a jelenlévők számát. Bár nem voltunk sokan, azért igyekeztem úgy alakítani a dolgokat, hogy a buli előtt és után se legyen megterhelő a vendéglátóknak, ne kelljen sütni, főzni, pakolászni, mosogatni, stb. Mi vittük a sültes tálakat, a tortát, az eldobható asztalterítőt, tányérokat, villát, kést, poharat, szalvétát, lufit, stb. 

A házigazdának az italokról és a kávéról kellett csak gondoskodnia. Jó, mondjuk házi páleszt is vittünk. Az üveget még régebben a piacon vettem 200 Ft-ért. Azért is vettem meg, hiszen a családnevünk VADÁSZ :)  

A torta pont olyan lett, mint amilyennek rendeltem. 

Azon gondolkodtunk, hogy milyen gyertyát tegyünk rá? A fiam barátnője arra szavazott, hogy olyat, ami újragyullad. De végül nem ilyen lett, mert tavaly ezt a poént már ellőttem. Vettem piros tüzijátékot, illetve számgyertyát, ami igazából csak közelebbről és csak alaposabban megnézve látható, hogy egy kettes számból és egy kérdőjelből áll. Vagyis huszonvalamennyi :D 

A torta mellé persze volt a megszokott sültes tál is, vagyis sonkával-sajttal töltött karaj, aszalt szilvával töltött jércemell, vásári pecsenye, mozzarellás csirkemell, sertés szűz Wellington módra, mellé steak burgonya, jázmin rizs, valamint amit a legjobban szeretek, pedig nem nagyon kellene ilyet ennem: mézen karamellizált gyümölcs és még egy kis grillezett zöldség. A halas táltól el voltak ájulva. Tényleg isteni volt. Komolyan mondom, minden egyes alkalommal megállapítjuk a férjemmel, hogy kár lett volna a fél napot a konyhába tölteni, mert nagyon finom és kiadós és csak le kell ülni és enni. A halas tálon a legjobban a dióbundás pontyfilé ízlett, de jó volt a harcsafilé Orly módra vagy a pácolt amurfilé roston is. Ezen a tálon a legjobban a köretek közül a házi lecsós karika burgonya ízlett meg a fokhagymás-majonézes mártás. Persze mivel a férjem barátja készítette, így megkérte, hogy legyen rajta "ehető virág is", hiszen mégiscsak szülinapi tál... 

Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy persze a buli előtt még voltam piacon is. Milyen meglepő, ugye?

Szombaton mindig kevesen vannak, úgy értem az eladók, de szeretek kimenni. Most egy kicsit csalódás volt a dolog, mert szinte semmit se találtam. Igazából tányérkészletet vettem, de azt is csak azért, mert az "ünnepi" tányérokból már nincs meg a teljes készlet. Ez meg teljesnek tűnt. Kissé ódivatú, mert aranyozott szélű és aranyozott valamint virágmintás, de mivel hiánytalan volt, és a 18 tányért (6 lapos, 6 mély és 6 kistányér) 3000 Ft-ra alkudtam le, így nem akartam ennyiért otthagyni. 

Aztán otthon, mikor rákerestem, hogy egyébként mennyibe is kerülhet egy ilyen készlet, akkor szembesültem vele, hogy a jelzés alapján ez egy 1925-39 készült antik cseh porcelán. Az értékét nem tudtam meg, de nem is eladásra vettem, viszont meglepett, hogy van ahol galériába árulják. Ezt meg szinte a "szemét" közül szedtem ki.

Mást nem találtam, de persze vasárnap is kimentem korán reggel. A vasárnapi piac nagy csalódás volt, mert alig volt árus. Ilyenkor pedig nagyon sokan szoktak lenni. Gondolom az esőre álló idő elijesztette őket, vagy nem tudom mi történt, de talán még kevesebben voltak, mint előző nap.

Szinte semmit se találtam. Illetve ... Hát hogy is mondjam? Egyáltalán nem akartam már tányérokat venni, de végül megint így sikerült. Az történt, hogy a lányom imádja az IKEA-s tányérokat. Ezért már nekünk is van otthon, de abból se volt meg a készlet. Egy helyen láttam egy csomó tányért, és megkérdeztem, hogy mennyiért adná a lapos tányérokat, ami pizzás tányérnak is megfelelő egyébként, mert olyan nagy. 

Azt mondta, hogy a lapostányérokat egy ezresét adja, de ha elviszem az összeset, akkor az egész 1500 Ft. Na, ez jó kis dilemma volt. Ennyi tányérra nincs szükségem, mert volt hozzá 8 kistányér, ugyanannyi mélytányér és még 10 még mélyebb levesestányér is, plusz a lapostányér. De ennyi pénzért nem lehet otthagyni, ugye??? Úgy voltam vele, hogy majd jó lesz a fiamnak, ha külön háztartásba költözik esetleg a közeljövőben, vagy adok belőle a lányomnak. Szóval vittem az összeset. Csak arra nem voltam felkészülve, hogy ezeknek a súlya nem nem 1-2 kiló. Egy nagy bevásárlószatyor tele lett vele, amit persze nem tudtam a fülénél fogva vinni, mert leszakadt volna, így az ölembe kellett cipelni, a piac túlsó végén lévő parkolóba. Szakadt rólam a víz, mire odaértem. De végül megérte. 

Megosztás a facebookon

csak 1 híján 50 lettem

Ma van a szülinapom. 

Nem tudom miért, de valahogy én nem vagyok híve a saját szülinapom ünneplésének. 

Valahogy ma is úgy éreztem, hogy a legjobb az lenne, ha mindenki békén hagyna, nem érzem különlegesebb napnak ezt, mint mondjuk amikor együtt a család és jókat beszélgetünk, eszünk, iszunk, nevetgélünk.

Sőt szerintem a kötetlen együttlétek jobbak.

Tudtam, hogy viszonylag jól meg fogom úszni, mert a férjem dolgozik, a fiam már napok óta Budapesten van a barátaival. Vendégeket pedig nem hívtam :)

Mivel nekem nem más nap ez sem, ezért hajnalba keltem, 6-kor már vittem a férjemet dolgozni. Aztán kinéztem a piacra (nem vettem semmit), majd hazajöttem és takarítottam, levittem a szemetet, mosogattam, ruhákat hajtogattam, meg ilyenek.

Aztán persze jöttek a lányomék, hozták a tortát, meg az ajándékomat.

Ettünk, ittunk, beszélgettünk és hívtak, hogy rakjak el fürdőruhát és medencézzek velük. De egyelőre nemet mondtam, mivel a férjemet lehet, hogy munka végeztével is haza kell majd hozni. Pedig nagyon klassz a medencéjük, és már ugye a szomszéd se lát át a csütörtökön elkészült kerítésen. 

A mai nap megkóstoltam az idei ország tortát is, aminek a neve: Curiositas, mert azt hoztak a fiatalok.

Hát mit is mondjak? A tavalyi "Boldogasszony csipkéje" nekem jobban ízlett.

Nem mondom, hogy nem volt jó, csak másra számítottam.

Így harangozták be, hogy fehércsokoládés piskóta, sáfrányos birs zselé, kekszes-fehércsokoládés ropogós réteg, mogyoró ganache, mandula mousse, tejcsokoládés bevonat.

Kaptam szép orchideát  és piros (pénzbevonzó) bőr pénztárcát is :) Kell ennél több? 

Megosztás a facebookon

33 éves lett Norbi, a lányom barátja. Most kezdik majd tényleges közös életüket, hiszen hamarosan összeköltöznek.

A 33 a számmisztikában az egyik mesterszám. Ugyanakkor vallási erővel is bír, ugyanis a 33. életév a „Krisztusi kor”, vagyis a 33-as szám a keresztény számmisztikában a megváltást és a tökéletességet jelképezi.

De egyébként is a tökéletességet jelképezi nekem Norbi. Ha nem lenne fiam, olyat szeretnék, mint Ő. De mivel van, így a sajátomat imádom, és örülök, hogy a lányom ilyen jó párt talált magának. Olyan ember, akinek jó a közelébe lenni, mindig jó a kisugárzása, mosolygós, jóindulatú, kedves, udvarias. Az elmúlt években még soha nem láttam indulatosnak vagy egyszer sem hallottam, hogy felemelte volna a hangját. Jó emberek veszik körbe, sok barátja van, de lehet azért, mert szeretnek mások is a társaságába lenni.

Szóval a tegnapi szülinap meglepi volt neki. 

A nővére szervezte, aki úgy imádja, mintha a saját gyermeke lenne. Ennek több oka is van, egyrészt a nagy korkülönbség, másrészt az, hogy a nővérének nem lehetett gyermeke.

A szűk család volt ott, az édesanyja, a nővére a férjével, illetve mi a férjemmel és a lányom. 

Mivel hétköznapra esett a szülinap, egy kicsit ugyan furcsállta, hogy senki sem köszönti fel, sőt mindenkinek valami olyan dolga van, ami miatt személyesen nem is tud vele találkozni, de azt gondolta, talán majd a hétvégén megköszöntik. 

Az édesanyja sütiket sütött, de azt mondta neki, hogy ballagásra megy, ezért délután nem is lesz otthon. Ez teljesen hihető volt.

Mindenki más ugye dolgozik, nem ér rá, teljesen hihető.

A lányom meg dél körül felhívta telefonon, hogy délután ki kellene menni a házukhoz, mert a férjem felmérné a kerítést, hogy mennyi anyag kell hozzá, és megbeszélnék a részleteket.

Szóval semmit sem sejtett egész addig, amíg oda nem ért a házhoz, ahol már héliumos lufik fogadták a kapuba.

 

Annyira édes volt, ahogy meglepődött. Tényleg nem számított a dologra. Közbe mi előkészültünk. A nővére hozott tortát, anyukája sütiket, mi meg a szokásos sültes tálakat. Feldíszítettük a lakást is, lufikkal és a többi szokásos dekorral. A lufikat kétoldalú ragasztóval a plafonra ragasztottuk, úgy lógattuk le róluk a zsinórt, ezért úgy tűnt, mintha azok is héliumos lufik lennének, melyek a plafonig repültek. 

 

Mivel fogalma se volt, hogy sietnie kellene, vagy egy órát vártunk rá. De jó volt ez így, mert most találkoztunk először az édesanyjával. Én már előre gondoltam, hogy kellemes meglepetés lesz, és be is bizonyosodott.

Szóval mikor megérkezett Norbi, a kezébe kapta a tortáját, körbepusziltuk, majd a nővérétől megkapta az ajándékát, mely nem volt más, mint egy pendrive. Látszólag bontatlan, eredeti csomagolásba. Csak az volt neki fura rajta, hogy rá volt nyomtatva a jégkorija. Azt egyből megismerte. Először nem igazán értette a dolgot, de aztán rájött, hogy nem véletlen van beizzítva a laptop és a projektor...

Elindította a filmet, és annyira, de annyira édes volt, ahogy nézve azt, meghatódva a könnyeit törölgette. Imádom ezt a jólelkű gyereket. 

A film szerintem szuper, bár nekem kb. a 8. perctől áll a legközelebb a szívemhez. Onnan, hogy "vesszők helyett néha, pontot kell tenni..." :)

Szegény, annyira meghatódott és látszott rajta, hogy nagyon-nagyon boldog. Hiszen neki ezek a képkockák többet jelentettek, mint nekünk, mert élmények, érzések, emlékek fűződtek hozzájuk. A film végén nem tudta hogy leplezze a meghatódottságát, ezért csak annyit kérdezett, hogy van valami ennivaló? Mint utóbb kiderült, eszébe se jutott, hogy tényleg van, valami chipsre gondolt. De volt, vittünk. A szokásos sültes tálakat. De még előtte mi is átadtuk neki az "ajándékunkat". Kapott házi pálinkát, egy üveg márkás whiskhy-t és egy általam készített dolgot is, melyet borítékba adtunk át. Ennek is nagyon örült!

 

Aztán valóban nekifogtunk enni.

 

Innivaló is akadt bőven, de mivel mindenki kocsival volt, így csak az ünnepelt és a férjem tudták élvezni az alkoholos italokat. 

Aztán következtek a sütik és a torta. De azokat már csak a szemünk kívánta. 

Igazán emlékezetesre sikerült ez a nap, és nagyon jó érzésekkel köszöntünk el, este 9 felé...

Imádnám, ha ez a két család ezután már eggyé válna...

Megosztás a facebookon

avagy ami az elmúlt másfél hónapban történt.

Régen írtam már ide, de ez tudatos volt, hiszen már március óta minden a koronavírus járványról szól. Először elkezdtem írni egy bejegyzést, de aztán végül nem fejeztem be és töröltem.

Később pedig úgy döntöttem, hogy nem, erről nem akarok írni.

A lényeg, hogy minden családtag tegyen meg a lehető legtöbbet azért, hogy egészséges maradjon, vagy legalább ne fertőzzük le a veszélyeztetett csoportba tartozó családtagjainkat.

Ez eddig jól sikerült. A fiam otthon ül már hetek óta, hiszen leállt a Merci gyár. A héten ment egy napot hetek óta először. Vittem, mert azt gondolom, hogy még most jön majd a java a fertőzéseknek, ha "lazítanak a korlátozásokon". Nem szeretném, hogy busszal menjen, ami tömve van. Azokon a buszokon, ami a Mercihez megy, állóhely is alig van, nemhogy másfél méter emberek között... Ezért hajnalba viszem és este hozom. Jövő hétfőtől pedig már beindul a gyártás. Egyébként amikor itthon van, nem megy sehova, legfeljebb néha futni, de azt se csoportosan. Nem unja az otthonlétet, egész nap filmeket néz, pihen vagy játszik valami internetes hülye játékot. A lányom jelenleg már napi 12 órában dolgozik, de a múlt héten 1 nap kellett 4 órát dolgoznia, előtte való héten pedig 2x4 órát. A férjem dolgozik, egyébként ő se megy sehová a munkáján kívül, nincs is rá ideje és energiája. Alig várja, hogy esténként pihenhessen. Őt is én hordom reggel és megyek érte délután, hogy ne kelljen buszoznia.

A gyerekek vigyáznak,  ha a lányom vásárolni ment anyukámmal, akkor vitt kesztyűt és maszkot (nem csak magának, hanem a mamának is).

Ja, a lányom időközben ideiglenes lakcímet létesített a barátjánál.

Emlékszem úgy kezdődött, hogy mindenki Cecíliája bejelentette egyik hétvégén, még a járvány elején, hogy azok a párok, akik nem egy háztartásban élnek, azok találkozhatnak ugyan, de nekik is be kell tartani az előírt távolságot! :) Azonnal írtam a lányomnak, hogy remélem elég távol vannak egymástól Norbival. Semmi testi kontaktus, mert Cecília megmondta :)

Nem éppen ezért, sőőőőőőt egyáltalán nem ezért, de végül úgy alakult, hogy bejelentkezett. Az elmúlt két héten nem is mehetett volna a barátjához, mert a település polgármestere hétvégente csak azoknak engedi az ott tartózkodást, akik lakcímmel rendelkeznek.

A lányom kutyája meg annyira szeret ott lenni, hogy most hétvégén már haza se akart jönni a lányommal. Megértem, hiszen ott kedvére szaladgálhat, van másik kutya, akivel játszhat és a Tisza partjára is sokszor elviszik szaladgálni...

De nehogy úgy tűnjön, hogy minden happy. Napi 9 órában ülök a munkahelyen és elég rapszodikusan hol van munkám, hol meg alig akad valami. Most épp ez utóbbi van. Tudom, tudom, sokan örülnének, ha lenne munkájuk és még fizetést is kapnának a szinte semmiért, de én nem ez a típus vagyok. Jobban szeretem, ha értelmes munkát végzek a pénzemért. Mondom ezt annak ismeretében, hogy a volt kollégáim a munkaügyibe reggeltől-estig folyamatosan dolgoznak, szinte pisilni sincs idejük, és még hétvégén is be kell menniük, már aki csak tud. E közben én meg itt "dolgozgatok".

Már megemlítettem egy párszor, hogy szívesen visszamennék segíteni ebbe a "nehéz időszakba". De itt egyből leintettek, hogy "nem lehet" meg "itt is van munka".

Van persze... Ha ők mondják...

Közben ott meg már felmerült a nevem a főnökökben, hogy ha engedne a mostani főnök, akkor szívesen látnának besegíteni (ezt az ottani kollégáktól tudom). Csakhogy úgy tűnik, hogy az itteni főnökben erősen él az az emlék, hogy ide is "csak besegíteni jöttem, átmenetileg", aztán itt ragadtam. Mondjuk mivel nem vagyok a saját ellenségem, nyilván visszajönnék. De  most tudom, hogy itt feleslegesen ülök, ott meg hasznos lennék.

Másrészt meg prezentálni kell, hogy itt is megfeszített munka folyik (még akkor is ezt kell mutatni és kommunikálni, ha nem így van). Azt hiszem, kb. így működik most az országban egy pár dolog... Hogy akkor is azt kell mondani, akkor is azt kell mutatni, ha mindenki tudja, hogy nem úgy van. Szomorú :(

Mondjuk erről az jut eszembe, hogy volt egy értekezlet a múlt hét elején, ahol a főnök elmondta, hogy személyes vizsgálatok már nem lesznek és egyelőre a felülvizsgálatok is le vannak állítva a járvány miatt, de azért maradnak továbbra is az új vizsgálatok, meg ez, meg az, és annyi mindent mondott, meg hogy mivel mindent iratokból kell összeszedni, ez bizony sokkal több munkát, energiát, hozzáértést és időt jelent, bla, bla, bla. Úgy beszélt, olyan meggyőző volt, hogy azon kaptam magam, mintha egy pillanatra még én is elhinném, hogy "aztakurvamindenit" milyen sok munkánk van.

Aztán megráztam magam és ráeszméltem, hogy ez csak a "reklám helye", dehogy van sok munkánk...

De úgy elő tudja adni magát. Nyilván amikor be kell számolnia, hogy az osztályon hogy folyik a munka, akkor ezt előadja és első hallásra még majdnem több a dolgunk, mint a volt kollégáimnak, akik meg tényleg látástól-mikulásig dolgoznak, csak nem olyan jó a piárjuk.

A héten még egyetlen egy vizsgálatunk se volt, ami azt jelenti, hogy egész nap olvastam, stb.

A veszélyhelyzetről és a munkáról egyelőre ennyit.

Mi is volt még?

Ja volt húsvét.

Sültes tálat is rendeltünk, kímélve magunkat, két napra is.

Mert megérdemeljük!

Nem? De!

Volt süti, meg sonka, meg minden ami kell. Legálisan lehetett zöldhagymát enni. Isteni volt.

Aztán egy héttel később a lányomnak volt a 28. szülinapja.

Két sültes tálat rendeltünk, mivel hétköznap révén 5 órára értünk haza (mert ugye a "maradj otthon" ellenére mi dolgozunk). Az étterem főnöke jó ismerőse a férjemnek, és személyesen szokta kihozni nekünk a tényleg nagyon finom és guszta (valamint bőséges) ennivalót.

Az ünnepi sültes  és halas tálon ezek voltak:

Cordon bleu, aszalt szilvás csirkemell, vásári pecsenye, borzas csirkemell, mozzarellás jércemell, csőben sült brokkoli, grillezett zöldség, mézen karamellizált gyümölcs, steak burgonya és jázmin rizs.

Ponty filé diós bundába, pácolt amúr filé roston, harcsa filé Orly módra, lecsós karika burgonya, petrezselymes burgonya, fokhagymás majonézes mártás.

Volt torta is. Először egy kicsi (a gazdasági válságra hivatkozva), egy újragyulladó gyertyával. Jól szórakoztunk. Olyan gyerekes, de akkorákat kacagtunk, amikor elfújta a lányom, elaludt a gyertya, majd pár másodperc után újra gyulladt:) A barátja meg csak mondogatta, hogy Barbi, fújd el a gyertyát...

Aztán egy belga csokis zsúrtortát is kapott, mert bár írta aznap délelőtt, hogy nem kell torta, mert kapott a barátjától, de addigra már késő volt. Alig bírtam 28 gyertyát rápakolni :)

És végül kapott egy normál méretű szamócás sajttortát is a párjától.

Ezek már csak a maradékok:

 

Az asztalon a borítékba pedig a szülinapi ajándéka van.

Először is egy rajz. Mert mindig azt mondja, hogy neki nem kell semmi, ne vegyünk semmit. Valahogy így volt ez a névnapján is (decemberben), ezért azt mondtam, hogy akkor készítek neki valamit. És valóban rajzoltam akkor. És nagyon örült neki. Persze azért akkor a rajzba tettem költőpénznek eurót is, mert akkor készültek snowboardozni Ausztriába, Obertauernbe, és jól jött. A rajznak pedig őszintén örült. Tényleg!

Ezért mivel most is elsütötte, hogy semmit se kér szülinapjára, megkérdeztem, hogy akkor ne is rajzoljak? De azt mondta: hogy DEEEEEE! Rajzolj!

Most ezt rajzoltam neki:

És ha esetleg nem ismerné fel, hát le is írtam, hogy "ez Riley", a kutyája. A barátja azt mondta, hogy egyből felismerte :) Jót nevettünk! Mindenki nevetett, de lehet, hogy a rajztudásomon??? :) Hmmmm

De persze a szülinap mégse lehet ajándék nélkül. Így kapott egy VIP kártyát 50.000. Ft. értékben, mely beváltáskor 75.000. Ft-ot ér és abba a sportközpontba tudja beváltani, ahová a járvány előtt szinte naponta ment.

Annyira, de annyira boldog volt. Azt mondta, hogy én mindig tudom, hogy minek örül.

Pedig ha őszinte akarok lenni, az utolsó pillanatba találtam ki, és vettem meg. A szülinapja délelőttjén hívtam fel a sportközpontot és beszéltem meg velük, hogy mit szeretnék és délbe ebédidőbe szaladtam ki az ajándékutalványért, amit beválthat VIP kártyára. Megbeszéltem velük, hogy kinyitják nekem a helyet ha odaérek, mert ugye ők is zárva tartanak :) De végül örülök, hogy sikerült jól kitalálni minek örülne a lányom, mert hiába nyüstöltem a férjem, hogy mit vegyünk, mit vegyünk? Mindig csak azt mondogatta, hogy "nem tudom"...

Mondjuk azt be kell ismernem, hogy amikor már kifizettem és beültem a kocsiba, akkor jutott eszembe, hogy ki tudja meddig lesz még zárva a konditerem? És mi van, ha mire kinyit, addigra esetleg terhes lesz a lányom??? Akkor buktuk a pénzt...  Mert csak a nyitást követő 1 éven belül lehet felhasználni :) Nem tudom, hogy honnan jött ez az ötlet? Igazából jót mosolyogtam magamon, de azért megemlítettem neki(k) is délután a szülinapi vacsi közben. De azt hiszem nem vették komolyan... Még válaszra se méltattak, csak mosolyogtak a felvetésemen.

Ja, és még egy fontos dolog történt.

Ami szerintem fontos. Nagyon fontos!

A szülinap után beszélgettünk a férjemmel és megemlítettem, hogy "ugye milyen jó fej ez a Norbi"? Milyen jó gyerek? Olyan jó a kisugárzása... Kedves, nyugodt, és mindig megnevetteti a Barbit. El se tudom képzelni, hogy ideges is szokott lenni néha? Vagy mindig ilyen nyugodt? Tetszik az is, hogy mindig  tisztelettel beszél mindenkiről,  és pozitív! És a férjem helyeselt...

H E LY E S E L T !!!

Hát ilyen még nem volt! Eddig az volt a hozzáállása, hogy nem született még olyan férfi aki a lányához való... (Szerinte.)

De úgy tűnik, hogy talán most változott a véleménye :)

Megosztás a facebookon

Mert akinek sok ideje van, az nem ér rá???

Nem tudom megmondani, hogy miért is nem írtam az elmúlt 3 hónapba, de talán tényleg az az oka, hogy a túl sok szabadidő miatt nem jutott rá időm.

Sok változás nincs, továbbra is ott "dolgozom", ahol az előző bejegyzéskor. Annyi mégis változott, hogy talán még kevesebb lett a munka, pedig lehetne több is, csak ugye ahhoz orvoskapacitás kellene, az meg ugye nincs. Amikor idejöttem dolgozni, akkor még 4 orvos dolgozott. Most, mai napon az a helyzet, hogy 1 orvos van, és még 1 szabadságon. Egy felmondott, egy másik ha még vissza is fog jönni valaha dolgozni, az is csak hosszú hónapok múlva lesz, mivel elég komoly műtétje volt, ami minimum fél-egy év felépülést jelent.

Ma pl. 2, azaz kettő beteg jött át hozzám. És akármilyen precízen is akarom csinálni a szakértést, az sem tart tovább max. 1 óránál. Ez a 9 órás munkaidőből azért valljuk be, jelentősen kevés. Persze ezért lehet utálni, de én bizony isten úgy szeretném, ha jobban kitöltené a munkaidőmet a munka. Tudom az se jó, ha valaki megszakad a munkába, de az sem, ha nincs mit csinálni.

Ma is pl. nekifogtam anyukám szülinapjáról készült pár képből egy emlékvideót csinálni, mikor máskor ha nem munkaidőbe?

Mit is kaphatott volna 70. szülinapjára, mint egy okostelefont :) Egyébként nem kitolás, már gondolkodott rajta, hogy ha lesz rá pénze, akkor vesz magának. Sőt kapott hozzá egy kártyát is, mely korlátlan internethasználatot is biztosít :)

Amikor végeztem a videóval, akkor meg persze nekifogtam írni ide pár sort, ha már ugye volt aki szóvá tette :)

Nos hirtelen nem sok minden jut eszembe az elmúlt 3 hónap történéseiről.

Vagyis, DEHOGYNEM!!!

A férjem két hete dolgozik!

 

FÉL ÉVIG VOLT OTTHON!!! Április 6-án volt ugye az autóbalesetünk, és a kezelések és műtétek után végre október 7-én munkába állhatott. Ettől mindenki boldog! Ő azért örül, mert már nehezen bírta az otthoni semmittevést (na ugye, másnak se jó, ha hosszútávon nem tud értelmes dolgot csinálni). A főnökének és a munkatársainak is jó, várták vissza nagyon és már szinte minden hétvégén megy túlórázni, sőt holnap munkaszüneti nap lesz, de Ő akkor is megy dolgozni. Jó nekem is, mert már kezdett az idegeimre menni, túl "kipihent volt", sőt a családi költségvetésnek is jó lesz, hogy végre már nem csak az én fizetésemet kell beosztani, nem csak abból kell vásárolni, csekket és minden egyebet fizetni :)

Mi is van még?

Kocsim sajnos továbbra sincs. Ez elég furi, mert néha rám tör a vágy, és akkor rákattanok a dologra. Aztán meg alább hagy a lelkesedésem, és rájövök, hogy tök jól elvagyok kocsi nélkül is, addig is van pénzem a számlámon, amíg a kocsira szánt pénzt nem költöm el. A lányom kocsiját logisztikázzuk úgy, hogy mindketten használjuk. A munkába biciklivel járok.

Ez sokkal egyszerűbb, mint a kocsi (ja, és olcsóbb is). Reggel és délután is csúcsidőbe jövök, megyek, és konkrétan megtapasztaltam, hogy autóval kb. 20 perc kell a be- vagy a hazajutáshoz, míg kerékpárral ez mindössze 8-10 perc, és nem is olyan stresszes. Az autósok csúcsidőbe borzalmasak. Nem számít a záróvonal, tolakodnak, bevágnak, elmebaj amit csinálnak. Kerékpárral meg tudok suhanni, nem kell akár 3-4 lámpaváltást is megvárni.

A fiam és a lányom továbbra is otthon lakik.

A lányomék vállalkozásba akartak fogni, de nem tudták eldönteni, mi is lehetne az, amit szeretnének is és még haszna is lenne, így feladták ezt egyelőre. Aztán következett, hogy belevágnak esetleg egy építkezésbe. De jelenleg áll a dolog, mivel a párja megpályázott egy pesti állást, és ha felveszik, akkor tolódik a dolog. A lányom nemrég ismét tanulásba fogott. Úgy gondolta, ha már szinte úgyis minden nap jár kondiba és sokszor segítséget is kérnek ott tőle, hát belevág egy személyi edző képzésbe. Vagyis ez sem ilyen egyszerű, mert ott is a pénzlehúzásról szól a dolog. Ahhoz, hogy személyi edző lehessen, előtte el kell végeznie egy fitness instruktor képzést, majd utána mehet személyi edző képzésre.

A fiam tekintetébe sincs változás, dolgozik és mellette elég komolyan veszi az edzést. Ebben az évben kezdte el, de máris megcsinálta mind a három távot a Spartan Race-n. Október 5-én Kazincbarcikán teljesítette a leghosszabbat, közel 24 kilométert, 34 akadállyal és majdnem 1000 méter szintkülönbséggel, amit az esős idő még tovább nehezített, hiszen az egész pálya felázott, sáros volt, csúszott és a tó vize se melegedett fel, ahol úszni kellett.

Most nem én vittem a versenyre, hanem az egyik barátja. Nagyon vártam, hogy felhívjon, mert megbeszéltük, ha beér a célba, telefonál, hogy minden OK. Persze végül az lett, hogy én hívtam, amikor már nem bírtam tovább várni, és biztosra vettem, hogy ennyi idő alatt már  teljesítette a távot. Csak pár szót tudtunk beszélni, nagyon fáradt volt, de megígérte, hogy amint hazaér, elmesél majd mindent.

Ezt a telefonbeszélgetés után posztoltam:

"Kezdő szülőként nagy vágyakat dédelgetünk a gyerekeinkkel kapcsolatban: legyen sikeres, népszerű, zseniális. Aztán ahogy múlnak az évek, ezek az igények valami jóval mélyebb vággyá alakulnak. Legyen boldog! És mivel Ő(k) boldog(ok), így én is boldog vagyok! A fiam boldogságának, elégedettségének jelenleg az az oka, hogy bár még csak az idén kezdte, de már teljesítette a Spartan Sprint, Super és Beast távot is, így a TRIFECTA elit klub tagja lett. Gratulálok kisfiam!"

Ő pedig amikor hazaért, ezt írta:

"Egy gondolat, egy elhatározás és három kihívás!
Az idei évemet már most úgy könyvelhetem el, ahogyan az a tavalyi év végén megfogalmazódott bennem, a legsikeresebb év címszóval.
Ez alkalommal a felkészülésre is tudtam elegendő időd fordítani, így a közel 24 kilométeres akadályfutó versenyt 4 óra 14 perc alatt teljesítettem,
mindeközben 1.601 kalóriát égetett el a féreg testem.
A pálya saras és az akadályok többsége csúszós volt, köszönhetően az esőnek. Ennek fényében a 34 akadályból 7 alkalommal büntető feladatot kellett végeznem, ami összesítve 210 darab Burpeet jelentett. (csak mellékesen jegyzem meg, ez négyütemű fekvőtámaszt jelent. 210 négyüteműt)
Elég kiábrándító volt, hogy olyan egyszerű akadályokat elrontottam, amit máskor csukott szemmel teljesítek. Bár már ez is egyfajta fejlődés, hogy mindössze néhány másodpercnyi hamis önkritika után szaladtam is tovább és nem befolyásoltak a negatív gondolataim.
Ha jól rémlik 13 kilométernél jelentkezett az első fájdalom, ami a térdeimet és a jobb bokámat kínozta. Ez alkalommal viszont már nem volt jelen a kétely, hogy mit keresek én itt. Teljes magabiztossággal haladtam tovább és ugyan ez a verseny számomra a saját határaim feszegetéséről szól, azért elég biztató volt, mikor szembesültem vele, hogy olyan embereket hagyok magam mögött, akik előttem indultak 15 illetve 30 perccel. Mire a 18. kilométert elhagytam a lábaimat iszonyatos görcsök övezték, ami közel 3 csodálatos kilométerig még kitartott, ezzel is lassítva az előrehaladásom. A legborzasztóbb számomra viszont a tó átúszása volt, ugyan 100 méternél nem lehetett nagyobb ez a szakasz, viszont olyan hideg volt a víz, hogy egy gyengébb hipotermiával még a végén megküzdöttem.
A kijelölt pálya ahol futottunk, néha lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
Az órám szerint a legmagasabb pont, amíg fel kellett vánszorogni 359 méter, viszont a hivatalosan mért szintkülönbség 974 méter volt, így hát az én műszerem nem szuperált megfelelően.
Mindennek a margójára úgy érzem ez alkalommal kiadtam magamból, amit csak lehetett, így több felkészüléssel jövőre jobb eredményeket zsebelhetek majd be"

Róla ennyit.

Mi is van még?

Ja! A volt kollégákkal továbbra is összejárok. Most már 3 csipet-csapat van, akikkel rendszeresen találkozom. Imádom a velük töltött időket.

Ma is megyek és a volt munkaügyis csajokkal beülünk a Vincentbe.

Aztán pénteken megint a Vincentbe, csak akkor már egy másik volt kollégás csapattal.

 

Megosztás a facebookon