Az van, hogy több dolog is kavarog a fejembe. Nézőpont kérdése, hogy miként áll hozzá az ember. 

Először is a mosógépem sz@rakodik. 

Múlt héten kezdődött. Mivel én szinte minden nap mosok, sőt, általában naponta akár többször is, így a mosógép létszükség. Múlt héten valamelyik reggel azonban hiába próbáltam indítani, nem indult. Ideges lettem. Délbe is hazamentem ebédidőbe, akkor se indult. Ezért kerestem egy mosógépszerelőt, de mivel nem vette fel napközbe a telefont, így üzenetet hagytam neki. Este aztán amikor mentem fürdeni, akkor csak úgy megpróbáltam, és elindult az a dög :) Közben a mosógépszerelő is írt, hogy keressem telefonon, hogy meg tudjuk beszélni a részleteket.

De hát ugye addigra elindult a gép, ezért visszaírtam neki, hogy a mosógép működik, bár nyilván nem jó előjel ami történt.

Aztán másnap megint nem indult a gép, ekkor felhívtam a szerelőt, és elmondtam neki, hogy megint ugyanaz a helyzet. Mára ígérte, hogy jön és megnézi. Azt persze hozzá kell tennem, hogy a mosógép azóta is mindennap megy, csak nem mindig akkor tudom elindítani, amikor akarom. Nyilván valami érintkezési probléma, hiszen a bekapcsoló gombja az, ami nem mindig érzékeli, ha hozzáérek. Mert ugye jó pár évvel ezelőtt, egy marha drága mosógépet vettem, amin egyetlen gomb sincs, minden digitális, az egész kezelőrész érintőpanelos.

Mondjuk nem bántam meg. Nem tudom pontosan, hogy milyen idős lehet, kb. 6-8 éves, de eddig soha nem volt vele gond, és ha kiszámolom, hogy ennyi éve minden nap megy, sőt van, hogy naponta akár többször is, hát kiszolgálta az idejét. De még nem búcsúzom tőle, hiszen ha végre be tudom kapcsolni, akkor már minden működik. Sőt, most hogy rosszalkodott, rájöttünk, hogy ezt is lehet telefonnal irányítani, új programokat lehet hozzá telefonon letölteni, stb.

Szóval nem véletlen volt ez olyan drága sok éve...

A mosógép tekintetében tehát az a nézőpontom, hogy vannak gondok, de.... még működik, teszi a dolgát, bár nem mindig abban a pillanatba amikor én akarom. Remélem, hogy a szerelő se szomorít el...

A másik dolog, hogy a fiamnak megint van/volt egy "kis" egészségi problémája.

Ez is a múlt héten kezdődött. Azt hitte, hogy péntekre meggyógyul, de nem így történt. Végül kénytelen volt felkeresni a proktológiát. Illetve mint kiderült, az csak szerdai napon van, de a sebészeten megoldották a gondját, mondjuk volt egy kis morgolódás, hogy nem oda kellene mennie, de secperc alatt végül ellátták. Pont befejeztem a vizsgálatokat ma, amikor írt, hogy kész van. Már ültem is a kocsiba és vittem haza. Szegény alig bírt be- és kiszállni a kocsiból. 

Tehát a fiam tekintetében a nézőpont, hogy jelenleg már nem szenved, bár volt gond, de most már nincs. Most azon aggódik, hogy mennyivel kevesebb pénzt fog kapni... Úgy aggódik, mintha a napi megélhetésére múlna rajta, hogy mennyi fizetést kap :)

Mi is van még? 

Múlt pénteken taliztunk volt kollégákkal.

Sajnos ott is volt egy kis gigszer, mert egyikük nem tudott jönni. Előző nap lebetegedett, és úgy érezte, hogy tekintettel a körülményekre, nem kockáztatja meg, hogy esetleg megfertőzzön minket. De úgy hiányzott már, hogy találkozzunk. Nagyon feltöltött az a pár óra, amit velük töltöttem.

Jaaaaaa

Itt a melóhelyen többen is betegek. Hétfőn az egyik asszisztens már nem jött dolgozni, belázasodott, rosszult volt. A másik asszisztens szintén rosszul volt és egész nap méregette a lázát, de még a tegnapi napot végigtolta. Ma már nem jött. Az egyik orvos sem érezte jól magát tegnap, de jött ma. 

Ami érdekes, hogy hiába kérdezgetem, hogy mi van a kollégákkal, nem mondanak semmit. Mondjuk ebbe a járványhelyzetbe azért szerintem nem mindegy. Nekem mondjuk azért nem mindegy, mert jó lenne tudni, ha esetleg fenáll a veszélye, hogy kontakt személy lehetek, hiszen anyukám már elmúlt 70 éves, és nem szeretném ha gond lenne. 

Szóval ez is nézőpont kérdése. Egyesek szerint túlparázom a dolgot. Mások szerint jó lenne, ha tesztelnék a kollégákat és kiderülne, hogy nincs okunk félni. 

A múlt hét a lányoméknál is problémás volt. Most jutottak el oda, hogy beköttetik az új házba az internetet és a tv-t. Nos ez bár elég hülyén hangzik, de egy hétig tartott. A szerelő nem kapkodta el a dolgot. Hétfőre ígérte, hogy 4-6 óra között megy. A lányom párja este fél 9-ig várta, aztán felhívta, hogy mégis meddig várjon még? A szerelő közölte, hogy aznap már nem megy, majd szólni fog, egyeztetnek, hogy mikor tud menni. Másnap telefonált, hogy akkor ő most ott van. De a lányom és a párja is dolgoztak, így mondták, hogy nem ez volt megbeszélve, hanem az, hogy egyeztetnek. Tehát kedden se sikerült a bekötés. Megbeszélték, hogy akkor csütörtökön megy. Ment is, de amint megérkezett és felmentek a padlásra, közölte, hogy nem tudja hova feltenni az antennát, csináltassanak neki tartót. Hát ez szuper. Ezt már előtte is mondhatták volna. Végül vasárnap délután ment megint. Akkor a lányom hívott, hogy nálunk otthon hogy is történt a bekötés? Mert a szerelő azt mondja, hogy csak 1 helyre köti be. Megsúgtam neki, hogy nálunk ez úgy történt, hogy párezer forintért minden szobába bekötötték. Ezen infó birtokában a lányomék is megoldották :) 

Annak azért örülök, hogy legalább náluk minden OK. Dolgoznak, szépítgetik a házat, de arról se feledkeznek meg, hogy kikapcsolódjanak és együtt is töltsenek olyan időt, mely feltölti őket.

Szombaton a Velencei tavat biciklizték körbe, előző hétvégén pedig a Tisza tavat. 

És ha már nézőpont kérdése... Azért azt elmondom, hogy a lányomék tekintetében irígylem egy-két ismerősömet, akinek a hasonló korú gyermeke családot alapít, vagy legalább gondolkodik a házasságon. 

De persze ez az Ő életük, nem akarok és nem is szólok bele. Nem mondogatom, hogy mikor lesz esküvő vagy mikor lesz unokám? 

De ettől még irígykedhetek :) Aztán meg az jut eszembe, hogy még úgyse nagyon tudnék segíteni, "hasznos nagyi lenni", hiszen dolgozom. A nők 40-hez még van pár évem... Lehet, hogy jobb lesz, ha még várnak az unokával, hogy jobban ki tudjam élvezni a nagymamaságot :) 

Ugye? 

Lehet ezt így is nézni... 

Megosztás a facebookon