avagy el vagyok átkozva a több napos pihenés ellen

Már régebben is megfigyeltem, ha szabadságra megyek vagy több napig nem kell(ene) semmit sem csinálnom, akkor valami biztos közbejön. Általában az szokott történni, hogy beáll a derekam és felkelni sem tudok, vagy kimegy a térdem. Most meg csak egy napig tudtam "élvezni" a négy napos hosszú hétvégét (hiszen a pénteki napot takarítással, főzéssel, mosással, stb. töltöttem). Szombaton már erősen kapart a torkom és úgy folyt az orrom, hogy fújni sem kellett, inkább csak folyamatosan zsebkendőt tartani elé.

 

Na de azért sem hagytam, hogy mindez elrontsa a hétvégét!

Hiszen szombaton volt a lányom 25. szülinapja. Törtem a fejem, hogy milyen tortát is csináljak neki, hiszen egészségmániás. Semmi plusz szénhidrát vagy cukor. Két éve még egy viszonylag szép oreo tortát készítettem, de a mostani egy ronda "túró-rudi" torta lett. Mert ebbe nincs semmi más, csak túró, méz, zabkorpa és 70%-os csoki. Ennyi. Ronda, de finom :)

 

 

Persze nem csak én köszöntöttem fel a negyed évszázados leányzót. A barátja egész napos (sőt egész hétvégés) programot csinált. Nagyon tetszik, hogy bár megtehetné, nem drága ajándékot vagyis valami tárgyat vesz, hanem élményekkel ajándékozza meg a lányom. Most úgy tervezték, hogy Szilvásváradra viszi, de az időjárás közbeszólt. Ezért inkább az Aquaworldben töltötték a napot, majd este a Citadellán.

És persze nem maradhatott el a lányom "új kedvence" sem, mert ezt vacsorázták:

 

És persze kapott szép virágokat, csokrokat és csokikat is.

 

 

 

 

Aztán a hosszú hétvége többi részét is igyekeztem úgy tölteni, hogy tudomást sem vettem arról, hogy nem vagyok valami jól. Annyit azért mindenkinek elmondtam, hogy nem puszilkodom, mert beteg vagyok... De ez azért látszott is, hiszen könnyezett a szemem, egyfolytában folyt az orrom, el volt dugulva a fülem, stb. Tehát a lányom jól érezte magát, jól sikerült a szülinapja, a fiam pedig este úgy döntött, hogy a barátaival elmegy Budapestre bulizni. Mi meg apával másnap (mivel még sem a lányunk, sem a fiunk nem ért haza) úgy döntöttünk, hogy felkerekedünk és meglátogatjuk a férjem családját. Irány Abádszalók.

Nagyon klassz volt az idő, kár hogy nagyon fújt a szél. A forgalom meglehetősen jó volt, vagyis alig volt autó az utakon. Amint odaértünk kiderült, hogy a család egyik fele Sarudon van, hiszen törpeharcsa fesztivál van, és az egyik csapatot ők alkotják. Autóba ültünk és már mentünk is. Soha nem jártam arra (áldottam az eszemet, hogy amikor a kocsit megvettük, akkor beruháztam egy GPS-re). Hamar odaértünk, a gáton történő parkolástól azért egy kicsit paráztam, de megoldottam azt is. Aztán kóstoltunk több féle törpeharcsát is. Az egyik különlegesség egy füstölés után sütött hal volt. Megmondom őszintén, nekem nem ízlett. A sógorék harcsapaprikást és sült halat készítettek, amivel egyébként harmadik helyet szereztek. 

 

Mi nem vártuk meg a fesztivál végét, a szigeten történő csokitojás keresést követően pár darab hallal hazaindultunk anyóshoz. Aztán kimentünk vele a temetőbe is apósom sírjához és még sok-sok ismerőssel találkoztunk. Gyorsan eltelt a hétvége.

Hazafelé jövet pedig a férjemtől olyan dicséretet kaptam, melyet nem is gondoltam hogy valaha is mondani fog. Azt mondta: meg kell hogy mondjam, nagyon jól vezetsz! Ez hatalmas dicséret, hiszen aki ismeri az tudja, hogy retteg a kocsiba, fél és többek között ezért sincs jogsija. De valamiért mellettem biztonságban érzi magát:) Még jó!!! Hát a felesége vagyok vagy mi! 

 

 

Megosztás a facebookon

vagyis extra derékfájással...

Nos ma "ünnepeltem" a szülinapom. Semmi extra. Én nem nyavalygok, hogy jaj, már ennyi éves vagyok, és őszül a hajam, meg ráncos a szemem...

Azt gondolom, hogy csak annak őszül és ráncos, aki ezt megéri.

Ha nem jött volna ma a szűk család ebédre és tortázni, akkor nem is vettem volna észre, hogy ünnepelt vagyok.

Talán azért nem, mert a derekam továbbra is be van csípődve, hétfő óta még mindig nem javult, sőt! Lehet ez is az öregség jele. Hiába szedem a gyógyszert, stb. Két napja konkrétan ki sem tudtam kelni az ágyból. Egész nap feküdtem. Ennyit arról, hogy terveim között szerepelt a szauna meg a kondi... 

Hát ez nem jött össze!

Mivel tegnap és ma rá voltam kényszerülve a mozgásra, hiszen mégiscsak tortát kellett sütnöm és az ünnepi ebédnek is el kellett készülni, így egy marék fájdalomcsillapítóval megoldottam.

Az ebédet a férjem készítette, és nem győzte mindenkivel dicsértetni magát, hogy "ugye milyen finom?"

Egyébként tényleg az volt. Isteni töltött káposztát tud csinálni. Az is a menü része volt.

A finomságát talán az is mutatja, hogy a közel 40 szármából nem maradt.

A torta elkészítésére nem vállalkozott, az az én művem.

Most nem volt türelmem (és állóképességem) ezért egy ronda de finom csokitortát csináltam. Azért csokitortát, mert ez volt a kérés.

Én annyira nem szeretem, de legalább nem ettem belőle sokat.

 

A fentiek tükrében továbbra is motoszkál a fejemben a kérdés: létezik szabadidő betegség? Én ebben szenvedek? Véletlen, hogy mindig szabadság alatt betegedek meg?

Ma sok köszöntést és jókívánságot kaptam. Remélem teljesülnek a jókívánságok és nem csak szép napom lesz, hanem csodás évem is!

 

Megosztás a facebookon