vagyis ez már annyira olcsó, hogy illegális!

Eltelt három hét a legutolsó bejegyzés óta.

Igazából sok történés nem volt, pár szálon futottak az események.

Az egyik szál, a férjem egészségi állapota.

Szerencsére nagy baj nincs, a vérnyomása rendben, csak most a térde...

Nem egy orvoshoz járó fajta, de kb. három hete, még a vészhelyzet idején történt, hogy annyira fájt már neki, hogy elment ugyan dolgozni, de nap közben hazajött és felhívta a háziorvosát, hogy mit csináljon, mert szinte alig bír menni. A háziorvos fogadta, megvizsgálta, kapott injekciót, kenőcsöt és jó tanácsokat, hogy pl. pihentesse, maradjon otthon. De a férjem erre azt válaszolta, hogy másnap már mennie kell dolgozni, így abban maradtak, hogy ha nem javul a helyzet, akkor visszamegy. Szerencsére jobb lett, azóta csak 1 nap fordult elő (az is hétvégén), hogy szinte lábra se tudott állni. De ezzel szerintem később még lesz gond.

A másik szál egy idős rokon, akinek ebben az időben elkelt a háza, és ezzel kapcsolatosan merültek fel dolgok, amiket meg kell oldani. A dolgok oroszlánrészét az öcsém csinálja és a többi dologgal se lenne probléma, ha nem lenne olyan a természete a nagybátyámnak, amilyen. Már hónapok óta hallgatom, hogy a hobbiházát le kellene burkolni, most pedig főleg sürgető lett, mert az elkelt házból ki kellene oda vinni dolgokat, de...

Na én addig nyaggattam a férjem, amíg ráállt, hogy OK, nem megy hétvégén dolgozni, segítsünk. Vagyis hát Ő. Ezért el is mentünk a rokonhoz, vittük a "jó hírt", hogy már csak párat kell aludnia, mert a hétvégén a férjem nekifog és előkészíti a burkolást. De egyáltalán nem azt kaptuk, amire számítottunk. Nem azt mondta, hogy "köszönöm"! Annyira nem, hogy én már ott tartottam,  hogy nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a kiabálását, hogy " ezt így nem lehet, hogy egyik napról a másikra, mert előbb ki kell pakolni, stb..." - miközben pedig ugye sürgős a dolog, hiszen ki kell üríteni az elkelt házat. De a férjem türelmes volt, nem hagyta faképnél és már folyamatba van a dolog. Persze ez se volt olyan egyszerű. Azt hittük, hogy csak kijavítja az aljzatbetont, aztán lehet burkolni, de nem, kicsit több energiát igényelt a dolog.

A betont részben fel kellett törni, újrabetonozni, aztán lesz még egy-két részművelet, végül jöhet majd a burkolat.

Remélem, hogy a végén azért örülni fog neki a kedves nagybácsi.

A munkahelyemen sok történés nincs, kivéve, hogy már elvileg jöhetnének az ügyfelek, de mivel az ellátások többsége meg lett hosszabbítva, így még nem jönnek. Továbbra sincs sok teendőm, ezért hát lassan telnek a napok.

Végül a legfontosabb szál pedig, a lányomék házvásárlása. Mert igen, sikerült. Megvették. A költözés előtt egy tisztasági festés szükséges, de aztán megkezdhetik a külön kis  életüket.

El se tudom mondani, hogy mennyire boldogok, és nyilván ettől mi is boldogok vagyunk, alig akarjuk elhinni, hogy tényleg az övék lett, ráadásul csak ennyiért. De abba mindannyian megállapodtunk, hogy bár nekik ez jó, de az eladó biztos, hogy nem százas!

Mondom ezt úgy, hogy itt a városba sokan ismerik, hiszen olyan munkája van, ami által sokak ismeretségére tett szert.

Hogy miért is mondom ezt? Csak pár példa.

A házat úgy hirdette meg, hogy még egy képet se csatolt a hirdetéshez. Most őszintén, ha valaki nem egy romos tanyát akar eladni, akkor azért csak tesz fel egy pár jól sikerült képet. De hála, hála, hála, hogy nem tette ezt. Mert szerintem ennek is köszönhető részben, hogy mások nem találtak rá a hirdetésre. Ráadásul a facén vagy a marketplacén, jófogáson és egyéb ingatlanos hirdetési oldalakon meg se hirdette, csupán egyetlen ingatlan eladással foglalkozó oldalon, ott is csak így:

Ha én szeretnék egy ilyen házat eladni, hát biztos nem így tenném! De gondolom más épeszű ember se!

Aztán a következő, ami miatt nem tartom normálisnak, hogy ilyen adottságokkal rendelkező ingatlant nem adnék ennyiért, de ha mégis nagyon-nagyon meg lennék szorulva, akkor sem engednék belőle annyit, amennyit Ő engedett, több, mint 4 milliót!

A szomszéd (akiről még lesz szó), nos szerinte se százas a pasi, és durván alul árazta a házat. Hiszen ha "csak 250 ezres" nm árat számol, akkor is 30 millió felett van. És itt egy panel nm ára is 400 ezer, de ez azért annál jobb. De kit érdekel? Rosszul árazta be, és a végén 18 millió 100 ezerért adta oda úgy, hogy marad a sarokülő garnitúra, az étkező garnitúra a lámpatestek, függönyök, és még pár dolog? Nos tényleg nem normális. 

Ha csak rákeresett volna a neten, és beírja az ingatlannet kalkulátorába, mint ahogy én megtettem, hogy mely város, mely városrésze, máris láthatta volna, hogy kb. mennyit ér a háza: 

Az illetőt az öcsém is ismeri, Ő csak annyit mondott róla, mikor kiderült kiről is van szó, hogy "érdekes fazon".

Bár annyi pozitívumot azért érdemes megemlíteni róla, hogy a házat nagyon jól átgondoltan építette.

Minőségi anyagokból van, semmi se az az olcsó fajta. Egyértelműen látszik, hogy amikor nekifogtak az építkezésnek, akkor még sok pénz állt rendelkezésre. Aztán mire kész lett, elfogyott a pénz. Az udvar az bizony nincs rendben, nem áll összhangba a házzal, a kertrendezésre még időt és energiát kell fordítani. A terasz, a medence környéke és a bejárat is térkövezve van, de a füves rész dimbes-dombos, rendezésre szorul. Ott még van mit csinálni... Tipikus esete annak, hogy mire felépült a ház, elfogyott a pénz és ráment a házasság is.

Ami még nagyon tetszik, hogy az összes szoba - a 3 háló és a nappali is mind az udvar felé néz - déli, délnyugati tájolású, tehát az utcáról nem lehet belátni és szinte egész nap világosak ezek a helyiségek.

A hálószobából és a nappaliból is közvetlenül ki lehet menni az udvarra (terasz részre), és már lehet is csobbanni a medencébe.

Az se volt rossz ötlet az eladótól, hogy a medencéhez külön vizesblokkot épített a medence mögötti részen. Bár az némi felújításra szorul, de azért szerintem nagyon jó dolog.

A medencétől nem messze pedig egy mini játszórészt is kialakított, fa mászókával, csúszdával.

Aztán amiért még sokan irigyek lennének, az a hálószobából tolóajtóval nyíló gardróbszoba. Mennyi nő örülne egy ilyennek! Sőőőőőt a lányom barátja is örül. Neki legalább annyi cipője és ruhája van, mint a lányomnak (ha nem több).

A fürdőszoba is nagyon klassz, nem csak kád van benne, hanem külön épített tusoló, és kétmedencés mosdókagyló. Azt hiszem, ez is nagyon hasznos.

A fürdőből nyílik a mosókonyha, ahol nem csak a mosó- és esetleg szárítógép fér el, hanem szükség esetén akár a ruhaszárító (hagyományos), vagy a vasalódeszka is, hogy ne kelljen a lakás más látható részén halmozni a vasalni valót.

Riasztórendszer is van kiépítve a házba, bár amint kiderült, a közvetlen szomszéd a férjem ismerőse, és figyelnek egymásra és egymás értékeire a szomszédok.

A kulcsokat most hétfőn kapták meg szimbolikusan, bár természetesen a zárak cseréje volt az első dolguk. Amint övék lett a ház, minket is hívtak, hogy nézzük meg. Korábban mi még nem jártunk ott, csak képeket láttunk a házról. Ezzel is volt egy kis kalandunk. Mivel nem tudtuk, hogy hová kell menni, természetesen gps segítségével mentünk. Ami be is vitt minket az erdőbe. Szó szerint, hiszen a konyhaablakból a nem túl messze lévő nyíri erdőre lehet rálátni.

 

Nos mi bementünk az erdőbe... Bevitt a gps., egyszerűen nem találtunk oda, pedig igyekeztem arra menni, amit mondott, hogy pl.: menjen tovább egyenesen 200 métert, majd forduljon balra. Aha, csakhogy nem tudtam továbbmenni egyenesen még 10 métert se, mert ott már házak voltak. Keringtünk egy kicsit, mint az a bizonyos gólyaf.s..., majd amikor már másodszor hívott a lányom, hogy merre vagyunk, akkor abban maradtunk, hogy visszamegyünk a postához, odajön értünk és mutatja az utat. Alig mentünk pár száz métert és már ott is voltunk. De amíg idáig eljutottunk, addig a férjemmel jól összevesztünk, mert őt idegesítette, hogy nem találunk oda, hogy olyan utasításokat kapunk, hogy arra menjünk, amerre nem lehet, és persze kin próbálta levezetni a feszkót? Hát rajtam... De amint felemelte a hangját, "hogy merre megyek, és álljak meg, és, és, és..." én se hagytam magam. Megkérdeztem, hogy "ugye szeretsz gyalogolni"? Majd így folytattam: ha nem fejezed be, akkor szállj ki és menj gyalog, vagy cseréljünk helyet, és vezess, ha annyira jól tudod, hogy merre kell menni. De se jogosítványa, se az utat nem ismerte... Persze mindez megadta a hangulatot...

Szóval a postától már a lányom mutatta az utat. Csak végig kellett menni a betonúton, majd balra kanyarodni és menni kb. 200 métert a földúton. Ekkor szólalt meg a férjem, hogy ez meg az Andor háza, majd a következő háznál megállt a lányom és akkor láttuk, hogy az ismerős a közvetlen szomszéd. Hát ez jó hír! Egy jó szomszéd aranyat ér! A ház körbejárása és az alkoholmentes pezsgővel való koccintás után kimentünk az udvarra és a férjem már szóba is elegyedett a szomszéddal. És itt jön, amit korábban említettem. A szomszéd a következőt mondta:

"Na végre egy normális szomszéd!"

Persze nyilván nem hagytuk ki, hogy megkérdezzük, hogy miért? Az előző nem volt az???

Azt mondta, hogy az "elmebeteg volt". Persze ez nyilván nem igaz, csak valószínűleg tényleg arról volt szó, mint amit az öcsém is említett, hogy "érdekes" pasi.

Elmesélte, hogy például nyáron az előző szomszéd, meztelen vágta a füvet. Ő meg szólt neki, hogy legalább egy alsógatyát vegyen már fel, ne egy szál f@szba lődörögjön az udvaron. De erre csak annyi volt a válasz, hogy ez az ő telke, azt csinál amit akar...

Szóval mondom én, ez a pasi aki eladta a házat nem százas!

De más is így gondolta, a címben szereplő mondatot egy ismerős mondta, amikor látta a házat és megtudta, hogy mennyiért vették a lányomék. 

Szó szerint ezt mondta: Micsoda???

Mennyi???

Ez már annyira olcsó, hogy szerintem illegális!

 

 

 

Megosztás a facebookon