Ez most nem jött össze...

vagy inkább mégis?

Ma délelőtt a tervek szerint elkészítettük az egészalakos fényképet. Amint elkészült csatoltam is a jelentkezéshez és már küldtem is. Teljesen korrekt módon pár órán belül érkezett a válasz: 

"Köszönettel vettük jelentkezését.

Sajnos a hormonkezelés miatt ebbe a tesztprogramba nem tudjuk felvenni. A Letrox gyógyszer mellett termékeink nem tudják hatásukat maximálisan kifejteni.

Megértését köszönjük.

Üdvözlettel"

Akkor ez most nem sikerült. De egyáltalán nem voltam elkeseredve, sőt talán még egy kicsit meg is könnyebbültem. Valamiért engem feszélyez a külső kontroll. Aztán arra gondoltam, na most aztán nincs kibúvó, hogy miért nem kezdem ma a fogyókúrát, akarom mondani az ismételt életmódváltást! Mert ugye nem arról van szó, hogy nem eszek, hanem arról, hogy mozgok, szedem a gyógyszert a pajzsmirigyemre és számolom a szénhidrát bevitelt.

Ma reggel úgyis lemértem magam. Tudom a súlyom, és tudom a körméreteimet is. Ezt most nem írnám ide ki. Egyelőre elég vele szembesülni a www.kaloriabazis.hu oldalon.

Miután kiörömködtem magam, hogy mégse kell másoknak megfelelnem a fogyás során, egy pillanatra az agyamba villant: a betegségem miatt még ebbe az egyszerű fogyókúrás programba sem tudok bekerülni, mert nekem még ez se úgy működne, mint másoknak. Ez már milyen szemétség! Aztán az jutott eszembe, hogy minek ez az önsajnálat, ezzel nem megyek semmire. 

Elhatároztam, hogy ma ennek örömére megkezdem a kondibérletemet. Úgy terveztem, hogy hazamegyek a melóból aztán irány a kondi. Persze az elképzelések és a megvalósítások nem mindig terv szerint működnek. 

Amikor hazaértem akkor szembesültem vele, hogy főtt étel az nincs és a fiam valamint a férjem sem evett ma normális főtt kaját, ezért főzni kellene. Na! Akkor ma ugrik a kondi...

Nekifogtam főzőcskézni. Csirkemell bakonyi gombás raguval és nokedlivel. Nem tartott sokáig elkészíteni, fél 7 körül kész lett. Ekkorra ért haza a férjem is. Ennek örömére közöltem a család férfitagjaival, hogy kész a vacsi egyenek, mert én elmegyek a kondiba. 

És így is tettem. Elmentem. 

60 percet kardióztam 20 perc taposóval kezdtem, aztán 20 perc futás, akarom mondani inkább kocogás, majd ismét 20 perc lépcsőzőgép.

Az első két kép a taposó adatai, a második sor adatai pedig a futógép adatai. Az már azért durva szerintem, hogy a futás (jó, jó kocogás) kevesebb kalória mint a taposógép? A mai kondi eredménye a gépek szerint valamivel több, mint 550 kalória minusz.

Összegezve a mai napot: indul a buli!

Ajánló
Kommentek
  1. Én