A hétvége elég jól telt. Szombaton vittem a lányoméknak ebédet, mivel nekifogtak a válaszfal és a cseréphályha szétverésének. Örültek a gyümölcslevesnek meg a túrós csuszának is harcsapaprikással.

Két nap alatt végeztek is vele. Bár volt olyan pillanat is ami elég mókásnak tűnt. A lányom a nagy bontó kalapáccsal verte szét a cserépkályhát, miközben a párja meg sepregette össze a törmeléket. Meg is jegyezték, ha ezt valaki látná az utcáról, vajon mit gondolna? 

A hétvégével együtt a jókedvem is elillant, sőt most annyira fáj a gyomrom, hogy gyógyszer bevételén gondolkodom. 

Biztos oka ennek az időjárás is, meg az sem tett jót a kedvemnek, hogy ugye a lányoméknak múlt héten ki lett választva a hűtő, amit veszek nekik, erre úgy tűnik, hogy a mi hűtönk is tönkremegy... :( 

 

Két hűtőt venni egy héten belül nem éppen öröm, még akkor se,  ha kaptam plusz pénzt. De talán nem is a pénzt, hanem a mostani hűtőt sajnálom leginkább. Annyira, de annyira szerettem, mert tényleg bevált. Nem véletlen, hogy egy ideig a lányom is ilyet keresett. Nagyobb, úgy értem szélesebb, mint a normál hűtők, nagyon praktikus a belső kialakítása, a mostani hűtők között nem találtam hasonlót...

Na mindegy is. A férjem azért még felhívta az egyik hűtőgép szerelő ismerősét, aki holnapra ígérte, hogy eljön és megnézi. Annyira szeretném, hogy javítható legyen. És tényleg nem csak a pénz miatt, hanem azért, mert ilyet már nem fogok tudni venni. De ha nem javítható, akkor kénytelen leszek megválni tőle. A hűtő része működik, de az se úgy, ahogy kellene. No-frostos, ezért ugye nem szabadna jegesednie, de most a hátsó fala jeges, a fagyasztó része pedig nem úgy hűt, ahogy kellene. Remélem holnapig kibírja amíg a szerelő odaér. Persze ha nem hűt, akkor nem csak maga a hűtő, hanem a fagyasztóba falhalmozott kaják is mehetnek mind a kukába.

Azt hiszem ez a legfőbb oka a rosszkedvemnek és a gyomorfájásomnak. 

De szerintem az is, hogy hirtelen annyi felé kellene menni, annyi dolgom lenne, hogy összecsapnak a fejem fölött a hullámok. Félek, hogy valamit elfelejtek, nem úgy sikerül, nem érek rá, stb. Sőt még az is eszembe jutott, hogy a sok szaladgálás, utazgatás közbe nehogy megint valami bajság történjen a sietség miatt.

Pénteken tali lenne régi kollégákkal, de közbe a lányom barátjának pont arra a napra szervezték a meglepetés szülinapi buliját, ahova sültes tálakat kell vinni, meg valahogy oda kellene érni időbe... Másnap elvileg elutazunk anyósomat meglátogatni, az se lesz éppen pihentető, oda-vissza kb. 250 km., délelőtti indulással és délutáni visszaérkezéssel. Közbe ha már ott vagyunk, akkor az ottani egyéb rokonokat, ismerősöket is illik végiglátogatni. Egy ámokfutás lesz, már előre tudom. Vasárnap betonozni kellene a kerítés alapját a lányoméknál, mert az egyik szomszéd felöli részt zártszelvénnyel szeretnék megcsinálni, hogy ne lássanak át a medencéhez. Közbe a fiam is bejelentette, hogy mégiscsak benevez a júniusi Spartan-ra, és feltette a kérdést, hogy "ugye el tudsz vinni, anya?" - Hát persze. 

Nyilván eszem ágába sincs nemet mondani, az a következő hétvégén lesz, ott egy nap alatt, kb. 5-6 órát és 400 km-t fogok oda-vissza vezetni, mert a verseny Orfűn lesz.

De a gyerekekért mindent. 

A hűtő meg majd holnap kiderül, hogy javítható-e? 

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy össze kellene szednem magamat.

Dolgozom rajta...

Délbe hazaszaladtam és megnéztem, még fagyottak a húsok. De a gyomorgörcsöom csak nem hagyott alább. Azt gondoltam, hogy az idegességtől van, pedig nem történt semmi helyrehozhatatlan, csak azt hiszem elszoktam az idegeskedéstől. Ezért hát úgy döntöttem, hogy ha már úgyis otthon vagyok ebédidőbe, bekapok egy valeriána relax-ot. 

Remélem jobb lesz, és ha más nem is, de a placebo hatás érvényesül. 

 

 

Megosztás a facebookon