Vége az első heti tábornak

Ezen is túl vagyunk szerencsére. Minden gyermek épen és egészségesen élte túl a tábort. Hétfőn amilyen problémásan indult a dolog a homoktengeren át tartó két és fél órás kerékpár húzás-vonással, azt követően már flottul ment minden. A mai nap is nagyon gyorsan lezajlott. 

Reggeli: hot-dog, imádták.

Azt követően bemelegítő játék, majd délelőtt az ún. "kapitány labda". A nehezítés a dologban az volt, hogy ma már bizony a nagyfőnök, vagyis az intézményvezető is ott volt velünk. Alapjába véve egyébként nem jelentett gondot, bár egyik szünetben kiosztotta azokat a dolgokat, amiket a táborzárás alkalmával a gyerekeknek szerettünk volna adni. Ő meg fogta és csak úgy odaadta. Mindegy. Ő ilyen. Nem érdekli a koncepció, ha úgy gondolja akkor úgy csinálja ha a fene fenét eszik is. A kolléganőm majdnem infarktust kapott mikor meglátta mit csinál, de én megint csak nevetni tudtam kínomba.

Végül elérkezett a táborzárás. Minden gyermek heti teljesítménye értékelve lett, és mindannyian kaptak oklevelet (ezt tegnap én csináltam) és mindenki kapott egy-egy aranyérmet is. Mást nem, hiszen azt a szünetben már megkapták, csak úgy... :D

Ezt követően már csak az ebéd volt hátra és már indultunk is a buszhoz, irány az otthon, édes otthon.

A tegnapi történések folyományaként egyébként volt ma reggel megbeszélés. Bár én nem tartottam szükségesnek, hiszen ami miatt "elgurult tegnap a gyógyszerem", azt én még akkor letisztáztam. Ennél fogva utána már nem is foglalkoztam vele. Nem így ifjú kollegina, aki annak ellenére, hogy valóban olyan cserfes, hogy soha be nem áll a szája, nos Ő tegnap óta szinte meg sem szólal. 

A megbeszélésen nem volt semmi extra (szerintem) a főnök is nagyon kedves volt vele, szépen kérte, hogy ne legyen ilyen szeleburdi, figyeljen és próbáljon csapattagként funkcionálni... Én elismételtem, hogy inkorrekt dolognak tartottam amit tegnap (és néhány hete amikor épp itt van és nem vizsgázik) csinált. Az a baj, hogy most is szinte másból sem állt, csak próbált magyarázkodni, hogy az nem így, hanem úgy... Még mindig nem érti, hogy meg kell(ene) hallgatni amit mondanak neki és elgondolkodni rajta, majd ennyit mondani: ok legközelebb megpróbálom úgy csinálni. 

Érdekes volt, hogy a kijelentő mondatomat, mely szerint mindenki tudja a dolgát... azt Ő alpári stílusnak élte meg. Szerinte az ügyfeleimmel sem beszélek így, és kikéri magának. Fura, mert én meg egyáltalán nem éreztem sértőnek, és most visszagondolva sem érzem annak. Nem beszéltem csúnyán, nem használtam obszcén szavakat, csupán annyi történt, hogy ellentmondást nem tűrően kijelentettem a dolgot. 

Szóval ezen is túl vagyunk, de annyira kedvesen próbált vele beszélni a főnök, hogy az már gyanús volt. Láttam már ilyet és mindig rossz vége lett. 

A mai táborképek:

 

Megosztás a facebookon

A gyerekekkel semmi gond, a kollégával annál több...

Ma a táboroztatás első hetének utolsó előtti napjánál tartunk. Semmi extra. Legalább is a táborban. A munkahelyen már nem ilyen egyszerű a helyzet. Alapjába véve nincs semmi komoly gond, de mivel én már elég öreg vagyok és a személyiségem is olyan, hogy nem tartogatom magamba ami bánt, hát rögtön jelzem ha problémám van. Így történt ez ma is. Mondjuk már hétfőn kezdődött a dolog, amikor a kolléganőnek is köszönhetően sétáltunk 2 és fél órán keresztül bicikliket húzva-vonva bokáig érő homokba 20 gyerekkel a tűző napon... Persze Ő nem! De még ezzel sincs baj, azzal már inkább, hogy kedden meg akarta nekünk magyarázni, hogy igenis a gyerekek a nyafkák, mert Ő aztán mennyit biciklizett gyerekkorába és ki lehet oda menni.. Hiába mondtuk, hogy fejezze be, ne feszítse tovább a húrt, nem fogta az adást, csak mondta és mondta. Akkor kínomba csak nevettem rajta, mert a másik kollégám arcát néztem aki legszívesebben lerúgta volna a kollegina fejét. Aztán volt még egy-két nyüansz, de mivel alapjába véve kedvelem, nem bántottam.

Ő nem is tudja, hogy hányszor, de hányszor védtem már meg, mert egyébként többen nem kedvelik és mószerolják. De védtem, és védtem és védtem. Mostanában már azonban engem is kihoz a sodromból. Vélhetően nagy részben annak is köszönhető ez, hogy most nincs idő totojázni, nem megengedhető a szoros napirend mellett, hogy valaki ne az adott feladatok megoldásával foglalkozzon. Hát ezt nem érzékelte fiatal munkatársunkat ma se! Na ekkor durrant el az agyam. Már reggel elkezdett nyavalyogni, hogy mennyi dolga lesz ma. Ő nem jön ki velünk a gyerekekhez a táborba, Ő bent tölti a délelőttöt. Ezért hát megkérdeztem tőle, hogy kell-e neki segítség, mi lesz a sok dolga? Azt tudtam, hogy beszélnie kell a főnökkel a tábor miatti pénzügyek és egyéb dolgok miatt, de mivel a főnök pörgős, hát ez max. 10-15 perc. Aztán tudtam, hogy tárgyalásra kell mennie, de összeszedtem, hogy mi az a pár mondat amit a jegyzőkönyvbe írasson bele, és fogja rövidre, mondja meg az ügyintézőnek, hogy max. 1 órát tud maradni. Az ügyintéző nagyon kedves és rugalmas, ha sietünk, hát megoldja. Voltam már én is így, hogy szóltam X percem van. Megoldotta. Szóval ez sem egész délelőttös feladat. Ekkor azt mondta, hogy a tárgyalás után egész délelőtt okleveleket kell csinálnia. Fogtam hát magam és 5 perc alatt, de komolyan öt perc alatt megcsináltam a 20 gyerek oklevelét. Ez nem idő... Eközben a másik kollégánk az érmeket intézte, a fényképezőbe elemet, én készítettem a jelenléti ívet, letöltöttük az előző napi képeket a számítógépre a fényképezőről, és pörögtünk ezerrel. E közben a kollegína: a konyhába a saját sajtját méregette, szart bármit is segíteni, magával volt elfoglalva. Ekkor lett elegem! A közvetlen felettesünk bejött, hogy beszélnünk kell! Ekkor a kollegina látványosan megfordult és kiment az irodából. Egyértelmű volt, hogy a főnökünknek szólt ez a viselkedése. Már régóta feszült köztük a helyzet, de azt gondolom, hogy igyekeztem tompítani, megvédeni, tanácsokkal ellátni, de hiába. Múlt héten már odáig fajult a helyzet, hogy nem is köszön a felettesének. Direkt! Ezt nem értem! Felnőtt, értelmes emberek. Elvileg. De ilyenkor megkérdőjelezem... Nem tudom hova fog fajulni a helyzet, ha engem is maga ellen fordít, mert akkor vége. Nem lesz aki kiálljon érte, aki megvédje a felettesünktől, aki megmagyarázza, hogy nem úgy gondolta csak még nincs tapasztalata, de majd megbeszélem vele... stb. Szóval ha már én sem fogok mellette állni, azt hiszem akkor aztán rossz világ jön rá. Nem sokat kellene érte tennie, csak annyit, hogy a dolgát végzi. Legalább addig amíg látja, hogy mi is ezerrel pörgünk. Reggel csak 1 órát vagyunk az irodába, utána megyünk a gyerekekhez. Szóval csak addig kellene imitálnia a munkát és aztán ha már nem látjuk, azt csinál amit akar. Csak legalább a látszatra adna. De az, hogy mi százfelé figyelünk és csináljuk amit kell, miközben Ő szarik mindenre... Ez számomra nem elfogadható. 

Indultunk éppen a gyerekekhez, amikor elkezdett nyávogni, hogy menjen be vele a másik kolléganő a főnökhöz megbeszélni a dolgokat. Én meg egyszerűen rávágtam, hogy: NEM MEGY! MINDENKI TUDJA MI A DOLGA, AZT CSINÁLJA! Ezen vélhetően nagyon megsértődött, de nem érdekelt. Nem kérdezte meg mi a bajom, de mivel szeretem a nyílt kommunikációt, amikor visszamentünk az irodába 11 körül, eldöntöttem, hogy megbeszélem vele. Persze Ő még sehol sem volt. Mint utólag kiderült a gyámhivatalba töltötte az időt, több mint 2 órán keresztül. Biztos elsírta a baját. Kíváncsi lennék az Ő verziójára is, de azt hiszem attól még paprikásabb lennék. Szóval mikor előkerült fél 12-kor, amikor már indulni kellett ebédelni, na akkor azért kerítettem rá pár percet, hogy elmondjam neki, mi a bajom. A párbeszéd így zajlott:

Elmondanád, hogyan látod a reggel történteket? Te miképp láttad? Ki, mit csinált?

Erre Ő: mindenki tette a dolgát! 

Én: Pontosítanád?

Ő: A. (kolléganő) nem tudom mit csinált, te meg a gépnél ültél és csináltad az okleveleket.

Én: Nem tudod A. mit csinált??? Elmondta, hogy intézi az elemeket, átmegy a családsegítőbe megbeszélni az érmeket, áthozta neked a visszajáró pént, stb....

Ő: Nem tudtam

Én: Nem hát, mert szarsz odafigyelni. Pedig neked beszélt A. ... És pontosítsuk már, hogy mit értesz azon, hogy mindenki tette a dolgát??? Mert amint mondtad én az okleveleket csináltam (helyetted, hogy ne tartson egész délelőtt az 5 perces munka), A. szaladgált és intézte a dolgokat, és Te mit is csináltál e közben???

Ő: elkezd mellé beszélni (bla, bla, bla... ) Ettől kiborulok! Nem csak itt, a mellébeszélés minden helyzetben felb.sz!

Én: méregetted a sajtodat az asztali mérlegen, szarba se vettél minket, csak magaddal foglalkoztál! Nyávogtál, hogy mennyi mindent kell csinálnod... Ezt most nem lehet! Nekem ez a bajom! Ha reggel megkérdezted volna, akkor elmondom, de nem kérdezted. Viszont szeretem a nyílt kommunikációt, ezért elmondtam most. Ez a bajom!!!

Ő: elkezdett valamit magyarázni, hogy Ő csak így, meg úgy...

Én: erre nincs idő, már ott kéne lenni a gyerekekkel az étterembe. Indulás!

Ekkor mi a másik kolléganővel balra el.

Délután elég csendes volt (ami egyáltalán nem jellemző rá, mert folyton beszél, be nem áll a szája). Nem mondta mi a baja. Holnap reggel megbeszélés lesz, mert a közvetlen felettesünk így szeretné. Azt hiszem ki akarja csinálni. Egyetlen szerencséje,  hogy a nagyfőnök kedveli (mondjuk igyekszik is a kedvébe járni). De azt hiszem, ha minket is maga ellen fordít, akkor nagyon megnehezíti a saját helyzetét. Én eddig segítettem neki, védtem, óvtam és még most is ezt szándékozom tenni. De ha így viselkedik, olyan légkört teremt maga körül, hogy a végén Ő fog felmondani.

A nehézség ez volt mára, de a táborba nem volt semmi gond.

Ma az alábbi képek készültek többek között:

 

És ez pedig a bónusz, amiit sehol máshol nem osztok meg. (Rajtam kívül az összes "gyermekfelügyelő" a telefonjával van elfoglalva... :D ) 

 

 

Megosztás a facebookon