Hamarosan bővül a család

 

Ez is úgy történt, mint minden más velem kapcsolatban. Ismét nem az volt, hogy én akartam valamit, hanem megint csak úgy alakultak a dolgok.

Ja, még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy a lányom terhes vagy a fiamnak sikerült nem éppen szerencsésen a szerelmi élete, hát elmondom, hogy nem erről van szó. És természetesen én sem vagyok terhes :) 

Valamint újabb kutya vagy más háziállat sem kerül a háztartásba.

Az van, hogy az öcsém telefonált szerdán, hogy vettem-e már autót? 

Mondtam neki, hogy nem. Nem is foglalkoztam igazán a dologgal, hiszen amiket eddig néztem, arra még nem volt meg a "kápé". Hiszen pont Ő mondta, hogy kevés kilométeres Toyota Yarist, vagy Wolksvagent esetleg Suzukit keressek. Nos amiket kevés kilométerrel, megbízható helyről találtam volna, azok drágák voltak, vagy valami másért nem tetszettek. Az előzményekhez hozzátartozik, hogy mivel az öcsém egy márkaszervizbe autószerelő, megkértem, hogy segítsen nekem kocsit venni. Annyi kérésem volt csupán, hogy valami kis "női kocsi" legyen, vagyis ferdehátú, lehetőleg fiatalabb legyen, mint a gyerekeim..., és "jól nézzen ki" :) Azt mondta, az első kettőt megérti, de a harmadik feltételemmel nem tud mit kezdeni :)

Visszatérve a telefonhívásra, elkezdte ecsetelni, hogy most vittek be hozzájuk a kereskedésbe egy tuti jó kis kocsit friss műszakival, nagyon kevés kilométerrel, nagyon megkímélten. Elsőgazdás kiskocsi, a tulaj szalonból vette, de mivel idős emberről volt szó, hát nem igazán használta, igazából a garázsban állt. Ezért a kevés kilométer. Az ára pedig nagyon kedvező. Azért, mert a tulaj meghalt és az örökösök pénzt szeretnének. Aztán az is kiderült, hogy valójában nem is a kereskedés árulja, hanem az ott dolgozó kollégája "maszekba", csak felteszi a szakszerviz honlapjára, hiszen az új autók árába beszámítják a használt autókat is, amit ott árulnak aztán. Tutira megbízható, nem visszatekert, a gyártási événél sok-sok évvel fiatalosabb, hiszen nem volt használva, csak a garázsban állt, és még jóval százezer alatt van a kilométeróra, stb. Aztán persze arra is rákérdeztem, hogy annyira tuti a kocsi, hogy vállalja ingyen a szervizelését??? És igen volt a válasz!

Felcsigázott egy kicsit a dolog, de amikor rákérdeztem, hogy lehet-e hitelre is megvenni, nos az eladó (öcsém kollégája) nem igazán örült a dolognak. Azt mondták menjek ki, nézzem meg, alkudjunk meg az árról, stb. 

Hazafelé csak nem hagyott nyugodni a dolog, ezért bementem a bankba. Ott aztán elkeserítettek, hogy egy petákot sem kapok, hiszen legalább fél éve kellene a jelenlegi munkahelyemen dolgozni. Hiába a viszonylag magas kereset, hiába a "száz éves folyamatos munkaviszony, hiába nem vagyok BAR listás, hiába...". 

Az a helyzet, hogy ezen a ponton kezdett el igazán érdekelni a dolog. Mert ha valami lehetetlen, akkor az engem felcsigáz. Hazamentem, megmutattam a családnak a honlapon a kocsit és azt is elmondtam, hogy nem kapok hitelt.

Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy mindkét gyerkőcöm besegített és mégis meglett a pénz. 

Péntek reggel hívtam az öcsémet. Mondtam neki, hogy "láttam a kocsit" érdekel és a pénz is megvan. Pont jókor, mert aznap Bajáról indultak volna a kocsiért, és vitték volna, valamint több komoly érdeklődő is volt, akik szintén péntek délutánra ígérték a személyes megtekintést. De az öcsém leállította a folyamatot. Mondta a kollégájának, hogy a nővérének (vagyis nekem) 100% kell a kocsi. Nemsokára hívott is. Jól lecseszett, mert a kollégája elmondta neki, hogy nem is voltam megnézni az autót. Hát igen, félreértés történt, én ugyanis nem azt mondtam, hogy voltam megnézni, hanem azt, hogy láttam (neten). Na mindegy. Aztán meg az is baj volt, hogy nem is alkudtam rá...

Jaaaa, ha ez baj?! Megkértem az öcsémet, hogy mint hozzáértő és helyben dolgozó autószerelő nézze már át a kocsit és alkudjon. Aztán azt is ecseteltem neki, hogy ugyebár pontosan tisztában van vele, hogy semennyire sem értek az autókhoz? Akkor meg mit néztem volna rajta??? Hogy hol az eleje meg a hátulja??? Jót nevetett és megértette.

Nemsokára visszahívott. Azt mondta, az autó tökéletes mind külsőleg, mind belsőleg. Annyit kell rákölteni, hogy vezérléscsere szükséges (vagy valami ilyesmi..., fogalmam sincs róla). Azt mondta ez azért kell, mert 5 évente illene és mivel ezt az autót nem használták így már 7 éve nem volt lecserélve. Még mielőtt elhoznám a kocsit megcsinálja nekem, ami egyébként másnak a szakszervizbe náluk 70 ezer lenne, de nekem anyagárba 30.000. Ft lesz. És egyébként ezt az összeget lealkudta nekem a kocsi árából. 

Úgy beszéltük meg, hogy szombaton vagy a négy napos ünnep miatt szerdán megyek és rendezzük az anyagiakat és a papírokat.

Szombaton reggel rácsörögtem az öcsémre, aki felhívta a kollégáját, hogy dolgozik-e, mert vinném a pénzt. De pont nem dolgozott, éppen Pestre indult a családdal, de megbeszéltük, hogy akkor a legegyszerűbb (mármint nekem :), hogy szerdán reggel bejön a munkahelyemre, én odaadom a pénzt, megcsináljuk ott helyben a szükséges papírmunkát és a többit (átírás, biztosítás, stb.) már ők intézik. Aztán amint minden megvan mehetek is a kocsiért.

HOPPÁ!

Megmondom őszintén most egy kicsit görcsbe szorult a gyomrom. Hívtam is az öcsémet és elpanaszoltam neki: "figyelj már, hogy fogom én elhozni a kocsit??? Már július óta nem vezettem! Akkor is csak azért, mert akkor volt a forgalmi vizsgám... Azóta még kocsiba se ültem... És csak mondtam és mondtam. Aztán bölcsen leintett és annyit mondott. Na idefigyelj! Én is elvihetem neked a kocsit, de aztán neked kell visszahoznod a munkahelyemre és egyedül visszamenned :) Vagy a másik megoldás, hogy két kocsival megyünk egy kollégával és Ő hoz vissza a munkahelyemre, de utána akkor is neked kell vezetned a saját autódat... Egyébként meg tök egyszerű: egyesbe teszed és elindulsz! Fog az menni! 

És igen, az agyammal tudom hogyan kellene, de félek a megvalósítástól. Nem véletlen írtam régen, hogy imádok vezetni TANULNI. Tanulni, hiszen akkor még nem az enyém a felelősség.

Aztán jól kipanaszkodtam magam anyukámnak, meg a gyerekeknek, de mind leintett, hogy a forgalmi vizsgám is elsőre sikerült, ráadásul egyetlen kis hibaponttal és ne rinyáljak már. 

Elszégyelltem magam és most nem rinyálok.

Várom, hogy történjenek velem a dolgok.

Egyébként sajnos nem tudom most megmutatni "ŐT", mert még pénteken levették a honlapról (szerdán délután tették fel és már péntek reggel le is kellett venni), hiszen egész nap csörgött az eladó telefonja és nagyon sokan akarták "ŐT". Ezért nem tudtam lementeni a képet. 

De kb. így néz ki: