A NŐ ÖRÖK!

Ma délelőtt volt egy kis dolgom, aztán a lányommal usziba mentünk az élményfürdő részre. A mai bejegyzés ehhez kapcsolódik. Amit ma láttunk, tapasztaltunk az egyszerre volt vicces, de ugyanakkor meglepő is.

A szitu: 2, azaz kettő 80-90 év közötti nénike. Egyik a termál medencéktől jött, a másik a felé haladt. Szóval ez a két NŐ amint szembehalad egymással úgy pásztázták egymást, hogy ilyet én még sose láttam. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor nagyon csinos fiatal lány megy végig az utcán és a férfiak megfeledkezve magukról (és minden másról) nyál csorgatva, szájtátva nézik, megfordulva, akár teljes kört is téve maguk körül. Nos ez a két néni pont így méregette egymást. Annyira morbid és vicces volt egyszerre. Mindkettő bottal, alig bírtak már menni, de kicsit sem szégyenlősen mérték fel egymást. Nem köszöntek egymásnak, ezért gondolom, hogy nem voltak ismerősök. Annyira meglepett minket ez az egész, hogy csak néztünk egymásra, aztán vissza a nénikre, aztán egymásra... Nevetni nem mertünk, de nehéz volt visszatartani. Sajnos nem örökítettük meg a dolgot, de kb. így nézett ki (persze fürdőruhában):

 

Róluk eszembe jutott egy vers. Nem tudom miért, mert egy kicsit sem passzol ide, de azért megosztom.

Havasrétiné Méri Judit: Mi a nő?...

A NŐ édes melegség, puha álom,

 ölelő karok egy csendes délutánon...

  

A NŐ örök! Örök a léte!

Mit érne a férfi, ha a NŐ nem élne?

 Dajkál, kényeztet, óv és ihletet ad.

Álmodik róla:

 Író. költő, zenész és maroknyi had.

  

Háborúban: béke!

Télen a hó!

A szellő, az enyhet adó,

Virágsziromban bújtatott illatos

melegség.

 Kedves odaadó,

Reményt adni tudó!

  

Ki is ő:

 Maga a nő!

Ilyen apró szösszenetekkel is tarkított napon nagyon jól éreztük magunkat. Délután egy fél órás vihar is jött, de a belső jakuzzi részen átvészeltük. Olyan hamar vége lett a viharnak, hogy a hullám medencébe már át se mentünk, mert lehetett kimenni a szabadtérre. Egyébként jó idő volt, sikerült megint egy kis színt magunkra kapni, pedig nagyon vigyáztunk és folyamatosan kentük magunkat (30 illetve 50 faktoros kencékkel). Ha jó idő lesz, (és engedik kivenni a tavalyi szabimat, vagyis a maradék 9-ből 5-öt), akkor jövő héten ismét ott fogunk lazulni.

Még indulás előtt itthon készítettem egy kis jeges meglepit mire hazaérek. Diétás, így nekem se kell lemondanom a jégkrémről. Citromos és citrom-eper joghurt jégkrém Tupperware jégkrém készítővel. Ilyen lett:

 

Ajánló
Kommentek
  1. Én