avagy kétségek között

Az van, hogy behívtak állásinterjúra. A nagy esemény Budapest belvárosában történt a Király utca környékén.

Elegáns hely, tele üzletemberekkel és külföldiekkel, miközben én meg kiöltözve tipegek közöttük, és minden idegszálammal azon dolgozom, hogy az éppen lecsúszni készülő harisnyámat magamon tartsam.

Még ilyet??? Ennek is pont most kell lecsúszni??? A belváros kellős közepén a nyílt utcán mégsem húzhatom fel a szoknyámat, hogy megigazítsam a harisnyát. Persze ilyenkor sehol egy nyilvános WC... Végül sikerült a nagy égést elkerülni, de kezdem az elejétől.

Szóval behívtak állásinterjúra. Őszintén mondom, hogy nem tudtam ez jó vagy nem, hiszen nem voltam biztos a dologban, mármint abban, hogy ez a munka valóban nekem való? Mellékesen jegyzem meg, hogy ezt még most sem tudom. (Ha felvesznek akkor kiderül, ha nem, akkor örökre rejtély marad.) De azért a hiúságomat csak legyezgette a dolog, de sok mindent nem tettem, hogy az állásinterjún elkápráztassam a jelenlévőket. Ezt úgy értem, hogy nem kezdtem el lelkesen utána olvasni, hogy miket kérdezhetnek és mik a jó válaszok, vagy hirtelen bemagolni a CÉG anyagait, stb. Csak úgy elvoltam magamban. Egészen addig, amíg az interjú előtti napon egy kedves ismerősöm meg nem említette, hogy dr. X.Y. is ma van szabadságon és pályázik mindenfelé. Ebből azt szűrtem le, hogy ha Ő is pályázik, akkor nekem semmi esélyem (hiszen elsősorban jogászt szeretnének, de én naivan azt gondoltam, hogy ilyen állásra jogász nem pályázik. Mármint ha én jogász lennék, nem ilyen állásra vágynék.) De attól a gondolattól, hogy esélyem sincs, úgy elment a kedvem az egésztől, hogy azon gondolkodtam, el se megyek a meghallgatásra. (Be kell látnom, kudarckerülő vagyok.) De aztán meg az jutott eszembe, hogy lehet dr. X.Y. lesz most a befutó, de ki tudja... történik valami és akkor hátha én leszek a kettes számú. (Persze ki szeret kettes számú lenni!?) Csak addig erősítettem magam, hogy úgy döntöttem már csak azért is elmegyek, hiszen ki tudja mit hoz a jövő? Ha most még csak el se megyek, mit gondolnak majd rólam? Lehet legközelebb ezen bukik el a dolog...

Szóval ezeken morfondíroztam, meg azon, hogy mivel is menjek? Busszal? Vonattal? Kocsival? A kocsival úgy értem, hogy nem saját kocsival, hiszen az nincs (még), és ugye jogosítványom sincs (még), de telekocsival esetleg... Rá is kerestem a neten és egy jelnek vettem, hogy pár órával korábban tettek fel egy olyan utat, mely az én utcámból indul és az uticélja is az ami az enyém. Az ára pedig csak 890 Ft, ez a busz vagy vonatjegy árának a fele kb. Ráadásul azért kényelmesebb is, mint a büdös, koszos vonat, vagy a zsúfolt busz. Fogtam hát magam és lefoglaltam egy helyet. Jól tettem, mert gyorsan betelt a másik két hely is. 

Szerdán 11-kor indultunk a házunktól kb. 200 méterre lévő parkolóból. Jól indult a dolog, bár már akkor éreztem, hogy bibi lesz. Itthon szépen felöltöztem, több szettet is felpróbáltam, hogy melyik a legelőnyösebb, ami egyben elegáns, alkalomhoz illő, de mégsem ünnepélyes, ugyanakkor kényelmes is.

Megtaláltam a megfelelő ruhát, a hozzá illő harisnyát, lábbelit és kiegészítőket. Itthon nem is volt semmi baj, de amikor 5 perccel az indulás előtt elindultam itthonról, akkor éreztem, mintha a harisnya kezdene legurulni a hasamon. Fogtam hát magam és a lépcsőház fordulójában (nem túl elegánsan) felrántottam a helyére. A parkolóba érve találkoztam egy kedves volt munkatársammal, aki nagy önbizalmat adott, hiszen így szólt: de jól nézel ki, sokat fogytál? Nem, nem fogytam, csak vélhetően tényleg jól sikerült kiválasztani az előnyös öltözéket. Beszéltünk pár szót, hiszen ritkán találkozunk, mivel Németországban élnek többnyire. Sok témát érintettünk, de nem sikerült egyet sem végigbeszélni, hiszen közben megérkezett az autó.

Elköszöntem és elindultam a kocsi irányába. Nos ekkor történt meg először. Amint kinyitottam a kocsi ajtaját és lendítettem a lábam, hogy beszállok, éreztem, hogy a harisnyám bizony a fenekem alsó részéig csúszott (mármint a derék része, pedig nem kicsi rám, hanem a dereka egyszerűen legurult). Rajtam kívül még ketten szálltak be a kocsiba, mégse húzhattam fel előttük a harisnyát... Így utaztam Pestre. A sofőr egész a Király utcáig vitt volna, de inkább én is kiszálltam a Népligetnél, hiszen úgy gondoltam, ott van nyilvános illemhely, ezért először megoldom a harisnya problémát. Így is lett. Csak arra nem számítottam, hogy amint kiszállok az autóból, a harisnyám még lentebb csúszik... Nagyon kellemetlen volt.

Az autóbusz pályaudvar tele emberekkel, én meg úgy sasszéztam, hogy egy lépést tettem, aztán amikor meggyőződtem róla, hogy még egy lépést bír a harisnya a nélkül, hogy a térdemig lecsúszna, akkor tettem még egy lépést, és így tovább. A WC-ig eljutni elég hosszú idő volt és teljesen belefáradtam abba a 150 méterbe, ami kb. a kiszállás és a problémám megoldásának a helyszíne között volt.

Akkor nem tűnt viccesnek, most visszaemlékezve azonban már megszépülnek a dolgok. 160 Ft-ba került, hogy megigazítsam, de ettől sokkal többet ért számomra. Persze a megigazítás sem volt olyan egyszerű, mert gondoltam, hogy egyszerűen kötök egy csomót a derekára azt kész. No de! Amint megkötöttem a csomót, egy nagy dudor lett ott. Ez így nem jó! Akkor próbáltam azt, hogy a derekát felül elszakítom és úgy kötöm meg mint a masnit, csakhogy ez egy sok "denes" drága harisnya (volt) és egyszerűen nem tudtam elszakítani. Az eszközök amik nálam voltak szintén nem voltak erre alkalmasak, de végül megoldottam. 

Megkönnyebbülve sétáltam ki a WC-ből, a harisnya már a helyén maradt, elegáns és magabiztos voltam. Haladtam a célom felé. A Király utcába fél órával még így is korábban értem, mint a kitűzött időpont. Ezért hát megkerestem az adott épületet, beszéltem néhány szót a portással, hogy biztos jó helyen járok-e? Majd ezután eltipegtem egy kávét meginni. Időben visszaértem, de még voltak előttem. Kissé megcsúsztak az interjúkkal. Az azért jó volt, hogy az ott dolgozók között volt ismerős arc, aki sziával köszönt, és a felvételiztető egyik személy is ismerős. Nem, nem. Semmi protekció, egyszerűen csak együtt jártunk képzésre. Egy teremben ültünk és végül Ő vizsgáztatott. Egyik mellékes kérdésére emlékeszem, mert az az agyamba vésődött. Megkérdezte a vizsga végén, hogy hol dolgozom. Erre én rávágtam, hogy gyerekjós vagyok! Ezen nagyon meglepődött, és egyszerre nevettünk fel. Gyerekjós!? Értitek!? Ez azért ragadt meg bennem annyira, mert jó a humora és imádom az ilyen embereket, akik magas pozíciójuk ellenére is meg tudnak maradni ilyennek.

Szóval mikor végre rám került a sor, fesztelenül mentem be. Sokat segített, hogy Ritát ismertem. Kedves, jó fej csaj. Rajta kívül csak egy úriember volt bent, Ő volt a FŐNÖK. Az interjú jó hangulatúra sikeredett, sok értelmét nem láttam, mert semmi plusz információt nem tudtak meg azon kívül, amit a beküldött anyagaimban már láthattak. Kivéve persze, hogy milyen jó fej vagyok :) Nem??? De!!! :))

 

Pl. ilyen kérdések hangzottak el, hogy elvégeztem a képzésüket (a megyében talán egyedül én), mit gondolok róla? Hasznos volt? Erre én, nem meghazudtolva magam szó szerint ezt feleltem: "mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni??? Természetesen nagyon hasznos volt a képzés! Életem egyik legjobb képzése!" (mindezt mosolyogva) Ezen már ők is csak mosolyogtak. Kb. így zajlott az egész. Sok mindenre rákérdezett, főleg azt hangsúlyozta, hogy olyan embert keresnek, aki nem tanul, nincs másodállása, nem tagja alapítványnak, stb. mármint ahol más munkát is végezni kell. Ide egész ember kell! Ezt meg is hiszem. Eddig ezt a munkát két ember végezte, amit most majd egynek kell! Bács-Kiskun már magába is akkora, mint két másik megye (pl. Vas és Zala) és akkor még ehhez hozzá adják pluszba Csongrád négy járását is. Nem semmi. Szóval ezt csak úgy lehet, ha valaki tényleg csak ezzel foglalkozik. Megnyugtattam, hogy én vagyok erre a legjobb személy. Aztán az is kérdés volt, hogy van-e kocsim? Erre nagyon egyszerűen csak annyit válaszoltam: ha enyém lesz az állás, akkor karácsonyra a fa alá a családtól azt kapok. Rita erre rákontrázott, hogy akkor a főnök lelkén fog száradni, hogy kocsit kapok karácsonyra, vagy csak szaloncukor lesz a fa alatt (bruhaha). Ezen megint kedélyesen jót derültünk... És ez így ment. Végül abba maradtunk, hogy náluk általában ilyen jó a hangulat, amire rávágtam, hogy remélem a részese leszek! Az interjú alatt még valahogy szóba került, hogy már két volt kolléganőm is ott dolgozik náluk. De ez csak mellékszál volt, nem is gondoltam, hogy odafigyelnek erre az infóra. De odafigyeltek. Erre még visszatérek. Ami elvileg jó jelnek tűnt, hogy a rengeteg (szemlátomást kb. 40-50) önéletrajz ellenére, az enyémen ki volt számolva a bér is. Mármint ha enyém lenne az állás. Azt hiszem, ezzel talán nem szoktak foglalkozni, ha nem gondolják komolyan. És a plusz juttatásokat is sorolták, cafatéria, laptop, benzin, telefon, ipad, stb. Én úgy éreztem, hogy 5 perc volt az egész, de bakker nem, hanem fél óra! De jó társaságban és jó hangulatban gyorsan szalad az idő.

Szóval az interjú után megkönnyebbülve és boldogan tipegek a kis tűsarkú cipőmbe a Király utcán, amikor ismét jön a döbbenet. Úristen! A harisnyám már megint! Már a hasam alján van a dereka, jajj, már az ülepemnél is hátul! Ekkor döbbentem rá, mint írásom elején említettem, hogy mégse húzhatom fel a belváros elit negyedében a nyílt utcán a harisnyámat, ugyanakkor azt sem engedhetem meg, hogy a térdemig csússzon. Nos ekkor döbbentem rá, hogy az egész ruha, kosztüm felső mégsem jó ötlet, egy nadrágkosztümbe nem lenne ilyen problémám :)

Végül megszégyenülés nélkül sikerült hazaérnem, és az első dolgom volt, hogy miután lerúgtam a cipőt, egy laza mozdulattal lehúztam a drága (nagyon drága) "sok denes" harisnyámat, és azon lendülettel ki is dobtam a szemétbe. Hatalmas megkönnyebbülés volt. Rögtön neki is estem és megírtam a volt kolléganőnek aki már ott dolgozik, hogy túl vagyok az interjún, jól sikerült szerintem, legalább is én jól éreztem magam, és ha nem is én leszek a befutó, a harisnyás sztoritól eltekintve ez egy jó nap volt! Ekkor ért a döbbenet, mert a kolléganő azt írta vissza, idézem: "Na nehogy azt hidd, hogy újdonságokkal leptél meg. Már lekádereztek. Annyit tudtam kiszedni a Ritából, hogy volt sok jelentkező, potenciális munkatárs csak 3 kb. A potenciális jelöltek közt tutira számon tartanak. Úgyhogy én elmondtam mindent, amit kellett (precíz, pontos, megbízható, alapos, nemhülye, nagy teherbírású szép és okos - na jó az utóbbi kettőt tán nem mondtam smile hangulatjel )
Gabit (Ő a másik volt munkatársam) is megkérdezik, de ő is hasonlókat mond, mert korábban már beszéltem vele.
Úgyhogy már nem sok idő és kiderül. Nagyon drukkolok! smile hangulatjel" 

Erről ennyit, mire hazaértem, már lekádereztek! De ez jó jel! És 3-an vagyunk, akik szóba jöhetünk a sok-sok jelentkezőből. Én már ennek is örülök! 

 

És most jön az, amit sokan nem hisznek el, azt hiszik, csak énvédő mechanizmus, és csak rinyálok, pedig tényleg nem, hanem így gondolom. Be vagyok sz@rva, hogy mi lesz ha felvesznek. A jogsim nincs még meg, és januárra már önállóan vezetnem kellene. Ráadásul még egy kocsit is szerezni kell addigra. Tudom, tudom, mindenki csak legyint, hogy kocsit venni 1 nap alatt is lehet. Persze, már ha az embernek van pénze... És a jogsi??? Az elméletet megcsináltam 1 hét alatt, most várok a vizsgára. Aztán pedig kb. 1 hónapom lesz rá, ráadásul december (rossz idő, hóesés, csúszós út, köd, ónos eső, stb.) amikor virítanom kéne a jogsit. Ja, persze még az is kb. 160.000. Ft. pluszba, hiszen 4000. Ft óránként, és kb. 40 óra kell, hogy az előírt kilométer szám is meglegyen.

Összegzésül csak annyit, higgyétek el, tényleg nagyon BE VAGYOK SZ@RVA! (Talán attól jobban, hogy sikerül, mint attól, hogy nem.)

Megosztás a facebookon

avagy lenni vagy nem lenni (gyermekjogi képviselő)?

Régen nem jártam itt. Ennek több oka is van. 

 

A legfőbb ok, hogy nincs időm. Tudom, tudom, jó duma... Még hogy nincs idő? Mindenkinek arra van ideje, amire szakít időt. Nos én jelenleg ezerrel KRESZ-t tanulok, minden szabad percemet arra áldozom. Hogy miért? Hülye kérdés :D Hát azért mert még nincs jogsim. A jó kérdés talán az, hogy miért éppen most?

Az úgy történt, hogy most egyáltalán nem kerestem állást, hiszen januártól jelentős változások várhatóak a gyermekvédelem területén, most kivárásra játszottam. Aztán mégis... Mégis éppen most talált meg egy olyan állás, melyet szerettem volna, persze nem most, hanem pár év múlva. Azért pár év múlva, mert úgy számoltam, hogy az illető, aki jelenleg betölti az állást, akkor megy majd nyugdíjba. Ezért nem is kapkodtam a jogsival, Pató Pál úr módjára úgy gondoltam, "ej, ráérünk arra még!"

 

A félretett pénzünket is egy drága mosógépbe öltem, pont az előtti pénteken, hogy hétfőn "megkínáltak" az állással. Pedig ha tudtam volna, akkor talán nem ezt a csodát vesszük meg, ami olyanokat is tud, mint pl. gőzmosás, gőzzel öblítés, 14 perces gyorsmosás, stb. De azért örülök, hogy ezt vettük, bár annyiba került, mint az a kisautó, melyet kinéztem magamnak.

 

Szóval gyermekjogi képviselői állásról van szó, Bács-Kiskun teljes területén és még Csongrád egy részét is vinni kell. Nekem a jelenlegi gyermekjogi képviselő szólt, mert tudja, hogy elvégeztem az ehhez szükséges képzést is. Azt hiszem a megyébe rajta kívül csak nekem van ilyen képesítésem. Ez jó, csakhogy jogsim meg nincs! Az pedig szükséges. 

 

Amikor szólt, egyáltalán be se akartam adni a jelentkezésemet. Hogy miért? Mert valami rossz érzésem volt a dologgal kapcsolatban. Olyan furi, hogy a jelenlegi kollégát (aki már száz éve tölti be ezt az állást) nyugdíj előtt nem marasztalták...

De a szervezetben van még két volt kolléganőm is, és egyikük kifejezett nyomásgyakorlására, végül beadtam a derekam, megígértem, hogy pályázok. Eleinte csak a kifogásaimat soroltam, de aztán olyan kérdéseket tett fel, mely alapján be kellett látnom, nincs veszíteni valóm!

Már éppen rászántam magam a dologra, amikor kiderült, hogy van(nak) ám más pályázó(k) is... Egyikük tudomásom szerint a pályázati kiírásnak sem felel meg, mert a végzettsége sem megfelelő, de "valakinek a valakije". Nos, ilyenkor jövök harci lázba. Nehogymááááá! Már csak azért is beadom a jelentkezésemet! 

Nem sok esélyem van, hiszen már novemberben kezdeni kellene, én meg úgy gondoltam, hogy januárra reális a jogsi és akkorra tudnám korrekt módon átadni az ügyeimet, ezért ezt nevezem meg kezdési időpontnak. Ezáltal persze még tovább csökken az esélyem, de végül is nem én akartam ezt az állást!

 

Ehhez kapcsolódik az intézményvezetővel pénteken történt szóváltásunk. A FŐNÖK az igazgatóságon félrehívott, és az alábbiakat kérdezte: Hogy vagy? Sok a munka? Ugye még bírod? Mert ha már Te sem bírod és itt hagysz minket, akkor összeomlik a rendszer! (Ez nagyon furcsa, mert nem szokott ilyet!) Meglepetésemben nem azt válaszoltam, hogy köszönöm az elismerést, hanem azt mondtam, hogy "dehogy omlik össze a rendszer"! Pedig ha belegondolok, akkor már most is alig működik... A főnök vagy tud valamit, vagy ráhibázott, hogy "összeomlik" a rendszer.

A KRESZ-t egyébként interneten csinálom, amikor időm van haladok. A legjobb az benne, hogy örülök neki. Örülök, hogy elkezdtem, mert ha nem is enyém lesz az állás, jogsim lesz végre. Persze már eddig is lehetett volna, de nem éreztem szükségét. Igazából most is csak azért látom fontosnak, hogy jobb állást tudjak megcsípni. Mert lássuk be, a szociális életpályamodell csak egy lufi!

Megosztás a facebookon

 

Lajosmizsén a saját apja több késszúrással életveszélyesen megsebesítette 1 éves kislányát. Ennyi a hír röviden. 

Istvan Gulyas  a közösségi oldalon az üggyel kapcsolatosan ezt írta: Jó lenne valami tanulság levonás, hogy az ilyen esetekre lehessen találni valami rendszert, amivel megakadályozhatók lennének legalább valamilyen fokon ezek a szörnyű esetek.

A híradást ide kattintva meg is tudjátok nézni: RTL Híradó bejátszása (majd visszagomb).

(Most jut eszembe, vajon miért nem jár nekünk veszélyességi pótlék??? Az ügyfeleket, az ügyeket elnézve szerintem jogos kérdés, és akkor még nem beszéltem a TBC-ről és a hepatitis-ről - bocsi, ez csak egy kósza gondolat volt. Mellékvágány :))

Én azt gondolom, nem biztos, hogy meglehetett volna előzni, hogy ez az eset megtörténjen, de legalább lett volna rá esély, ha ismertük volna a családot. De nem jelzett senki!

Számomra a tanulság az üggyel kapcsolatban csak hirtelen és a nélkül, hogy bárkit is felelőssé tennék:

1. A gyermekjóléti szolgálatnál a család nem volt képbe! - Miért? Még csak egy napot foglalkoztam az üggyel, de úgy tűnik számomra, hogy több helyről is kellett volna már jelzésnek érkeznie korábban. Nem szeretném megnevezni most az illetékeseket, de úgy számolom, hogy 5 helyről jelezhettek volna már. És ebbe még nincs beleszámolva pl. anyuka, aki ha jól tudom "elmenekült" ettől a családtól, és mivel nem engedték neki, hogy elvigye magával a kislányát, nos Ő is kérhetett volna segítséget. Ha nem is tőlünk, legalább ott, ahol jelenleg tartózkodik. Anyukáról is próbáltam infókat beszerezni, a család szerint egy "k.rva", hozzá aztán nem kerülhet a kislány. Más ügyfelek annyit tudnak róla, hogy állami gondozott volt, aztán odakerült ehhez a családhoz. Mástól nagyon durva dolgot is hallottam, de ennek nem tudom mennyi igazság alapja van. Azt mondták, hogy "apuka" kényszerítette rá "anyukát" hogy egy kutyából kivágott friss, dobogó szívet megegyen. Ezt már azért költői túlzásnak éreztem...

2. A kislány állandó lakhelye egyébként nem Lajosmizse, ez a rendőrségtől nagy nehezen péntek délután kikönyörgött jelzésből derült ki. (Talán anyuka jelentette be oda? Ez még nem tisztázott.)

3. Ha az apa szúrta meg valóban a kislányt, akkor az egyik ok egyértelműen a drog. Nos ezzel is komoly problémák vannak. Mármint úgy értem, hogy nem csak a droggal, hanem azzal, hogy a településen nem tesznek annak felszámolására hatékony intézkedéseket. Amikor ezt "számon kérjük" a rendőrségen, akkor általában azt szokták mondani, hogy nincs feljelentés. De mivel sok gyermek is érintett, tudjuk, hogy többen bementek már ez ügyben a rendőrségre. Ha még ezek után sincs feljelentés, az csak azért lehet, mert nem vették fel a jegyzőkönyvet, vagy lebeszélték a feljelentő(ke)t. Egyébként ez ügyben is tettünk már több lépést, hiszen volt olyan kiskorú és fiatalkorú gondozottunk, akik elmondták (akár esetmegbeszélés keretében, szülő, rendőrség és több szakember jelenlétében is), hogy kitől veszik a drogot, milyen sűrűn, mennyiért, kikkel és hol fogyasztják, stb. Nálunk ezt jegyzőkönyveztük, majd a rendőrök is felvették (állítólag) erről a jegyzőkönyvet, de nem történt semmi. Amikor más olyan súlyos eset is megtörtént, hogy lónyugtatóba áztatott füvet árultak, melytől az egyik személy klinikai halál állapotába került (leállt a szíve, és mentő szállította kórházba) nos akkor már nem csak a helyi rendőrőrsön jeleztük a drog problémát, hanem az ügyészségre is írtunk. Elmondom, hogy még csak választ sem kaptunk. A legutóbbi (még a tragédia előtti napon) megtartott szakmaközi megbeszélésen is ismét felhoztuk a témát, amire a rendőrség az válaszolta, hogy voltak kint kutyákkal is az általunk és más magánszemélyek által bejelentett lakcímen, de nem találtak semmit. Egyébként azt később hozzátették, hogy a kutya nem kábítószer kereső volt... No comment! És akkor abba már nem is akarok és nem is merek belegondolni, amit az ügyfelek híresztelnek, hogy miért is nem tesz semmit a rendőrség... Ezt mindenkinek a képzelő erejére bízom.

4. Azon se gondolkozott el senki rajtam kívül, hogy apukát ugye elszállította a mentő, anyuka meg ugye már ki tudja mióta nincs a gyermekkel. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy azért reménykedünk benne, hogy él, és nem elásva van valahol.) Nos akkor rögtön nem kellett volna a gyermek tekintetében azonnal gyámot rendelni??? Nem kellett volna az ideiglenes hatályú elhelyezéséről dönteni??? Mert mindez nem történt meg, csak péntek délután (a tragédia másnapján) amikor a kórház hivatalosan is megkereste szolgálatunkat az ügyben. Akkor kértünk a kislány számára gyámrendelést, hiszen a további egészségügyi beavatkozásokhoz szükséges lehet. (És egyébként is mint tudjuk: a gyermek szülői felügyelet, vagy gyámság alatt áll. Ugye???)

5. A kislány ott maradt szülői felügyelet nélkül az apai nagyszülő háztartásában, miután az apát mentő kórházba szállította. Jelenlegi tudomásunk szerint, akkor még csak felületi karcolások voltak a kislányon, melyet el is láttak. De délután már friss vérző sebekről volt szó. Nem véletlen, hogy a rendőrség az összes hozzátartozó tekintetében megtiltotta a kapcsolattartást. Ja, azt még nem is mondtam, hogy a nagymamát mindenki csak "késes Nórának" ismeri. Ez nem a neve. Vagyis az, a gúnyneve. Gondolom nem kell magyarázni. Ezzel egyébként nem akarok semmire célozni, csak megemlítettem.

6. Abba sem akarok még egyelőre belegondolni, hogy mi lehet annak az oka, hogy az ügyfeleink azt állítják, azért aludtak el reggel, mert mindez éjjel történt. (Nem pedig reggel, 8.15-kor!!!) Velem ennyit osztottak meg: "hááá vóótak is kinn akkóó éjjel, ott leskedtünk!" Ez nem tudom kit takar, vagyis ki volt kint? Ügyeletes orvos? Rendőrség? Egyelőre hivatalosan egyiknek sincs nyoma. De számomra úgy tűnik, hogy némely szempontból talán több információm van, mint pillanatnyilag a rendőrségnek. Persze ezzel nem magamat szeretném fényezni, hanem nyilván arról van szó, hogy ők még csak a családdal beszéltek, én meg már akkor beszélgettem több ügyféllel is, amikor még azt sem tudtam, hogy melyik családban is történt az eset (hiszen nem voltak nálunk képbe). Lám-lám ezért is jó kijárni családlátogatni, ezért is jó, ha ismerik és elfogadják az ember lányát az ügyfelek, mert mindent elmondanak. Még azt is amire nem vagyok kíváncsi :D 

Nem tudom, hogy mindezekből lehet-e valami tanulságot levonni a jövőre nézve. Ki lehet-e találni valami rendszert, amivel a későbbiekben meg lehet akadályozni az ilyen eseteket, de hirtelen most ennyi jutott eszembe.

Az üggyel és a fent leírtakkal kapcsolatosan pedig szívesen veszem a tanácsaitokat. Ha bármi olyan ötletetek van, ami a segítségemre lehet, írjatok!

 

Megosztás a facebookon

Karcolatok a gyermekjóléti munka egy hetéből zanzásítva, avagy Ti hisztek a megérzésekben?

A héten felmerült kérdésként, hogy miből gondolom, hogy a nálunk meghirdetett családgondozói állásra nem fognak jelentkezni? Nos azért, mert az alább leírtak csak kis villanás a munkánkból. Abból a szélmalomharcból, melyet nap mint nap vívunk a családokkal, a hatóságokkal, a szakemberekkel...

Megalázóan alacsony a jövedelem. Pl. az én fizetésem 27 év munkaviszony, diploma és szakvizsga mellett a túlterheltségemet nem figyelembe véve még egy gyári munkás fizetését sem éri el. Nincs kafatéria, gyakran otthonról visszük a munkahelyre a munkához elengedhetetlen dolgokat. A túlórát nem fizetik, a szabadságot nem tudom kivenni, (most augusztusban sikerült a tavalyi szabadságomat kihasználni, vajon az ideit mikor fogom kivenni?) Ezért érdemes volt tanulni...

Aztán lelkileg is gyakran megterhelő a munka, nincs sikerélmény, nincs szupervizió, mindennapos az ügyfelek felől érkező fenyegetések. Naponta a nincstelenséggel, gyermekek éhezésével, elhanyagolásával, bántalmazásával szembesülünk, de valódi eszközeink nincsenek ennek felszámolására. 

Aztán a kollégák (jelzőrendszeri tagok) sem mindig partnerek. Van aki azért, mert fél, van aki azért mert nemtörődöm. A gyámhivatallal is előfordul szélmalomharc, ami felemészti az erőnket.

Többek között ezek is okai annak, hogy nem jelentkezik senki erre a munkára.

A szakmából hatalmas az elvándorlás, a fluktuáció talán a gyermekjóléti szolgálatoknál a legnagyobb. Inkább elmennek a mekibe eladónak vagy gyárba szalagmunkára.

Hogy miért tanulták ki akkor ezt a szakmát? Azért mert akkor még azt gondolták, hogy segíteni fognak, segíteni tudnak. De ezt a szakmát a politika (helyi és országos) nagyban befolyásolja. És jelenleg a politika ellehetetleníti a szociális munkát. És akkor még nem is szóltam a januártól várható átalakításokról, melyek jelenlegi ismereteim szerint teljesen lefejezik ezt a területet.

De lássuk a részleteket:

A hét rosszul indult. Hétfőn nagyon feszült voltam, nem tudtam az okát csak jeleztem a kollégáknak, hogy úgy érzem valami biztos történni fog, inkább most hanyagoljanak olyan dolgokkal, ami nem fontos. Aztán hétfőn nem történt mégsem semmi. Főleg attól tartottam, hogy itthon lesz valami baj, de nem lett. Szerencsére.

Aztán kedden már kezdődött...

Jelzés, mely szerint egy súlyosan beteg kisfiú intézeti elhelyezéséhez kellene a szükséges adatokat beszerezni a gyámhivatal részére. Beszéltem a szülőkkel, másnapra ígérték, hogy felkeresnek. A jelzés alapján azt gondoltam, hogy Ők nem tudják vállalni a gyermek ápolását, ezért kérték a speciális intézetbe történő elhelyezést. De mint kiderült erről szó sincs.

Teljesen elképedtek, hogy micsoda???? Ők aztán nem engedik a gyereket intézetbe. Tudják, hogy nagyon beteg, minden nap látogatják a kórházba, anyuka ellátja, már megtanították a gyermek etetésére szondán keresztül, és a többi szükséges dologra is meg fogják tanítani (pl. tornáztatni itthon a gyereket a kötött izmai miatt, gyógyszerelésre és minden egyébre).

Próbáltam kideríteni, hogy ki és miért is akarta nevelésbe vetetni a gyereket, de nem sikerült egyértelműen. A hivatalos megfogalmazás szerint hivatalból indult eljárás a kórház jelzése alapján... De aztán kiderült, hogy valaki félreérthetett valamit, mert a kórház támogatja a szülőket abban, hogy hazakerüljön a kisfiú.

Másnap a szülőknél voltam környezni, mert egyik feltétel a megfelelő lakhatás. Nagyon szegény családról van szó, de a minimális feltételek adottak ahhoz, hogy saját háztartásukba neveljék, gondozzák majd a gyereket. A kis szoba amiben élnek tiszta, szépen rendben tartott (gyermekágy még nincs, de úgy néz ki, hogy sikerült adomány gyerekágyat szereznem és a felajánló ki is szállítja a családnak). Megbeszéltem a gyermekorvossal és a védőnővel is, hogy a gyermek hazakerülését követően fokozott figyelmet kell  majd fordítunk rájuk, de mindenki egyöntetűen vállalta.

Aztán bejött egy régi ügy is újra, ahol már kétszer került kiemelésre a családból egy kisfiú az anya súlyos alkoholproblémája miatt. Most úgy tűnik, hogy ismét visszakerül az alkoholista, magas pozícióban lévő "anyához", mert az ideiglenes hatályú elhelyezés felülvizsgálatakor a gyámhivatal családba fogadásról határozott, majd pár hónap után anyuka kérte annak megszüntetését. Gratulálok a gyámhivatalnak, aki már másodszor adja vissza a gyermeket. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy értesítést, határozatot nem kaptunk. Bejelentés alapján derült csak ki számunkra, hogy a gyermeket visszaengedte a gyámhivatal anyukához.) A kisfiú egyébként amikor anyánál van, kezelhetetlen, korábban előfordult, hogy a gyerek késsel a kezében kergette anyukát. Egyszerűen nem tudja kezelni, hogy mire hazaér az iskolából, az anyja részegen fetreng. Jelenleg ismét otthon van, a problémák ismét megjelentek nála. Anyukáról egyébként annyit, hogy bár alkoholista, magas pozíciójának köszönhetően valószínűleg még mindig olyan kapcsolati tőkével rendelkezik, hogy ismét be tudta szerezni a papírokat, mely alapján dönt az illetékes.

Aztán egy harmadik ügy, ahol a gyermek szintén már ki lett emelve a családból testvéreivel együtt, miután sok éve védelembe voltak véve (az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor már a gyámhivatal is lépett, hogy állítólag az akkor még 12 éves gyermek bedrogozott állapotban felkínálta kishúgát a barátainak). Aztán az IH-t itt is családba fogadásra változtatták. A gyermek természetesen nem a gyámnál volt, hanem továbbra is a szülőknél, nem járt iskolába és vélhetően apa drogüzletébe futárkodott. Mivel ilyen körülmények között a gyám nem vállalta tovább, kérték a családba fogadás megszüntetését. Az illetékes gyámhivatal meg is írta a társhatóságnak, hogy a szülő kérelmére ugyan meg kell szüntetni a családba fogadást, de mivel a szülők háztartásában nem megfelelőek a feltételek a gyermek neveléséhez, ezért más hatósági intézkedést foganatosítson. Ebből az lett, hogy a gyámhivatal tartott egy nevelésbe vételi tárgyalást, majd hozott egy határozatot védelembe vételről 50 órát meghaladó igazolatlan hiányzás miatt. Ezen a főnököm nagyon begurult, és konkrétan rákérdezett az ügyintézőtől, "nem mered meglépni a kiemelést?" Erre a válasz: hát nem igazán szívesen mennék oda, ahol nagy kések vannak elrejtve több helyen is. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ennek a "nem merésnek" a következtében nekem heti, kétheti szinten ki kell ide járnom.) Nos a főnököm azon meg még jobban berágott amikor a fülébe jutott, hogy a hivatalból történt távozásunk után állítólag (legalább is az ügyfél elmondása szerint) az ügyintéző olyan információkat osztott meg a családdal, melyeket nem kellett volna. 

Szóval ehhez a "ki nem emelős, késes" családhoz mentem ki családlátogatni, és az ott hallottak összefüggnek a mostani legfrissebb ügyemmel. Kimentem, mert persze a 13 éves, 5. osztályos gyerek nem ment iskolába pedig még csak a második tanítási hét van. Gondoltam meglátogatom és megnézem mennyire beteg, valamint elbeszélgetek a szülőkkel az iskolából érkezett jelzésekről. Mert még csak második hete járnak iskolába, de ennek a derék gyermeknek már sikerült ilyen kevés idő alatt is több jelzésre okot adnia. Amint kiértem, már az igazolást lobogtatva jöttek elém. Nos én mondtam, hogy igazán nem arra vagyok kíváncsi, hogy szereztek-e igazolást, hanem arra, hogy miért nem ment iskolába a gyerek, mert látszólag az ég-világon semmi baja sincs. Nem is tagadták. Azt mondták valóban nem beteg, hanem elaludtak, mert éjjel késelés történt egy közeli utcában és ott voltak leselkedni. 

Nos ez kapcsolódik össze a legújabb ügyemmel. (Mert persze hiába vagyok többszörösen túlterhelve, ezt is én nyertem meg.)

A híradások szerint: A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított emberölés kísérlet bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt T. József 31 éves lajosmizsei lakos ellen. A rendőrség közlése szerint a férfi a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember 10-én 8 óra 15 perc körüli időben lajosmizsei otthonukban egy konyhakéssel többször hason szúrta 1 éves kislányát. A gyermek a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi szakvélemény alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Ráadásul a kislány sérülései és apuka sérülései alapján kétségek vannak. Az elmondások alapján apukát reggel vitték kórházba, de a kislányt a hozzátartozó csak délután, és a papírok szerint friss vérző sebbel. Hogy is van ez? 

Apukával egy háztartásba élők egyértelműen állítják, hogy apuka nagyon be volt drogozva, a drogot a korábban említett (előző nap meglátogatott, ki nem emelt gyermek) családjától szerezte. 

A dolog egyébként valóban nem tisztázott, hiszen a rendőrség szerint a gyermek hozzátartozók részéről történő láthatásának teljes körű megtiltása indokolt, mivel a kiskorú sérelmére elkövetett emberölés kísérletével kapcsolatban fennálló szerepük még nem tisztázott. 

Szóval azt hiszem, hogy a hétfői "rossz érzésem" ezért/ezekért volt. 

 

 

 

Megosztás a facebookon

Olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre se vettem.

A mai napom egy ámokfutás volt. Kezdődött reggel, amikor is a rendőrségre kellett volna odaérnem megbeszélt időre, de sajnos egy ügyfél miatt sikerült késnem. Nem volt gond, amikor odaértem a nyomozónál még voltak, nem fejezte be az előző jegyzőkönyvet. Megkértek, üljek le a váróba. Erről tegnap már posztoltam képeket, a helyzet továbbra is változatlan. Viszont a váró ajtaján az alábbi kép van, melyet tegnap nem fényképeztem, de ma :)

Felhívnám a figyelmét az éles szeműeknek, hogy a figurát tovább rajzolták... A szarvat és a 3. lábat vélhetően már az unatkozó ügyfelek gondolták tovább. :)

Alig fényképeztem le a fenti képet (elég rossz minőségben) nem volt időm még egyszer kattintani, mert már jött is a nyomozó. Nagyon korrekt volt. 20 perc, azaz húsz perc alatt kész volt a kihallgatás a legépelt vallomás, a kiegészítő információkat is megbeszéltük, sőt még egy általuk küldött jelzés megbeszélése is belefért. Ez igen! Meg is dicsértem, hogy én már nagyon sokszor voltam kihallgatáson, de ilyen korrekt és gyors kihallgatáson még soha. Nagyon cuki volt, nem tudta kezelni a dicsérő szavakat, csak zavartan pislogott.

Örültem, hogy gyorsan végeztem, mert így már indulhattam is a tanyakörre családokat látogatni, környezettanulmányokat készíteni. Egy családsegítős kolléganőm is velem jött, neki is arra volt dolga. De ezt most megszívtam, mert hiába csak egy helyre ment, ott ültem a kocsiba vagy 30-40 percet legalább amíg végzett. Ezután tudtam menni azokra a helyekre ahova kellett. Persze most is belefutottunk egy kliensbe, amikor már visszafelé tartottunk a tanyavilágból. Az említett hölgy az út mellett nemzetközi jelzéssel adta az arra járó autósok tudtára, hogy ősi mesterséget űz, és pénz ellenében milyen ellenszolgáltatást nyújt. Mókás volt, hogy mikor észrevette a szolgálat autóját, hirtelen elfordult, mint ha ott se lenne! A "hölgynek", nevezzük így, egyébként két csecsemője van otthon és jelenleg is terhes! Csak egy pillanatra méltatlankodtunk, hogy terhesen is kiáll az út szélére, hiszen bevillant, mi szerint ezt már mondta korábban is, hogy a terhes nőért többet fizetnek. A fene a gusztusát akinek egy terhes, ápolatlan cigány nőre van igénye az út mellett...

Mire visszaértem az irodába már délután volt. Csak annyi időm volt, hogy pár falatot bekapjak és egy kávét bedobjak, mert kezdődött a kapcsolattartás. Nem volt egyszerű, egy kicsit el is húzódott. Negyed 4-re végeztem. 

De valamiért ma jó kedvem volt, és egy dalszöveg motoszkált a fejembe. A dallamot nem tudtam és mikor rákerestem rájöttem, hogy nem is tetszik, de a szöveg... :D

Rajtam volt a rosszkedv, nem nevettem rég

Azt mondtam, most már ebből elég

Lehangolt a bánat, meggyötört a bú
Kérdezték már, miért vagyok szomorú

Nem kell már a bánat, nem kell ami rossz 
Beütöm az arcát, ha dirigál a Boss...

Mert szabadságot akarok kivenni,

meg legalább egy évig pihenni

Lógatom a lábam, növesztem a hájam
Boldog vagyok végre-erre a hétre...

Nos, hogy is mondjam...

Sok sor passzol, és olyan mókás :), mert vizuális típus vagyok :)

És milyen igaz, szabadságot akarok 

Na és a vége??? Növesztem a hájam :) :) Ez hatalmas! Szó szerint! De tényleg :)

És valóban, nem tudom miért, de indokolatlanul jókedvű vagyok!

Mondtam is a kolléganőmnek, " vesztem érzem!" (Ő nem volt ma olyan boldog, neki ma sikerült összebalhézni a harmadik kolléganővel, még jó, hogy nem egyszerre vagyunk rossz passzban, így az egyikünk mindig felturbózza a másikat.)

Megosztás a facebookon

Mert utólag az emlékek megszépülnek...

Szóval tábor első nap. Délelőtt minden rendben zajlott, de aztán jött a délután. Valaki, illetve valakik kitalálták, hogy egy környékbeli tanyára menjünk el a gyerekekkel ebéd után. Ezzel nincs is baj alapjába véve, kivéve, hogy arra sem vették a fáradságot, hogy megnézzék, járható-e az út. Még arra sem, hogy pontos útleírást adjanak merre kell menni, vagy legalább egy pontos címet, hogy a google térképen megnézzük.

Ami fontos megjegyzés, hogy egy tanyás vidékről beszélünk, tehát aki nagyvárosba vagy fővárosba gondolkodik, az nagyot téved. Itt nincs helyi közlekedés, illetve van: a bicikli.

Mi is biciklivel indultunk, aztán néhány kilométer tekerés után következett 4-5 kilométer járhatatlan bokáig süppedő homok, ahol a bicikliket max. tolni , illetve húzni-vonni lehetett.

Köszönet érte azoknak, akik leszervezték ezt nekünk 20 gyerekkel, 40 fokban a tűző napon, ahol még az arra járó autó is elakadt, csak annyira volt járhatatlan az út. 

Már odafelé úton volt olyan gyerek, aki eldobta a biciklit, hogy ő aztán egy lépést sem hajlandó tovább jönni, majd megvár minket ha visszafelé megyünk.

 

 

 

Azért persze sikerült végül mindenkit eljuttatni a célba, ahol a vendéglátók nagyon kedvesek voltak, mindenféle házi jóval kedveskedtek.

 

Csak a viszonyítás kedvéért. Az oda- és visszafelé vezető utat (7-8 km) kb. 2 és fél óra alatt tudtuk megtenni, így csak 1 órát tudtunk a tanyán tölteni.

Egyébként biciklivel könnyen és gyorsan megtehető, járható úton egy ekkora táv, de itt kb. 2 km volt amit tekerni tudtunk, a többit gyalog lehetett  csak. Aki még nem gyalogolt süppedő homokba ennyit, bicikli tolással nehezítve, annak fogalma sincs róla, hogy milyen gyilkos dolog ez, ráadásul 20 fáradt, nyafogó gyerekkel. 

Mindenesetre mi jeleztük ma, hogy a jövő hétfőn a másik csoporttal nem vagyunk hajlandóak így elindulni. Vagy szerveznek kocsit, vagy más program lesz vagy más kísérők mennek és kész!

 

Megosztás a facebookon