avagy ma egy kissé összeszorult a gyomrom.

Én a "report" szót (lehet nem túl helyesen de) arra használom, amikor a főnök behívat valamiért és az az érzésed, hogy ez számodra nem feltétlen lesz előnyös.

Tovább erősítette ezt az érzésemet, hogy nem sokkal munkaidő vége előtt hívott. Amint benézett az irodába elég kimérten csak annyit mondott: Ancsa be tudnál most jönni hozzám az irodába? Egyből cikáztak a fejembe a gondolatok, hogy mi a francot ronthattam el? A kollégáim is érezték, hogy nem valami csajos csacsogás fog következni.

Egyikük azt kérdezte: a próbaidőd már letelt, ugye??? (Bakker! Nem, nem telt le! Még két hét van hátra a hat hónap próbaidőből.)

Aztán nyilván egy másik lehetőség is eszembe jutott, ami miatt hívhat. Ma az egész osztály felköszöntötte az főosztályvezetőt iker unokái születése miatt, de a mi szobánk (csak a mi szobánk) ebből kimaradt. Sejtettem, hogy e miatt leszek előszedve, hiszen én vagyok az "új", engem jobban sarokba lehet szorítani.

Nos belépve a főnök irodájába megkérdeztem, hogy becsukjam-e az ajtót. Mert ha nem kell, akkor nem vészes a dolog. De azt mondta, hogy persze, csukjam csak be és üljek le!

Ajjjjjjjjjjajjjjjjjjjjjjj...

 

Leült velem szembe és nem is tudom miről kezdett el beszélni. Azt figyeltem, hogy nagyon zavarban van. Nem néz a szemembe, lesüti a szemét. 

Ajjjjjjjjjjjjajjjjjjjjjj

Itt nagy gondok lesznek...

Nem is tudom miként történt, de valahogy átvettem tőle a szót és elkezdtem mondani, hogy miért is maradtunk ki ebből a közös dologból. Nem kihúzás miatt, hanem egész más, emberi oka volt. Elmeséltem neki, hogy azért, mert a szobatársunk édesanyja meghalt (még a múlt hét szerdán, de csak pénteken találtak rá - erről persze a főnök is tudott) és a kolléganő pont ventilálni kezdett az érzéseiről, és olyan lelkiállapotba került (pont amikor nekünk indulnunk kellett volna a köszöntésre), hogy nem hagytuk ott. Láttam rajta, hogy megkönnyebbül. És még talán magyarázkodni is kezdett, hogy egy csapat vagyunk, de persze így már megérti, stb.

Aztán amint ezt megbeszéltük és emelkedtem volna fel a székről, mint aki jól végezte dolgát, akkor kezdte el mondani, hogy igazából nem ezért hivott.

Na bakker!

Elkezdte mondani, hogyan áll fel a szervezet.... (én meg azon gondolkodtam, hogy most fog az következni, hogy létszámstop van, és sajnos leépítés...) de nem. Nem ez történt.

Megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha a jövőben a munkáltatókkal is foglalkoznom kellene. Azt szeretné, ha vállalati kapcsolattartó (is) lennék. El kezdte magyarázni, hogy ugye a kolléga, akire ez rá volt bízva, az már karácsony óta nem dolgozik, hiszen balesetet szenvedett és a gerincsérülése miatt még vagy két hónapig biztosan nem lehet rá számítani, és ha visszajön, akkor sem biztos... Ugyanakkor "nyakunkon" az állásbörze meg a többi olyan rendezvény, ahol a munkáltatókkal foglalkozni kellene. Na meg persze addig is napi kapcsolat és személyes kontakt kialakítás a cél, tehát vállalnám-e ezt a pozíciót?

Persze a dolog szépsége csak most jön. A jelenlegi munkaköröm mellett kellene mindezt csinálni (egyelőre). A kolléga aki előttem csinálta, neki csak 4 órában kellett ügyfeleznie és 4 órában volt vállalati kapcsolattartó. Nekem mindezt úgy kellene csinálnom, hogy 8 órában ügyfelezek és mellette megoldani a vállalati kapcsolattartást. 

 

Megmondom őszintén, szerintem menni fog. Persze a főnöknek azt mondtam, hogy nagyon szívesen megpróbálom és köszönöm a bizalmat, de ha nem fér bele az időmbe, akkor jelezni fogom. (Csak mellékesen, addigra már úgyis lejár a próbaidőm és szerintem egyébként tényleg meg fogom tudni oldani.) 

Persze túlvállalni se akarom magam, de azért nem bánom, hogy alkalmasnak látnak erre a pozícióra. 

Mára ennyi. 

Kicsit befost@m először, de aztán kiderült, hogy nem kellett volna :)

 

 

 

Megosztás a facebookon