avagy igaz a mondás: a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát!

Mivel megígértem, hogy megírom a

fejleményeket, íme:

Azt hiszem a szakmai tudásom legjavát nyújtottam ma, de ennek ellenére mégsem vagyok elégedett. Valamiért az kattog a fejembe,  hogy mégse jól van ez így... A javaslattal nem vagyok igazán elégedett, nem érzem, hogy így kellett volna lennie, pedig mindenki elfogadta, jónak tartotta (persze a körülményekhez képest).

 

Kezdem az elejétől: reggel 8 órakor ahogy kértem, jött anyuka, apuka, és a kislány. Bevonultam velük a tárgyalóba, és beszélgetni kezdtünk. A szülők ma is együttműködők voltak, apukával és a kislánnyal most találkoztam először. Legnagyobb meglepetésemre a kislányon egyáltalán nem látszott, hogy 8 hónapos terhes. Nem mondom, hogy egyáltalán semmi sem látszik, de a testalkata alapján nem egyértelmű. A ruházata is olyan, mely takarja az állapotát. Apuka nagyon össze volt zuhanva, anyuka volt a szószóló, a kislány hallgatott, semmit sem szólt. 

Hagytam anyukát beszélni... Elmondta, hogy valóban bebizonyosodott, hogy terhes a lánya. Érdekessége a dolognak, hogy az a gyermek-nőgyógyász, aki csütörtökön még azt írta le, hogy a 12 éves gyermek SZŰZ, nos ugyanaz az orvos írta le másnap, idézem: "Néhány napja jelentkezett a gyermek nőgyógyászati szakrendelésen (nem tudom miért nem azt írta, hogy tegnap?) édesanyjával, hogy az utóbbi időben sokat hízott. A szexuális életet negálja. (ezt értem, hogy azt mondták nem él szexuális életet, de ha már ott volt a gyermek, nem kellett volna megvizsgálni? Mert kérdésemre anyuka és a gyermek is egyszerre mondta, hogy nem vizsgálta meg az orvos!) A lelet így folytatódik: A mai elvégzett UH 35 hetes terhességet írt le a jelenleg még 12 éves kislánynál. A teherbe esés pillanatában már betöltötte a 12 évet. Diagnózis: Titkolt terhesség, Fiatalkorú gravida, Grav. in s. 35.

A szőrnyű a dologban, hogy szerintem egyáltalán nem érintette meg mindez az orvost, nem borult ki tőle, úgy mint pl. én.

Szóval anyuka ott tartott, hogy bemutatta az UH leletet és a nőgyógyász leletét, elmondta, hogy meg sem vizsgálták a kislányt. 

Ekkor közbekérdeztem, hogy mit gondol erről a dologról? Van-e sejtése, hogy ki lehet a születendő gyermek apja? Anyukának volt sejtése, ezt adta elő: a lányát kifaggatta hazafelé pénteken, és a kislány elmondta neki, hogy szeptemberbe megismerkedett egy fiúval, akiről csak annyit tud, hogy Bécinek hívják. (Lehet nézik az Éjjel-nappal Budapestet?) Az anya szerint csak néhányszor találkoztak, a fiú még "tanköteles korú" - ezeket a szavakat használta - úgy tudják román állampolgár, és már nincs a városban, valószínűleg visszament Romániába. Azért engem se ejtettek a fejemre, olyan kérdéseket tettem fel, amiből elég egyértelművé vált elég hamar, hogy ez a Béci nem létezik. Pl. amikor megkérdeztem, hogy hol került sor az aktusra?  Na azt biztos nem beszélték meg, mert ugye azt állították, hogy nem tudják hol lakik a Béci, viszont náluk se történt... De kevés gondolkodás után anyuka rávágta, hogy az egyik közli utcánál van egy kiserdő és biztos ott. Éreztem, hogy ez is labilis terület, amit érdemes feszegetni, mert ezt sem beszélték meg. Aztán az is ellentmondásos volt, hogy egyszer azt mondták, hogy a Béci tanköteles, de nem tudják, hogy járt-e iskolába, aztán máskor már arról volt szó, hogy idénymunkás volt, és még sok apró szösszenet nem stimmelt, amit látszólag elengedtem a fülem mellett. Úgy tettem, mintha elhinném, de tudtam ezekre a kérdésekre vissza kell térni, mert össze fognak zavarodni és borulni fog a rendszer. Egyébként a későbbiek folyamán így is lett, csak a könnyebb ellenállás felé mentem, a kislánynak tettem fel ezeket a keresztkérdéseket.

Anyukáékat megkértem, hogy szeretnék a kislánnyal maradni és beszélgetni, ha beleegyeznek. (Mondjuk ha nem egyeztek volna bele, akkor is így tettem volna, de így látszólag ők döntöttek.) Beleegyeztek. 

Kb. egy órába telt, mire eljutottam oda a kislánnyal, hogy ugyan nem kommunikált, mármint verbálisan, nem vette fel a szemkontaktust még kérésemre sem, de már bólogatással valamelyest kommunikált, majd legvégül ki is mondta, ki tette ezt vele. 

Eleinte ragaszkodott a "Béci" verzióhoz, de aztán a kérdéseimmel ráébresztettem, hogy tisztában vagyok vele, a Béci nem létezik. Ugye nem létezik - kérdeztem. Ekkor tört meg talán, és megerősítette, nem, a Béci nem létezik. Aztán az óra végére eljutottunk oda, hogy egyértelműen rázta a fejét, hogy nem apa volt és nem is a kisebb tesó. A nagyobb tesóra mikor rákérdeztem, akkor nem válaszolt, nem rázta a fejét, hogy nem, csak elvörösödött, majd végül eljutottunk oda amikor megerősítettem benne, hogy bármit elmond, azt titokban fogom tartani, nem mondom el az anyukájának amit megoszt velem, hogy kibökte a nagyobb tesó nevét, bár nagyon halkan. Meg is lepődtem, ezért rákérdeztem, hogy mit mondott? Ekkor megismételte, hogy a bátyja volt, de anya attól fél, hogy így börtönbe fog kerülni, és lecsukják, ezért találta ki anya a Bécit, de nem a Béci volt, hanem a tesó (aki szintén kiskorú), akinek papírja van róla, hogy középsúlyos értelmi fogyatékos (ezt már nem a kislány mondta, hanem az adatfelvétel során derült ki). Amikor megnyílt valamelyest, akkor már azt is elmondta, hogy nem délutánonként vagy éjszaka, hanem hétvégente történt mindez, amikor ők otthon voltak, de a szülők nem. Arra nem tudott válaszolni, hogy mióta tart már ez a dolog. A szörnyű az, hogy szerintem azért nem tudta megmondani, hogy mióta folytatja vele mindezt, mert vélhetően nagyon régen. Megkérdeztem azt is, hogy tud-e valaki erről? Elmondta, hogy csak anya tudja péntek óta, apa most sem tudja.

Mivel tudtam, hogy a kislánynak ma van az osztályfotózása, így beépítettem a kapcsolat kiépítésébe, hogy átkísértem az iskolába. Út közben belekaroltam és úgy sugároztam felé, hogy elfogadom és nem hibáztatom (egyébként szóban is elmondtam neki), hogy a kislány megnyílt. Nyilván az is elősegítette mindezt, hogy letehette végre ezt a nagyon-nagy terhet, amit cipelt. Az addig teljesen kifejezéstelen arcú gyerek, hirtelen kivirult. Megbeszéltük, hogy kik a barátai, milyen zenét szeret, mik a tervei, stb. Az iskolában már arról beszélgettünk, hogy segítségnek tartaná, ha elkerülne addig a városból, amíg a baba megszületik (persze ő nem ezeket a szavakat használta, hanem a maga egyszerű nyelvezetét), de elmondta az is, hogy imádja a szüleit és szeretne visszakerülni majd hozzájuk, szeretne jövő tanévben ebben a városban 7. osztályba járni. Az osztálytársai szeretik, 8 lány van az osztályba és vele az összes lány jóba van annak ellenére, hogy nagyon zárkózott. Soha, semmilyen magatartási problémája nem volt, a szülők érdeklődők, járnak nyílt napra és szülői értekezletre. 

A kislány egyébként magát hibáztatta, ezt szóban is kifejezte. Sok energiámba telt, hogy megpróbáljam meggyőzni arról, Ő nem hibás, hanem egy áldozat. A beszélgetésből az szűrtem le, hogy nem haragszik a tesóra. Elmondta, hogy a bátyja 180 valahány centi magas, és nagyon erős és nagyon agresszív. Aztán hozzátette, hogy a kisebb tesója is nagyon agresszív.

A terhességről és a baba születéséről elég ambivalensnek tartom az érzéseit. Egyik alkalommal azt érzem, hogy érti, tudja, hogy terhes, de mégis azt érzem, hogy nem fogja fel. Nem tudja, hogy ez mivel jár, mi fog történni, hogy fog megszületni a baba. Annyit már tudok elmondás alapján, hogy nagyon "anya típus", mert a babáit is sorba rakja otthon. ÚRISTEN! Nem, mégsem tudja miről van szó! Nem szerepel a jövőbeli elképzeléseiben, hogy neki egy gyermeke fog születni! Nem érti! Csak annyit ért, hogy baba van a hasába és meg fog születni. Nem tud többet. Fogalma sincs semmiről ami ezzel kapcsolatos.

Egy idő után eljutottunk odáig a beszélgetésben, hogy megígértem neki, hogy elkísérem a nevelőszülőhöz, ahová kerülni fog! Nos nekem ezzel van problémám! Nem gondolom, hogy ezt a kislányt kellene eltökíteni nevelőszülőhöz, a tesót kellene, de a kislány maga is így szeretné... Valamiért mégsem érzem ezt jónak! Sok energiát fektettem abba is, hogy hátha találnánk valaki rokont, akihez mehetne, aki vállalná, de a szülők és a kislány is azt erősítették, hogy nincs ilyen ismerős, rokon. Aztán azt gondoltam, lehet előttük is titkolni akarják mindezt, mert ez egy életre szóló bélyeg lenne. Remélik, hogy így nem fog kiderülni. 

Én megtettem amit lehetett, de a gyámhivatal felé mégiscsak javasolni kellett valamit... Az ideiglenes hatályú elhelyezésre tettünk javaslatot, tekintettel a vérfertőzés gyanújára (hivatalosan) zárt adatként pedig megküldtük a kislány által elmondottakat, mely ugye már nemcsak a gyanút erősíti. 

Amikor az iskolából visszaértünk a szolgálathoz, a szülők már vártak. Anyuka nagyon kíváncsi volt, hogy elmondott-e valamit nekem a kislány??? Úgy válaszoltam, mint a politikusok. Hosszú körmondatokkal, de nem mondtam el, hogy igen, én már tudom amit titkolni szeretett volna. A javaslatról tájékoztattam őket, apuka teljesen magába zuhanva elfogadta, anyuka ellenkezett, de végül belátta és elfogadta. 

Megbeszéltük, hogy ma mindenképp szeretnék kimenni hozzájuk a körülményeket megnézni. Nem ellenkeztek, csak annyit mondtak, hogy most NST-re kell menni a kislánnyal, de ha délután hazaérnek, akkor felhívnak és kimehetek. Ekkor észrevettem, hogy a kislány nagyon riadtan néz. Megkérdeztem, hogy mi a baj? De addigra már rá is jöttem, hogy azzal van problémája, hogy milyen idegen szavakat mondanak vele kapcsolatban... NST, meg ilyenek. Ekkor megnyugtattam és elmondtam neki, hogy mi fog ott történni, mire való ez a vizsgálat, mire számíthat, stb. Szemlátomást kisimult az arca, megnyugodott. Erre még tanítani kell a szülőket, hogy mindent magyarázzanak el neki, mert az ismeretlen dolgok megrémisztik.

Délután a szülők, ahogy ígérték, telefonáltak. A védőnővel tudtam kijutni hozzájuk.

Amikor megérkeztem, hirtelen az jutott eszembe, reggel óta ezek az emberek vagy 10 évet öregedtek. Apuka úgy zokogott, hogy férfit még nem láttam így sírni. Anyuka is szinte az elmebaj határán volt. Ezt mondtam is nekik, mármint azt, hogy látom, mennyire megviselik őket a történtek. Reggel óta szinte rájuk sem ismerek. A kislány sem olyan volt, mint amikor elváltunk. Most ott ült a konyha sarkába, ismét annyira magába rogyva, hogy az volt az érzésem, így telnek itt a napok, hogy ő ott ül, nem szólnak egymáshoz, nem beszélnek, csak élnek egymás mellett. Úgy éreztem, hogy szívem szerint fognám ezt a kislányt, hazavinném magamhoz és megmutatnám neki, hogy másképp is lehet élni. Lehet mindenféléről beszélgetni, el lehet mondani ha valami bánt, vagy ha valaminek örül, lehet bármiről kérdezni és választ is kap rá, stb. Kapna dicséretet ha valami jót csinál és néha megfognám a kezét (mint ma délelőtt amikor beszélgettünk) és...., és annyi mindent még. De rájöttem, hogy ez lesz a feladatom, csak a hazagondozás során, hogy mindezekre megtanítsam a szülőket. A szülőket, akik mint kiderült már tudnak róla, hogy én is tudom. Mármint a nagy tesó által művelteket, és már apuka is tudja. Talán ennek is köszönhető, hogy teljesen elfogadták a kislány kérését, hogy hagy menjen el addig, amíg a baba megszületik. Már össze is pakolták a kis holmiját és várják (dehogy várják, de úgy tesznek), hogy a kislány nevelőszülőhöz kerüljön. 

Felajánlottam többször is, hogy bármilyen kérdésük van keressenek és ha csak beszélgetni szeretnének a történtekről, akkor is keressenek. 

Azért a két kolléganőm is nagyon-nagy dicséretet érdemel és nagy-nagy köszönettel tartozok nekik, mert annyit segítettek ma, hogy nem is tudom hol tartanák nélkülük.

Ez van most. Gondozási hely már van, a szállításra holnap kerül sor. Mivel megígértem, el fogom kísérni. Fogni fogom a kezét és remélhetőleg ismét mosolyogni fog, úgy, mint ma.

Kívánom, hogy így legyen!

 

Megosztás a facebookon

avagy a 12 éves szűz, aki mindjárt szülni fog...

Húúúúú, azt hiszem ott kezdem, hogy nem akartam a munkámat belekeverni ebbe a blogba, de olyan ideges vagyok, hogy muszáj a frusztrációmat valahogy kiélnem. Jelenleg egyedül vagyok itthon, a kolléganőkkel nem tudok beszélni, a család többi tagja még dolgozik, úgyhogy fortyogok magamba a dühtől.

Bevezetőként annyi, hogy gyermekjóléti szolgálatnál dolgozom, szakvizsgázott szociálpedagógus vagyok, más egyéb képesítésekkel, pl. tanultam gyermekrajz elemzést, megszereztem a gyermekjogi képviselői képesítést, mediátorként is boldogulnék, de részt vettem migráns specifikus képzésen is, és még ki tudja min...

Ez egyébként mind mellékes, a lényeg, hogy" jól beleválasztottam." Ezt elsősorban a munkámra értem. Szociálpedagógus vagyok, ergo szociális területen dolgozom. Sokan persze azt sem tudják mi az. Nos nem vádolom őket.

Rólunk valóban nem esik sok szó. Mi nem sztrájkolunk, nem bénítjuk meg az országot..., ebből kifolyólag van aki még nem is hallott rólunk. És ez így is van jól. Persze ha megemlítem a nemrégen nagy felháborodást keltő "Szigetszentmiklósi ügyet", vagy az "Agárdi fényevőket", akkor már lehet, hogy sejteni lehet valamit... Nos nem azt ami a való, hanem azt, hogy általában a gyermekjóléti szolgálatot hibáztatják ilyenkor az "illetékesek", mert ugye azt a legkönnyebb. A köznép, mint írtam nem tudja, hogy mi is a mi dolgunk és hatáskörünk pontosan, ezért mindent ránk lehet fogni. Lehet minket hibáztatni.

Azzal már nem értek egyet, hogy aki tudja mivel foglalkozunk, és tudja milyen szélmalomharcot vívunk nap mint nap, azok miért nem ismeri el a munkánkat (itt felelős döntéshozó pozícióban lévő emberekre gondolok). És ezt nem csak elviekben értem, anyagilag is.

Szóval egy kisváros gyermekjóléti szolgálatánál dolgozom, mint családgondozó. Mivel bizonyára tényleg nem egy közismert munka, ezért csak zanzásítva megírom, mi is a mi dolgunk: Nos, mi vagyunk azok a "csúnya emberek", akik elviszik a gyereket a családból (legalábbis javaslatot teszünk rá), ha úgy ítéljük meg, hogy hiába próbálunk segíteni a családnak, a szülő oly mértékben veszélyezteti a gyerekét, hogy nincs más megoldás, csak ha "kiemeljük". De ez már a vég. Amíg idáig eljutunk, azt sok-sok idő előzi meg (általában - mert a mostani esetre ez  nem igaz!)

Mi vagyunk azok is, akik kijárnak a dzsumbujba, a barakkba, vagy ki miként ismeri a "cigánytelepet", a gettósodott városnegyedeket, stb.

Mi vagyunk azok is, akik segíteni próbálnak ha a gyerek issza meg a levét a szülők válásának, vagy próbáljuk megoldani, megfelelő szakemberhez juttatni a "problémás gyerekeket".

Feladatunk még a gyermek családban történő nevelkedésének elősegítése, tájékoztatást nyújtunk jogokról, támogatásokról és ellátásokról, mely elősegíti a gyermek családon belüli ellátását. Segítséget nyújtunk kérelmek benyújtásához, továbbá ügyek intézéséhez. Szükség esetén megírjuk a bíróságra a beadványt (válás, gyermekelhelyezés, gyermektartás, stb.)

Feladatunk még... és itt hosszan sorolhatnám. De minek?

Már csak fentiek miatt sem csoda, hogy a családgondozói munka nem a legkeresettebb szakmák közé tartozik, és nem sok köszönettel jár.

Azt azért még megírom, ha valaki esetleg nem tudná, hogy ezt a munkát DIPLOMÁS!!! emberek végzik. Ehhez képest, valamint ha azt figyelembe vesszük, hogy milyen munkát, milyen emberekkel, milyen körülmények között végzünk, biztos nem hiszik el, hogy a fizetésünk általában 80-100 ezer forint! Igen! Ennél többet kereshetnénk, ha 8 osztályos végzettséggel elmennénk valami "kütyügyárba".

De mi mégis ezt csináljuk. Hogy miért? Én csak a magam verzióját tudom megírni. Ha valaki mentett már meg életet, főleg egy kisgyermekét, akkor azt nem kell győzködnöm, hogy igen, fontos a munkánk! Mert előfordul, hogy életet kell mentenünk! És a legszomorúbb, hogy a gyermeket sokszor a szülőjétől kell megmentenünk.

Ezt csináljuk! És ezt használják ki, hiszen mi nem bénítjuk meg az országot a sztrájkunkkal, csak életeket mentünk, ennyiért is.

A bevezető jó hosszúra nyúlt, de eddig is próbáltam nyugtatni magam, amíg ezt a sok "rizsát" leírtam. Most jön a lényeg, a történet, aminek a végén sajnos egyelőre nem lesz happy end!

A történet címe: a szűz kislány, aki mindjárt szülni fog!

Szerdán dél körül (azaz két napja) kezdődött a dolog... Az egyik közoktatási intézményből kerestek, hogy azt hiszik nagy baj van! Szerintük az egyik kislány terhes. Amit tudni kell a kislányról, hogy nagyon visszahúzódó, talán fogyatékos is, nincsenek érzelmei, semmit nem lehet leolvasni az arcáról, de a tanév eleje óta nagyon hízik, mintha a hasa is nőne, de mégiscsak kizártnak tartják a dolgot, mert a kislánynak nincs és nem is volt soha barátja, az iskola  és az otthon között mozog, sehova nem jár el, tehát kizárt, hogy terhes lenne.

Megkértem a vonal másik végén lévőt, hogy ezt írásban jelezze! (Ezt törvényileg így kell, és így is lett. Haladéktalanul megkaptam a jelzést - ma már az elektronikus ügyintézés is megkönnyíti a dolgot). Bár ebédidő lett volna, de az evés ráérhet! Azonnal hívtam anyukát telefonon és megkértem, hogy haladéktalanul keressen fel! Anyuka nem kérdezett semmit, amit egy kicsit furának találtam, mert azért ha engem felhívnának a gyermekjóléti szolgálattól, hogy a lányom miatt azonnal menjek be, hát legalább annyit azért megkérdeznék, hogy miért? Mi történt? Baj van? Vagy valami hasonló. Anyuka nem kérdezett semmit, de megígérte, hogy fél órán belül ott lesz. Az ebédnek lőttek... 

Jött is anyuka. Csendes, alázatos, nagyon egyszerű ember első ránézésre. Félrevonultam vele és a jelzéssel a tárgyaló terembe. Megkérdeztem, hogy nem is sejti, hogy miért hívtam? Azt felelte nem. Tájékoztattam a jelzésről, mely szerint a lánya elképzelhető, hogy állapotos. Anyuka szemlátomást leizzadt, tágra nyíltak a szemei, és ájulás közeli állapotba került. Hirtelen szólni sem tudott, majd mikor összeszedte magát, akkor kijelentett: az kizárt! A kislány nem lehet terhes! Anyuka is ugyanazt erősítette meg, amit az iskola, bár Ő erről nem tudott. Azt mondta, hogy a lánya iskola után közvetlen hazamegy, nem jár el sehová, nincs és nem is volt barátja, stb., stb., Annyira őszintének tűnt, hogy kissé elbizonytalanodtam, és reménykedni kezdtem, hogy mégsem terhes az a kislány. Mert ugye az elmondottak alapján ha mégis az, akkor nagy esély van rá, hogy valamely közvetlen családtag (apa vagy fiútesó) lenne a születendő baba apja. Brrrrrrr Belegondolni is borzasztó. 

Aztán elbizonytalanított még az is, hogy anyuka elmondta, hordja a lányát orvoshoz, legutoljára két hete voltak. Az orvos akkor is megvizsgálta a kislányt, megnyomkodta a hasát is, de a gyanú sem merült fel benne, nem is küldte tovább a kislányt, nem javasolt terhességi tesztet sem! Elmondta még anyuka, hogy augusztus (!) óta van ugyan menstruációs problémája a kislánynak, meg valóban hízott is, de csak azért, mert abbahagyta a kézilabdát és nem sportol, viszont sokat eszik. (Jól van, akkor mégiscsak benéztük..., nem terhes.) A biztonság kedvéért azért kértem anyukát, hogy vigye el a lányt gyermek-nőgyógyászatra. Már utána is jártam, másnap 1 órára kell menni. Megbeszéltük, hogy a vizsgálat után a kapott eredménnyel visszajön, és attól függ, hogy hogyan tovább. 

Így is lett! Anyuka másnap elvitte a kislányt, hozta a papírt, amin annyi szerepel, hogy "Virgo", azaz szűz. Továbbá, hogy kérjen anyuka egy UH-ra időpontot. Anyuka már meg is tette mikorra engem felkeresett. Jó sokára kapott, több hét múlva. Nem tartották fontosnak, ami a beutaló alapján érthető. 

Csak nem hagyott nyugodni a dolog. Beszéltem a gyámhivatallal, és egyre inkább az lett a véleményünk, hogy meg kellene próbálni kérni sürgősséggel egy hamarabbi időpontot. Vettem a telefont és elég nagy vehemenciával ecseteltem a telefon másik végén lévő személynek, hogy gyanúnk szerint a kislány előrehaladott terhes, és szépen kérem sürgősséggel adjon egy időpontot. Nem értette, hiszen az adatok alapján látta a beutalót, mely szerint a kislány szűz. De csak addig erősködtem, hogy adott egyet másnapra, azaz mára. Vártam anyukát ma, vártam, de csak nem jött. A munkaidő végéig nem érkezett meg...

Mire hazaértem, láttam a telefonon, hogy az iskolai gyermekvédelmi felelős keresett. Gondoltam érdeklődni szeretne, hogy tudok-e már valamit, anyuka hozta-e az UH leletet, ezért felhívtam. Legnagyobb meglepetésemre nem ezt akarta. Anyuka volt bent az iskolába, a kislány TERHES, JÓ EGY HÓNAP MÚLVA SZÜLNI FOG!!! 

NA MOST DURRANT EL AZ AGYAM! A JÓ KU.VA ANYJÁT A GYEREKORVOSNAK MEG A NŐGYÓGYÁSZNAK IS!!! Ők orvosnak merik nevezni magukat??? Nem vesznek észre egy 8 hónapos terhességet???

********************* - ez itt a káromkodás helye. Nem tűr nyomdafestéket amiket gondoltam és kimondtam.

Azt hiszem én fogok az orvos kamarához fordulni, és nem érdekel, hogy valószínűleg nem lesz belőle semmi, vagy még esetleg engem hurcolnak meg. 

Szóval anyuka bement az iskolába, a kolléganő elmondása szerint elég nyugodt volt, nem úgy, mint én most ********)!!!

Azt mondta, nem mondja meg ki a gyerek apja, de az is egy gyerek. - Tehát tudja!!! (Ja biztos a fia, jobb esetben. Rosszabb esetben apukát védi anyuka ******** - ez ismét a káromkodás helye.

Hétfőn reggel 8-ra rendeltem be anyukát magamhoz. Hétfőn már nem fog a kislány hazamenni, oda nem! Remélem van a családban olyan személy, akihez ez a szerencsétlen kislány mehet, valami egyedülálló nagynéni vagy keresztmama. Valaki, aki mégsem idegen, de nem kell attól tartania, hogy az iskola után mi vár rá otthon... Valaki olyan, aki felelősséget vállal, hogy nem hagyja kettesbe apukával vagy a tesóval, tesókkal a kislányt. 

Aztán felmerült még a gondolatomba, hogy igen, lehetséges szűzen teherbe esni, de az is lehet, hogy a gyermeknőgyógyász egyszerűen meg sem vizsgálta a kislányt. És a házi gyermekorvos, amikor megnyomkodta a 8 hónapos terhes hasat, akkor miért nem tett valamit? Miért nem tett valamit már korábban? Lehet ezt bűntetlenül, következmények nélkül csinálni??? 

És anyuka??? Nem vagyok ítélő bíró, de azt mondom: BŰNÖS!!! Igenis takargatta, hogy a lánya terhes! Bő pulcsikba járatta, amikor már mások számára is nyilvánvalóvá vált a dolog, akkor is úgy tett, mintha ez mind csak álom lenne. És ha tudta, akkor mi volt a terve??? Mi lesz ha megszületik a baba? Brrrr ********* - ismét a csúnya szavak. 

Ja, és akkor még nem beszéltem arról amit az iskolai védőnő megosztott velem. A kislány megkapta mindkét védőoltást, ami kontraindikált a terhesség első trimeszterében. Élővírus-tartalmú vakcinák nem adhatók terhes nőnek, mivel e vakcina-vírusok magzatkárosító hatása nem kellően ismert. A baba vélhetően fogyatékos, esetleg végtaghiányos lesz, de elképzelhető az is, hogy úgy születik, hogy olyan károsodása lesz, ami az élettel összeegyeztethetetlen... ********

A kislányt végtelenül sajnálom. Ő tényleg áldozat! Vélhetően azt sem tudja, hogy terhes, vagy mi az, hogy terhes, hogy hogyan lett az, mert fogyatékos. Nem érti, hogy miért mozog a hasa, mi ez a fura érzés, csak annyit fog fel, hogy az osztálytársainak nem mozog a hasa. Nem fogja érteni szegény azt sem amikor megindul a szülés, hogy mi történik vele...

Most itt tartok. Haragszok az egész világra. Az ember sokkal rosszabb, mint az állat! Azt hiszem elmegyek futni, hátha az valamelyest lenyugtat...

Megosztás a facebookon