Vége az első heti tábornak

Ezen is túl vagyunk szerencsére. Minden gyermek épen és egészségesen élte túl a tábort. Hétfőn amilyen problémásan indult a dolog a homoktengeren át tartó két és fél órás kerékpár húzás-vonással, azt követően már flottul ment minden. A mai nap is nagyon gyorsan lezajlott. 

Reggeli: hot-dog, imádták.

Azt követően bemelegítő játék, majd délelőtt az ún. "kapitány labda". A nehezítés a dologban az volt, hogy ma már bizony a nagyfőnök, vagyis az intézményvezető is ott volt velünk. Alapjába véve egyébként nem jelentett gondot, bár egyik szünetben kiosztotta azokat a dolgokat, amiket a táborzárás alkalmával a gyerekeknek szerettünk volna adni. Ő meg fogta és csak úgy odaadta. Mindegy. Ő ilyen. Nem érdekli a koncepció, ha úgy gondolja akkor úgy csinálja ha a fene fenét eszik is. A kolléganőm majdnem infarktust kapott mikor meglátta mit csinál, de én megint csak nevetni tudtam kínomba.

Végül elérkezett a táborzárás. Minden gyermek heti teljesítménye értékelve lett, és mindannyian kaptak oklevelet (ezt tegnap én csináltam) és mindenki kapott egy-egy aranyérmet is. Mást nem, hiszen azt a szünetben már megkapták, csak úgy... :D

Ezt követően már csak az ebéd volt hátra és már indultunk is a buszhoz, irány az otthon, édes otthon.

A tegnapi történések folyományaként egyébként volt ma reggel megbeszélés. Bár én nem tartottam szükségesnek, hiszen ami miatt "elgurult tegnap a gyógyszerem", azt én még akkor letisztáztam. Ennél fogva utána már nem is foglalkoztam vele. Nem így ifjú kollegina, aki annak ellenére, hogy valóban olyan cserfes, hogy soha be nem áll a szája, nos Ő tegnap óta szinte meg sem szólal. 

A megbeszélésen nem volt semmi extra (szerintem) a főnök is nagyon kedves volt vele, szépen kérte, hogy ne legyen ilyen szeleburdi, figyeljen és próbáljon csapattagként funkcionálni... Én elismételtem, hogy inkorrekt dolognak tartottam amit tegnap (és néhány hete amikor épp itt van és nem vizsgázik) csinált. Az a baj, hogy most is szinte másból sem állt, csak próbált magyarázkodni, hogy az nem így, hanem úgy... Még mindig nem érti, hogy meg kell(ene) hallgatni amit mondanak neki és elgondolkodni rajta, majd ennyit mondani: ok legközelebb megpróbálom úgy csinálni. 

Érdekes volt, hogy a kijelentő mondatomat, mely szerint mindenki tudja a dolgát... azt Ő alpári stílusnak élte meg. Szerinte az ügyfeleimmel sem beszélek így, és kikéri magának. Fura, mert én meg egyáltalán nem éreztem sértőnek, és most visszagondolva sem érzem annak. Nem beszéltem csúnyán, nem használtam obszcén szavakat, csupán annyi történt, hogy ellentmondást nem tűrően kijelentettem a dolgot. 

Szóval ezen is túl vagyunk, de annyira kedvesen próbált vele beszélni a főnök, hogy az már gyanús volt. Láttam már ilyet és mindig rossz vége lett. 

A mai táborképek:

 

Megosztás a facebookon