Apáca show és szűzoltás a hivatalba

avagy senki sem kételkedhet benne, hogy a miénk a legvidámabb barakk.

Nos a képek még nincsenek meg a mai napról, pedig nagyon jól sikerültek, vagyis megvannak, de nem volt időm rátölteni a pendrive-ra, mert bizony sokáig tartott a buli. Örültem neki, hogy legalább a videót sikerült lementenem és igyekeztem valamelyest megszerkeszteni. Majd hétfőn pótolom. Akkor írok az életmódváltásom helyzetéről is, mert az sem egyszerű, mert bár minden szabályt betartok és még erőteljesebben nyomjuk az edzést Tomival, de mégis három hétre úgy megállt a fogyásom, hogy már a sírás kerülgetett. De erről majd legközelebb. Most visszakanyarodok a mai naphoz. 

A lényeg, hogy a fiúk büszkék lehetnek, mert nem sok hivatal női dolgozói vállalnák be azt, amit mi. De persze nem sok osztályvezető vagy főosztályvezető adná ehhez az engedélyét sem. Mert azért mégiscsak hivatal vagyunk vagy mi... De a fiúk megérdemlik (és mi is, mert nagyon jól szórakoztunk), nőnapon ők is megemlékeztek rólunk, ezért teljesen természetes, hogy fiúnap, azaz április elseje alkalmával pedig mi köszöntjük őket.

Persze igyekeztek keresztbe tenni nekünk, mert meg akartak lepni az apáca show előtt minket, de nem jött össze. Azért ezt a részt is benne hagytam, lássátok csak milyen elmebetegek a mi osztályunk férfi tagjai.

Fogadjátok szeretettel ezt a kis videót :D A You Tube -ra kattintva érdemes teljes képernyős módban megnézni... :D

Ajánló
Kommentek
  1. Én