vagyis most megint lejtmenet jön?

Voltam fodrásznál. Talán ez az egyetlen jó dolog, ami az elmúlt napokba történt velem. Meg persze az, hogy a fodrásznál nem egyedül voltam, hanem két volt kolléganővel. Azt hiszem nekik köszönhető, hogy mikor hazaértem, fogtam magam, abbahagytam az önsajnálatot és nekifogtam kicsit másképp gondolkodni. Pedig nem tettek semmit, csak a jelenlétük feltöltött. Ennyit számít, ha az ember nem bezárkózik otthon és agyal feleslegesen dolgokon, hanem "kihúzza a fejét a homokból". 

 

A lejtmenet pár napja kezdődött, mikor kiderült, hogy anyósom ismét covid osztályon van, megint elkapta a vírust. Ez azért gáz, mert ez már a harmadik alkalom, ráadásul úgy, hogy hónapokkal ezelőtt megkapta mindkét védettségi oltását.

Ettől (is) elég rossz kedvem lett. 

 

Bár azt mondják, hogy jól van, de b@sszus! HARMADSZOR??? Ráadásul telefon sincs nála, beszélni se tudunk vele.

A férjem pont anyósom miatt oltatta be magát, hogy tudjon hozzá menni.

És még ez is...

Tegnap megérkezett a férjem védettségi kártyája, épp indultam anyukámmal vásárolni, mikor kivettem a postaládából, ki a borítékból és a táskámba tettem, de már estére nem volt meg. Biztos voltam benne, hogy a csomagtérbe lesz, vagy lecsúszott az ülésnél. De nem lett meg, valószínűleg kirántottam valahol. Pedig szétkaptam az egész kocsit, az üléseket, a csomagtért, kesztyűtartót, mindent. Kipakoltam a táskámat, a pénztárcámat az irattartót, de semmi. Próbáltam egy-két üzlet biztonsági őrét is megkérdezni, ahol tegnap jártam anyukámmal, hogy találtak-e tegnap védettségi igazolványt, de nem találtak sehol.

Aztán még  hétfőn, vagyis kedden történt (mert ugye hétfő ünnepnap volt), hogy elment a fiam fizetős vérvételre, ahol azt nézték, hogy mivel átesett a betegségen, mennyi antitest van a szervezetébe. Másnap már meg is érkezett az eredmény, mely szerint van ugyan, de nem annyi, amennyiért kaphatna védettségi kártyát. Kissé elkeseredett, és a rossz kedvétől én is rossz kedvű lettem. Pedig a héten szabadságon vagyok, de most valahogy minden úgy jött össze, hogy csak a negatív dolgok találtak meg.

Aztán még hét elején a fiam tovább nyomasztott. Látszólag megértette, hogy anyagilag sokkal jobban járnának, ha itt összebútoroznak és nem albérletbe költöznek. A férjem is áldását adta, azt mondta őt sem zavarja, ha itt laknak. A barátnője ide is cuccolt múlt hétvégén, de kedden a fiam éjszakai műszak után már úgy jött haza, hogy talált egy tök jó albérletet és délután mennek is megnézni.

Pfff. Nem mondom, kissé meghatározta ez is a hangulatomat. Az ember ugye a gyerekének a legjobban akarja... Annyi pénzem nincs, hogy lakást vegyek neki, így abban tudnám segíteni, hogy itt laknak 1-2 évig, és úgy számoltuk, hogy annyi idő alatt már összejönne az önerő, amivel akár saját lakást is tudnának venni hitelre. De nem, a fiamnál úgy tűnik bekattant, hogy ennyi idősen önállóan kell már élni és nem a szülőknél lakni. A barátnője talán szívesebben maradna, mert lakott már albérletben és tudja, hogy az nem csak annyiból áll, hogy kifizeti a bérleti díjat, hanem annál sokkal többe. Mert a rezsi mellé bizony még azt is be kell tervezni, hogy a hűtőből is csak akkor tud kivenni valamit, ha bevásárol, a ruha se magától lesz tiszta, a főtt étel se csak úgy terem az asztalon és bizony aki még nem vezetett saját háztartást, az nem is látja át először, hogy mennyi kiadás és plusz meló van még...

Szóval megnézték az albérletet, ami nagyon jó helyen van a városközpontba, de mint kiderült, a kb. 30 nm (vagy még annyi se) csupán egyetlen szobából és egy fürdőből áll. Még egy konyha se fért be ennyi helyre, és nem is megoldható, hiszen nincs annyi hely, hogy egy gáztűzhely elférjen. Ezt még maguktól is belátták, hogy bár nagyon modern a lakás, de olyan kicsi, hogy a barátaikat se tudják vendégül látni és főzni se tudnak.

De már ott tartok, hogy elengedtem a dolgot. Ha menni akar, hát menjen. Még albérleteket is segítettem keresni. Ha mégis aztán vissza akarnak jönni, itt van hely, elférnek. Azt is mondtam, hogy mivel három szobánk van, amiből az egyiket a férjemmel mi bitoroljuk, a másik kettő szabad, tehát ha összevesznének, akkor még "külön is tudnak költözni". Még annyi ötletet adtam nekik, hogy ha már mindenáron menni akarnak, esetleg egy önkormányzati lakást megpróbálhatnának megpályázni.

Majd kiderül mi lesz. Egyrészt megértem, hogy menni akar, úgy érzem, hogy ezt a dolgot most már tényleg el tudom engedni. Ha költöznek, nem fogok minden nap főzni, több idő jut magamra, a szobát is át fogom alakítani. Szóval vannak terveim arra az opcióra is. Még az is lehet, hogy ismét kondiba fogok járni, mivel jóval több időm lesz. Ha már nem lesz kiről gondoskodni, akkor magamra fordítom azt az időt, amit most azzal töltök, hogy minél kényelmesebb legyen a fiamnak.

Most, hogy már egy kicsit kisimultabb vagyok, az előbb megigényeltem online a férjem védettségi kártyáját, befizettem a 3000 Ft-os eljárási költséget is, valamint letöltöttem a telefonjára az app-ot, amit a kártya helyett tud használni. 

 

Holnap pedig ha nem szakad az eső, akkor reggel megyek a piacra. 

És hétfőtől ha az idő engedi, akkor biciklivel fogok járni dolgozni, mert vettem azt is.

Összegezve: jót tett a fodrász (és a volt kolléganők). 

Kissé másképp látom a dolgokat...

Köszi csajok! 

 

Megosztás a facebookon