Zsibi és a szerzemények

Valamikor réges régen, azért kezdtem el kijárni a zsibire (zsibpiac, vagy régen lengyelpiacnak is nevezték valamiért), mert a férjem nem szeret ilyen helyekre járni, és így vasárnaponként ő otthon maradt, ami egyet jelentett azzal, hogy mire hazaértem elkészítette az ebédet. Tehát először még ezért mentem, hogy vasárnap a férjem főzzön.

Aztán ráéreztem az ízére, találtam néha "kincseket" is, és hétvégi rutinná vált, hogy megyek. 

Mára viszont már kissé függő lettem, mert ha tehetem, akkor szombaton is megyek. Sőőőőőőőt, a szombati piac még talán jobb is. Bár akkor kevés árus van, egy óra alatt be lehet járni az egészet, viszont sok olyan árus is van, aki messziről jön és vasárnap azt árulja, ami szombaton megmaradt. Ezért hát rájöttem, hogy bizony szombaton is érdemes kimenni. 

A mostani szerzeményeim is szombaton reggel kerültek a birtokomba.

Vagyis csak átmenetileg, mert ugye a lányomnak vásároltam őket.

Először is egy mikrót.

 

Tükrös eleje van, és olyanokat is tud, hogy pl. be lehet állítani, mekkora a súlya amit melegíteni, olvasztani vagy grillezni szeretnénk, és annak megfelelően állítja be az időt magának. Van benne gyerekzár, időzítő, automata sütés, ami azt jelenti, hogy 10 ételkategória közül ki lehet választani a behelyezett alapanyagot, és a kiválasztott ételtípushoz megfelelő, előre beprogramozott beállításokkal süti/főzi meg. Tud grillezni és kombinált sütést is. Ez azt jelenti, hogy 4 üzemmóddal rendelkezik. Minden üzemmód meghatározott időtartam és teljesítményszint mellett kombináltan alkalmazza a mikrohullámű, grillező és konvekciós, vagyis hőlégbefúvásos funkciót.

Lehet persze, hogy ezt a mai mikrók már mind tudják, de nekem még egy 20 éves Philips-em van, ami tökéletesen működik, de csak az alapfunkciókat tudja. Viszont azt 20 éve hiba nélkül :)

Egyébként ez amit most vettem, nagyobb, nem 17 hanem 25 literes. A teljesítménye is jóval nagyobb, mint a hagyományos mikróké. A dising is megfelelő, hiszen a fekete hűtő mellé ez a fekete mikró tükör ajtóval pont passzol.

Ja, és mindezért végül 10.000. Ft-ot adtam. 

Most szombaton meg egy számomra haszontalannak vélt dolgot vettem (szintén a lányomnak), mert ő beszélt arról, hogy venni akart, mert féláron kiárusították, de mire ment, már elfogyott. Nem másról van szó, mint egy robotporszívóról. 

Ezt még olcsóbban vettem, mint a mikrót, annak ellenére, hogy az eredeti ára az eMag-on jelenleg 84.000. Ft. felett van, én 8000. Ft-ot adtam érte. Jó, persze nem egy csúcskategóriás kütyü, de a lányomnak nagy örömet szereztem vele. El se akarták hinni, hogy tényleg csak ennyibe került. Saját dobozába, távirányítóval vettem.

 

Imádják nézni, hogy amikor végez, akkor visszamegy a helyére és ráhelyezi magát a töltöjére. Azt csak később fedezték fel, hogy a távirányítóval irányítani is tudják, mint egy játékautót. Nagyon jól szórakoznak vele. Lehet programozni, vagyis be lehet állítani, hogy a hét melyik napján, hány órakor induljon el, és kezdjen neki a takarításnak. Én gyorsabbnak tartom a parfist, lapát kombót, de ha nekik ez kell...