avagy néha nekem is vannak rosszabb napjaim...

Nem történt semmi komoly, csak valahogy úgy összejöttek a dolgok.

Kezdődött azzal, hogy a kollégának megmondták, nem tartanak tovább igényt a munkájára. Ez azért ütött szíven, mert egyrészt már szinte mindenki tudott róla, kivéve persze Őt (még én is).

Aztán körülöttem valahogy sokaknak negatív periódusa van, ami azért engem is kissé megvisel, hiszen kinek jó az, ha ismerősöktől, barátoktól rossz híreket kap?

Aztán még ott volt az is, hogy tegnap nem tudtam megoldani egy problémát a munkahelyen. Elég bonyolult dolog volt, telefonálgattam, intézkedtem, mert akinek a dolga lett volna, hogy lezárjon, megszüntessen, stb., az valahogy nem csinálta, én meg addig nem tudok mit tenni, amíg azt látom, hogy az ügyfél "jelenleg is támogatással elhelyezkedett", vagyis dolgozik, miközben nem, mert ott ül előttem, hozta a megszüntető papírjait, és már én is és Ő is ideges, mert egyébként ha minden rendben lenne, akkor 5-10 perc alatt meg tudnám szüntetni a szüneteltetést, ki tudnám adni az elfogadott igazolási kérelmet, stb. De nem tudom, mert hiába próbálom száz féleképp, amíg az illetékes nem zárja le a támogatást, addig nem tudok mit tenni. Közben már menni kéne értekezletre, hiszen pályaválasztási kiállítás lesz és bevállaltam a szombati napot. Most lenne az eligazítás, részletek megbeszélése, stb. Már mennem kellene, de az ügyfél még mindig itt ül és ideges, és én is szintén ideges vagyok. Persze végül sikerült "okosba" megoldani a dolgot (átmenetileg), de még vissza kell térnem rá, hiszen a rendszer nem fogadta el. E miatt egész éjjel rosszul aludtam, mert az járt a fejembe, hogy biztos mindent jól csináltam? Nem lehet, hogy mégis én rontottam el valamit??? Mi lesz, ha nekem is megköszönik a munkámat??? Szóval ma reggel végiglátogattam az összes olyan kollégát, aki esetleg meg tudja oldani a problémát, hátha mégis én bénáztam. De nem. Ők sem tudták megoldani. Kénytelen voltam az osztályvezető helyettest megkeresni a probléma miatt. Bevallottam őszintén, hogy lehet én hibáztam, de becsület szavamra mindent megpróbáltam, minden létező ismeretemet bevetettem. Megnézte, mosolygott, nem én hibáztam, hanem a támogatásos kolléga. Megoldotta és pár elismerő szóval bocsátott utamra.

Már éppen jobb lett volna a hangulatom, amikor a kolléganőhöz egy olyan ügyfél jött, hogy még az én energiámat is teljesen leszívta, pedig én "csak hallgattam", amint a kolléganőt kikészíti, majd a végén, amikor kiderült, hogy jogtalanul vett fel ellátást és még lehet egyéb visszakövetelés is lesz, fenyegetően bejelentette, hogy megkeresi a vezetőt és jogászt is (vélhetően panaszt akar tenni. Azt hogy miért elképzelésünk sincs, hiszen a kolléganő nagyon korrekt volt vele). Szegény kolléganő teljesen kiborult, hiszen Ő egyáltalán nem hibázott, de ugye nálunk az az elv, hogy az ügyfélnek van igaza... (persze azért vannak kivételek, és igyekszünk "házon belül" megoldani a problémát, de ez az a fajta ügyfél, aki bármire képes... Ki tudja mit fog előadni a főnöknek. Még az is lehet, hogy ha az osztályvezetőnél nem ér célt, akkor továbbmegy a Kormányhivatal vezetőhöz, és ha ott se, akkor ki tudja hová...)

Ennek alig lett vége, amikor a teljesen leszipkázott agyammal valóban belecsúsztam egy eljárási hibába. Az elutasító határozatnál nem sima döntést hoztam, hanem érdemi vizsgálat nélkül utasítottam el, ráadásul az ügyfélnek elhittem, hogy csak annyi munkaviszonya van amiről papírokat tud bemutatni. Nem néztem meg az adóhatóság nyilvántartását. Valójában még úgy sem változott a dolog, hiszen csupán 15 nap pluszról volt szó, tehát ugyanúgy nem jogosult ellátásra, de a végzést azt mégiscsak rosszul hoztam meg. Ez rányomta az egész további napomra a bélyegét. Még enni se volt kedvem, az ebédidőt sem vettem ki, büntettem magam. Úgy éreztem, nem érdemlem meg.

Aztán mikor hazajöttem, megdézsmáltam a Milka csokit, mert egy kis boldogsághormonra volt szükségem. Most már jobb a helyzet. Nagy hibát nem csináltam, ebből is tanultam, de akkor is úgy érzem, hogy most hullámvölgybe vagyok. 

Várom a hétvégét, és azt, hogy rendeződjenek a dolgok. Főleg a körülöttem lévő emberek dolgai, hiszen azt hiszem ha egyébként ezek a dolgok stabilak lennének, akkor nem zökkentene ki egy fent leírt "kis semmiség". 

No. Máris jobb, hogy leírtam. Most látom, hogy semmi helyrehozhatatlan nem történt. 

Holnap meg már péntek és vélhetően a kiskocsimért is mehetek. 

Tehát itt a felfelé ívelő periódus kezdete :) 

Megosztás a facebookon