volt, nincs!

Valahol azt olvastam a minap, hogy azokkal a dolgokkal nem érdemes 10 percnél többet foglalkozni, amelyek 5 év múlva nem fognak számítani. 

Ez a tanács jól jött volna a múlt héten....

Persze akkor még nem akadtam rá.

A múlt hetem a dilemmáról szólt.

Az eldöntendő kérdés az volt, hogy felvegyem-e a kapcsolatot a volt intézményvezetővel, aki naponta többször is hívott, sms-t küldött és a hangpostámra is rábeszélt? Főleg azok után tűnt dilemmának, hogy tudtam mit akar. Azt szerette volna, ha visszamegyek és elvállalom a család- és gyermekjóléti szolgálat vezetését.

Egyik nap azt gondoltam felhívom, és megmondom, hogy nem vállalom. Aztán elmaradt a telefon és okafogyottnak tűnt később hívni. Majd találkoztam volt kollégákkal, akik ismét rábeszéltek, hogy hívjam csak fel, mert szeretnék ha visszautasítanám és részletesen elmesélném, hogy miként történt. De úgy gondoltam, hogy inkább magamnak szeretnék jót és nem másoknak, ezért nem hívtam. Aztán ismét megtalált egy másik ismerősön keresztül, aki átadta az üzenetét, hogy mindenképp személyesen szeretne velem beszélni. Akkor úgy gondoltam, hogy felhívom, csakhogy másnap meg összetalálkoztam egy másik volt kollégával a konditerembe, akitől meg olyan sztorikat hallottam, ami alapján azt gondoltam, mégsem kellene telefonálni, jobb ha megkímélem magam. Tudom bunkóság (én már csak ilyen "köcsög" vagyok,) de végül nem hívtam fel. Azt gondoltam, ha nem keresem, nem hívom, nem válaszolok a telefonjaira, és egyéb megkereséseire, akkor feladja. De nem! Lehet kihívásnak vette, hogy már csak azért is tovább próbálkozott!

A végső döntést akkor hoztam meg, amikor már este is hívogatott. 

Végül győzött, elérte amit akart!

Megírtam neki, hogy megyek (mivel a lányomat vittem fogszabályozásra) és felkeresem.

Valami zavar lehetett "az éterben", mert hiába írtam, ennek ellenére a jelenleg is ott dolgozó kollégákat zaklatta még másnap is, hogy hívjanak fel, vagy mondják meg hogy tud elérni!!!!

Persze "senki sem tudta" az elérhetőségemet... :D 

Aztán valamikor mégiscsak észrevette, hogy írtam neki :) Kaptam is az sms-t, hogy örül nekem és nagyon vár!

Én mondjuk nem annyira vártam a szerda délutánt, de mivel határozott elképzeléssel mentem és tudtam, hogy megingathatatlan vagyok a döntésemet tekintve, vagyis NEM FOG TUDNI VISSZACSÁBÍTANI, ezért nyugodt voltam. A jelenlegi munkahelyemen sokkal jobbak a körülmények, nyugodtabb a helyzet, jobb a fizetés, a nyáron vagy 4-5 hétre el fogok tudni menni szabadságra, és még sorolhatnám... Van összehasonlítási alapom... A lényeg, hogy kisimultabb vagyok és nem hiányzik a stressz, ami a korábbi munkámmal járt. Ráadásul még vezetői pozícióba, plusz felelősséggel??? Na neeeeeeeeem. Nincsenek ilyen irányú ambícióim. 

Nagy örömmel üdvözölt amikor odaértem. Elkezdte mondani, hogy "Ancsa meg kell mondanom őszintén... (itt egy lélegzetvételnyi szünet következett, amikor rávágtam, hogy "haragszol, ugye"? Erre Ő: dehogyis, azt akartam mondani, hogy nehezebb téged elérni, mint a miniszterelnököt... :)

Hmmm... Lehet már O.V.-t is hívta??? :)

 

Visszatérve a lényegre: akkor és ott nagyon korrekt volt. Bár már az elején igyekeztem leszögezni, hogy nem vállalom a munkát, ennek ellenére ragaszkodott hozzá, hogy legalább hallgassam végig amit mondani szeretne. Én meg udvariasan meghallgattam (mintegy másfél órán keresztül).

Kedves volt és sajnáltam is egy kicsit. Alig van már ember a szolgálatnál. Egy éve még heten dolgoztunk, mára már csak hárman maradtak. Mind a három azóta került oda, hogy én eljöttem (vagyis tavaly nyár óta). Ezt a munkát pedig nem olyan egyszerű ám csinálni. Elég a híradásokat nézni. Ha baj van (bántalmaznak, elhanyagolnak, éheztetnek, stb egy gyermeket), akkor egyből a gyerekjóléti szolgálatot meg a gyámhivatalt veszik elő, hogy miért nem tett(ek) valamit. Ha meg tesz(nek) valamit, akkor kő keményen támadják, hogy "elszakítja a gyereket a családtól". Szóval erre a munkára tipikusan ráillik a "van sapkája, nincs sapkája"...

 

 

Ismeritek ezt a viccet ugye? Ha valaki mégsem, akkor megosztom:

Találkozik a róka és a farkas az erdőben. Így szól a róka:

- Te! Verjük meg a nyulat.
- Jó, de miért? - kérdi a farkas.
- Ha sapka van rajta, azért, ha meg nincs rajta, akkor azért! - válaszol a róka.
Odamennek a nyúlhoz, és agyba-főbe verik szegényt. Másnap a róka újra rákezd:
- Te! Verjük meg a nyulat.
- De már tegnap megvertük! - válaszol a farkas.
- De ma megint verjük meg! - erősködik a róka.
- Na jó, - áll rá a farkas - de ma miért kapjon?
- Odamegyünk hozzá, és kérünk tőle cigarettát. Ha füstszűrőst ad, akkor azért, ha meg nem, akkor azért.
Odamennek a nyúlhoz: - Te nyúl, adj egy cigarettát!
- Füstszűrőst, vagy nem füstszűrőst parancsoltok? - kérdi a nyúl.
Mire a róka:
- Nézd, az anyja szentségit! Megint nincs rajta sapka.

Naugyehogyugye??? :)

 

De a viccet félretéve. Meghallgattam az igazgató asszonyt, korrekt volt. Azt hiszem, a helyében én is így tennék. Talán nem ennyire nyomulósan, de ha a végeredményt nézzük, mégiscsak az Ő verziója vezetett eredményre. Az mindenesetre jól esett, hogy a megkeresésem és a felkérésem is annak szólt, hogy elismerte a munkámat (ezt többször el is mondta, én meg mint a szűzlány, zavarban voltam ettől és nem győztem köszöngetni a sok-sok dicséretet). Beszélgetés közben többször rákérdezett, hogy biztos nem vállalnám-e el a vezetői megbízatást, biztos nem tud-e meggyőzni? Még azt is felajánlotta, hogy a jelenlegi béremet is kigazdálkodja valahogy, ha igent mondok. Ez azért gáz, mert szerintem az Ő bére sincs annyi, vagy kb. annyi lehet. Tehát valóban megtisztelő volt az ajánlat, de mégis nemet mondtam. 

Nem könnyen, de elfogadta, megértette.

Aztán felkért, hogy megbízási szerződéssel hetente esetleg vállalnám-e?

De erre is nemet kellett mondanom, hiszen a kormányhivatalba csak hivatalvezetői engedéllyel vállalhatunk bármilyen plusz munkát, illetve azért hetente nem hiányozhatok a jelenlegi munkahelyemről se. Nem lenne korrekt a munkatársaimmal szembe, és heti egy nap nem gondolom, hogy elég lenne arra, hogy megfelelően ellássam azt a munkát is. Márpedig én szeretem jól csinálni amit csinálok. De felajánlottam (mert tényleg korrektnek tűnt és a segítő szándék azért még nem teljesen veszett ki belőlem), hogyha a munkám mellett tudok segíteni, akkor azt szívesen. Le is csapott az ajánlatomra. Megbeszéltük, hogy márciusban átmegyek két napra és segítek az új kollégáknak mindenben, ami abba a két napba belefér! 

 

Megosztás a facebookon