33 éves lett Norbi, a lányom barátja. Most kezdik majd tényleges közös életüket, hiszen hamarosan összeköltöznek.

A 33 a számmisztikában az egyik mesterszám. Ugyanakkor vallási erővel is bír, ugyanis a 33. életév a „Krisztusi kor”, vagyis a 33-as szám a keresztény számmisztikában a megváltást és a tökéletességet jelképezi.

De egyébként is a tökéletességet jelképezi nekem Norbi. Ha nem lenne fiam, olyat szeretnék, mint Ő. De mivel van, így a sajátomat imádom, és örülök, hogy a lányom ilyen jó párt talált magának. Olyan ember, akinek jó a közelébe lenni, mindig jó a kisugárzása, mosolygós, jóindulatú, kedves, udvarias. Az elmúlt években még soha nem láttam indulatosnak vagy egyszer sem hallottam, hogy felemelte volna a hangját. Jó emberek veszik körbe, sok barátja van, de lehet azért, mert szeretnek mások is a társaságába lenni.

Szóval a tegnapi szülinap meglepi volt neki. 

A nővére szervezte, aki úgy imádja, mintha a saját gyermeke lenne. Ennek több oka is van, egyrészt a nagy korkülönbség, másrészt az, hogy a nővérének nem lehetett gyermeke.

A szűk család volt ott, az édesanyja, a nővére a férjével, illetve mi a férjemmel és a lányom. 

Mivel hétköznapra esett a szülinap, egy kicsit ugyan furcsállta, hogy senki sem köszönti fel, sőt mindenkinek valami olyan dolga van, ami miatt személyesen nem is tud vele találkozni, de azt gondolta, talán majd a hétvégén megköszöntik. 

Az édesanyja sütiket sütött, de azt mondta neki, hogy ballagásra megy, ezért délután nem is lesz otthon. Ez teljesen hihető volt.

Mindenki más ugye dolgozik, nem ér rá, teljesen hihető.

A lányom meg dél körül felhívta telefonon, hogy délután ki kellene menni a házukhoz, mert a férjem felmérné a kerítést, hogy mennyi anyag kell hozzá, és megbeszélnék a részleteket.

Szóval semmit sem sejtett egész addig, amíg oda nem ért a házhoz, ahol már héliumos lufik fogadták a kapuba.

 

Annyira édes volt, ahogy meglepődött. Tényleg nem számított a dologra. Közbe mi előkészültünk. A nővére hozott tortát, anyukája sütiket, mi meg a szokásos sültes tálakat. Feldíszítettük a lakást is, lufikkal és a többi szokásos dekorral. A lufikat kétoldalú ragasztóval a plafonra ragasztottuk, úgy lógattuk le róluk a zsinórt, ezért úgy tűnt, mintha azok is héliumos lufik lennének, melyek a plafonig repültek. 

 

Mivel fogalma se volt, hogy sietnie kellene, vagy egy órát vártunk rá. De jó volt ez így, mert most találkoztunk először az édesanyjával. Én már előre gondoltam, hogy kellemes meglepetés lesz, és be is bizonyosodott.

Szóval mikor megérkezett Norbi, a kezébe kapta a tortáját, körbepusziltuk, majd a nővérétől megkapta az ajándékát, mely nem volt más, mint egy pendrive. Látszólag bontatlan, eredeti csomagolásba. Csak az volt neki fura rajta, hogy rá volt nyomtatva a jégkorija. Azt egyből megismerte. Először nem igazán értette a dolgot, de aztán rájött, hogy nem véletlen van beizzítva a laptop és a projektor...

Elindította a filmet, és annyira, de annyira édes volt, ahogy nézve azt, meghatódva a könnyeit törölgette. Imádom ezt a jólelkű gyereket. 

A film szerintem szuper, bár nekem kb. a 8. perctől áll a legközelebb a szívemhez. Onnan, hogy "vesszők helyett néha, pontot kell tenni..." :)

Szegény, annyira meghatódott és látszott rajta, hogy nagyon-nagyon boldog. Hiszen neki ezek a képkockák többet jelentettek, mint nekünk, mert élmények, érzések, emlékek fűződtek hozzájuk. A film végén nem tudta hogy leplezze a meghatódottságát, ezért csak annyit kérdezett, hogy van valami ennivaló? Mint utóbb kiderült, eszébe se jutott, hogy tényleg van, valami chipsre gondolt. De volt, vittünk. A szokásos sültes tálakat. De még előtte mi is átadtuk neki az "ajándékunkat". Kapott házi pálinkát, egy üveg márkás whiskhy-t és egy általam készített dolgot is, melyet borítékba adtunk át. Ennek is nagyon örült!

 

Aztán valóban nekifogtunk enni.

 

Innivaló is akadt bőven, de mivel mindenki kocsival volt, így csak az ünnepelt és a férjem tudták élvezni az alkoholos italokat. 

Aztán következtek a sütik és a torta. De azokat már csak a szemünk kívánta. 

Igazán emlékezetesre sikerült ez a nap, és nagyon jó érzésekkel köszöntünk el, este 9 felé...

Imádnám, ha ez a két család ezután már eggyé válna...

Megosztás a facebookon