Az idő szorítása

vagyis mégsem lesz csütörtökön vizsga

Az van, hogy ma személyesen mentem fel az osztályvezetőhöz, mert az egyik szobatársam vele kávézik, és a déli kávézás közben megtárgyalták, hogy én csak azért megyek be csütörtökön szabadság helyett dolgozni, mert akkor lesz a vizsga, és még azt is hozzátette a kedves kollegina, hogy én mennyire készülök és lelkiismeretes vagyok... 

Kissé költői túlzásnak érzem (vagyis nem kissé...), de mindegy. A hallottak alapján az osztályvezető üzent, hogy menjek és keressem meg. Na gondoltam, jól nézek ki, ha most egyedül engem vizsgáztat azért, hogy ne kelljen csütörtökön bemennem...

Mert a szobatársam állításával szemben én biza nem készültem. Vagyis annyit, hogy kinyomtattam a törvényt meg az eljárásrendeket, stb. De ezek alapján ugye még nem feltétlen tudok levizsgázni.

 

Fogtam magam és bekopogtam a főnökhöz. Megkérdeztem, hogy alkalmas-e ha most "zaklatom"? Erre mosolyogva beinvitált. Szintén elmondta, hogy hallja mennyire készülök..., stb. 

Nyilván főnöknek olyat nem mondok, hogy "dehogy készülök, az elkövetkező két napot szántam arra, hogy bemagoljam a dolgokat vizsga előtt". Tehát mosolyogva hallgattam, és közben helyeseltem. :) 

Aztán rátért arra, hogy igazából Ő nem is emlékszik rá, hogy kitűzte volna a vizsga időpontját, de ha mégis, akkor az elmúlt időszak káoszában kiment a fejéből. (Itt a nyugdíjasoknak kihordandó Erzsébet utalványos időszakról van szó, hiszen először úgy volt, hogy mi fogjuk kézbesíteni, ezért senki sem mehet szabadságra  már az idén... Most meg ugye kiderült, hogy ez nagyon hülye ötlet volt, így most meg az a felállás, hogy mindenkinek ki kell venni az éves szabadságát!) Szóval vegyem csak ki a szabadságot, meg mindenki más is, ezért majd csak januárban fogunk vizsgázni. Hogy mikor? Fogalma sincs! 

Ezzel csak az a problémám, hogy megint nincs az idő szorítása, ezért marhára nem fogok karácsony előtt törvényt magolni és bizony elég valószínűnek tartom, hogy két ünnep között se...

 

Bakker!

Pedig most már becsületbeli ügynek tartom hogy felkészüljek, ha már így agyon lettem dicsérve, hogy milyen lelkiismeretesen készülök. Nem szeretnék leszerepelni! (Közben a "régi" bennfentesek azt is megsúgták, hogy miért is van ez a vizsga. Az előzmény az, hogy egy új kollegina, aki nem sokkal előttem érkezett a céghez, nagyon jól tudta magát promotálni, annyira, hogy majdnem rábíztak egy nagy horderejű pályázatot, amiben projektvezető lett volna nem kevés pénzért. Vitték is bemutatni erre-arra, nagykutyákhoz, csakhogy az egyik előtt leszerepelt, mert a törvény legegyszerűbb kifejezését sem tudta megmagyarázni. Konkrétan talán arra nem tudott válaszolni, hogy ki az álláskereső.) Szóval nagy blama volt állítólag, amiről mindenki hallott, de senki sem beszélt (eddig). Most is csak azért, mert sikerült beépülnöm a csapatba és minden infót megosztanak :) Ezért akkor úgy döntöttek, hogy minden új kollégának le kell vizsgáznia, hogy ilyen többet elő ne fordulhasson.

Aztán az van még, hogy a kicsi kocsim elkészült. Bár munkadíjat nem kellett fizetnem a javításért az öcsém viszonylag gyorsan megcsinálta. Beszorította a céges munkái közé és pénteken már el is hozhattam. Így már neki sincs az idő szorítása. Mert bár nem "zaklattam" folyamatosan, hogy mikor lesz már kész??? Mikor??? Mikor??? De azért ha beszéltünk más ügyben vagy ráírtam fészen, akkor azért megjegyeztem, hogy mennyire hiányolom a kocsit :) 

Szóval most már van kocsi, és van szabadidőm is. Jupiiiiiiiii

Holnap pedig ha már úgyis itthon leszek és nem kell magolnom a törvényt, elmegyünk a lányommal és megvesszük a karácsonyi ajándékát. Laptopot kap. Nem én fizetem az egészet, de adok bele én is, és olyat választ amilyet szeretne. Mert hiába találtam olyan emberkét, aki foglalkozik laptop javítással, a régire már Ő is azt mondta, hogy "véres a torka". Mondott egy összeget, amiért megjavítaná (tehát javítható), de szerinte sem ér annyit, érdemesebb egy újba belefektetni. 

További agymenésem, hogy felvetődött esetleg át kellene ugrani a volt munkahelyemre. Ott most (is) nagy hajtás van. A sz@ros ügyek mellett vagy helyett még a Luca napi gyermekkarácsonnyal is foglalkozniuk kell. Ez több száz cipősdobozt jelent, meg egy csomó plusz munkát. Én meg itthon lazulok, pihengetek, tervezem a karácsonyi menüt, beszerzem az ajándékokat és már teljes nyugalomban az ünnepekre készülök.

Azt hiszem most sok-sok év után először.

Ez egyébként pénteken fogalmazódott meg bennem, amikor egy volt kolléganővel beszélgettem, aki gondolkodik rajta, hogy esetleg visszamegy dolgozni pár év kihagyás után szociális területre. Akkor villant be, hogy bár én szerettem azt a munkát, valójában azóta sokat változott a közérzetem, hangulatom, lelkiállapotom, stb., mióta nem azon a területen dolgozom. Nyugodtabb, türelmesebb, talán még kedvesebb is vagyok. Valahogy kisimultam. Már eddig is éreztem, hogy sokkal másabb ez a munka, de most tudatosult bennem, hogy az életem szinte minden területén mintha jobban érezném magam a váltás óta. 

Tavaly ilyenkor még így néztünk ki a kolléganőkkel: