Már nagyon várom, hogy vége legyen. Annyi, de annyi dolgom lenne. Nem is értem, hogy miként van az, hogy profitorientált cégek le tudnak állni karácsony előtt, esélyt adva a munkavállalóknak, hogy felkészüljenek az ünnpekre, legyen idő mindenre, és ne egy ámokfutásról szóljon az ünnep. Ehhez képest nálunk ez nem megoldható! Nem lehet elmenni még szabadságra se, már jóval korábban felhívták a figyelmünket, hogy decemberbe csak 5 nap szabadságot vehet ki mindenki, és azt idén nekünk két ünnep közt kell kivenni. Akkor még örültem is neki, hogy végre két ünnep közt nem kell dolgozni, csak akkor még nem jutott eszembe, hogy így mikor is tudom beszerezni a szükséges dolgokat? Mert azért legyünk őszinték, a két-három napos boltzár megőríti az embereket. Én is úgy vásárolok, hogy nem csak a mi háztartásunkat kell ellátni, hanem pl. anyukámhoz is viszünk a karácsonyi ebédhez ezt-azt. Nyilván úgy főzünk, illetve főz a férjem, hogy abból nem csak nekünk jut. A sütikhez is lista kell, hogy minden meglegyen, ne akkor kapjak észbe, mikor a beiglit, a linzert vagy a zserbót csinálom, hogy még ez vagy az nincs. A sós rágcsához is minden meglegyen, a körethez valók se hiányozzanak, mert nyilván a káposzta, hal és egyéb sültekhez való az talán nem felejtődik el. 

A bevásárlás karácsony előtt így elég bajos, ha dolgozik az ember. Reggel 7-kor indulok, délután fél 5-ig dolgozok, esélyem sincs nyugodtan megvenni a szükséges dolgokat. Tegnap azért tettem egy béna próbálkozást, gondoltam délbe (ebédidőbe) egy kisebb listával elindulok és megveszem a legszükségesebb dolgokat. Nem messze jutottam, mert be volt állva az egész város. Amerre mentem állt a kocsisor. 

Gondoltam, hátha csak a körforgó fogta meg az autókat... araszoltam... aztán láttam, hogy a körforgó után is áll végestelen végig a kocsisor. Ezért a körforgalomból az ott lévő kisebb áruházhoz kanyarodtam ki. Parkolót is találtam. De amint bementem és megláttam a tömött sorokat a pénztáraknál, ahol kb. 25-30 méteren keresztül kanyarogtak az emberek telepakolt bevásárlókocsikkal, sarkon is fordultam. 

Ennyit a tervemről, hogy majd okosba megoldom ebédidőbe... Hát nem sikerült. Én még ma is elvileg fél 5-ig itt ülök a munkahelyen, de legalább már a férjem ma otthon van. Reggel vittem a piacra, bevásárol, összeállítja a káposzta töltelékét, de betölteni szármába nem tudja, az majd rám vár ha hazaérek. És azért még ma este vagy holnap el kell menni friss kenyérért és minden olyan apró dologért, ami az utolsó percbe jut majd még eszembe.

Ja, múltkor írtam a nagyon pszichés betegről, akire nagyon emlékeztem. Szerencsére jól sült el a dolog. Ég és föld volt a különbség. Most nagyon jó passzba volt. Olyan jó volt így látni.

Tegnap meg névnapom volt. Imádom, hogy nincs benne a naptárba, így tényleg csak egy-két ember tudja. A közvetlen család és a legközelebbi kollégák. Nem tartom egyébként, így karácsony előtt mindenki mással van elfoglalva. És nem érdekel, ha valaki nem köszönt meg. Sőt, mikor a férjem felhívja a rokonait, "hogy ma van ám a nejem névnapja", annak kifejezetten nem örülök. Azért persze kaptam szép virágokat, meg csokit a családtól, és a férjemtől egy "kis költőpénzt" is. 

A lányom ugye elvileg január közepén kezd majd a honvédségnél, de úgy tűnik, hogy a párja lehet beelőzi. Egy jégkorongos csapattársa is ott dolgozik és beszélgettek, hogy milyen pozícióra mehetne, és abba maradtak, hogy küldje el az önéletrajzát. Ez meg is történt, majd másnap már hívták is, hogy aktuális még a jelentkezése? Mondta, hogy persze. Megkérdezték, hogy mikor tudna bemenni egy elbeszélgetésre? Még aznap bement, hiszen nem dolgoznak már idén. Már ajánlottak is neki egy műszaki területen lévő pozíciót, ahol hadnagyként vennék fel (jelentsen is ez bármit). :D 

Mi ebből a tanulság? Nekem az, hogy néha többet ér egy egyszerű dolgozó ajánlása, mint nagykutyák egymás közti egyezkedése. (A lányom helye még mindig nincs meg, ott pedig ugye elvileg a "nagykutyák" segítenek.)

Most már csak abban reménykedek, hogy jövőre mindketten az új munkahelyen jól fogják majd érezni magukat, aztán rövidesen majd az unoka is talán tervbe kerül. Én már nagyon várom!

Megosztás a facebookon