Én bizony szentül meg voltam róla győződve, hogy a múlt héten is legalább két posztot írtam, meg a héten is már legalább egyet. Aztán rájöttem, az zavarhatott meg, hogy valóban nekikezdtem, de aztán nem fejeztem be...

Mondjuk így utólag már nehezebb felidézni a korábbi történéseket és a hozzájuk kapcsolódó érzelmeket, de nyilván ami nem hagyott olyan mély nyomot, az csak akkor lehetett fontos, mára már elhalványult.

Ami maradandó nyomot hagyott, az az, hogy a munkahelyen a lelkembe gázolt a kolléganőm. Naponta, hetente sért meg embereket, de az elmúlt másfél év alatt engem még egyszer sem sikerült ilyen szinten felhúznia. Bár elég rövid időn belül rendeződött a dolog és rájött ő is, hogy nem kellett volna, mert amit mondott az alapján igazából magával tolt ki, saját magát szívatta meg, de már kimondta... Így járt :) Egyébként nem vagyok haragtartó és mára már ismét rendben vannak köztünk a dolgok. Csak a kirohanását követően, a véleményét figyelembe véve, másképpen csinálom a dolgom, ami neki végül is nem jó. És erre már másnap rájött, de akkor már ugye mégsem mondhatta azt, (vagyis mondhatta volna,) hogy bocsánat, vissza mindent, de nem mondta, inkább szívja a következményeket. 

Más téma, ami szívemnek kedves:

Pénteken taliztunk a volt kolléganők egyik csoportjával, most pénteken egy másik csapattal fogok, jövő pénteken pedig a "munkaügyis" csajokkal. Már úgy várom... MINDET. Ami meg már elmúlt, nos szuper volt. Úgy feltöltött! Azt gondoltam, hogy kb. 6 órára hazaérek, és ezt mondtam is a férjemnek, aki 8 óra körül felhívott, hogy merre vagyok??? :) Még ott voltam :) 

 

A melóhelyen semmi extra, kivéve, hogy tegnap rám hozták a frászt, és még füllentenem is kellett a békesség kedvéért.

Azt már írtam, hogy át kell járnom a másik telephelyre a szakértői feladatok elvégzése miatt. Jelenleg már ott is van szoc. szakértő, de nem írhat alá, az én nevem alatt dolgozhat, ezért nyilván felügyelem, és szükség szerint felülírom.

Ezzel összefüggésbe történt tegnap, hogy egy számomra nem ismert kolléga bejött a szobába és megkért, hogy most azonnal menjek vele...

Mentem, bár nem tudtam, hogy ki ő pontosan, csak már láttam itt az épületben. A második emeleti gombot nyomta meg a liftben. Óóóóóó, hát ott a főosztályvezető van...

Egyszer jártam ott, úgy kb. másfél éve, amikor áthelyeztek a jelenlegi pozíciómba és bemutattak neki. Persze akkor még más volt a főosztályvezető. Azóta már cserélődtek :)

Hirtelen végigfutott az agyamon pár variáció, hogy mi a francért kell nekem idejönni? Egyik kollégámnak se kellett. Akkor lehet, hogy baj van. Leépítések lesznek, de elvileg rám szükség van, sőőőőt! Akkor mi lehet? Lehet, hogy valamit elrontottam? De hát az nem valószínű, mert a legjobb tudásom szerint dolgozom, és nem, nem rontottam el semmit! Hirtelen még egy kicsit ki is húztam magam, mert biztos voltam benne, hogy a munkámra nem lehet panasz. Különben is, ha baj lenne, akkor az osztályvezető szólt volna... Vele elég jó viszonyba vagyunk, szerintem értékeli és elismeri a munkámat, számít rám. De akkor mi a jó fene van? 

Beléptünk az irodába ahol így már hárman voltunk és annyit kérdeztek tőlem. látva, hogy nem igazán értem, hogy miért is vagyok ott: Te vagy a Vadászné, nem? (Ekkor már kiderült számomra, hogy a főosztályvezető titkárnője az, aki személyesen lejött értem. Hmmm. Ez megtisztelő.)

A kérdésükre válaszolva rávágtam, hogy még igen, én vagyok a Vadászné, mert bár kövér vagyok, de az uram még nem vált el tőlem a gyerekek születése után se :) 

 

Vették a poént és értették is, hiszen most még a csapból is Norbi ezen kinyilatkoztatása folyik.

A főosztályvezető ebben a pillanatban lépett be az irodába. Olyan volt, mint a vakbélgyulladás. Bár fiatal nő, csinos és minden adottsága megvan hozzá, hogy ha mosolyogna, még szimpatikus is lehetne. De nem. Bement a hosszú irodájában a hosszú asztal és sok szék mögött lévő asztala mögé és látszólag tudomást sem vett rólam. Bár én azért köszöntem neki, mikor belépett. Talán vissza is köszönt.

A titkárnő meg elém rakott vagy 5 papírt, hogy azért jött le, mert ezek nagyon sürgősek és nem ér rá, most alá kell írnom, hogy a főosztályvezető asszony is alá tudja, meg azt követően az osztályvezetőm is. Hát most már nagyon kíváncsi voltam, hogy mi az?

És amint rápillantottam azonnal láttam, hogy "célfeladat ellátásáért" egy kis plusz pénzt kapok :)

Igaz nem nagy összeg, de csupán azért mert hetente egy délután átvitt a sofőr szolgálati autóval Halasra és ott "szakértettem", hát igazán nem kellett volna. A munkaidőmbe is bőven belefér.

(na jó, igazából az "én" sofőröm messze van ettől a megjelenéstől)

De ha már adják, hát nem tiltakoztam. Viszont végig az járt a fejembe amint távoztam, hogy nyilván a kollégám meg fogja kérdezni, hogy miért kellett felmennem? Tudtam, ha megmondom az igazat, azzal teljesen kikészítem, mert már az sem tetszett neki, hogy én tanítottam be az új kollégát, hiszen az osztályvezető kifejezetten kérte, hogy ne Ő, hanem én, pedig már "száz éve" ott dolgozik, én meg csak ugye kb. másfél éve. És ha még azt is megtudná, hogy én kapok plusz pénzt is... pfffffff. az a világ vége lenne számára (és még sokak számára), hiszen képes az összes kollégát (főorvost, asszisztenst, ügyintézőt) megsérteni rövid idő alatt, ha neki rossz kedve, rossz napja, vagy olyan hangulata van)! 

 

Nem tévedtem, amint visszaértem már kérdezte is: miért kellett felmenned? Én meg nem akartam nagyot hazudni, ezért azt mondtam, hogy a halasi átjárással kapcsolatban kellett papírokat aláírni. Ezt el is fogadta, én meg nem hazudtam, csak nem mondtam el a teljes igazságot!

Úgy tűnt, hogy vége, rendben van a dolog.

Alig telt el 15 perc és a titkárnő már megint megjelent, és egy borítékot hozott. Olyan szívdobogásom lett, hogy csak na, mert megint úgy tűnt, hogy kész, lebuktam. Persze a kolléganő nem hazudtolta meg magát, egyből kérdezte, hogy mi az, mi van a borítékba? 

Én meg úgy tettem, mint aki nem tudja, fogtam, kivettem az aláírt. lepecsételt papírt és elkezdtem olvasni... Persze nem azt a részt, hogy célfeladat, meg ezért járó juttatás, hanem azt a részt, ahol kb. másfél oldalon keresztül részletesen taglalják, hogy mit kell elvégeznem. Ez pedig pontosan megfelel a mostani munkaköri leírásomnak, csak ugye oda volt írva, hogy a feladatot a másik telephelyen kell elvégeznem. (Persze ezt nem olvastam fel neki.)

Azt hiszen elhitte, és azzal zárta, hogy " de hát ez a munkaköri leírásod, most jutott eszükbe???". Én meg: "ezek szerint..." És ezzel kész, vége.

Mondjuk még lesz egy vagy több ilyen kör szerintem, mert ezt most a novembertől - decemberig tartó "célfeladatra" kaptam, de úgy néz ki, hogy legalább márciusig át kell járnom :) Ha legközelebb felhívnak, akkor megkérem őket, hogy a borítékot ne hozzák le nekem... Nagyon kínos volt. 

De a legkínosabb szerintem, hogy nem lehet megosztani az ilyen infókat, mert abból csak sértődés, harag és irigység lenne, és ez nagyon gáz. Az előző munkahelyemen (a munkaügyibe) ott is volt célfeladat, meg érte járó juttatás,  de ott nem irigykedett senki a másikra, hanem örültünk a másik örömének.

De itt? Ez nem az a társaság... Sajnos....

Megosztás a facebookon

Az elmúlt hét alapjába véve jó volt. És legfőképpen a hétköznapi apró dolgok miatt. Kedden arra a településre mentem egy óriás autóipari céggel munkaerőt toborozni, ahol korábban dolgoztam. Még szinte alig értünk oda, ahogy kiszálltam a szolgálati kocsiból egy régi kolléga integetett az autójából, majd csikorogva fékezett és már szaladt is hozzám körbecsókolni. Annyira cuki volt. Ja, és még a szolgálati kocsit is vezethettem volna, de inkább nem vállaltam. Nagy falat lett volna ez nekem a kicsi kocsim után. Azzal már profi vagyok de ez más kategória. De ki tudja? Lehet majd egyszer...

Aztán a toborzáson nagyon-nagyon sok régi ügyféllel is találkoztam. Tudták a nevemet, örültek nekem, és bár nem vagyok benne biztos, hogy komolyan gondolják, de azt mondták, sajnálják, hogy már nem ott dolgozok. Ez is jó volt.

Aztán a múlt héten volt még egy másik nagy rendezvényünk is, ahol nekem is volt feladatom. Nem szeretem az ilyen jellegű dolgokat, nem nekem találták ezt ki, de azért csak megtiszteltetés, hogy prominens személyek megjelenésekor rám számítanak. Mert az osztályon sokan dolgozunk, de mégis engem és két kolléganőmet kérték fel. Kissé problémás csak az volt, hogy arra a napra beszéltem meg egy nagyon-nagyon régi kolléganőmmel egy találkozót, aki már nyugdíjas, bár ez rajta nem látszik. Pár nappal korábban véletlen futottunk össze, előtte már vagy egy éve nem találkoztunk. Aztán ott helyben vagy fél órát beszéltünk, de arra a következtetésre jutottunk, hogy van még mit mesélni....

Hogy a találkozóra ne legyek túlöltözött hazaszaladtam ebédidőbe és átöltöztem "kényelmes, talis ruhába". Pedig pénteken nincs is ebédidő... :) De úgy éreztem, hogy nagy lenne a kontraszt, túlöltözött lennék ha  kiskosztümbe megyek. 

A fórum után, de még a tali előtt ismét bulit tartottunk a munkahelyen, hiszen most köszöntöttük meg a hónapban névnapjukat ünneplőket. Legalább 10-15 féle sütemény volt. Nem is bírtam mindet végigkóstolni.

Tele gyomorra mentem a talira. Úgy terveztük, hogy kb. 2-3 órára beülünk valahová. Ebből az lett, hogy fagyiztunk egyet, majd bementünk a városközpontba, ahol épp a Hírös7 fesztivál tartott. Beültünk egy viszonylag nyugis helyre és elszürcsöltünk egy-egy alkoholmentes sex on the beach koktélt.

Nekem nem igazán ízlett, túl édes az én ízlésemnek. De nem is ez volt a lényeg, hanem a beszélgetés. Kissé túlteljesítettük a tervet, mert 6 óra hosszat beszélgettünk, és még talán tovább is tartott volna, de a férjem telefonált, hogy találkozhatnánk bent a fesztiválon.

Itthon megvolt a szülinapi köszöntésem, kaptam nagyon szép virágcsokrot,

meg volt süti és sacher torta, és pénzt is kaptam, hogy azt vegyek magamnak, amit szeretnék. A férjem fehérneművel is meglepett, és egész hétvégén Ő főzött :) 

A munkahelyen is kaptam a szobatársaktól szülinapi meglepit, mi mást, mint Frei szemes kávét :)

 

A hétvége is jól sikerült, sokat vezettem (de szeretek vezetni, ezért nem okozott gondot). Amikor pedig épp nem úton voltam, akkor pihentem. Vasárnap délután még deleltem is. 

Remélem marad ez a kiegyensúlyozottság egy ideig.

Már csak a rendszeres mozgásra kellene ismét ráhangolódni. (Főleg azok után, hogy a friss nyugdíjas ismerősöm minden reggel futni jár!) De azzal áltatom magam, hogy amint kicsit enyhül az idő és hűvösebb lesz, akkor menni fogok. 

Remélem így lesz. 

 

Megosztás a facebookon